Cigányfúró, 1995. 2. szám, április
Törzsök Judit: Két észak-nyugat-indiai peripatetikus nép
Törzsök Judit Két észak-nyugat-indiai peripatetikus nép Második rész: A bandzsarák A bandzsarák nevének magyarázatára két etimológiát hoznak fel kutatók és maguk a bandzsarák is. Az egyik szerint a bandzsara szó rokon a ,,vanij” és ,,baniya” szavakkal, illetve azok különböző indiai dialektus-változataival, és kereskedőt jelent. (Childers, 1975 és Mroz, 1990) Ez megfelel annak a ténynek, hogy a bandzsarák többnyire valóban kereskedelemmel és áruszállítással foglalkoznak. Egy másik magyarázat szerint a bandzsara szó a szanszkrit „vanacara” beszélt nyelvi változata, mely erdőlakót jelent. Mivel a bandzsarákat a helyi társadalmon kívül álló törzsnek tekintették és tekintik ma is, ezért ez az etimológia is elfogadhatónak tűnik. Mindennek ellenére az a magyarázat, melyet Childers ad, semmiképpen sem helytálló, hogy a két szó jelentése ugyanarra a tőre menne vissza, mintha a kereskedők mintegy erdőlakóknak számítottak volna. A vanij és a vana tövek ugyanis teljesen függetlenek egymástól, ami már csak abból is látszik, hogy a ,,vanij”-ban az „n” cerebrális hang és független a „vana” dentális „n”-jétől, a két szó rokonítása nyelvtörténeti szempontok alapján képtelenség. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy igen sok területen más néven is ismerik őket, és éppen ezért gyakran nehezen azonosíthatók. A lohárokkal ellentétben a bandzsarák igen népes, és India szerte sokfelé megtalálható népnek tűnnek. Számukról pontos adat megintcsak nincs, de 10 és 20 millió fő közöttire becsülik a kutatók. A következő államokban találhatók meg: Rajasthan, Punjab, Maharashtra, Uttar Pradesh, Madhya Pradesh és Andhra Pradesh. A számukból, a különféle elnevezésükből és a hatalmas területről, ahol élnek, esetlegesen arra is lehet következtetni, hogy valójában etnikailag nem egyetlen népcsoportról van szó, hanem több olyan népről, akiket együttesen „erdőlakóknak” vagy „kereskedőknek” neveznek az egyes helyi lakosok. Ezt a feltételezést látszik igazolni az a tény is, hogy különböző ,,alkasztok” vannak a bandzsarákon belül, akik nem házasodnak egymással. Ennek a problémának következtében valószínűleg azt sem lehet megállapítani teljes bizonyossággal, hogy a Shikders (1975) és Mroz (1990) által leírt bandzsarák ugyanazon nép vagy törzs tagjai-e valójában. Míg Childers meghatározza, hogy a ghormati nyelvet beszélő, ún. Laman bandzsarákról ír, addig Mroz általában a bandzsarákról beszél, beleértve még a muszlim bandzsarákat is, akik más néven mint a Mukeri nép ismeretesek. A Mroz által bandzsarákként összefoglalt nép(ek) közös vonása a közös külső elnevezés mellett az, hogy áruszállítással és kereskedelemmel, főként ökörkereskedelemmel foglalkoznak. Emellett eredetmítoszuk – a lohárokéhoz hasonlóan – az előkelő rajput családjára vezeti vissza őseiket, a hanyatlást pedig – szintén egyes bohár mondákhoz hasonlóan – egyes elkövetett bűnökkel magyarázzák, mint például az özvegyházassággal (ami ortodox hindu szabályok szerint tilos). A fenti azonosítási problémák miatt célszerű mindenekelőtt azt feltérképezni, hogy milyen elnevezésű népeket takar a bandzsara „fedőnév”. Megjegyzendő az is, hogy nem véletlen ez a zűrzavar a „bandzsarákkal” kapcsolatban. Az indiai elnevezés nyomán a britek is egy címszó alá sorolták a „bandzsarákat”: ők voltak a ,,bűnöző törzsek” (criminal tribes). A Mroz (1990) által említett „alkasztok” a következők: Ramania, Labana, Maru és Mukeri (ez utóbbi muszlim). Childers (1975) megemlít több általános elnevezést: Banjara/Vanjari, Sugalir/Sukalir, Lamana/Lambarda, Labhan/Lavana, Kongada/Kongad. (A sukalir szó perzsa eredetű és kereskedelmi tevékenységre utal a suq- tő révén. A lamana, lambarda, labhan, labana és alvana a szanszkrit lavana- tőre vezethető vissza, melynek jelentése „só”, és a sóval kapcsolatos kereskedelemre utalhat.) Ezek nagyrészt külső elnevezések, melyeknek semmi közük a bandzsarák belső elnevezéseihez, melyek különböző csoportokat jelölnek meg: Mathura/Mathuri, Dhalia/Dhali, Dhadi/Dari, Koreya/Jangad. Childers, aki a ghormatit beszélő bandzsarákat kutatta, felfigyelt, hogy azokon a helyeken, ahol ökrökkel árut szállító ghormati és nem-ghormati nomádok egyaránt vannak, a falubeliek hagyomány szerint a nem-ghormati nyelvet beszélőket (!) hívják bandzsaráknak, függetlenül attól, hogy ők maguk minek nevezik magukat. Éppen ezért a Bandzsara Konferencia nem ismeri el bandzsaráknak azokat, akiket a helyiek bandzsarákként emlegetnek, csak azokat, akik a ghormati nyelvet beszélik, és mint ghormati azonosítják magukat. (Ez az elnevezés szintén az ökörszállítást jelzi.) Childers egyik adatközlője nyomán pedig megállapítható (1975), hogy egyetlen ghormati nyelvet beszélő csoport sem használja saját magára a bandzsara/vandzsari elnevezést. A fentiekből látható, hogy a ghornati bandzsarák megkülön-