Confessio, 2000 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - A VILÁGTALÁLKOZÓ ÜNNEPI ALKALMAI GENFBEN - Orbán Viktor: A reformátusok pótolhatatlan küldetést teljesítenek
,EZER ESZTENDŐ ELŐTTED... 89 Zsoltár valójában nem az ember megsemmisítő kicsinységéről, hanem az Isten minden emberit felülmúló és amazt kiegészítő nagyságáról szól — éppen az ember érdekében. Isten Igéje a bábeli emberi elbizakodás vagy éppen a menthetetlen voltunk megsemmisítő tudata ellenében világít rá az idők és az emberi időben zajló események, az emberi értékek, érdemek, eszmék és eszmények viszonylagosságára - örökkévaló üdvtörténeti összefüggésbe helyezve a történelem és az emberi lét véges idejét. Ettől fogva szűk földi keretek közé szorított, megkötözött életünk isteni viszonyrendszerbe kerül. Isten előtt járva, az Ő mértéke alá állunk. Dolgaink átrendeződnek és lépteink Hozzá igazodnak, életünk hangsúlyai, súlypontjai, arányai, viszonyai megváltoznak. Immár nem a „mi időnk” számít, hanem az övéhez mérjük időnket. Dicsőségének fényében elenyészik az emberi öndicséret, nagyságához mérten nyeri el minden igazi mértékét. Az önmagában valóság öncélúsága megszűnik, és az élet Benne nyer értelmet - hogy ezáltal egykor Ő legyen „minden mindenekben”... A zsoltárba foglalt Isten- és önismeretre jutott ember ettől fogva egészen másképpen „számlálja napjait”. A Krisztus szerinti időszámítás rendjébe belépve, az isteni látás és a hit bölcsességével ekképpen imádkozik: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat”, úgy élni „hetven, legfeljebb nyolcvan esztendőnket” (Zsolt 90,12), „hogy bölcs szívhez jussunk”. Taníts a Te akaratod cselekvésére, és a Te utaidon vezess bennünket! A hitetlenek a Krisztus előtti, régi időszámítás szerint élnek. Elidegenedtek az „atyai háztól”, és nem „hajlékuk” az Isten. Az elmúl évtizedekben mi is úgy eltávolodtunk Istentől, mint egykor Izráel népe. Új nemzedékeink elszakadtak az előttük járóktól. „Ezer esztendőnket” vigyük vissza Isten elébe. Térjünk vissza Hozzá, és járjunk „előtte”. Nemzetünk sokrétű válságából ekképpen találhatjuk meg a kiutat. Hitben megújulva végezzük megújító szolgálatunkat, azzal a reménységgel, hogy a következő esztendőben nem csak egy új évezredet, hanem új életet is kezdhetünk a Krisztusban. Ámen. ORBÁN VIKTOR A reformátusok pótolhatatlan küldetést teljesítenek Főtiszteletű Urak! Kedves Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Mi, magyarok, kalandozó nép vagyunk. S mi tudjuk, magyarok között a reformátusok pedig különösen is azok. Időről időre, kényszerűségből vagy kíváncsiságból útnak indultunk, hol nyugat, hol kelet felé. Nyugat felé indultak már reformátusok hadjáratba, marhákat hajtva, de tudásszomjtól vezérelve is, nem beszélve azokról, akiket felekezeti különbség nélkül a történelem viharrra sodort, legutóbb éppen 1956-ban, Nyugat-Európába és a tengerentúlra. Kelet felé pedig leggyakrabban őseinket, az Őshazát, nyelvünk gyökereit kerestük. S volt olyan is, hogy bár nem akartunk menni, mégis vittek bennünket. Akik nyugat felé indultak, többnyire vissza is tértek. Amit érdemes volt, azt megtanulták, amit veszedelmesnek ítéltek, attól óvták honfitársaikat. Köszönet érte! A magunkról alkotta képnek, tisztelt Hölgyeim és Uraim, fontos vonása ez a vándorló, de mindig hazatérő, közösségét gazdagító magyar. Kedves Barátaim! Azért vagyunk itt, hogy tiszteletet adjunk azoknak, akik élete és tanítása erőt, reményt és biztos választ adott a magyar reformátusoknak, s rajtuk keresztül az egész magyar nemzetnek. Elegendő csak a legutóbbi évtizedek súlyos veszteségeit fölidézni emlékezetünkbe, s láthatjuk, milyen szorító szükségünk volt erre az erőre, reményre és támaszra. A Don-