Confessio, 2003 (27. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Bertha Zoltán: Magyar sors- és hitköltészet. A magyarokhoz. Magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig című antológiáról
MAGYAR SORS- ÉS HITKÖLTÉSZET 125 csengéstől, / a fülcimparángatástól és nyelvátültetéstől”) című ironikus-keserű verset író Zs. Nagy Lajosig, a Könyörgést hallató („segíts / rajtunk /.../ egy irányba mozduljunk / föl / e medencemélyből arcunkat / minden népek arcával / egy magasságba emelni”) Gál Sándorig, a délvidéki Csuka Zoltántól, Gál Lászlótól, Fehér Ferenctől, Pap Józseftől, Ács Károlytól, Cs. Simon Istvántól, Jung Károlytól, Tolnai Ottótól, Brasnyó Istvántól, Podolszki Józseftől, Böndör Páltól, Sziveri Jánostól a nyelvfelbomlás paradigmatikus költeményét (Kormányeltörésben) megalkotó Domonkos Istvántól Tari Istvánig, Bence Lajosig, a Vereckéről történelmi konfessziót író kárpátaljai Kovács Vilmostól, Sáfáry Lászlótól Balla Gyuláig, Fodor Gézáig, Vári Fábián Lászlóig, Füzesi Magdáig, s a Nyugatra emigráltak közül Máraitól (Halotti beszéd, Mennyből az angyal), Wass Alberttól (Üzenet haza, Hontalanság hitvallása) Fáy Ferencig, Faludy Györgyig, Határ Győzőig, Tűz Tamásig, Sulyok Vincéig, Kibédi Varga Áronig, Kemenes Géfin Lászlóig, Vitéz Györgyig, Horváth Elemérig, Makkai Ádámig, András Sándorig, Gömöri Györgyig, Máté Imréig, Tollas Tiborig, Kannás Alajosig vagy Zas Lórántig. S az elszakított területekről a már Magyarországra költözöttek közül Czegő Zoltánig, Csíki Lászlóig, Bartis Ferencig, Tóth Lászlóig, Varga Imréig, S Benedek Andrásig, vagy Finta Éváig. Modern Himnusz- és Szózat-variációknak tekinthetők ezek és a többiek: egyéni, közösségi és metafizikai jelentésrétegeket ötvöző poétikai összetettségük, komplexitásuk, meg etikai és esztétikai dimenzióik mélysége, ódai-rapszódiás szellemi-lelki magasztosságuk, komolyságuk-komorságuk, sellemnitásuk okán is. (Velük A magyarokhoz-kötel „a komor pátosz könyve és a felemelő nemzeti ethosz kisugárzója” lesz - mondja Alexa Károly.) Ilyenek azok is, amelyek legkiválóbb „nyugatos” költőink tollán születtek 1920 körül és után: a trianoni katasztrófa kiváltotta gyász- és siratópoémák; Babitstól {Csonka Magyarország), Kosztolányitól {Magyar költők sikolya Európa költőihez 1919-ben), Tóth Árpádig {Szent nyomorék, riadj!), Juhász Gyuláig {Arad, Trianon) és tovább. A tehetetlenség és kétségbeesés Ady-féle „magyar Messiásokat” szólító intonációjától, a „szétszóródás előtti” helyzetet idéző kilátástalanságtól hullámzik tovább a letargikus döbbenet a szétszóródás utáni időkig. Fel-felvijjogtatva az elfogadhatatlanba való bele nem törődhetés, a bele nem nyughatás kínzó érzületét is - például József Attila Nem! Nem! Soha! vagy Gulyás Pál Oda Turulhoz című verséig. S majd nemzedékről nemzedékre következnek a többiek, Szabó Lőricék, Radnótiék, Weöres Sándorék, Kálnoky Lászlóék, Rónay Györgyék, Takáts Gyuláék, Csorba Győzőék, Keresztury Dezsőék, Kiss Tamásék, Csanádi Imréék, Simonyi Imréék, Kormos Istvánék, Nagy Lászlóék, Juhász Ferencék, Szécsi Margiték, Csoóri Sándorék, Tornai Józsefék generációjától Vasadi Péterig, Fodor Andrásig, Bisztray Ádámig, Kárpáti Kamilig, Tóth Bálintig, Kalász Mártonig, Kiss Dénesig, majd Buda Ferencig, Bella Istvánig, Ágh Istvánig, Kalász Lászlóig, Ratkó Józsefig vagy a doniak és általában a pusztulásra ítélt magyar paraszti szegényrétegek áldozati sorsát tragikus poémákba foglaló Serfőző Simonig .Feledésből az emlékmű), az ’56-os mártírhős Gérecz Attiláig, és Utassy Józsefig (aki magyarság és emberség morális szintézisét imigyen kristályosítja szentenciába: „embernek magyart, magyarnak emberit!”) és Kiss Benedekig {Az én földem), Mezey Katalinig {Credo) és Oláh Jánosig {Bornemisza óta), Tamás Menyhértig {Gyökér-bilincsbe zárva) és Balaskó Jenőig {Szakértőbeszéd a felkelő sírjánál), Veress Miklósig {Az igék születése) és Kovács Istvánig {Csángók, Történelem), Szepesi Attiláig {Árpád-kori templom, Szent Margit-legenda, Triptichon !A Károli-Bibliára, Vizsoly, Márton Áron utolsó fényképe) és Lezsák Sándorig {Julianus harmadik útja), Szöllősi Zoltánig {Avarok, Szatmárcseke) és Baka Istvánig {Székelyek, Passió), Nagy Gáspárig {Symphonia ungarorum) és Tóth Erzsébetig {Lakitelek), Szentmihályi Szabó Péterig {Térdre, magyar!) és Döbrentei Keménig {Zrínyi Ilona éjszakája), Büki Attiláig {Fohász), Turcsány Péterig (A Duna üzenete) és Agócs Sándorig {Széchenyi látomásai) és így tovább. De megtalálhatók a könyvben azok a közis