Criticai Lapok, 2009 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám

The Factory London Bárka Színház Tim Carroll bő két évvel ezelőtt a némiképp szétesőben lévő, vezetőváltás alatt álló Bárka Színház társulatát és nézőit is megörven­deztette egy eredeti Ham­er-játékkal. Az előadás, melynek aznapi szereposztását - a címszerep kivételével - csak a játék elején, sorsolással döntötték el, kellékeit a nézők hozták magukkal, és sokban épült a színészek improvizációs készségére, érezhetően felsza­badító erővel hatott a társulatra, s magával ragadta a közönséget is. Igaz, koncepciózus Hamlet-értelmezésnek kevés nyomát lehetett fellelni benne, s a szerkesztésből szinte tör­vényszerűen adódott, hogy ha meg is született valami eredeti, izgalmas gondolat az egyik jelenetben, csaknem bizonyosan tovatűnt a következőben, de valahogy mégsem kesergett emiatt az ember. Jó volt ugyanis nézni az erőteljes, ötletes színészi játékot, találgatni, mely hozott kellékeknek veszik hasznát a szereplők, röhögni a nem várt poénokon, esetleg kárörvendve nézni a játékba bevont nézőtársaink kínjait. Vagyis igazán szeretni való játékot láttunk a Hamlet ürügyén. Bár e kitétel nem teljesen igazságos, hiszen az mindenképpen koncepciónak érződött, hogy a címszerepet csak Balázs Zoltán játszotta, s az ő szenzitív személyisége nemcsak az előadást, hanem a közvetített Hamlet-képet is meghatározta. Emellett­­ a játék szinte minden mozzanatán rajta tartva a szemét - határozottan maga köré is rendezte a SOK SZÍNÉSZ SZ produkciót. Ebből következett az is, hogy hiába született elvben minden nap más előadás, mivel a főszereplő személye nem változott, így a bemutató leginkább lénye­ginek, koncepcionálisnak érezhető magja is változatlan maradt. Időközben Tim Carroll Londonban is meg­rendezte ugyanebben a formában a Hamletet. S következett is a kézenfekvő ötlet: össze kellene ereszteni a két társulatot. Erre jó al­kalmat teremtett az immár harmadjára meg­rendezett Bárka Fesztivál. Próbaidő persze nem állt rendelkezésre, így a rendező állítása szerint a lehető legradikálisabb megoldást választották: a két társulat ott, a szemünk láttára találkozott először egymással. A játék kezdete előtt a rendező kifejtette, hogy való­színűleg nem most fogjuk minden idők leg­gördülékenyebb, legflottabb Hamletját látni, hiszen az előadás kétnyelvű lesz, ráadásul a magyar produkció már nincs műsoron, így előfordulhat, hogy az aktorok megakadnak, elfelejtik a szöveget. Mindez elő is fordult aztán (igaz, akadt kellemes meglepetés is; Kardos Róbertról például kiderült, hogy tudja Hamlet szerepét), de az előadás nem ezért keltett komoly hiányérzetet. A csalódás egyik oka alighanem az, hogy a címszereplő személyének megváltozásával­­ Balázs Zoltán az egyetlen, aki az akkori társulatból nem vett részt a mostani produk­cióban - viszonylag hamar kiderül, hogy EREPET KERES Shakespeare: Hamlet a király(fi) meztelen. Vagyis ha Hamletet nem erőteljes személyiségű, szuggesztív, egy koncepció körvonalait puszta jelenlétével is megmutatni képes színész játssza (akihez így vagy úgy, pozitív vagy negatív előjellel a néző is viszonyulni kénytelen), hanem egy meg­bízható, kulturált fellépésű, ám önmagában súlytalannak érződő aktor, akkor rögvest nyilvánvalóvá válik a következetes szöveg­­értelmezés hiánya. Ráadásul áthelyeződnek a játék súlypontjai is, mindenkinek sokkal határozottabban és kreatívabban kell(ene) kitalálnia a saját jeleneteit. A színészek egy részének erejét azonban érezhetően lekötötte a más nemzetiségű, más nyelven szóló partner követése, az, hogy értse, érzé­kelje a végszavakat. Más részük pedig még a korábbiaknál is nagyobb erővel próbált komédiázni. Ez az igyekezet valóban szült helyenként jó poénokat. Ám gyakoriak voltak a megszületni nem tudó gégék, a túlhajtott ötletek és az invenció nélkül eltelő percek. S ezt csak fokozta az a rendezői ötlet, mely­nek köszönhetően a harmadik felvonástól duplázódtak a figurák, vagyis mindegyik szerepből egy angol és egy magyar színész volt színen (sőt, az angol Polonius mellé két magyar is került). Innentől kezdve végképp túlhabzott a játék, amelyből mindenki megkísérlelte kihasítani a maga szeletét, így még a valóban kitűnő ötletek is némiképp a visszájukra fordultak. (Jó gegnek tűnt például.

Next