Criticai Lapok, 2018 (27. évfolyam, 1-13. szám)

2018 / 1-2. szám

Katona József Színház Immár régi szokásom, hogy a Pintér Béla-da­rabokról és előadásokról semmit nem akarok tudni. Mármint a bemutató előtt. Utána annál inkább. Ha az ember szorgalmas néző, az évek során nagyjából megismeri a drámairodalmat, ha Hamlet meghal az előadás végén, nem éri megle­petés, az akkor érné, ha Hamlet nem halna meg, de ilyen, azt hiszem, még Mohácsiéknál sem fordult elő. Kortárs darabokat ritkán mutatnak be nálunk, kortárs magyar darabot pláne ritkán (bár épp a Katonában egy Spiró-premierre készülnek, és játsszák Bognár Péter, Csalog Zsolt, Egressy Zoltán, Ménes Attila, Németh Ákos egy-egy művét), meg kell becsülni, ha az ember úgy mehet színházba, hogy semmit nem tud a megnézendő darabról, előadásáról. Jó esetben még a szereposztást is eltitkolhatjuk magunk előtt, bár annak Pintér Béla esetében maradva van várhatósága, hogy a Pintér Béla Társulat feltehetően Pintér Béla-darabot fog játszani Pintér Béla rendezésében s ebben maga Pintér Béla is színre lép. De azt már nem, hogy a Parasztoperában meg fog jelenni egy cowboy, hogy Klárika milyen megoldást kínál Andrisnak A Sehova Kapujá­ban, egyáltalán, hogy mi az a Sehova Kapuja, vagy hogy A bajnokban hirtelen becammog egy medve (ez a kedvencem). Pintér Bélának egyik legfontosabb eszköze a meghökkentés és én hagyom magam meghökkenteni, sőt várom, készülök rá, és nagyon hálás vagyok érte. Határozottan dühös voltam magamra, amikor a hvg.hu-n elolvastam egy előzetes interjút Elek Ferenccel és Thuróczy Szabolccsal, amiben arról is szó volt, hogy az új darabban versben beszélnek. Előfordul, hogy a meghökkentő fordulatok dacára az előadás vagy a darab nem tökéletes, legalábbis nekem akadnak kifogásaim, de ez így van rendjén. Mi tagadás, kifogásaim most is akadnak, de nem vagyok biztos benne, hogy mindegyiket illetően egyetértek-e magammal. Bennem nem olyan nagy a harmónia, mint Tabajdy Sándorban, a katonavári színigazgatóban, akinek figuráját ketten játsszák, remek összhangban. A legfőbb kifogásom az, hogy a darab első kétharmada és az utolsó harmada közt mintha lenne egy törés, komikum és tragikum most nem szervül egymással, élesen elkülönülnek. Mintha egy operett (legyen népdal!) zenéje hirtelen tizenkét fokú muzsikában folytatód­na. A darabban is emlegetett magyaróvári sertésszelet tejszínhabbal megbolondítható, gépolajjal már kevésbé. De lehet, hogy szervülnek. Miért kéne ezt nekem most tudnom, mikor még csak egyszer láttam az előadást, ami természet HÁROM NŐVÉR KATONAVÁRON Pintér Béla: Ascher Tamás Háromszéken PROLÓGUS Nem vagyok benne biztos, hogy megszületik az Ascher Tamás Há­romszéken című Pintér Béla-opus, ha egy „kritika” nem „leplezi le” A bajnokot, nem „fejti meg”, hogy kiről szól a darab, amely egyébként nem kulcsdráma, értelmezése szempontjából semmi jelentősége nincs bármely szereplő megfeleltethetőségének a valósággal. Nem ismervén a Kósa Lajosról terjengő pletykákat, magam például sose jöttem volna rá az efféle összehasonlítás lehetőségére a leleplező cikk nélkül, amely egyébként az új, látszólag valóban kulcsdráma ötletének is forrása. Abban fogalmaztatott meg ugyanis, hogy volna mit kipellengérezni a színház jelenlegi direktora, Máté Gábor magánéletéből is. Győzött a virtus, Pintér Béla ezt is megírta, s a Katona bemutatta. A létrejött, meglehetősen önreflektív, önironikus előadás erősen megosztó, kor­holják és becsülik, kedvelik - gondolkodni mindenképp érdemes róla, az inspirációt ehhez D. Magyar Imre írása adja. A vallomásos, bevállalós előadás egyik szereplője, Szirtes Ági részese volt annak idején a Katona újságszínházi sorozatának, amely az Amerikából másfél évtizedes emigráció után hazatért Halász Péter ötletéből, az ő rendezésében valósult meg a Kamrában, sokban hozzájárulva a társulat szemléleti frissességének megőrzéséhez. Az előadások dokumentációja immár közkinccsé lett, az Artpoolban hozzáférhető, kutatható - miként arról Józsa Ágnes beszámol. Földes László, Hobo is lázadóként élte meg a ’60-as, ’70-es éveket, ám ő nem az országot, csupán az apai házat hagyta el - mint a vele készült interjúból kiderül, belső késztetésből. Soós Imre azon nem kevesek közé tartozott, akiknek óriási lehetőséget jelentettek a felszabadulás utáni évek a társadalmi felemelkedésre, te­hetségük beteljesítésére. Személyes tragédiájának okai máig vitatottak, olyannyira, hogy a róla szóló kulcsregényt, a Részeg józanok címűt megjelenése után ötven évvel a szerző, Müller Péter átírta - erre az új verzióra reflektál e számunkban Balogh Géza. Két tánclegenda, két mozdulatművész szinte egyszerre ment el, hosszú, gazdag pályafutást, rengeteg tanítványt hátrahagyva­­ Brandeisz Elzát és E. Kovács Évát Lenkei Júla búcsúztatja. (Ez úton is köszönet a MOHA MOZDULATMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY-nek s az Orkesztika Alapít­ványnak valamint a gyűjteményt gondozó Fenyves Márknak a fotókért.) Fergeteges tánccal ér véget Heltai Jenő Naftalin című vígjátéka a Komá­romi Jókai Színház Hargitai Iván rendezte előadásában, de a mozgásnak addig is jelentős szerepe van az egyébként prózai produkcióban. A Heltai-kortárs, tragikus sorsú Rejtő Jenő maga is elsősorban humorban „utazott” - Kern András tolmácsolásában most hangoskönyvként jelent meg a Piszkos Fred, a kapitány és a Három testőr Afrikában. A humor Kern pályáján alapvetően meghatározó. Az egyik legnagyobb drámai szerepe Shakespeare Harmadik Richárdja volt a Vígszínházban - a művet e helyt Almási Miklós elemzi. Hogy mennyiben víg­játék a Makrancos Kata, amit legutóbb a Győri Nemzeti Színház mutatott be, a tekintetben az előadásról író Stuber Andreának is vannak kétségei, nem kétséges viszont, hogy ez a Shakes­peare-mű is a hatalomról szól, ám egészen más társadalmi vetületben, mint a III. Richárd - itt a férfi-nő kapcsolat a hatalmi játszmák terepe. Különböző interpretációk esetében természetes, hogy ugyanazt a művet előadva máshová kerülnek a hangsúlyok. Előfordul azonban, hogy ugyanannak az előadásnak a hangsúlyai változnak, mégpedig nem a produkción belül, hanem a befogadó közegben. V. Gilbert Edit szerint ez történt a Rendezéssel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bemutatójával Pécsett, a színházi zaklatás-ügyek felszínre kerülését követően. Az ilyen jelenségek kultúrpolitológiai vizsgálata sem hiábavaló talán. SZŰCS KATALIN ÁGNES

Next