Criticai Lapok, 2018 (27. évfolyam, 1-13. szám)

2018 / 1-2. szám

tesen igen élvezetes és igen elgondolkodtató? Persze, éppen kritikát írok. De egy kritikusnak nem lehetnek vitái termékeny, előremutató vitái önmagával? És nem tárhatja ezeket olvasói széles tömege elé? Nem szervülnek? Szervülnek? Az Ascher Tamás Háromszéken című darabot A bajnok kapcsán megjelent értő és jóindulatot árasztó, pártatlan reflexiók egyike ihlette, fellendülne a kortárs magyar drámairodalom, ha a szerzők elmélyültebben olvasnák az újságokat. Valaki azt kifogásolta... De álljon itt az eredeti szöveg, oly szép! A Heti Válasz 2016. március 24-i cikkének címe költői kérdés volt: „Pintér Béla mikor ír drámát egy színházigazgató szaftos magánéletéből?”, a leadben pedig ezt olvashattuk elkerekedő szemmel: „Bemutasson-e a Katona József Színház egy darabot, mely arról szól, hogy egy direktor miként késztette abortuszra a feleségét? Szempontok Pintér Béla botrányos bemutatójához.” (Már Sümegi Noémi is azt írta kritikájában három nappal korábban, hogy „Pintérék túllőttek a célon”) És a szerző, Szőnyi Szilárd hosszan taglalta Albert Györgyi könyve alapján Máté Gábor magánéletét. Tavaly, 2017-ben, az április 20-i számban ugyanő tudatta, hogy „A Heti Válasz Máté Gábort »lejárató« cikkét állítja színpadra Pintér Béla”, egész kicsit félreértve a történteket s láthatóan mit sem tudva a művészi alkotófolyamatról. Amiről amúgy nem lehet sokat tudni, de valamennyit mégis. Utalnék Örkény István egypercesére, az Élmény és művészetre, amelyben a világűrből visszatért festőt, akinek pedig a napfoltokat is megmutatták, egy narancs ihleti meg, amit a sajtótájékoztatón hámoz egy újságíró. Szőnyi azóta is megfigyelés alatt tartja Pintért, a célszemély új darabjának főpróbájára is elment (egy újságíró legyen bátor), és „a sors szeszélyéből” épp a „főhős-igazgató” szomszédságában kapott helyet. Egy igazgatónak olykor nagy terheket kell elviselnie. Valaki azért magyarázza el - kísérelje meg legalább Szőnyi Szilárdnak, hogy A bajnok nem egy fideszes politikusról szól, s az új darabnak sem Máté Gábor a főhőse, még csak nem is Ascher Tamás. Akkor sem, ha a hőst Máté Gábornak hívják, akkor sem, ha a másik hőst Ascher Tamásnak, akkor sem, ha az őket játszó színészek frizurája, maszkja és játéka is őket idézi. A valódi és a darabbeli figuráknak, minden látszat ellenére, annyi közük van egymáshoz, mint - ahogy a műben mondják - a vértesszőlősi előembernek az elveszett frigyládához, így a mű és az előadás nem Máté magánéletéről szól, nem is Ascheréról, hanem valami egészen másról. Igaz, Pintér Béla azt a látszatot kelti, mintha a valódi Ascher és a valódi Máté életének egy periódusa, a kaposvári színház nagy korszaka pertraktáltatna itt, ezt erősítik a nagyszerű jelmezek-maszkok (Benedek Mari), a két színházat régi plakátokkal megidéző díszlet (Khell Zsolt), Tabajdy Sándor Babarczy Lászlóra és Zsámbéki Gáborra egyszerre utaló neve (az igazgató figurájának megkettőzése remek ötlet és folyamatos humorforrás), nemkülönben az, hogy a mesélő egy Bezerédi Zoltán nevű figura, akit Bezerédi Zoltán játszik. A hangnem olyasféle, mint amiben régi katonatörténeteket, iskolai, munkahelyi történeteket szoktunk felidézni kissé átalakítva, megkönnyebbülve, hogy túl vagyunk rajtuk, önmagunkat is kifigurázva. A látszat az első órában az, hogy anekdotikus-nosztalgikus-parodisztikus viszszaemlékezést látunk, egyszerre bepillantunk, bekukkantunk, bevoyeurködünk a kulisszák mögé, mint mondjuk az Othello Gyulaházán című Gádor Béla-vígjátékban (amiből Zsurzs Éva rendezett tévéfilmet 1967-ben). A nézők szeretik az atelier-humort, már ha értik, a színészek szeretnek színészeket játszani, Aschert és Mátét láthatóan nagy élvezettel és kiválóan jeleníti meg Keresztes Tamás és Fekete Ernő, ahogy Thuróczy Szabolcs és Elek Ferenc is Tabajdy Sándort. Nem akármi azt hallgatni (s gondolom, előadni sem) kellemes borzongással, amit Bezerédi énekel: „Hej, Ascher Tamás! Aj, de nehéz megfelelni néked! / Folyton bántod a legjobb színészed! / Hol ezt kéred, hol azt kéred számon, / Hej, bármit teszek, csak rosszul csinálom.” Ennek azonban megvan az a veszélye, hogy a nézőtérről előbb-utóbb elfogynak azok, akik annak idején otthonosak voltak Kaposváron, emlékeznek a nagy sikerekre, látták Ascher Tamásnak már a Katonában bemutatott Három nővérét (Szőnyi Szilárdnak üzenem: igen, Aschernek van három nővére, a háromból másfél baloldali, másfél jobboldali, Pintér Béla legközelebb róluk fog írni trilógiát antik metrumban). Elfogynak a bennfentesek (és a magukat annak vélők). Igaz, akkor is lehet majd nevetni a színházi világ egyszerre ironikus és szeretetteli ábrázolásán, hisz van itt minden: rivalizáló színésznők [Borbély Alexandra, Pálos Hanna; az utóbbi azt mondja a másiknak, illetve hát Kerti Borbála mondja ezt Kút Juditnak mézesmázosan: „Jaj, úgy szeretnélek már a Bajor Gizi Múzeumban kitömve látni téged!”), féltékeny, sértett, okos rendező [Friedenthal Zoltán), lecsúszott színész [Takátsy Péter), megtűrt, öreg színésznők [Enyedi Éva, Szirtes Ági - kevés szövegük ellenére mindketten érzékeltetnek egy-egy sorsot, Enyedi Éva különösen megrendítő, akkor is, amikor Bárdossy Bettike hét abortuszon túl nagyon őszintén, nagyon közönségesen és nagyon szomorúan fogalmaz: „.. .Vágyom a meg nem született gyerekre, / De arra is, hogy még egyszer faszt fogjak a kezembe!” Ebben ott egy élet.) Lehet kutatni, kik lehetnek Kisházi Tutya (Kovács Lehel) és Kis Pista (Rajkai Zoltán) és a már említettek mintái, az ő neveik mintha nem mindig utalnának közvetlen modellre. (Ebből a szempontból nem szerencsés Tordán Léda neve, ami ugye a frenetikusan játszó Jordán Adél nevére utal, indokolatlanul.) Ez a rész, az első kétharmad talán kicsit hosszúra is nyúlik, de Pintér Béla eddig még sosem beszélt a színházi, szakmai élményeiről. Azt is mondhatjuk, olyan, mintha egy mesében lennénk, nekem a verses szöveg is mesejátékot idéz, bár utalhat az Anyeginre is. Még inkább meseszerű, trufaszerű az erdélyi világ, népzenével [Ökrös Csaba), néptánccal [György Károly), a román igazgatóját utáló Tegerdy Áron kolozsvári rendezővel (Pintér Béla), egyszerű székely emberekkel, egymáshoz nem hasonlító ikrekkel, kürtőskaláccsal. A háromszéki turnéval, amin Lédáék a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországot éneklik - nyilván egyikünk sem gondolja, hogy ez a romániai magyar színjátszás. (Ebben a részben Elek Ferenc idéz meg egy sorsot nagyszerűen az ügyelő-mindenes András bácsiként.) Fekete Ernő, Keresztes Tamás és Bezerédi Zoltán (fotó: Horváth Judit)