Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai (Sepsiszentgyörgy, 1901)

Családok

alkirálybirája és országgyűlési képviselője az akkor alkotott és az erdélyi 1744. évi novelláris artikum­­ok III. czikke alatt beiktatott törvények (pragmatica sanctio) megalkotásában tevékeny részt vett.­ Ezen Istvántóli leszármazás a következő: I. Sólyom István , 1730. (csikszentmártoni Szabó Klára). A táblán feltüntetett I. Istvánnak neje csik­szent­mártoni Szabó Klára volt; gyermekeik: Sólyom István. László, Mihály és Anna a felsőfehérmegyei, küküllőmegyei, marostordamegyei és csikmegyei birtokokon 1750 körül osztoztak meg. Sólyom Ferencz Maros-Tordamegyében Nagy-Görgényben és Aradon, Sólyom István és Mihály Csik­megyében, illetve Kis-Küküllőmegyében, Sólyom László az akkori felsőfehérmegyei, jelenben Háromszék vármegyéhez bekebelezett Peselnek, Karatna, Al- és Felvolál, Száraz­patak és Kézdi-Szentlélek községekben kapták ki osztály­részüket.­­ Sólyom László 1746 október 6-án nőül vette gyergyócsomafalvi Borsos Klárát s alapitója lett a jelenlegi Háromszék vármegye Peselnek községben lakó Sólyom­családnak, melynek tagjai az imént hozott táblázaton lát­hatók és kik közül Sólyom Miklós jelenleg kir. törvényszéki elnök Ivézdi-Vásárhelyen; testvérei: Ferencz és Tamás pedig birtokosok. A csik-gyergyói ággal „Csikvármegye Nemes Csa­ládjai" czimű­ művemben szándékozom foglalkozni. Czimerük : Négy részre osztott paizs, első és negyedik rész ezüst, fekete és piros koc­kás sávval van keresztül szelve; a második és harmadik rész kék, a másodikban egy daru, a harmadikban arany oroszlán látszik. — Sisakdisz: a második osztályban levő daru két sasszárny között. — Foszlányok : arany-kék, ezüst-piros. Som (egerpataki). Ezen családból Som János 1614-ben az idegenek között lustrál.2 Somogyi (dálnoki). Báthori Zsigmond 1580 május 17-én dálnoki Somogyi Gergelynek jobbágy­telket ad.2 1614-ben Somogyi Tamás és Péter Dálnokon mint nobilisek lustrálnak.3 Ferencz, Kristóf, (karatnai Könczey Ágnes) László, (gyergyócsomafalvi Borsos Klára). Ágnes, (cs.-szent-királyi Márkos Ignácz). István. Mihály, Anna. (cs.-bánkfalvi Füstös István). András f 1848. Tamás István főszolgabíró.­­ f 1848. f 1848. (zágoni Jankó Teréz). Rozália, Katalin. (zágoni Jankó Imre) Jusztina, (cs.-szent­királyi Kósa Lajos). Sára. (cs.-bánkfalvi Kovács Tamás). Ád­ám f 1865. szolgabíró, a szabadságharcában huszár-százados. (besenyői Kövér Mária). Venczel f 1873. Karolina. Mária, a szabadságharcz alatt honvédtiszt. (Ped­lő Károly). (cs.-menasági (feh­orjai Pethő Veronika). Menasági István). Sándor. János. Sára , 1900. Albert borászati és szőlészeti fölügyelő. Zsuzsa Anna. (Zayzon Károly). Ferencz. a) (léczfalvi Bodor Irén. b) Mika Anna) Irén. Ferencz. Anna. Miklós. Miklós sz. 1852. kir. törvényszéki elnök Kézdi-Vásárhelyit, (dálnoki Gál Emma).­­ Béla, Tamás, (léczfalvi Bodor Irma). Margit, Klára: Gyergyóni falusi SÓLYOM-család. 1 Corpus juris hungarici 1540—1848. erdélyi t­örvények kötete 358—386. lapjait. 2 Udvh. M. L. 3 Dr. Vass Miklós tanár kir. könyv.

Next