Csorba Zoltán: Miskolc és Borsod az irodalomban (Miskolc, 1942)
V. Lévay és Vadnay kora
V. Lévay és Vadnay kora. 1852-1899. I. Általános jellemzés. A magyar irodalomtörténet a XIX. század második felét nem tudja irodalmi dátumokkal elhatárolni. A politikai történelemből kölcsönzi a határmesgyéket. Ilyen elnevezéseket olvasunk: szabadságharc utáni költészet, a kiegyezés kora. Szerb Antal az előretörő társadalmi osztályról a polgárosodás korának nevezi. Mi szerencsésebbek vagyunk, két irodalmi dátum kínálkozik határnak, Lévay fellépte és a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum-Egylet megalakulása. Ez az utóbbi jelenti a szervezett borsodi irodalmi élet kezdetét. Mindkét dátum valóban feltűnő határkő borsodi irodalmunkban. A nemzeti irodalomban furcsa képet látunk az ötvenns években. „Irodalmi klasszicizmus idején nemzeti elnyomatás, kegyetlen osztályrésze a mi nemzetünknek“– írja keserűen Horváth János. A nemzeti elnyomatás elhallgatttatja egy időre legkiválóbb költőinket. A kis hangosak, a törtetők, a sallangosok, a Petőfi-utánzók vezérkednek s kikiáltják Lisznyait a nemzet legnagyobb költőjének. De sokkal fontosabb az, ami a felület alatt történik. Az elnyomatás, a szenvedés egyúttal teremtő erő is. A csendes szenvedésben irodalmunk legsúlyosabb művei születnek: Tompa allegóriái, Arany balladái és eposzai, Madách drámai költeménye, Kemény regényei, Gyulai