Szokolay Hártó János: Szabadalmas Kecskemét városának történetirati ismertetése (Kecskemét, 1846.)
Imádott Hazám!
Imádott Hazám! Hozzád szólj föl egyik legkissebb gyermeked, Kedves Anya! teneked rebegi azt elő, mit e’ földi rövid pályán figyelmével maga ismeretéül sajátíthata. Bíbor nem díszlett bölcsőmnél, és igy egész éltedre kiható jeles intézkedéseket tőlem nem is várhatsz; azonban engem is boldogított szabad gyermekeidnek egyikét, bőven tápláló emlőd’ csepjeiből ha szinte kövérré nem hizlaltál is — a’ mit ugyan köszönök neked, mert (sértés nélkül legyen mondva) az elhízás rendszerint lomhává és tompult érzésűvé teheti az embert, — de mégis csakugyan részeltettél annyiban, hogy immár az élet testvérének rendszerinti korjele szürkül fejemen. Az élet’ delének forrósága nekem is szülő szenvedéseim’ terhével tikkasztó verejték cseppeket, komor gondokkal feszült homlokomra’, igen, szenvedtem én is, de sokszor örvendettem is, egymást szerető nemesebb érzésű szülötteiddel. Le vagyok tehát neked kötelezve, és így fogadd legszívesebb hálaadómat; sírom’ közeledő szélén én is raktam egy kis oltárt, a’ mellyen te neked tömjénezek. Im áldozatul fölajánlom neked szerzett ismereteim’ cse