Családi Kör, 2011. július-szeptember (22. évfolyam, 27-39. szám)
2011-08-25 / 34. szám
CSALÁDI CSALI Keszthelyen bementem az első vaskereskedésbe. Vettem pontyhorgot s erősebb, pontyozásra alkalmas zsinórt. Visszamentem Balatongyörökre. - Ezentúl pontyozok - mondtam Jánosnak. János csak mosolygott. - Beszélj Halász Varga Miskával. Az jól ismeri a Balatont, a halak járását. Majd mutat olyan helyet, ahol biztos a ponty. De én nem beszéltem. Meg is bántam. Egy hétig kísérleteztem. Fogtam vagy négy kis, óvodás pontyot, egyik se volt több egy kilónál. Egy délben megérkezem a csónakkikötőbe. Hát ki segít ki a csónakból? Halász Varga Miska. Nézi az ösztövér zsákmányt. - Rossz helyen horgászik, tekintetes úr. Ott a nád mellett nagyon sekély a víz, a fenekén is mély iszap van. Nagyobb ponty ritkán vetődik arra. - Hát hol volna jobb? - kérdem. - Majd délután ráérek - ajánlkozott Miska -, keresünk egy jó helyet. A régit is megnézzük. Délután a nap erősen sütött, nagyon meleg volt. A rekkenő, forró melegben a Balaton kék, sima tükrét nem zavarta egyetlen vízfodrocska sem. A levegő bágyasztóan fülledt. A parti fákon egy levél nem mozdul. Minden ember, állat, madár a hűs árnyékos helyen pihen. Varga Miska, ahogy megbeszéltük, pontosan fél háromkor ott volt nálam. Hosszú nyelű nádsarlót is hozott. Csónakba szálltunk. Varga Miska evezett. - Ma látunk majd melegedő pontyokat is - mondta Miska. - Mi az a„melegedő ponty?" - kérdeztem. Miska kétkedően nézett reám. Lehetséges-e, hogy valaki ne tudja, mi az a „melegedő" ponty? Azután megszólalt. Nagyon meleg nyári napokon, amikor a Balaton vize nagyon felmelegszik és csendes, nem hullámzik, a pontyok a déli és kora délutáni órákban a parti nád széléhez gyűlnek, ott közel a víz felszínéhez, a nád árnyékában mozdulatlanul megállnak. Melegszenek. Ez a melegedés, így mondják itt a Balatonon. Megérkeztünk a nádas elejéhez. Itt már lassan, óvatosan merített evezővel evezett Miska. A nádtól állandóan hat-nyolc méternyi távolságot tartott, majd szótlanul elkezdett mutogatni, hol ide, hol oda a nád felé. Én azonban hiába néztem, hiába erőltettem a szemem, nem láttam semmit. Később annyit mégis megfigyeltem, hogy amikor az evező, amit Miska szinte hangtalanul nyomott a vízbe, felkavarta kissé a vizet, a nád itt-ott nagyot rezdült, zörgött, hajladozott, mozgott, amint egy ponty észrevette, hogy valami közeledik felé, a nádba menekült. Miska azután megállóit a csónakkal s kioktatott: - Figyelmesen nézzen, tekintetes úr, abba az irányba, amerre mutatok. A nád árnyékos részén, a vízhez közel, tíz-tizenöt centiméternyire a vízszinttől meg kell látnia a „melegedő pontyokat", mert ma sokan melegszenek. Miska útmutatása szerint igyekeztem ezután figyelni és nézni. Sokáig nem láttam semmit. Aztán lassan, mintha kicserélték volna a szemem, a víz színe alatt alig arasznyira látom csendben, mozdulatlanul, a nád mellé simuló nagy halakat. Több száz métert eveztünk a Keszthelyig húzódó nádas mentén. Rengeteg pontyot, kettő, három kilogrammos nagyságúaktól nyolc-tíz kilogrammos nagyságig láttam és figyeltem meg. Mozdulatlanul pihentek, „melegedtek" a nád mellett. Mihelyt azonban közelebb siklott a nád mellé a csónak, a „melegedő" pontyok nagy hirtelen lemerültek, vagy a nádszálakat erősen megzörgetve a nádba menekültek. A végén annyira gyakorlottá vált a szemem, hogy azt is láttam, hogy a nagy példányok óvatosabban és korábban merültek le és menekültek el, mint a kisebbek. Megérkeztünk közben a régi horgászhelyemre. Miska lenyomta az evezőt a nád mellett. Körülbelül egy méter mély volt itt a víz, de kevés erővel Miska másfél méternyi mélységre tudta nyomni az evezőt az iszapos talajba. Amikor az evezőt felemelte, félméteres piszkos, sáros, szürke iszap fedte annak alsó részét. - Nem jó hely ez - állapította meg -, nagyon mély itten az iszap és nagyon sekély a víz. Ezt nem szereti a ponty. Itt a közelben is tudnék jobb helyet keresni a tekintetes útnak, de mégis azt ajánlom, menjünk a villák alá. Ott a nagy nádas mellett tiszta a fenék és mély a víz. Ott egész biztosan nagy pontyokat fog majd. Közelebb is lesz majd a kikötőhöz, nem kell sokat eveznie, amikor oda mindennap kihajózik. Jól van, próbáljuk meg. Miska vagy húsz percig evezett. A legszélső parti villával egyirányban a nagy nádas kezdődött és húzódott felfelé Ederics község s a szigligeti öböl irányában. A sűrű nádas a parttól húsz, harminc, de helyenként ötven, hatvan, hetven méternyire nyúlt a Balatonba. A nád általában olyan sűrű és erős szálú volt, hogy csónakkal nehéz lett volna a nádason átevezni. A nádas alkotta öblök szélein a nádbokrok már nem voltak oly sűrűek, tömöttek. Ilyen öbölben, a ritkább nád mellett állott meg Miska a csónakkal. A nád mellett közvetlenül lenyomta az evezőt. A két és fél méteres evezővel alighogy elérte a feneket. Jó mély itt a víz - mondotta megelégedetten -, a fenék pedig kemény, márványsima agyag. Csak a nád tövén van nagyon vékony iszapréteg. Ez az agyagos, kemény fenék nagyon messzire húzódik itt be a Balatonba. Ezen a sima, agyagos fenéken s ebben a beljebb nagyon mély vízben szívesen megpihennek a pontyok. Ha azután járnak, mozognak, élelmet keresnek, akkor ide úsznak ki a nádasba. Ez a hely itt a ritka nádbokor mellett jó horgászhely lesz. A behajló nádakat majd levágom, hogy a horog, vagy a zsinórdobásnál ne akadjon fenn. Miska a víz felett egy arasznyira nádsarlóval levágta egy darabon a túlságosan elhajló, hosszú nádszálakat. Egy-két nádszálat, a hosszú nyelű nádsarlót mélyen a víz alá nyomva, tövestül is kivágott. Az így kitisztított hellyel szembe, a kis öböl másik oldalára evezett s ott a csónakot egész a nád széléhez húzta. Összefogott tíz-tizenkét nádszálat, azokat egy félméternyire a víz fölött szorosan összedrótozta, s a nádszálak felső részét valamivel a kötésen felül levágta. Két ilyen összekötözött nádcsomót készített a szélső nádakból, egymástól két méter távolságra. Ezekhez a nádcsomókhoz kötheti tekintetes úr a hajót. Erősen tartanak ezek majd, még akkor is, ha hullámzik a víz - mondotta Miska. Magam is megállapíthattam, hogy ügyesen csinálta meg az új horgászhelyemet. Csónakomat az evezőtartóknál a két nádcsomóhoz erősebb zsineggel hozzáköthettem. Éppen velem szemben volt a ritkás nádbokor, ahová, nem messze, csak mintegy négy méter távolságra kellett a horgomat vetnem. Annak is örültem, hogy északi irányban fogok horgászni, mert így az erős, nyári nap nem fogja majd a szemet bántani. Puhává főtt kukoricával beetettem a horgászhelyet. Majdnem két kiló főtt kukoricát szórtam be a ritkás nádbokor tövéhez. Valamivel kevesebbet két-három méterre, jobbra-balra a nádszéleken. Három napon át, reggel-este bőségesen behintettem a helyet főtt kukoricával s negyednap reggel, hat órakor eveztem ki erre a helyre először horgászni. Óvatosan állottam a csónakkal a nád mellé. Vigyáztam, hogy az evezéssel zajt ne csapjak. Horgomat is igyekeztem a lehető legkisebb zajjal, s közel a nádbokor tövéhez dobni. Első kísérletre sikerült is. Alig pár percre, hogy bevetettem a horgomat, megmozdult s gyors iramodással elmerült azedzőm. Bevágok. Zsinórom megfeszül. A horgon a hal erősen küzd, nagyokat ránt a zsinóron. Egyszer csak laza lett a zsinórom. Nem volt szerencsém, a hal leszakadt a horogról. Korán vágtam be, a horog nem akadt jól a hal szájában. Az első harapást tehát szerencsétlenül elszalasztottam. (horgaszat.hu) (Folytatjuk) A pontykirály Kovácsházy Vilmos, 1943 - 2. rész 2011. augusztus 25. 41