Családi Kör, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-17 / 3. szám
—t UgCCCCW- 62 61 mell földnem jobb és szebb füvet, mint a többi. De a fény világos, a szép zöld szalag nyáron át tisztán kivehető, amint a többi rőt fű között futkos; a fű rajta sűrű, apró és oly finom, hogy ha egy csomót felmarkolunk, ujjaink morzsolása alatt porrá válik. E fű adja meg a kecske gyapjúnak azt az alig képzelhető finomságot, melyről a kasmír shawlok híresek. Megkisérlették ez állatot Bengáliában, Persiában és Európa sok helyén megtelepíteni. Mindenütt megél,de gyapját elveszti; Bengália buja mezein meg épen egészen szőrtelenné válik. Közönségesen a mi házi kecskéinkhez hasonlóvá lesz. Épen úgy, mint a tibeti kecske gyapja, a Jelam (Hydaspes) vize sem hagyja helyét pótolni, melylyel a serinaguri gyapotfestők festékeiket készítik. Akbárzultán Delhiben ezer szövőszéket állított, mely a legjobb tibeti gyapjút dolgozta fel, s a szövet a Dsumma és Ganges vizében elvesztő finomságát és lágyságát, a festés pedig fényét és élénk színét. Ak- bárzultán delhii shawljai épen olyanok voltak, mintha közönséges gyapjúból készültek volna. Újabb időben Rundschit nevű tudós uralkodó hasonló kí- sérletet tett Lahoreban, s az eredmény hasonló volt. A mongol uralom alatt Kasmírban körülbelül 40,000 szö-övőszék működött, melyek átlagosan 200,000 darab shawlt állítottak elő évenként. A „boldog völgyben“ a legutóbbi ősz- szoírás szerint még most is 16,000 szövőszék van, melyeknek gyönyörű készítményeiből évenkint 80,000 darab vándorol külföldre. Rendszerint háromfajta shawlt készítenek: a közönségeset, hosszú darabokban, fekete és fehér csikókkal, a finom hosszú darabút és finom négyszögletűt. A közönségeseket Tibeten át Közép-Ázsiába viszik, a többiből is nagyon kevés jut Európába; e keveset Kalkutta szállítja. A törökök, nemcsak a nők, rendkívül szeretik a shawlokat. A hosszúkat turbán gyanánt fejükre tekergetik, a négyszögletűeket genuai fátyol helyett hordják, vagy derekukon övnek viselik. Míg a sheikek birdalma állott, a shawl-kereskedés a maharadzsa egyedárusága volt. Kasmír minden szövőszéke Amritsirba küldé kész műveit, úgy, hogy ott egyszer 500,000 font sterling értékű shawl-áru halmozódott össze. Az üzlet akkoriban nem jól ment, a takácsok kedv nélkül dolgoztak és Rundsit Singnek mégis 180 000 font sterling jövedelme volt a shawl-kereskedésből évenként. Kasmír mostani uralkodója, Gholab I Sing, a külföldre vitt shawlokértékének 20 százalékát szedi vámképen. Egy közönséges shawl elkészítése nem sok fáradságba és időbe kerül, azonban egy elsőrendű darabnak előállítása néha egy egész évig foglalkoztatja a szövőszék munkásait. A legnagyobb igyekezet mellett sem haladhatnak művökön egy nap alatt egy negyedhüvelynyinél többet. A mester ott ül munkásai előtt, kezében a gondosan rajzolt és színezett tervvel és a szerint igazgatja embereinek kezeit és fonalait. Valamiképen gépeknek ne gondoljuk ez embereket, akik hallgatva, látszólagos egykedvűséggel szaladtalak a finom fonállal terhelt hajót a szövet szálai közt, s annak minden szaladásakor fejekkel integetnek. Ügyességgel és értelemmel dolgoznak ők, sőt néha lelkesedéssel, s legfőbb büszkeségük az, ha munkájuk sikerül. Majdnem egyetlen jutalmuk ez, mert hiszen nyomorult napidíjuk alig elégséges legsürgetősebb szükségeik födözésére. És büszkeségük valóban indokolt, egy így elkészített showt keleti értelemben és ízléssel, a művészet remekműve. A becses kendőnek nyolcz-tizenyolcz hüvely széles szegélye ékes virágfüzért képez tulipánból, tubarózsából, narczisszból és rózsából tarkán összeállítva; a színek oly elevenek, mint az igazi virágokéi, melyek Kasmír enyhe völgyeiben harmatos reggelen nyílnak. A szegélytől befelé majdnem kápráztató színvegyület tárul elénk, melyhez hasonlót csak középkorbeli egyházak festett üvegablakai tudnak előtüntetni. A központ felé, melyet egy virág foglal el, fokozatosan, alig észrevehetőlg csillogó opálfényben enyészik el az élénk színezet. Egy ily shawl ára 12,000 rúpia vagyis 1200 font sterling. 600 font sterling értékű shawlok nem ritkák a nyugatázsiai háremekben, s némely éjszak-indiai tánczosnő oly shawllal övezi magát, melyért bizonyára legalább is 100 fontot kellett volna fizetnie. A kasmiri kereskedők többnyire deczember hóban járnak Tibetbe, hogy shawlokat vigyenek oda, s onnan gyapjat szerezzenek. Egy egész hónapig utaznak majdnem járhatlan hegyi utakon s oly hidegben, hogy a lehelet még alig ér ki az ajkak közül, már fénylő jéglemezzel vonja be a szakált és bajuszt, s az utas biztos lehet a megfagyás felől, ha valami sziklára kissé nyugodni ledül s el talál aludni. A karaván tavasz kezdetéig Tibetben marad. Akkor szokta minden állat levetni téli felöltönyét, melylyel a természet gondoskodva ellátta őket; a róka és kutya hegyes köveken hagyogatják el szőrüket, melyeken meghengergőztek, a vak (északi emlős, szelídített szarvas-faj) fa derekakhoz dörgölőzik s a shawl-kecske is bizonyára ily módot találna fel téli gyapja elhányására, ha az ember elég kegyes nem volna őt a feltalálás fáradalmaitól megmenteni. Az egész nyájat egy akolba szorítják, aztán egyenként eregetik nyírás alá. Annyit levágnak felső szőréből, mennyi elégséges utat nyit az ollónak az alsó finom gyapjúhoz. Midőn ez le van nyírva, megrázza a kecske még megmaradt szőrét és vndoran szőkéivé elugrándozik, ki a hegyek közé, hol jövő tavaszig ismét szabadon legelhet, kóborolhat és játszhatik. A karaván visszatér Kasmírba és átadja a takácsoknak a gyapjat, mely ismét egy évi nyomorúságos tengődésüket biztosítja. Az ily hazatérő karaván mulatságos látványt nyújt.Lovon ülő kereskedők és szitkozódó hajcsárok képezik azt, nagy falka hosszúlábú juhokat terelve maguk előtt, melyek abbeli szomorúságukat, hogy egyenkint harmincz fontnyi idegen gyapjúval megterhelve, kénytelnek köveken és süppedékes helyeken átsietni s az utszélen kínálkozó búja legelőket érintetlenül hagyni, folytonos bégetéssel nyilvánítják. E gyapjú-kereskedés nagyon jövedelmező. Különös, hogy az angoloknak minden igyekezetük mellett sem sikerül abban résztvenni; minden angol elől el van zárva az út Kasmírtól Tibetig. A „Journal Chambert“ czikkírója azonban, kinek czikkéből adatainkat vettük, reményét fejezi ki, hogy Gholab Záing, akarva, nem akarva végre is kénytelen lesz e tilalmat megszüntetni; ő ugyanis a Pendsabban levő angol uralmat gyűlöli s a szomszéd iránt mindenféle incselkedésekre, boszantásokra vetemül. Mint egy csepp viz kifuttathatja egy tele pohár tartalmát, úgy egy napon egy uj ingerkedés, az előbbeniekhez járulva, kimerítheti Anglia türelmét, s a dolognak az lesz a vége, hogy Kasmír Angliához annektáltatik (Az ilyen annektálásokat ismerjük már!), a kecskegyapjú útja megnyílik s a lancashirei takácsok a maradozni kezdő gyapot helyett kárpótlást kapnak. Hozzá tehetjük: és akkor a véghetetlen finom és szépszinü kasmír shaws a minták tekintetében is az első helyet fogja a szövetek közt elfoglalni a földkerekségen.