Családi Kör, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-17 / 3. szám

—t UgCCCCW- 62 61 mel­l földnem jobb és szebb füvet, mint a többi. De a fény vilá­gos, a szép zöld szalag­ nyáron át tisztán kivehető, a­mint a többi rőt fű között futkos; a fű rajta sűrű, apró és oly finom, hogy ha egy csomót felmarkolunk, ujjaink morzsolása alatt porrá válik. E fű adja meg a kecske gyapjúnak azt az alig képzelhető finomságot, melyről a kasmír shawlok híresek. Megkisérlet­­ték ez állatot Bengáliában, Persiában és Európa sok helyén megtelepíteni. Mindenütt megél,de gyapját elveszti; Bengália buja mezein meg épen egészen szőrtelenné válik. Közönsé­gesen a mi házi kecskéinkhez hasonlóvá lesz. Épen úgy, mint a tibeti kecske gyapja, a Jelam (Hydas­­pes) vize sem hagyja helyét pótolni, melylyel a serinaguri gyapot­festők festékeiket készítik. Akbár­zultán Delhiben ezer szövőszéket állított, mely a legjobb tibeti gyapjút dolgozta fel, s a szövet a Dsumma és Ganges vizében elvesztő finomsá­­gát és lágyságát, a festés pedig fényét és élénk színét. Ak-­­ bár­zultán delhii shawljai épen olyanok voltak, mintha kö­zönséges gyapjúból készültek volna. Újabb időben Rundschit nevű tudós uralkodó hasonló kí-­ sérletet tett Lahoreban, s az eredmény hasonló volt. A mongol­ uralom alatt Kasmírban körülbelül 40,000 szö-­­ö­vőszék működött, melyek átlagosan 200,000 darab shawlt ál­lítottak elő évenként. A „boldog völgyben“ a legutóbbi ősz-­­ szoírás szerint még most is 16,000 szövőszék van, melyeknek gyönyörű készítményeiből évenkint 80,000 darab vándorol külföldre. Rendszerint három­fajta shawlt készítenek: a kö­zönségeset, hosszú darabokban, fekete és fehér csikókkal, a fi­nom hosszú­ darabút és finom négyszögletűt. A közönségese­ket Tibeten át Közép-Ázsiába viszik, a többiből is nagyon kevés jut Európába; e keveset Kalkutta szállítja. A törökök, nemcsak a nők, rendkívül szeretik a shaw­­lokat. A hosszúkat turbán gyanánt fejükre tekergetik, a négy­­szögletűeket genuai fátyol helyett hordják, vagy derekukon övnek viselik. Míg a sheikek bir­dalma állott, a shawl-kereskedés a maharadzsa egyedárusága volt. Kasmír minden szövőszéke Amritsirba küldé kész műveit, úgy, hogy ott egyszer 500,000 font sterling értékű shawl-áru halmozódott össze. Az üzlet ak­koriban nem jól ment, a takácsok kedv nélkül dolgoztak és Rundsit Singnek mégis 180 000 font sterling jövedelme volt a shawl-kereskedésből évenként. Kasmír mostani uralkodója, Gholab I Sing, a külföldre vitt shawlok­­értékének 20 száza­lékát szedi vámképen. Egy közönséges shawl elkészítése nem sok fáradságba és időbe kerül, azonban egy első­rendű darabnak előállítása né­ha egy egész évig foglalkoztatja a szövőszék munkásait. A legnagyobb igyekezet mellett sem haladhatnak művökön egy nap alatt egy negyedhüvelynyinél többet. A mester ott ül munkásai előtt, kezében a gondosan rajzolt és színezett tervvel és a szerint igazgatja embereinek kezeit és fonalait. Valamiképen gépeknek ne gondoljuk ez embereket, a­kik hallgatva, látszólagos egykedvűséggel sza­ladtalak a finom fonállal terhelt hajót a szövet szálai közt, s annak minden szaladásakor fejekkel integetnek. Ügyesség­gel és értelemmel dolgoznak ők, sőt néha lelkesedéssel, s leg­főbb büszkeségük az, ha munkájuk sikerül. Majdnem egyetlen jutalmuk ez, mert hiszen nyomorult napi­díjuk alig elégséges legsürgetősebb szükségeik födözésére. És büszkeségük valóban indokolt, egy így elkészített showt keleti értelemben és ízléssel, a művészet remekműve. A becses kendőnek nyolcz-tizenyolcz hüvely széles szegélye ékes virágfüzért képez tulipánból, tubarózsából, narczisszból és ró­zsából tarkán összeállítva; a színek oly elevenek, mint az igazi virágokéi, melyek Kasmír enyhe völgyeiben harmatos reggelen nyílnak. A­ szegélytől befelé majdnem kápráztató szín­­vegyület tárul elénk, melyhez hasonlót csak középkorbeli egyházak festett üvegablakai tudnak előtüntetni. A központ felé, melyet egy virág foglal el, fokozatosan, alig észrevehe­tőlg­ csillogó opálfényben enyészik el az élénk színezet. Egy ily shawl ára 12,000 rúpia vagyis 1200 font ster­ling. 600 font sterling értékű shawlok nem ritkák a nyugat­ázsiai háremekben, s némely­ éjszak-indiai tánczosnő oly shawllal övezi magát, melyért­ bizonyára legalább is 100 fon­tot kellett volna fizetnie. A kasmiri kereskedők többnyire deczember hóban járnak Tibetbe, hogy shawlokat vigyenek oda, s onnan gyapjat sze­rezzenek. Egy egész hónapig utaznak majdnem járhatlan he­gyi utakon s oly hidegben, hogy a lehelet még alig ér ki az ajkak közül, már fénylő jéglemezzel vonja be a szakált és bajuszt, s az utas biztos lehet a megfagyás felől, ha valami sziklára kissé nyugodni ledül s el talál aludni. A karaván tavasz kezdetéig Tibetben marad. Akkor szokta minden állat levetni téli felöltönyét, melylyel a ter­mészet gondoskodva ellátta őket; a róka és kutya hegyes kö­­veken hagyogatják el szőrüket, melyeken meghengergőztek, a vak (északi emlős, szelídített szarvas-faj) fa­ derekakhoz dörgölőzik s a shawl-kecske is bizonyára ily módot találna fel téli gyapja elhányására, ha az ember elég kegyes nem volna őt a feltalálás fáradalmaitól megmenteni. Az egész nyájat egy akolba szorítják, aztán egyenként eregetik nyírás alá. Annyit levágnak felső szőréből, mennyi elégséges utat nyit az ollónak az alsó finom gyapjúhoz. Midőn ez le van nyírva, megrázza a kecske még megmaradt szőrét és vndoran szőkéivé elugrándozik, ki a hegyek közé, hol jövő tavaszig ismét szabadon legelhet, kóborolhat és játszhatik. A karaván visszatér Kasmírba és átadja a takácsoknak a gyapjat, mely ismét egy évi nyomorúságos tengődésüket biztosítja. Az ily hazatérő karaván mulatságos látványt nyújt.Lo­von ülő kereskedők és szitkozódó hajcsárok képezik azt, nagy falka hosszúlábú juhokat terelve maguk előtt, melyek abbeli szomorúságukat, hogy egyenkint harmincz­ fontnyi ide­gen gyapjúval megterhelve, kénytelnek köveken és süppe­dékes helyeken átsietni s az utszélen kínálkozó búja legelő­ket érintetlenül hagyni, folytonos bégetéssel nyilvánítják. E gyapjú-kereskedés nagyon jövedelmező. Különös, hogy az angoloknak minden igyekezetük mellett sem sikerül ab­ban résztvenni; minden angol elől el van zárva az út Kas­mírtól Tibetig. A „Journal Chambert“ czikkírój­a azonban, ki­nek czikkéből adatainkat vettük, reményét fejezi ki, hogy Gholab Záing, akarva, nem akarva végre is kénytelen lesz e tilalmat megszüntetni; ő ugyanis a Pendsabban levő angol uralmat gyűlöli s a szomszéd iránt mindenféle incselkedé­­sekre, boszantásokra vetemül. Mint egy csepp viz kifuttathatja egy tele pohár tartalmát, úgy egy napon egy uj ingerkedés, az előbbeniekhez járul­va, kimerítheti Anglia türelmét, s a dolognak az lesz a vége, hogy Kasmír Angliához annek­­táltatik (Az ilyen annektálásokat ismerjük már!), a kecske­­gyapjú útja megnyílik s a lancashirei takácsok a maradozni kezdő gyapot helyett kárpótlást kapnak. Hozzá tehetjük: és akkor a véghetetlen finom és szép­­szinü kasmír shaws a minták tekintetében is az első helyet fogja a szövetek közt elfoglalni a földkerekségen.

Next