Családi Kör, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-17 / 3. szám
5960 másoktól talán észre sem vehető mozdulataiban, hangjában és arcjátékban. ) — Későn kaptam a telegramamokat. Horribl, képzeld csak, mon frér! Tegnap kaptam leveledet is, s alig egy férsálynyi időköz alatt mind a két telegrammot. Ahh, tudod , mily iszonyú nekem az utazás; nem képzeli azt senki, meny- enyi kínom van. A vasút! ah, aztán meg ezek a paraszt fuva-rosok, ah, ah! nem képzeli azt senki, mily terhes egy oly nőnek utazni, mint én.A cselédekre nem lehet bízni semmit, mind oly ügyetlen, olyan rész. Ahh, és Gusztáv sincs itthon ! egy kis affér miatt Bécsben van, az onklinál, a finanezráthnál. De rászántam magam. Szegény Katalin, mennyire sajnálom őt, ah az inexpressibl! Itt vagyok. Későn jöttem!? , Ah, mon frér, mennyire sajnálom! El van temetve szegény Katalin! ? Klára jól látta, hogy a kegyes asszonyság épen nem érzi azt, amit beszél, oh,nem érzett az egy csepp sajnálkozzást sem! Mennyire fájt ez szegény kis árvának ! — Pedig nagyon vágyott látni téged. Mindig csak utásnad sóhajtozott. Azt hitte, hogy azért nem jösz, mert még mindig haragszol rá. Nem tudom, miért? Te, talán még mindig az a foghistória ?! Gábor úr vinnyogó nevetésben tört ki, mely köhögéssel végződött. ’ A bárónő arczát egy perczig az eddiginél is haragosabbpir bobta el; szemeiben a düh lángja lobbant fel egy pilla-natra, a mint gúnyosan nevető bátyjára tekintett. Oh, oly hiénás nézés volt az, hogy Klára elszorulni érezé lélegzetét, s önkénytelenül az arczképre gondolt, melynek baljóslatú szemeitől picziny korában annyira félt. ( A bárónő düh-fellobbanása csak pillanatig tartott. Erőt vett magán, s édeskés hangon, kegyeskedő mosolygásssal, mely jobban sikerült, mint a szánakozás kifejezése (Jobban illett a színekhez!) válaszolt: — Ah, kell ide, kell erről! Én nem hiszem hogy ő arra gondolhatott volna. Én régen elfeledtem már azt! Csekélység volt, bagatell! Aztán meg régen volt, szertan zsúr,a van ön sziekl! Én mindig szerettem testvéremet, s nem has ragudtam reá soha. Gábor úr mulatságot csinált magának a kérdés feszegetéséből. — Ne mond azt. Akkor oly méregbe jöttél, hogy azt hittem, ránk döntöd a házat. Érdekes volt, hehe! Még most is emlékszem, hogy kiáltottál a kocsisnak, hogy fogjon be. A hangod el volt változva, mert a fogaid nem voltak a szájadban. Nagyon jól mulattam magamat rajtad, amint düh től lángolva, előránczigáltad a férjedet, föllökdösted az elő- állott kocsira, s elhajtattál, ott hagyva a bámuló vendégsereget, s minden katulyádat, kofferedet. Azokat úgy küldték utánad másnap. Azóta nem is voltál testvéred házának még csak tájékára sem! A bárónő beszitta ajkait, de arczáról nem veszett el a jóságos mosolygás. — Ah bahh! Elfeledtem másnap! Akkor lehet talán, hogy haragudtam miatta. Otrefon! Hanem az nem áll, hogy azért nem jöttem felétek. Dolgaim voltak, el voltam foglalva, aztán meg tudod, mily szörnyű dolog nekem az utazás! Most is, mily nagy áldozatot tettem. Szegény Katalin, kár hogy ő nem látja. Mert mi nagyon szerettük egymást. ■— Tudom! — szólt kíméletlen gúnynyal Gábor úr, — kivált azóta. Az érintett joghistória (már nem lehet elhallgatnunk, hát csak elmondjuk!) annyiból állott, hogy egy névnapi ün í népén kiváló kegy gyanánt meglátogatta a bárónő, férjével együtt, ki még akkor élt, Klára szüleit. Nagyszámú vendégsereg volt egybegyülve s minden alkalom megvolt, hogy a bárónő bájainak varázshatalmát feltüntethesse. Nagyszerű terve volt a falusi publikum halálos bámulatba ejtésére. Teljes kényelemmel vonult el öltözőszobájába, hogy Kláráék egy kissé járatlan szobaleányuknak segélyével teljes előkészületeket tehessen a ragyogásra. A szerencsétlen parasztleány oly rémes ügyetlenséget követett el, hogy a bárónő fogait, melyeket az eczetes vízbe rakott, kiöntötte az udvarra. Nem az igazi fogait, hanem azokat, melyek a czukorrágásban elkopott igaziak helyét pótolták. A bárónő rögtön észrevette fogainak hiányát s a szobalányt egy kis utasítással (az ilyen utasításokat a tenyerével szokta adni a szobaleányoknak!) keresésekre küldé. De már akkor későn volt. Egy bamba falusi süheder megtalálta az udvaron a fogakat és nagy kaczagások közt mutogatta a vendégseregnek, a rájuk erősített aranysodronyoknál fogva. A bárónő hallotta a társaság falrengető kacagását, (többnyire egyszerű falusi férfiak voltak!) és tudta annak okát. Rémületes dühkel kapott valami felöltöny után, s nagyon rendetlen kosztümben előrohant, befogatta a kocsit s férjével együtt, szivében örök boszút esküdve, távozott. (Folyt. kör.) A kasmír shawlokról. Az „Europe" után M. B.-tól. A világ legfinomabb és legszebb szövedéke a kasmír shawl. Csak a beleszőtt minták tekintetében enged más országbeli enemű készítményeknek; finomságra s a színezet élénkségére nézve a földkerekségén minden szövetet fölülmúl. Ezen elsősége még a tizenötödik századból származik. S min alapszik az? Egy a „Journal Chambers"-ből vett szaktudós czikk kivonatával felelünk e kérdésre: a gyapjú tökéletességén alapszik, melyből a kasmír shawlokat szövik, s a víz sajátszerűségén, melylyel a festéket készítik. Sok ideig azt hitték, hogy a kasmír shawlok gyapját azon zsiros-farkú juhok szolgáltatják, melyek a Brahmaputra forrásainak partjain nagy csapatokban legelnek. Valósággal azonban a tibeti kecske nyújtja azt. E kecske hazája az Alp-hegység, majdnem szibériai éghajlattal. Nincs a világon vadabb és festőibb táj, mint ezen a Himalaya hegységgel határos nagy kiterjedésű fensík. Ha a fensík oldalaihoz közeledünk, szakadékokon és meredek mélységeken túl fokonkint magasodó hegycsúcsokat látunk, melyeknek utósója már örök hóval fedetten, a felhőkben vesz el. Télen át oly hideg van itt, hogy ember ki nem állhatja, hacsak a legmelegebb ruhákba nem burkolózik, vagy folytonos, erős mozgásban nincs; gyakran oly szörnyű vihar dühöng e borzasztó sivatagban, hogy a talajt fölszaggatja, s földet és nagy köveket hengerget maga előtt, rémes robaj között. E viharok elől a shawl kecske az alantibb völgyekbe menekszik; széltelen hideg, legyen az bármily nagy, nem árthat neki, oly jól meg van ellene védelmezve. Belső, durva szőre alatt finom, sűrű, pehely szerű gyapjat visel, melyen a legélesebb lég sem hatolhat át. Januárban is ott legel és ugrál a hegyi tavak körül, melyek fenékig be vannak fagyva. Ahol a hó olvadni kezd, ott mindjárt talál a shawlkecske legelőt. Tan azonban bizonyos földnem, mely mint keskeny vonal a többi földnemek között kanyarogva vonul, azt szereti legjobban; azon legjobb fű nő. Még vegytani kísérletek nem állapiták meg, miért tér.