Családi Lapok, 1855. július-december (4. évfolyam, 1-12. szám)
1855-07-15 / 1. szám
2 Mennél jobban terjedt a kereszténység, annál átalánosabb jön a sanyargatott emberiség boldogsága. Ellentétben a sokistenlég tanaival a kereszténység tiszta morált, és szeretetet hirdet. Ez emeld föl az anyagiság posványából az ember szellemét az égbe , hol szellemi tiszta boldogságot ígért a hivő léleknek. Jézus egélye tanítá meg az emberiséget ismerni, lélekben és igazságban imádni Istent, a kegyes jó Atyát, kinek kezében van letéve sorsunk, ki a világot, és életünket bölcsen kormányozza, ki a szeretet nem a boszú Istene, kit imádnunk és szeretnünk kell. Az eszmék világát erőszakkal kormányozni nem lehet. A lélek meggyőződésén eltompul a zsarnok fegyvere. Az emberi szellem hatalmas ösztöne mindig kész daczolni az igaztalan fékezéssel. Hiába szállott a fegyveres hatalom élethalálharcára a lélek vallásos meggyőződése ellen, hiába határozták el Róma zsarnokai a kereszténység végkiirtását; a harcz egyenetlen vala; a fegyver éle meggyilkolhatá ugyan a testet, de nem a szellemet; emberi erő nem vala képes kiirtani a mennyei növényt, mit Jézus ültete a hívők kebelébe. Jézus szelíd egélye a bőszagyarkodások között mindegyre terjedt, és nagyobb tért foglala el. A lángoló buzgóságu hittanítók önfeláldozó buzgalma távol tartományokba elvivé a kinyilatkoztatott tant, és messze földeken elszórá az evangeliomi magot. A keresztények tiszta erkölcsös élete, melly az éj homályában fénylő csillaghoz hasonlólag tűnt fel az átalános romlottság között, és csodálattal törté el a pogányokat; a testvéri egység, melly őket összekötő, kölcsönös szeretet, alázatosság, szüzesség, bőkezűség és áldozatkészség, Jézus egélyének e gyönyörű virágai, hatalmas szózattal hirdetik az üldözött vallás előnyeit, és utat készítenek azoknak az emberek szívébe. Az üldözött, s halálra keresett keresztények a síron túli jutalom reménye által ösztönöztetve a meggyőződés hatalmas fegyverével szállottak szembe elnyomóikkal, és nevetek a tehetetlen zsarnokokat, kik rövid ideig tartó szenvedések által akarák megtörni erős lelküket, és elölni a szellemet. Illy viszonyok között a vértanuság koronája mint legdrágább kincs tűnt fel a hívők szemeiben, mit elnyerni vetélkedve igyekeztek. Lelkesedve tolongtak a keresztények a tribunálok elé, hogy magasztos meggyőződésükért áldozatul hulljanak el. A vértanuk hősiesen dicső halála, szemben igaztalan elnyomóik s gyáva zsarnokaikkal, lelkesedéssel tölté el a szemlélőket, és hasonló dicsőség elnyerésére ösztönző. Minden egyes vértanú dicső halála többet ten Jézus szent tanainak terjesztésére, bármilly hatalmas szónoklatnál.