Csiki Lapok, 1937 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-03 / 1. szám

3-1* »ü_i.____ _______CS­IKI­L­A­P Q­K __________1 Mostani megnehezedett helyzetünk­b­e is igyekez­tünk a ránk kísott kulturális értékeket megvédeni s erőnkhöz képes öregbíteni. A dicsekvés mindig jogosult ellenszenvet kelt , a mai idők különösképpen alkalmatlanok arra, hogy kivívott sikerekkel büszkélkedjünk, ami irigységet s az elért eredményeket veszélyeztető s munkánkat meg­bénító ellenérzéseket ébresztene. Szerénységünk és hallgatásunk azonban nem mehet odáig, hogy számunkat, szervezettségünket, hit­­hűségünket, népünk javát felkaroló céltudatos, nehéz munkánkat bárki által eljelentékteleníteni, lebecsülni, ajtó m­ögé szorítani engedhessük. A miénk az a hely, melyen állunk; a miénk az a munkatér, melyet verej­tékkel megdolgoztunk; a mieink azok az eredmények, melyeket a katholicizmus nagy céljaiért való küzde­lemben a mi szavunkkal, tollunkkal, karunkkal ki­vívtunk. S hogy mindez nem lekicsinyelhető, arra álljon itt ezúttal csak két döntő bizonyság. Egyik dokumen'u'niutife az a könyv, röpirat és cikksorozat, mely Deisifor Gnnbu tollából másfél évtizd alatt megjelent. A barát nem őszinte, mert szeret s ezért kimér minket, de az ellenfél könyörtelenül le­rántja rólunk a leplet. Ezért tanulhatunk mindig sok­kal többet az ellenfél támadásából, mint barátaink dicséretéből. Ha valaha bárki is kétségbe vonná, Ghibu Oni­­sifor könyvei mindig beszédes bizonyítékai lesznek annak, hogy ezen a földön mi, transsylvániai magyar katholikusok, öntudatos, erőteljes, hitvédő munkát­­ vé­geztünk és végzünk ma is. Második dokumentumunk az a tíz katho­ikus nagygyűlés, melyekkel ismét csak mi igyekeztünk ébrentartani és fejleszteni ezen a földön a katholikus gondolatot s amelyek közül a legutolsó nagygyűlés igazán tiszteletet parancsoló megnyilatkozása volt mindnyájunk igazi érdekeit szolgáló, alkotó, önzetlen, áldozatos s eredményekben is testet öltött munkánknak. Dicsekvés nélkül mondhatjuk ezért, hogy él bennünk is az a katholikus lelkűlét, mellyel őseink az évszázadok folyamán megküzdöttak a rájuk induló megpróbáltatásokkal s amiként ők bástyákat és vár­falakat emeltek a betörő pogány hordákkal szemben. Ugyanúgy igyekeztünk mi is kiépíteni és megerősíteni azokat az intézményeket és szervezeteket, melyek zajtalan, önfeláldozó munkával dolgoznak Isten or­szágáért. A Szent­atya által megjelölt új feladat nem talál tehát készületlenül. Az istentagadó, templom-g­ujtogató, a kereszténység feul­urális kincseit szétrombo­ó s a keresztény lelket megfojtó irányzat már ma sem szór­hat szét minket védtelenül. Kiéreztük a Szent­atya szavaiból, hogy nemcsak új feladatok, de egyben új és nehéz megpróbáltatások előtt állunk. Vállalnunk kell ebből is az oroszlánrészt, amint a legnehezebb rész jutott nekünk a letűnt év­századok folyamán is. Azzal az elhatározott szándékkal kell belépnünk az uj esztendőbe, hogy semmi sem lesz terhes és nehéz, mikor arról van szó, hogy épen megőrizhessük utódaink­nak a legnagyobb nép­fenntartó erőt, szent katholikus hitünket s azzal a tudattal, hogy ebben a küzdelem­ben is lesznek sebesültek, rokkantak, sőt talán hősi halottak, de végül ebben is ugyanaz a Krisztus fog diadalmaskodni, aki meggyőzte a világot . Egy diófa ebédlőasztal, 8 drb szék, egy nagy ágyneműs inda vaspántoskal (58 cm széles és magas és 120 cm hosszú) és egy csép­őgép takaró ponyva eladó. — Érdeklődni Dóczy Jánosnál az udvaron, az iroda melletti lakásban. 3—3 A „CSÍKI LAPOK" TÁRCÁJA. SZENT KARÁCSONT VOLT.. Belebuk­ott lágyan az éjbe a hó a sok-sok titkot mesélt az öreg földnek, mely fázott és várta ezt a meleg, puha takarót. Bilebelte a békét a fáradt, szomorú emberekre és belezsongta a szivekbe, hogy csend legyen, áhitat, mert elérkezett a szent Este.... Az Isten magát nekünk adta, hogy legyen ma mindenkinek karácsonya, hogy ne legyen panasz sehol, mikor az isteni kisdednek angyalok serege dalol Hogy ne sírjon senki édesanya, hisz ma boldog, mert fia született a legszebb, a legszentebb anya: Mária. Tűnjön el a ránc minden homlokról, mert a betlehemi csillag fényében ma öröm sugárzik Szent József arcáról... — Ezt susogta lágyan a millió hópihe, amint fáradtan ballagtam s csenddel daloltam a csendbe’. Vitt a lelkem, hogy Karácsonyt keressek, hogy másokon keresztül Istenre nevessek. Utszéli keresztnél jön valaki szembe „Csak egy kis segítséget Jézuska nevében imádkozom, csak valamit segítsen, éhes vagyok, fázom, nem segít senki sem.. . Alamizsnát adok s szomorúan nézem a Felfeszitett Krisztust a korhadt kereszten s szomorú boldogan a rongyos koldust, aki letérdel a hóba lassan imádkozni Megkondultak massza & h&rungok Dr. Búzás Gerő plébános urnak. Karácsonyi „üdvözletére“, ígéretemhez hí­ven az alábbiakban válaszolok: A sokat vitatott igazság még mindég az, hogy a középen szokott tartózkodni. Azon a középúton, melyen az ellentétes vélemények találkozni tudnak. Bátran mondhatom, hogy ez a középút az igazi krisztusi értelemben vett haladásnak, magának az Istennek az útja. De vannak emberek, akiknek létalapja, pozíciójuk­nak egyetlen indokolása az, ha az ellentétek soha ki nem simulnak s az ellentétesen gondolkozó emberek soha nem találkoznak. Nem csoda ha ezek mindennél jobban ettől a középúttól ir­tóznak. Dr. Búzás Gerő plébános úr cikke két irányban is nagyon meggondolkoztatott, amiért hálás is vágyott neki. Nem azt a citátumokkal megspékelt írásművet gondolom, melyet én a magam primitívségében talán értékelni sem tudok, de megvigasztalhatja őt az a tudat, hogy mindazok a körök és egyének, kiknek kedvé­ért azt magából kiizzadta és kistréberkedte, talán értékelni tudják ezeket a szépségeket is. Bennem csupán két gondolatsort hívott életre. Az egyik védekezzem-e, bepereljem e azt az embert, ki engem nyilvánosan és szán­dékosan bolsevistának nevezett s így esetleges üldözéseknek is kiszolgáltatott? Jól tudom, hogy nem meggondolatlanság és véletlen volt ez az ő részéről, hiszen nála tradíción alapuló örökletesség az. S minthogy ilyeneknél a javu­lásnak még csak árnyéka sem remélhető, pesszi­mizmussal bár, mégis kénytelen vagyok perrel is védekezni ellene. K­mmunista pedig nem vagyok. Tősgyö­keres katolikus székely családból származom. Apám és testvéreim a földdel kínlódnak. Magam, iskola, egyház és papvédelem terén mindig az első vonalban harcoltam, amig az annyit cse­pelt lapomat el nem nemították. De más lapok hasábjain is küzdöttem és dolgoztam az egye­temes érdekekért. Kisfiam a helyi római kato­likus iskolába jár. Tanítói és hitoktatói élő tanaim, hogy milyen szellemben nevelkedik iskolában és iskolán kivül. A másik gondolatsor egy összehasonlítás­ból keletkezett. Összehasonlítottam azt a mo­hóságot, mellyel bennem bolsevistát felfedezni és pellengére állítani igyekezett, azoknak az igazán apostollelkü papoknak a nyilatkozatai­val és munkájával, akik szerencsére igen so­kan vannak és akik valóban eljártak a helyekre, hol joggal remélhettek bolsevistákat felfedezni, de apostoli útjukról mindég azzal a szóval tér­tek vissza: kerestem bolsevistákat, de nem találtam. Ha tudnám, vagy hinném, hogy haszon származik belőle — bár az egyik fél számára azt ajánlanám dr. Búzás Gerő plébános urnak, hogy indujon el ő is ezen az u on és _Mennyből az angyala, ma mindenki boldog Ma felszakad a bánat a szivekből s felszálló szent énekbe egyesül. A hó hullott ...a koldus imádkozott, Lelkem nekem is daloló ima volt. A harang elhallgatott.. a koldus imádkozott.. Mindenki estje Szent Karácsony volt. Torjai B. Jenő: ha nem is fog tudni az ő gőgje és ridegsége egyetlen egyet sem megállítani a romlás útján, egy haszon lehet belőle. Haszon az ő saját számára: talán találkozni fog ott Valakivel, aki eddig úgy látszik számára ismeretlen volt, mert ő ott szokott tartózkodni a szegények, az üldözöttek s az elkeseredetteknek a fedele alatt s akinek Szent Alakja eddig őnála úgy látszik nem jelentett mást sem a káplánnál, sem a plébánosnál, sem a teológiai doktornál, mint ábrándokat zsíros stallumokról, képéről és egy vörös cingulusról a hasára. Egyébként Dr. Búzás plébános úrral kár tovább vitázni, ő összeférhetetlen ember híré­ben áll nemcsak a mi szemünkben, hanem annak tartják paptársai is. Ferencz Gyárfás. Mit kívánjunk az ujesztendőben ? A világ kereke egyre forog, halad, rohan előre, egy pillanatra meg nem áll, egy pillanatra vissza nem tekint Mi emberek örökké elégedetlenek vagyunk, mindég kívánunk valamit, mindég boldogabb ujeszten­­dőt szeretnénk D­i­sz idén mintha félelemmel volnánk eltelve 1936 tól, min ha valami rosszat, valami nagyon rosszat hozna az áj esztendő Önkéntelenül azt kérdezzük: várjon a következő újévet is meleg szobában, kályha mellett, családunk körében, rádiót hallgatva, újságot olvasva fogjuk-e megérni? Vajjon a következő Szilveszter éjszakáján szintén a füstös kávéházak parkettjein fogunk táncolni, zajos társaság közepette? Vagy pincébe bújva, gáz­álarccal a fejünkön, puskaropogás és bom­barobbanás közben, légi támadást folyik-a várni, miközben ked­veseink a fronton gyilkolják egymást. Nem-e fogunk mi is ott tartani, ahol ma a spanyolok? A kémia fej­ődik, a technika halad. Feltalálnak gázokat, melyek pillanatok alatt százszámra pusztítják az embereket. Feltalálnak még újabb típu­s repülő­gépeket, melyek fél óra alatt tönkre teszik egy ország fővárosát évszázados kultúrájával, műkincseivel, templo­maival, palotáival együtt. Hát odáig j­ott a civilizáció, hogy feltalálta azt, hogyan lehet tönkretenni órák alatt évezredes önmagát? Rettenetes elgördülni, hogy több ezer éve az emberi ész munkájától halad és fokozódik a civili­záció és a kultúra­­ egyszer elér oda, hogy a civili­­zácó, a t­u­tura között felnőtt ember feltalálja, hogyan leh­t rövid idő alatt elpusztítani, amit az emberi ész és munka évezredeken keresztül épített. Miért használja az ember arra az eszét, hogy feltaláljon újabb és újabb eszközöket, amikkel jobban lehet irtani az emberiséget? Tudta-e Breriot mikor átrepülte a La Manche c­satomat, hogy mire fogja használni később az emberiség a repülőgépet ? Meg közöttünk ez az idősebb generáció, aki végig küldötte a világháborút. Él és retteg egy új világ­háborútól, mert már tapasztalta a frontok minden bor­zalmát. És ha borzalmas volt a háború 1914 ben, mi­ben lenne ma a repülőgépek, mérges gázost és női m­iiciák idején ? Pedig vannak államok, akik új világ­háborút akarnak. Érdemes e azért, hogy egy világnézet nagyobb területen győzedelmeskedjék — megsemmisíteni a fcul­­tu át? Minden háborút akaró népnek tanulnia kéne a spanyol háborúból Akár­melyik fél lesz ott a győztes, Spanyolország romjain, özvegyein és árváin fog ural­kodni. Egy uj világháború esetén a győző fél ugyan- Wgy alat sig © m8 Telt. Szorongó érzés fogott el, amikor beleballagtam az ólmosszürke estbe; fáradtan, egyedül... Ez volt, mire kis­­falumba értem. Lefeküdtem és úgy aludtam, mintha agyon­vertek volna, hosszan, hosszan. Fáradt szivet hoztam a faluba pihentetni. Olyan rossz, olyan irgalmatlan az a város. Bele akartam merülni a jól­eső falusi csendbe, hogy ne halljak és ne lássak semmit, csak pihenjek. Nagyon jó falun ilyenkor télen, mikor már a kavargó kis angyalkák végig göngyölték a földön a fehér, patyolat szőnyeget s a nagy meleg hópihék anyásán simo­gatják az arcot. Mikor este a kályhában duruzsol a tűz, kivülről szomorúan jajgat a szél, olyan szép, olyan jó... Nem akartam semmit csinálni, nem érdekelt semmi és mégis mintha valamit vártam volna. Talán a gyermek­kori szép emlékek, melyek szivembe égtek, talán azok köve­telőztek s vártak a régi élményekre, a régi karácsonyokra. Vágytam, hogy most is úgy legyen, mint régen: „c.gő­­gyertyás karácsonyfa. Nagy fehérszárnyu, jóságos arcú angyalka szálljon a csillagok közül, zöld fenyőerdők fölött, fehér rétek fölött s hozza nekem a karácsonyfát, csak nekem, mert én nagyon jó kisgyermek voltam. Igen arra vágytam, hogy megint jó kisgyermek legyek, megérdemeljem a kará­csonyfát. Erre vártam, de nem, mégsem, hisz már nem hiszek az angyalkában, aki megajándékozza a jó gyermekeket. Emlékszem, mikor megtudtam, hogy nem olyan angyal jár, amilyet én képzeltem el, nagyon de nagyon sírtam, haragud­tam mindenkire, mert úgy éreztem, hogy megloptak, üresen hagyták a lelkememet. Most azonban egész mást éreztem, másra vártam, magam sem tudtam mire. Ez első napok falun a pihenés kedves, jóleső semmit­tevésében teltek, úgy éreztem, mintha minden eltűnt volna telkemből, amiért annyit fáradtam, s a nyugalmam vissza­térésével lassan-lassan nem marad semmim. Nem mertem megszólítani a lehajtott tejű, szürke falusi embereket, féltem tőlük. Attól tartottam, hogy az enyémnél is­­ fáradtabb szivük van s akkor én nem tudok majd nekik vigasztalót mondani. Csak néztem őket hosszan, amint jöttek-mentek az utón s egy kicsit jobban siettek, mint máskor. Nem igen beszélgettek, csak egymásra köszön­töttek és ment minden a maga módja szerint csendben. Karácsony este van, olyan, mint a többi este, de nekem úgy tűnik fel, mintha a máskor hideg csillagok s a hold melegen, megértően néznek le erre a szomorú földre. Miért?... Isten tudja, de most a nagy hulló hópihék sokkal melegebbek, a csend sokkal szebben mesél, mint máskor s a házakból kiszűrődő világosság sokkal hivogatóbb.... Karácsony este van.... elgondolom, hány és hány kis gyermek várja, mint én vártam valamikor szorongva az angyalkát. Hány és hány kis gyermek térdel könnyes sze­mekkel, boldogan a karácsonyfa alatt s mond köszönetet a Jézuskának, aki olyan igen szerette őt. És hány és hány kis gyermek fázik, nyújtja volna kis kezeit az anyja felé, nem ajándékért, nem, hanem kenyérért. Őket úgy látszik, mintha elfelejtette volna a kis Jézus, aki ma nekik is meg­születik Harangoznak, a máskor panaszosan felsíró kis falusi harang most dalol, énekel. Megváltozott minden, mintha a dü­ledező szalm­afedeles kunyhók kihúzták volna magukat,

Next