Csongrád Megyei Hírlap, 1967. március (12. évfolyam, 52-76. szám)

1967-03-05 / 55. szám

2 A randevút természetesen a „Kishunyiban” beszéltük meg, az edzésről jött futballistáknak, ráérő joghallgatóknak, vitatkozó újságíróknak és egy próba meg egy fellépés között ebédelőiszogató színészeknek ezen az örökös találkahelyén, de az „igazi” beszélgetésre már a Szegedi Nemzeti Színház társalgójában került sor. Leültünk a tv-től, ultizóktól hangos terem egyik csendesebb zugában, s aztán hallgattunk. A hallgatás ugyan rövid volt, de igen zavart, mert mit is kérdezhet az ember egy olyan művésztől, mint Pagonyi Nándor, akit már hosszú évek óta ismer, s ehhez az ismeretséghez a színházlátogató feltétlen tisztelete társul. * A röpke zavart maga Pagonyi Nándor oldotta fel: megkérdezte, mit iszom. Aztán egy koccintás után már könnyebb volt megkérdezni: hogyan is kezdődött? Mármint a pálya, a színészpálya, mert hiszen erről, s főképp az eddigi éveket bekoronázó III. Richárd-alakításról akartam megtudni tőle egy-két fontosabb adatot, szebb emléket, ismeretlen titkot. Egy jellegzetes kézmozdulat — Pagonyi Nándor így, két karját kitárva szokott egy-egy nagyobb lélegzetű mondatba belevágni —, és egy ismerős, mélyről felszakadó nevetés — hányszor telt már meg ezzel a senki máséhoz nem hasonlítható zengéssel a Szegedi Nemzeti Színház —, s máris hallom: — Régen, nagyon régen! Ha utánaszámolok, 27 éve vagyok a pályán. Az akadémia után, 1941-ben éppen itt, Szegeden léptem először színpadra. Hatfaludy-t játszottam Kisfaludy Kérek-fjében — ismét egy jellegzetes Pagonyi-nevetés. — Rettentő boldog voltam akkor, mert a szereplők közül az én nevemet nyomtatták legelőre a színlapon. Szeged után négy nehéz év Richard — civilben Beszélgetés Pagonyi Nándorral jött: a háború, majd Debrecen és 1949-től Miskolc. — Remek volt ott játszani! Magunk építettük újjá a színházat, a közönség is rajongott értünk. Játszottam itt Tartuffe-ot, a Csongor és Tünde Tudósát és még egy sor remek szerepet. Ott, Miskolcon kezdődött tulajdonképpen az én pályám! Először, mert másodszor Szegeden vágott neki újra még elszántabban, még érettebb művészi eszközökkel a színészetnek. — Igen — mondja — a szegedi évek már más feladatokat, több, elmélyültebb munkát hoztak számomra. Itt értettem meg igazán, hogy mi is az, amit nekem, mint színésznek tennem kell. Amit tőlem a néző joggal elvár/ — Ez pedig ... —... az, hogy mindig, minden szerepben a mának kell szólni, minden figurát úgy kell eljátszani, hogy az elsősorban és mindenek felett a mai nézőnek szóljon. Klasszikust és modernet egyaránt! S ezzel el is jutottunk a szerepformálás munkájához, ahhoz a titokhoz, amiről Pagonyi Nándor csak igen nehezen, hosszú faggatás után beszél: — A finoman kimunkálható karakterszerepeket szeretem a legjobban, az olyan epizódalakításokat, amelyekkel kedvem szerint foglalkozhatok, amelyeket a legaprólékosabban felépíthetek magamban. Minden hangsúlyt, minden mozdulatot szeretek a lehető legkisebb részletekig kidolgozni. A szó és a gesztus aztán egy idő után már olyan szorosan összekapcsolódik bennem, hogy az egyik azonnal felidézi a másikat. Egy mondat, egy gesztust, egy gesztus pedig a megfelelő szövegrészt. Így áll már benne együtt III. Richárd félelmetes figurája is, akit úgy formált — a „szakma” és a közönség véleménye szerint is — remekbe, hogy eddigi pályafutása alatt még soha, sehol nem találkozott ezzel a szereppel. — Shakespeare művéből indultam ki — mondja —, egyedül a szöveg és a korról szóló irodalom vezetett. Ezt gyúrtuk át, ezt elemeztük ki Komor István rendezővel, s ebből formáltam meg azt a figurát, akit most a közönség láthat. És mindezt alig négy hét alatt, mert Pagonyi Nándornak csak alig egy hónapnyi ideje volt, amit a világ drámairodalmának egyik legbonyolultabb, legösszetettebb alakjára áldozhatott. S ezt az egy hónapot is úgy, hogy a nehéz próbák mellett még éppen három darabban kellett játszania, s nem is akármilyen szerepeket. De ami a fontos, III. Richárd életre kelt, s így, ilyen félelmetesen, ilyen borzongatóan kelt életre. * A beszélgetés befejezéseként elmondott tétova gratulációt már újra kezét „pagonyiasan” széttárva hárítja el a civilben egyáltalán nem félelmetes és borzongató, hanem nagyon is rokonszenves szegedi III. Richárd. — Ugyan hagyd! —mondja. — Hátha nem négy hét alatt kellett volna megcsinálni az egészet akkor leszi.— Pagonyi Nándor— civilben.. (Siflis felv.) ... és mint III. Richárd A falvak mindeneset Találó kifejezéssel a falvak ezermestereinek lehet nevezni a körzeti földművesszövetkezeteket. Azonkívül, hogy ellátják a lakosságot áruval és felvásárolják, értékesítik a mezőgazdasági termékeket, a községbeliek mindennapi gondjainak is orvosaivá váltak. Az elmúlt évek során kifejlesztették a kölcsönzői szolgáltatási üzemágat és több háztartási, termelési eszközzel, számos szakiparossal állnak a lakosság szolgálatában. A megye 25 földművesszövetkezete 23 fajta kereskedelmi, árukölcsönzést és szolgáltatást folytat. Egyre több vállalattal, ktsz-szel kötnek szerződést a garanciális áruk helyi javítására, vagy egyegy felvevőállomás létesítésére. A ktsz-ek vagy a GELKA a gyűjtőállomásról egyszerre szállítja el a javításra kerülő tartós fogyasztási cikkeket a javítóműhelybe, és a tulajdonosok is a helyi üzletben vehetik át a rendbehozott készülékeiket. Nem „hiánycikk” ma már a falvakban az Üvegezőmester vagy a szemfelszedőnő sem. A megyében tizennégy helyen foglalkoznak az fmsz-ek üvegvágással, 12 helyen szemfelszedéssel, 13 helyen golyóston-töltéssel, 28 helyen kávédarálással és 6 községben megszervezték a motoros bérfavágást is. A nagyobb áruházakban — például Nagymágocson, Csongrádon, Kisteleken — hozzáértő mesterember igazítja a vásárló méretéhez a ruhát. De dolgoznak a képkeretezők is a szolgáltató hálózatban. Az elmúlt évben közel 40 ezer forint értékben foglalták díszes rámába a mesterek a festményeket, fényképeket. Nagy forgalmat bonyolítottak le a szappanfőzőtelepek. Tavaly 15 és fél ezer kiló szappant értékesítettek az fmsz-ek a csereakció keretében. Több mint öt százalékkal növekedett az elmúlt évben az árukölcsönzéssel foglalkozó üzletek készlete. Tíz falusi bolt foglalkozik kizárólagos árukölcsönzéssel, de más egységekben is lehet még háztartási és termelési eszközöket bérelni. Jelenleg 2 millió 311 ezer forint a kölcsönzési készletérték és bérleti díjként 709 ezer forint folyt be a földművesszövetkezetek pénztáraiba. A kölcsönzés és a szolgáltatás 1 millió 419 ezer forintot jövedelmezett. Érdekes, hogy egyes tartós fogyasztási cikkeknél szinte megszűnt a bérleti igény. Nagytőkén például senki sem bérli a mosógépet, a porszívót, és Kisteleken is hat mosógép porosodik a kölcsönzőüzletben. Ennek az a magyarázata, hogy a falusi lakosság megvásárolja ezeket a műszaki árukat, hiszen a mindennapi élet kényelmét szolgálják. Éppen napjainkban vizsgálják felül készleteiket a kölcsönzőből toki, és vonják ki a forgalomból a tartós fogyasztási cikkek jó részét, amiket leértékelve bocsátanak áruba. A keresett cikkekből természetesen tovább növelik a raktárkészleteket, hogy ez évben még teljesebben kielégíthessék a lakosság mindennapi igénye/ T. 0 Üvegezés, szemfelszedés, bérfavágás A kölcsönzési betétérték 2 millió 300 ezer forint Mi a slágerszerzés titka? Elmondja: Dobos Attila Tágas szobába lépek, a falon festmények, reprodukciók, az asztalon kották. A fiatal zeneszerző, Dobos Attila zongoránál ül és dolgozik. Megkérem mesélje el pályafutását. — 1964-ben egy „Kit mit tud?” versenyen, a „Még ide-oda húz a szív” és a „Napsugár” című számaimmal indultam. Én énekeltem, zongorán kísértem saját magam. Talán éppen ez volt a baj, ezért nem jutottam a döntőbe — mondja nevetve. — A számok azonban hamarosan népszerűek lettek. — Melyik volt az első szerzeménye? — 18 éves koromban, 1958-ban komponáltam első számomat, az „őszi eső" című táncdalt. Ez azonban csak később került a közönség elé. Legutolsó számom az „Isten véled, édes Piroskám”. A Dallamok szinte állandóan vannak a fejemben. Zongorán megpróbálom lejátszani, leírni ezeket, majd elteszem. Később újra előveszem, és korrigálom, így lassan kialakul. Hogy menynyi időre van ehhez szükségem? Nagyon változó, pontosan nem tudnám megmondani. — Min dolgozik jelenleg? — A következő táncdalfesztiválra készülök, két új számmal. Az egyik lassú, szentimentális, a másik gyors ütemű, könnyed dallam. A szövegeket húgom, Dobos Emőke, valamint az ismert szövegíró, Szenes Iván készíti. Remélem, lesz olyan sikerük, mint az eddigieknek.— Mi a slágerszerzés titka? — Úgy érzem, az a jó zeneszerző, aki minden korosztály igényeit megfelelően kielégíti. Igyekszem mindenkinek komponálni. — Tervei a fesztiválszámokon kívül? — Egy musical comedy-t szeretnék írni. Remélem, egy éven belül elkészülök vele. A beszélgetés végén sietve búcsúzik, Gödöllőre utazik, ahol „civilben” fogorvos. (Szűcs) Dobos Attila kedvenc hangszerével, a tamburával hírlap 1967. MÁRCIUS 5., VASÁRNAP A turistáké le vagis Talán sokan felszisszennek a kérdés ilyen szembeállítására. Hogyan? Távolítsák el az öregeket a nagymágocsi kastélyból, és adják át a zajos idegenforgalomnak? Mi ez, ha nem, a humánus eszmék megcsúfolása, amivel sutba dobjuk az idős, segítségre szorult emberek társadalmi megbecsülését! ? Nem erről van szó. Történetesen a kastély, ha nyáron belföldi üdülőket, télen és tavasszal külföldi vadászokat fogadna, akkor sem veszne el a szociális gondoskodás az idősekkel kapcsolatban. Mert a kényelmet, amelyben most a kastélyban részesülnek,, azt máshol is meg lehet nekik adni, máshol is lenne számukra biztonságos hajlék, berendezett szoba, fűtés, világítás, élelmezés és nyugodt, csendes légkör az élethez. A nagymágocsi kastélyban kialakított szociális otthon különben is a kivételeshez, mintsem a megszokotthoz tartozik — éppen adottságainál és környezeténél fogva —, ha a megyei vagy az országos társintézményekkel hasonlítjuk össze. Még két ellenvetésbe ütközünk. Az egyik szerint politikailag is helytelen dolgot művelünk: a demokrácia a gróftól elvette a kastélyt, majd felhasználta a közösség érdekében, most meg újra tegyük a falakon kívülre a dolgozó nép fiait? A másik nézet anyagiasságot és kapitalista módszereket emleget, amikor a kastély rendeltetését akarják egyesek megváltoztatni. Nos, semmilyen kastélynak nincs önmagában véve „osztályjellege”. Ez csak attól a pillanattól kezdődik — ha ennél a kifejezésnél kívánunk maradni —, amikor ilyen vagy olyan emberek és közösségek ilyen vagy olyan célokra fordítják. A nagymágocsi kastély akkor is a szocialista népgazdaságot, a mi társadalmunkat szolgálja, ha netán a megye egyik idegenforgalmi központja lenne. Annak idején a népi demokrácia jól tette, hogy a felszabadulás után 1949-ig a kastélyt — üdülőként — a csepeli munkások rendelkezésére bocsátotta. Ezután ,1949-től 1954-ig a görög szabadságharcosok otthona volt a kastély, és 1954 óta mindmáig szociális létesítmény. Korábban számos érthető körülmény miatt a nép állama nem gondolhatott a kastély idegenforgalmi hasznosítására. Most mások a viszonyok — az idegenforgalom a népgazdaság önálló ága lett — és nem pénzhajhászás, hanem reális rendező elv a kastély lehetőségeinek felmérése. Nem véletlen, hogy a közelmúltban az idegenforgalom hazai vezetői és a SZOT ille- Gondolatok a nagymágocsi kastély lehetőségeiről tévesei is érdeklődtek a nagymágocsi kastély iránt, turisztikai és üdültetési okokból. A kastélyt 51 holdas gyönyörű park, 16 holdas tó veszi körül, ezenkívül vadászlaknak alkalmas épületek, lovaglásra jó területek találhatók, és nem hiányzik a teniszpálya sem. A szobák — helyesebben a lakosztály nagyságú szobák — száma 87, jövőre beszerelik a központi fűtést és a belső vízhálózat vezetékeit. A községi tanács terveiben egy szabadtéri strand szerepel, amelyet a parkban próbálnak megépíteni. A község és a lakosság őszintén szólva eddig nem sokat nyert a kastélyból, pedig a helybeliek is — a volt grófi cselédek — verejtékeztek azért a gazdagságért, amiből a neobarokk, műemléknek beillő kastély felépült. A kastélyt szerencsésebben lehetne a község fejlődésének a szolgálatába állítani, és erről beszélnek is a helybeliek. Azt is látják — bár ez nem tömegméretű —, hogy főleg nyáron fényes autókból szállnak ki a kastély bejárata előtt a gondozottak hozzátartozói — a szeretet gyakorlására ... Az is érdekes, hogy a szociális otthon 330 lakójából, mintegy 300 budapesti, illetve innen történt a beutalásuk, és a gondozottak közül a járadékosok és nyugdíjasok száma eléri a 110-et A kastély és környezetének fenntartási költsége jóval nagyobb, mint más szociális otthonnál. Ezekből az „egymásra dobált” adatokból és tényekből sok következtetést lehet levonni. Többek között azt is, hogy a bel- és külföldi turizmus szempontjából idegenforgalmi központtá fejlesztett nagymágocsi kastély — az Alföldön egyedülálló lehetőségeivel — nagyon jó „hátországa” lehetne a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, ami a vendégek programját illeti — kezdve a hangversenyektől, mr vadász- és lovas találkozókig. Nem kevésbé figyelmébe ajánljuk ezt a tájfestészettel törődő országok szerveknek is. A gazdasági, szociális, községi, idegenforgalmi stb. szempontok felsorakoztatásával kétségtelen, hogy nem lehet „kapásból” válaszolni a kérdésre: a turistáké vagy az időseké legyen-e a nagymágocsi kastély? De ettől függetlenül, azért válaszolni érdemes. SZABÓ RÓBERT Sok „e“ — kevés „zs“ Nyomdai szakembereken kívül nemigen jutna senkinek eszébe a „betűk gyakoriságán" gondolkodni. A nyomdászoknak a munkájához tartozik a játék a betűkkel, pontosabban a betűk játéka. Statisztikát készítettek tehát a betűk gyakoriságáról, mert ezen alapul a betűöntödei jegyzék, illetve az úgynevezett öntőcédula összeállítása. Ebből a statisztikából kiderül hogy: a magyar nyelv leggyakrabban használt betűje az „e”. Minden száz betű közül majdnem 11 ,,e” betű — tehát, hogy stílszerűek legyünk, az „e” szerfelett tekintélyes menynyiségben szerepel. (Nem véletlen, hogy Karinthy is „feltalált” egy olyan érdekes játékot, az „Eszeperente”-et, amelyben minden, magánhangzót „e” betűre kell helyettesíteni. A gyakorisági rangsor második betűje az „a" (9,90 %), a harmadik pedig a „t" betű (7,70 %). Vannak persze olyan mostoha betűk is, amelyeket a magyar nyelv meglehetősen elhanyagol. Ilyenek például az „ti” (0,75 %), az „ny” (0,74 %) és a „cs” (0,56 %). A legritkábban előforduló betűje a magyar nyelvnek a „zs" — minden száz betű közül mindössze 0,06-szor fordul elő. Érdekesen alakul a nyomdászstatisztikában a magánhangzók és a mássalhangzók vetélkedése. Bár a magyar ABC-ben több a mássalhangzó, mint a magánhangzó, előfordulásuk szavainkban nagyjából azonos.