Csongrád Megyei Hírlap, 1969. október (14. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-19 / 243. szám

CSORGRAD MEGYEI * Vietnami nap a szakszervezeti világkongresszuson Vietnami nappá szervezték a Budapesten ülésező szak­­szervezeti világkongresszus szombati programját, amely­­lyel folytatódott a plenáris tanácskozás. Az ülésszak meg­kezdése előtt a több száz küldött és vendég a kong­resszus színhelyén rendezett dokumentációs kiállítás ün­nepélyes megnyitóján vett részt A kiállítás megnyitása után a világkongresszus megkezd­te tanácskozását. Az elnöklő A. Selepin, a Szovjet Szak­­szervezetek Központi Taná­csának elnöke, az SZVSZ al­­elnöke kegyeletes szavakkal emlékezett meg Ho Si Minh­­ről, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság elhunyt mi­­nökéről, a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő egyéniségéről. Ezután megkezdődtek a fel­szólalások. Az első felszólaló Hoang Quoc Viet, a Vietnam a világ dolgozóinak szolida­­rs Szakszervezetek Szövet­­irtásáról beszélt,­ségének elnöke volt. A viet- A szombati nap folyamán napi helyzetről, az amerikai még számos felszólalás hang­­agresszorok elleni harcról os­zott el. A KÜLDÖTTEK EGY CSOPOR­TJA A TÁRGYALÓTEREMBEN Hazai kúszódaru Az ÉPGEP és az EGV kö­zös tervei alapján az ÉP­GEP 2. sz. gyárában elké­szült az első hazai kúszó­daru, amelynek a tervezésé­től a kivitelezésig kb. 1 év telt el. A háromtonnás, 30 méteres gémnyílású, hid­raulikus kúszóberendezéssel ellátott daru 240 méter ma­gasságig tud dolgozni. Mű­ködtethető liftaknába sze­relve, de önálló daruként is használható. A helyszínre szállítva kb. 40 óra alatt összeszerelhető, összsúlya 32­0 tonna, 35 kW energiát igé­nyel. A hasonló külföldi da­ruknál lényegesen olcsóbb, az első példányok ára hoz­závetőleg 1 700 000 forint lesz. A hazai építőipari vál­lalatok részére az idén nyolc darabot készítenek. Képün­kön, a hatalmas kúszódaru terhelési próba alatt. (MTI Fotó: Mező Sándor) A politizálóbb közéletért Szocialista demokratizmusunk egyik értékes vonása a viták megélénkülése. Ez teremthet fórumot és alkalmat a társadalmi életben jelentkező problémák tisztázására, el­veink nyílt kifejtésére és terjesztésére. Régen rájöttünk már­ arra, hogy a problémák azzal meg nem oldódnak, ha nem beszélünk róla. Ezek feltárása viszont olyan erőket is se­gítségül hívhat megoldásukhoz, amelyekre másként nem számíthattunk volna. Mégis gyakran tapasztalni, hogy elfe­lejtkeznek igényelni a közvélemény szavát. Emiatt aztán sok a mendemonda, a téves értesülés. Kis és nagy kérdé­sekben egyaránt előfordulnak ilyen jelenségek. Hadd em­lítsünk egy kis kérdést — amely aztán izgalmat keltett egy város bizonyos rétegeiben. A város régi — műemlék jellegű kőfaláról van szó, amelynek egyik — városképileg azon a szakaszon jelentéktelen — részét elkezdték bontani, hogy téglájából eredeti anyagokkal egészítsék ki a városkép szempontjából fő helyen levő kőfal hiányosságait. A tájé­koztatás elmaradása — a csupán műszaki szemszögből tör­tént döntés — miatt azonban a hír a városban már úgy terjedt el: „lebontják a kőfalat”. Az ügy megelőzhető lett volna, ha a városi tanácsülés fórumán, vagy a Hazafias Népfrontban előzőleg ismertették volna az elképzelést, s módot adtak volna a vélemények kifejtésére. Talán — a több szem, többet lát elve alapján — jobb megoldás is kí­nálkozott volna Vannak azonban nagyobb ügyek is. Például egy egész városközpont rekonstrukciója A legtöbb városunkban a terveket, elképzeléseket — döntés előtt — széleskörűen megismertették a lakossággal, attól az elvtől vezéreltetve, hogy a lakosságának joga van az ilyen, a város sorsát alap­vetően érintő kérdésbe beleszólni. Milyen élénk és szenve­délyes viták voltak. A választott vezetőknek ezután köny­­nyebb volt a döntés, mert a nagy horderejű ügy mögött érezték a társadalmi hátteret. Van azonban még tartózko­dás a közvélemény elől. Pedig — például a várospolitikai kérdések tekintetében — számos helységünk nagyszerű tár­sadalmi kezdeményezése, a víz- és csatornaépítés megvaló­sítása éppen azért sikerült, mert bátran támaszkodtak a közvéleményre. Politikát „csináltak” a város, a falu ügyei­ből, vitatkoztak, érveltek, s nem szégyelltek visszakozni ott, ahol „sántított” az előzetes elképzelés. Hogy az ilyen ve­zetés több bajjal, gonddal,, munkával jár? Így igaz! De ez a munkatöbblet visszatérni a helyesebb döntésben és a la­kosság támogatásában. És az üzemeken belül nem ez a helyzet? Vajon a gaz­dasági mechanizmus hatásai nem állítják a munkás-kollek­tívákat nagy feladatok elé? Dehogynem, s főként a vezető­ket Nagyon rossz vezetők lennénk azonban akkor, ha a vállalati önállóságból törvényszerűen következő egyszemélyi felelősség-növekedést úgy fognánk fel, hogy most már nem számít a mások szava. Szerencsére megyénkben kevés az ilyen vezető és több az olyan, aki nemcsak a szűk vezető­ség, hanem a nagy munkáskollektíva előtt is nyíltan beszél — gondokról és eredményekről. Az üzemekből nem hiány­zik a politizáló légkör. A politikai vitákban azonban ma még nem kap elég teret a legégetőbb kérdés: a termelé­kenyebb munka, a nagyobb fegyelem, mint az életkörülmé­nyek tovább javításának előfeltétele. Közismert ugyanis, hogy egy-egy munkás ma alig ad többet, mint az elmúlt évben. Lehet-e ilyen körülmények között realitása annak, hogy sokkal többet követeljünk, mint tavaly? Ma azonban még sokan nem értik — vagy nem érdekli őket! — azt a törvényszerű összefüggést, amely a termelékenyebb és fe­gyelmezettebb munka és az életszínvonal emelkedése­­ kö­zött van. Ebben a vonatkozásban is élénkebb lehetne az üzemeken belüli politikai-politizáló légkör. Sokfajta elképzelés van az ország hogyanját, jövőjét ille­tően is. Sokfajta receptet tudnak ajánlani. Kérdés, hogy ezek a „receptek” alkalmasak lennének-e a bajok gyógyítá­sához, az előrehaladáshoz. Van a fejlődésnek egy kikísérlete­zett „receptje”, amit a párt és a kormány politikájának szoktunk nevezni. Ez a politika nem jár a fellegekben, ha­nem nagyon is a földön, széleskörűen figyelembe veszi a realitásokat, nem a vágyakból, hanem az élet tapasztalatai­ból táplálkozik. E politika központi kérdése most a gazda­ságirányítás mechanizmusának kibontakoztatása, a gyorsabb előrehaladásunk érdekében. Hogy vannak nem várt jelen­ségek? Vannak! De a türelmetlenség mindig rossz tanácsadó volt. Egy olyan bonyolult szervezetet, mint a népgazdaság, nem lehet egy-két év alatt teljesen megújítani. Ráadásul ezt úgy szeretnénk, ha minél kisebb megrázkódtatással jár­na. Szükség van mindehhez szakértelemre, jó koncepcióra, határozott vezetésre és még valamire: népi támogatásra. Ezt a támogatást azonban csak úgy kaphatjuk meg, ez a támogatás csak úgy növekedhet, ha nagyobb és kisebb cél­jainkat a dolgozó emberekkel megértetjük, ha megnyerjük a támogatásukat. Ez is követeli az aktívabb politikai köz­életet. Az ügy, amelyért dolgozunk — a szocializmus ügye. A szocializmus azonban nemcsak a munkásosztály érdeke. Érdekelt ebben minden más dolgozó osztály és réteg is. A szocializmus ma széles társadalmi osztályszövetségen nyug­szik. Ez azonban egyáltalán nem jelenti, hogy e nagy népi szövetségen belül mindenki, minden kis és nagy kérdésről egyformán vélekedik. De a szövetségi politika azért politika, mert hazánk minden jószándékú és segíteni, velünk együtt a szocializmusért dolgozni akaró emberére számít, minden ilyen embert meg akar nyerni. A szövetséget az értelmesen politizáló szó, a megnyerés erősítheti. Ha valaki meg van győződve igazáról és hirdeti ezt az igazságot, az már fél siker. Mi meg vagyunk győződve a szocializmus igazságáról, arról, hogy társadalmunkban ma már az óriási többség nemcsak óhajtja az ország további előrehaladását, a nép boldogulását, hanem ezért velünk együtt vállvetve dolgozni is kész. E munkához a szocializmus érdekében politizáló közélet támogatást, társadalmi hátteret ad. Ezért tevékenykedünk az aktívabban politizáló közéletért. RÁCZ LAJOS VILÁG PROLKTAMJAI. KGTSSOUSTSKI Mi történt a nagyvilágban ? VÉGET ÉRT A SZOVJET ŰRHAJÓK KÖTELÉKREPÜLÉSE POKOLGÉPEK ROBBANTAK ATHÉNBAN SZOVJET-KÍNAI TÁRGYALÁSOK KEZDŐDNEK HÉTFŐN Részletes beszámolónk a 2. oldalon Csongrád megyében G­yenge a tüzelő­­anyag-ellátás Nyáron, amikor üdülésre, külföldi uta­zásra szánná az ember leginkább a pén­zét, a TÜZÉP a télre emlékeztet felhívá­sával: „Most vegye meg a tüzelőjét, nem kell sorban állnia!” Nem is bosszankodna ezen senki, ha tényleg megvehetné nyáron a tüzelőt...­­ • FUTNAK A PÉNZÜK UTÁN Ugyanis például az idén júniustól au­gusztus 31-ig érvényes, kedvezményes SZOT-tüzelőutalványokra a keresett, ked­velt hazai szénféleségeket nem tudták ki­adni. Jó pár százra tehető megyénkben azoknak a száma, akik a TÜKER SZOT- hitelakciók irodájához írtak Budapestre, a Közraktár utca 32. szám alá, s visszakér­ték azt a 600 forintot, melyet vállalatuk először megelőlegezett nekik, majd ap­ránként levonta fizetésükből. Egyszóval: futnak a pénzük után. Külön figyelmet érdemel ez az eset, hi­szen megyénk városaiban egyre keveseb­ben használják az úgynevezett szilárd fű­tőanyagokat, s mind többen fűtenek gáz­zal vagy olajjal , mégis, ha csökkent is a TÜZÉP vásárlóinak száma, ők megma­radtak a „hagyomány” mellett: „biztosít­ják” a tolongást és a sorban állást tele­peiken. Emellett a lakosságban, vásárlóik­ban keresik a hibát, mondván, ne csak berenteire várjanak, a drágább import­szenek kalóriatartalma magasabb , s lehetne még folytatni „érveiket”. • A KIFOGÁS NEM VIGASZTAL Aki melegedni akar, azt nemigen ér­deklik a TÜZÉP szállítási nehézségei, s az sem, hogy a MÁV nem ad vagont — csak az, hogy pénzéért megkapja, amit keres. Legyen az berentei szén, tűzifa vagy bár­mi. Mint a vásárhelyi megrendelő iroda előtt sorban álló egyik munkásember mondta: „A TÜZÉP-eseket sem érdekli, hogy az üzletekben esetleg azért nincs elég pulóver, mert a gyártó cég nem kapott elég fonalat, ők is dühöngenek, ha hiány­cikk a garbó. Hát engem sem izgat, hogy mit nehéz vagy szinte lehetetlen kapniuk, mert ha vállalták a feladatot, akkor állja­nak is helyt!” Igazat kell adni ennek a véleménynek még akkor is, ha a Csongrád megyei TÜZÉP Vállalat adatai kimutatják, hogy miért nincs tüzelő, így például a harma­dik negyedévben 560 vagon lengyel, be­rentei, délnógrádi, tatai és ajkai szén nem érkezett meg a telepekre, ennyivel marad­tak adósak a bányák. Az áfész telepein sem jobb a helyzet: a rossz szállítások miatt már a tűzifakészletük is kifogyott. Az erdőgazdaságok pedig valamilyen ren­delkezésre hivatkozva augusztustól nem adtak el fát a fogyasztási szövetkezetek­nek. • A MAKÓIAK ESETE Évek óta vissza-visszatérő probléma a tüzelőanyag-ellátás. Szeptembertől kezdve minden hírközlő szerv ezzel foglalkozik, drukkol, vitatkozik a TÜZÉP-pel. De va­jon nem lehetne ezt végre egyszer kisebb zökkenőkkel megoldani? A makóiak is jól megjárták! A Kossuth, a Hollósi, a Kazinczy, a Hajnal, a Szé­chenyi, a Mikes, a József Attila utcában és a Petőfi park körül lakók a város re­­konstrációba illeszkedő útépítés miatt nem tudtak tüzelőanyagot venni, mert a fel­bontott utcákba­­semmilyen jármű, még lovas kocsi sem tudott bemenni. A tanács igazolta az ott lakóknak ezt, de ennek el­lenére igazolványaikat éppúgy lejártnak tekinti a TÜZÉP, mint azét, aki a maga hibájából nem vásárolt. Kinek származott ebből kára? A TÜZÉP-nek nem: az előre beszedett pénzt majd csak most fizeti vissza, eddig forgatta, használta. • MAGAD URAM... Akármelyik városba, községbe megy az ember, a TÜZÉP telepein szinte soha nincs az a tüzelőanyag, amit a lakosság keres. Az évek óta ott porladó készletek szerepel­nek a nyilvántartásban és azzal nyugtat­ják az embert: van szén bőven. De kinek kell a porrá vált szén? S ha Makón, Vásárhelyen, Szentesen és Csongrádon nincs is szén, de legalább a telepek nyitva vannak. Nem úgy, mint a megyeszékhelyen, Szegeden, ahol éppen október elején kezdték meg a Csongrádi sugárúti telep „átépítését”, s emiatt a ki­szolgálást megszüntették. S hogy meny­nyire elhanyagoltak a telepek? Ugyan­csak szegedi példa: a Felső Tisza-parti te­lepen nincs kiszolgálás, akinek fa vagy mész kell, az maga mérheti ki, amire szüksége van, szerezhet fuvarost is a vá­ros másik végéből. Még szerencse, hogy a TÜZÉP dolgozói telepeiken a pénzt haj­landók beinkasszálni... VARGA EDIT

Next