Csongrád Megyei Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

A negyedik ötéves tervben: A bútoripar intenzív fejlesztése következik Nagy József­né könnyűipari miniszter sajtótájékoztatója (Tudósítónktól.) Szerdán délelőtt Budapes­ten, a Könnyűipari Minisz­térium épületében a bútor­ipar távlati fejlesztési prog­­ramjáról tartott sajtótájékoz­tatót Nagy József­né minisz­ter. Tájékoztatójában és az új­ságírók kérdéseire adott vá­laszában a többi között el­mondotta: a bútoripar az elmúlt tíz esztendőben megkétszerezte termelését és az idén már négymilliárd forint értékű bútort, bocsát a kiskeres­kedelem rendelkezésére. A bútoripar 103 egységből áll, közöttük 8 minisztéri­umi nagyvállalatból, 17 ta­nácsi és 78 szövetkezeti üzemből, összesen 30 ezer főt foglalkoztatnak ezek a vállalatok. Tevékenységüket a lakosság szolgálatában 4 ezer 600 kisiparos egészíti ki. A Gazdasági Bizottság ha­tározata alapján most dol­gozzák ki a bútoripar negye­dik ötéves tervének műszaki­gazdasági koncepcióját. A korábbi fejlesztési tapaszta­latok alapján és a várható igények figyelembevételével úgy tervezik, hogy 1975-re a kiskereskedelmi forgalomban értékesített bútorok értéke elérje a 6 milliárd forintot. A fogyasztók, a nagyközüle­­tek részére, valamint az ex­portra gyártott termékek ér­téke pedig megközelítse a 7 és fél milliárd forintot. A bútoriparban eddig az extenzív fejlesztés volt na­pirenden. A negyedik ötéves tervben viszont az intenzív fejlődés kerül előtérbe. Bú­torgyáraink az idén fejlesz­tési feladataik megoldásában a telepítési és épületgond­­jaikat igyekeznek megoldani. Jövőre viszont a korszerű technika és technológia meg­honosítása lesz az elsődle­ges fejlesztési feladat. A mi­nisztérium csak az olyan ipari vállalatok fejlesztési tervének megvalósítását, tá­mogatja, ahol az intenzív fejlesztést akarják megvaló­sítani. A negyedik ötéves terv időszakában mintegy 200 millió forintos beruházás­ból Mátészalkán és Mohá­cson építenek új gyárat. Több meglevő üzemet kor­szerűsítenek: ezek között van a Tisza Bútoripari Vál­lalat csongrádi üzeme és sze­gedi gyárának a város köz­pontjából történő kitelepíté­se is. Fejlesztik több bútoripari alapanyagot gyártó üzem technikáját és technológiáját, is. Nem fejlesztik viszont a Rostkikészítő Vállalat por­­dolialemez-üzemeit, ezekben a termelési kapacitás jobb kihasználásával növelik a termelést. A miniszter dicsérte a Ti­sza Bútoripari Vállalat ve­zetőinek termelést és válasz­tékot bővítő tevékenységét, elmondotta, hogy nagy elismerést vívott ki magának a legutóbb be­mutatott bútorcsalád,­ amelynek sorozatgyártását­­ rövidesen megkezdik. A vállalat kissé elhamaro­­ kodva mutatta be viszont a fogyasztóknak az úgyneve­zett kompozit-bútort, amely­nek sorozatgyártását a hasz-­­ nálati tapasztalatok megszer­zése előtt nem kezdik meg. Örvendetes viszont, hogy a csongrádi vállalat a beépí­tett szekrényekből már az idén nagyobb mennyiséget bocsát a kiskeresekedelem részére, tehát lényegében a kislakásépítők rendelkezé-­­­sére. NAGY PÁL Baráti találkozás Moszkvában március 25-én baráti találkozót tartott Je­­katyerina Furceva, a Szov­jetunió művelődésügyi mi­nisztere és Ilku Pál magyar művelődésügyi miniszter. A meleg, baráti légkörű meg­beszélésen megvitatták a két ország közötti kulturális együttműködés továbbfej­lesztésének kérdéseit. Képünkön Jekatyerina Furceva, Ilku Pál és a két küldöttség tagjak A dicséret dialektúiája Egy lélektani intézet munkatársai érdekes kísérletet végeztek. Azt akarták megállapítani, hogyan hatnak a dicséretek különböző fokozatai az emberi teljesítményre. A „kísérleti nyár” szerepét ez esetben diákok vállalták, az apropó egy futóverseny, illetve egy kézilabda-mérkőzés volt. Miközben a diákok önfeledten átadták magukat a sportolás örömeinek, tanáraik különböző — szabványosí­tott — dicsérő megjegyzéseket kiabáltak be a pályára. Például ilyeneket: „így tovább”, vagy „már sokkal jobb’’. A résen levő pszichológusok viszont megállapították, hogy a teljesítményszint eközben nem csökkent, tehát állandó volt. Növekedett viszont — rögtön és azonnal észrevehe­tően — mihelyt megnőtt a dicséretek volumene. Mihelyt a pedagógusok ilyesmiket kiabáltak be. ..nagyon jó’’, sőt „kitűnő”, sőt „brávó”. Ha viszont változtattak a metódu­son, és a szemmel láthatólag görcsösen küzdő gyerekeket ilyesmikkel biztatták, „fog az menni”, csak bátran to­vább” — teljesítményük ettől a pillanattól kezdve mélyen aláhanyatlott. Végigolvasva a távirati iroda erről szóló kis színesét, eltűnődtem, tulajdonképpen semmi világrengető dolgot nem állapított meg ez a kísérlet, s lám, mégis milyen nagyszerű dolog, hogy olyasmire irányítja rá a figyelmet, amiről nap mint nap makacsul megfeledkezünk. Neve­zetesen arra, hogy a dicséret és az emberi teljesítmények között közvetlen, egyenes arányú összefüggés van. És nemcsak, és nem is főképpen a sportban, hanem az élet valamennyi fontos és kevésbé fontos — bár egy teljes­ségre törő ember számára minden fontos — területén. Mondom, eltűnődtem, és rádöbbentem arra is, hogy voltaképpen mennyire nem élünk mi a dicséretben rejlő nemes és többnyire úgyszólván kiaknázatlanul maradó hatalmas lehetőségekkel! Magyarán mondva, hogy meny­nyire nem dicsérünk. Hogy mennyire sajnáljuk az elisme­rést, a jó szót az emberektől. Vajon mi lehet ennek az oka ? Eredetét illetően, gon­dolom, kétféle tényező jöhet számításba: egy objektív és egy szubjektív. Az objektívnak hamar a végére járhatunk. Azt szoktuk mondogatni, hogy nem érünk rá, hogy erre nincs idő, hogy a munkahely nem lelki klinika, hogy a dolgozók dolga, kötelessége az, hogy dolgozzanak. Tehát csupa igaz dolgot hangoztatunk. Amelyek azonban csak addig igazak, ameddig nem mennek az emberrel való tö­rődés rovására. (Többnyire rámennek.) De lépjünk csak tovább: a szubjektív eredők. Hát igen, nem szívesen di­csérünk. Sokszor savanyú képpel fogadjuk az eredmé­nyeket. Irigykedünk azokra, akik nálunknál lelkesebben, netán ügyesebben, lendületesebben avagy ütemesebben dolgoznak , s inkább lenyeljük a dicséretet. Akadnak olyanok is, akik kifejezetten féltékenységből hallgatnak: attól tartanak, hogy dicséretükkel túlságosan ráirányítják a megdicsért munkájára a figyelmet, ami aztán az ő pozíciójukra üthet vissza úgy, hogy az illető versenytár­suk, sőt esetleg vetélytársuk lesz. Persze azért nem muszáj kifejezetten mindjárt a legrosszabb lehetőségekre gyanakodni... Többnyire azért, nem dicsérünk, mert napi látás-futásunk közben egysze­rűen elfeledkezünk arról, hogy dicséret is van a világon. Tehát: hanyagságból. Valljuk be őszintén, ez a tényleges helyzet. Az éremnek azonban — köztudottan — két oldala van. S ez esetben nem szóltunk még a másik oldaláról — tehát azokról, akik várják a dicséretet. Akik úgy áhítoz­nak egy jó szóért, mint az éhes ember a falat kenyérért. S ha nem kapják meg, ha sorozatosan elmarad a dicséret, akkor megkeseredik az emberek szája íze, ambíciójuk, lel­kesedésük lelohad — Tudod— mondta egy ismerősöm —, úgy dolgoztam, mint egy ló. Mindent megcsináltam, és nem számított, hogy mikor, amikor kérték, én ott voltam, és dolgoztam. Egy jó szó nem sok, de még annyi köszö­netet, dicséretet se kaptam érte. Hát abbahagytam. El­végzem a munkám becsülettel. De semmi többet. — Pe­dig tényleg csak néhány jó szóra lett volna szükség, és ennek az embernek az energiafölöslege a közösség szol­gálatába állt volna az elkövetkezendőkben is. Egy kórház igazgató-főorvosával beszélgettem az egészségügyi miniszter látogatását követő percekben. — Minek ez a nagy felhajtás?! — zsörtölődtem. — Hidd el, heteken át erre készült az egész kórház, jön a miniszter. Itt mindenki éjt nappallá téve dolgozott. Hát nem lát­tad, milyen boldogok voltak a takarítónők, amikor meg­jegyezte: szép tiszta a folyosó!?... Hidd el, óriási nevelő ereje van ennek ... Végiggondolva a végiggondolandókat: mélységesen igazat kell adnom neki, s mindazoknak, akik tisztában, vannak a dicséret nagy erkölcsi mozgósító erejével. Hi­szen az ember gondolkodó, önérzetes, öntudatos lény, aki akkor érzi igazán helyét a világban, ha céllal, értelem­mel felruházott feladatok megvalósítója lehet. S az em­ber ráadásul nem gép, akibe betáplálhatjuk a tennivaló­kat — annyiban viszont hasonlít a gépre, hogy a gondol­kodó, cselekvő embert is „olajozni” kell. Az olajozás ez esetben egyenlő a mértékkel és őszintén adagolt dicsére­tek mennyiségével. Persze dicsérni csak az tud, aki szereti, tiszteli, be­csüli embertársait. Ráadásul a dolog kölcsönös. Hiszen én magam is csak akkor számíthatok elismerésre, ha megbecsülöm munkatársaim tevékenységét... — és így tovább. Van ebben az egész folyamatban valami lánc­reakció-szerűség. A dicséret dialektikája — ezt választottuk címnek. Igen, dialektika, hiszen az árnyalt megítélés csakúgy be­letartozik e kategóriába, mint az emberrel való törődés, a­ helyes bánásmód kialakítása. A dicséret többnyire fejleszti az embert, új eredmé­nyek elérésére ösztönzi. A küzdő, a többre törekvő jel­lemvonást erősíti tehát benne, amellett javítja kedvét, harmonikusabbá teszi viszonyát a világgal, embertársaival. Fijünk hát minél többet lehetőségével. FAPP ZOLTÁN VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! CSEHGRAD MEGYEI * A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA TI. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK. NÉGYHATALMI TÁRGYALÁSOK KEZDŐDNEK NYUGAT-BERLINRŐL Részletes­­jelentéseink a 2. oldalon ------------ ---- - * - --------| ■­­ Mi történt a nagyvilágban? PÉTER JÁNOS SZERDÁN POTSDAMBA LÁTOGATOTT • DINAMIKUSAN FEJLŐDNEK HAZÁNK ÉS JUGOSZLÁVIA GAZDASÁGI KAPCSOLATAI • A legnagyobb tisztelet Lenin iránt: megvalósítani eszméit Tudományos ülésszak a leninizmusról és hazánk felszabadulásáról Az 1970-es esztendő az egész haladó világ számára a Leninre való emlékezés éve. Mi is Leninre emlékezünk,­­ és ezt mindenekelőtt azért tesszük, hogy jobban meg­értsük a mának adott taná­csait, hogy munkánkat, egész tevékenységünket jobban át­hassa a lenini eszmék ere­je. Lenin tanításainak a mi viszonyainkra való helyes alkalmazása és megvalósítá­sa jelenti részünkről a leg­nagyobb tiszteletadást sze­mélye és életműve iránt. E gondolatok jegyében nyitotta meg E. Szilágyi Jú­lia, az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának vezetője tegnap azt a kétnapos tudo­mányos ülésszakot, amelyet a Lenin-centenárium, vala­mint hazánk felszabadulása 25. évfordulója alkalmából rendeztek. Az Oktatási Igaz­gatóság szegedi központjá­ban a párt megyei bizott­sága, a járási és a városi pártbizottságok, valamint a szegedi egyetemek marxiz­mus—leninizmus tanszékei­nek képviselői, politikai ve­zetők, tudományos életünk munkásai és a pártiskola ve­zetői, tanárai gyűltek egybe meghallgatni az előadásokat, korreferátumokat. Ott volt a megnyitón többek között Rózsa István, a megyei párt­­bizottság titkára, dr. Erdélyi Lajos, a Művelődésügyi Mi­nisztérium Marxizmus—Le­ninizmus Oktatási Főosztá­lyának munkatársa, dr. Tóth Károly, a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem rektora. A tudományos ülésszak el­ső napi programjának meg­felelően Lenin életével, munkásságával foglalkozott. Elhangzott egy referátum, amelynek előadója, dr. Ka­locsai Dezső, a filozófiai tu­dományok kandidátusa, tan­székvezető egyetemi tanár Leninről, a forradalmárról beszélt. Ezt követte kilenc referátum. Dr. Papp János egyete­mi adjunktus „Lenin harca a forradalmi elmélet tiszta­ságáért'’ címmel, dr. Szögi István, a filozófiai tudomá­nyok kandidátusa, az Okta­­­­tási Igazgatóság tanszékveze­­­­tője „Lenin a szocialista gaz­daságról és annak hatása- I ról a világ forr­adalom mene- I tére* címmel korreferált,­­ „Lenin harca Trockij és­­ Bucharin gazdasági nézetei ellen’’ címmel hangzott el dr. Nagy Lajos, a közgaz­dasági tudományok kandi­­­­dátusa, tanszékvezető egye­­­­tem­i tanár korreferátuma, amelyet dr. Végh Gyula egyetemi adjunktus „A le­nini tükröződési elmélet" című korreferátuma köve­tett. Dr. Katona Péter, a fi­lozófiai tudományok kandid­i­dátusa, egyetemi docens „A­­ dialektikus logika lenini­­ koncepciója” címmel, Szili Antalné, az Oktatási Igaz­gatóság tanára „Lenin a szocialista nevelésről” cím­mel, Kallós Gábor főisko­lai adjunktus „Lenin az er­kölcsről” címmel, dr. Tóth Miklós, a megyei pártbizott­ság munkatársa „Lenin és a művészet” címmel, dr. Ke­lemen János egyetemi ta­nársegéd „Lenin és a for­radalom szociológiája” cím­mel tartotta meg korreferá­tumát. A tudományos ülésszak el­ső napi eseményei ezzel be­fejeződtek. Ma az ülésszak témái hazánk felszabadulá­sának történelmi körülmé­nyeivel, a forradalmi átala­kulással, s annak Csongrád megyei vonatkozásaival fog­lalkoznak. Dr. Rácz János, a történettudományok kan­didátusa, tanszékvezető egye­temi docens „Felszabadulás és népi demokratikus forra­dalom Magyarországon” cím­mel tartja meg főreferátu­mát. Korreferálnak: dr. Dégi István, a megyei pártbizott­ság archívumának vezetője „Az MKP megszervezése Csongrád megyében 1944— 1946 között”, E. Szilágyi Jú­lia, az Oktatási Igazgatóság vezetője „Az MKP propa­gandamunkájának kialaku­lása és fejlődése Csongrád megyében 1945—1946-ban", Kanyó Ferenc, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezetője „Népfront politika és párt­harcok Csongrád megyében 1944—1945-ben", dr. Fehér István, tanszékvezető főisko­lai docens „Szeged demog­ráfiai jellegzetességei 1945 —1967 között”, dr. Szabó Ist­ván, egyetemi adjunktus „A földreform Csongrád megyei jellegzetességei” címmel. Az Oktatási Igazgatóság a kétnapos tudományos ülés­szak teljes anyagát nyom­tatásban is megjelenteti. KACZOR ISTVÁN

Next