Csongrád Megyei Hírlap, 1970. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
CSONGRÁD MEGYEI * 27. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1970. JÚNIUS 3., SZERDA Makó és a többi község népe visszatelepül otthonába Apró Antal megtekintette a védelmi munkát—Lassú apadás a Tiszán Kitartó erőfeszítéssel szervezetten védjük a gátakat—A veszedelem most a töltések átázásában jelentkezik Az újabb és újabb erőfeszítések után kedden végre lélegzetvételnyi szünethez jutottunk. Szegednél apadni kezdett a Tisza, az éjszakai 960 centiméteres tetőzés után. Ennek ellenére a védekezést kitartó erőfeszítéssel, szervezetten tovább folyik. A védelmi munkát kedden, az esti órákban, megtekintette Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Szeged országgyűlési képviselője is. Délután a megyei pártbizottságon Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára, Török László, a megyei tanács vb elnöke, a Területi Árvízvédelmi Bizottság vezetője, és Sipos Géza, a városi pártbizottság első titkára tájékoztatták az árvízvédelmi munkákról. A többi között elmondották, hogy szerdán reggel Makó és a többi község népe megkezdi a visszatelepülést otthonába. A Területi Árvízvédelmi Bizottság azért határozott így, mert kedvezően alakult a Maros vízszintje, s előreláthatóan már a mai napon eléri a 480 centimétert. Várható, hogy a Maros Makónál egy héten belül egy métert süllyed, s ezért biztonságosnak tekinthető a város védelme. A folyónak a makói szakaszán tovább folytatják a figyelőszolgálatot. A Tisza apadása némi meglepetést okozott. A vízügyi szakemberek ugyanis 980 centiméterre várták a tetőzést. A töltéseket 10 méteres árszínthez igazították, pontosabban magasították. A rendkívüli áradattal való küzdelemben két lényeges és az árvízveszedelemben nagy szerepet játszó felenősségre számítottak a vízügyi szakemberek. Azt remélték, hogy a Tisza Szolnoknál 890 centiméternél nem magasabban tetőzik. Tudjuk, hogy ennél magasabb volt a vízszint, s ezért fokozódott az aggodalom, növelni kellett Csongrád megyében a védelmi erőt. Másodsorban azt várták, hogy a Maros második árhulláma nem találkozik össze Szegednél a tiszai árhullámmal. Ez így is történt, mintegy 10—12—14 órával megelőzte a tiszait, tehát nem jött létre a Tisza és a Marosárhullámának „randevúja” Szegednél, így a 960 centiméteres tetőzés után lassan apadni kezdett a folyó. A jelek szerint a Tisza egész Csongrád megyei szakaszán szinte egyszerre történt a tetőzés. Ebben nagy szerepe volt a Körösnek és a Marosnak. A Maros második árhulláma nem találkozott a tiszaival, ez azonban csak kedden derült ki. Lényegében egy korábbi valószínűségszámítás következett be, ahogy a szakemberek mondják, „egy homokzsáksort tévedtünk”. Egy hét alatt közel 3 millió homokzsákot töltöttek és használtak fel a Maros és a Tisza gátjainak védelméhez. Azokat a homokzsákokat, amelyeket a töltés magasításához használtak, a most következő napokban a meggyengült tiszai töltésszakaszok leterhelésére, a szivárgó vizek felfogására, esetleg szorítógát építésénél hasznosítják. Ha szükség lesz nagyobb leterhelésre, akkor a tiszai uszályokban készenlétbe helyezett nagy meynyiségű követ is felhasználják. Fokozott éberségre lesz szükség a most következő napokban, mert a töltésátázások esetleg csúszásokat okozhatnak. Szeged belvárosában a kőgát mentén kiépített homokzsákfal a biztonságot szolgálja. Eddig nem került rá sor, hogy valóban közvetlen védőszerepet töltsön be, de továbbra is szükség van erre a második, több helyen a harmadik védőfalra is, mert a vízszint süllyedésével, esetleg ahogy a töltések, úgy a kőfal is megroskadhat. Előreláthatóan a belvárosban tárolt tartalék homokzsákokat az algyői szakaszon szorítógát építéséhez használják fel, hogy felfogják a fakadó vizeket, nehogy azok akadályozzák az olajtermelést. Kedden, a késő esti órákban már meg is kezdték a homokzsákok kiszállítását a vesszősi gátőrházhoz. Ha lassan is, de megindult az apadás Szegednél. A felső-tiszai árhullám ugyan emelheti a vízszintet, de az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint már nem emelkedik a 960 centiméter fölé. NAGY PÁL Apró Antal elvtárs a Tisza-partján a homokzsákokat töltő szegedi munkásokkal beszélget. (Fotó: Somogyi Károlyné). Győzhetnek az emberek Tőlünk sok kilométerre északra a Tisza mellékfolyóinak partjai nehéz napokról, a pusztításról vallanak. A Maros romániai szakaszán is erről tanúskodnak a rombadőlt falvak, lakóházak. Nálunk az Alsó-Tisza vidékén, a Maros mentén a gátakat, a falvakat, városainkat védő erőfeszítések emberi tettei, az emberszeretet tényei a legtöbbet mondóak. Az üzemi munkások, termelőszövetkezeti tagok, értelmiségiek, a hadsereg, a rendőrség, a karhatalom, a munkásőrség alakulatait vezérlő célratörő, póztalan, mindenkit magával ragadó munkája, küzdelme szól mindennél beszédesebben. A munka, a nehéz harc, amellyel védjük Szegedet, az algyői olajmezőt, Makót, Marosfelét, Kiszombort, Klárafalvát, Kübekházát, s a tobbi községet, amellyel védjük a már kalászba szökkenő búzatáblákat, a bő termést ígérő gyümölcsösöket. Ebben az emberi erőt feszítő munkában, amelyet soha nem látott mérvű géppark segít, azok tettei a legbeszédesebbek, akiket most legnehezebb szóra bírni: az embereké. A gátakon, az üzemekben, a szántóföldeken tevékenykedők munkája, küzdelme tanúsítja: meggyorsultan dobog Csongrád megye szíve, s dobog az egész ország, a nagy család gyorsuló, együttérző, segítő szívverése. Az újságírónak mindig örömet jelent hírt adni az emberi szolidaritás szép megnyilvánulásairól, még akkor is, ha csak módjával idézheti. Most viszont, amikor százával, ezrével szolgáltatja az élet a példát, itt az Alsó- Tisza vidékén, szívesen lemondana róla. Rendkívüli napokat élünk, most, amikor az emberi segíteniakarás szép példáiból az áradat elleni harc győzelmeinek írott lapjaiból máris köteteket lehetne készíteni, meghatódva látjuk: az egész ország fogott össze, hogy itt, a Maros és a Tisza torkolatánál útját álljuk az áradatnak, megvédjük a népvagyont, a személyi tulajdont. Az egész ország állt mellénk, küldi fiait a gátakra, és halmozott fel már közel 3 millió homokzsákot, 20 ezer tonna követ, 800 ezer négyzetméter fóliát, rengeteg kotró, rakodó gépet, közel 2 ezer tehergépkocsit, több mint 50 úszójárművet stb. Az a tudat, hogy velünk éreznek milliók a nehéz órákban, s hogy eljöttek segíteni távoli vidékek szállító munkásai, katonái, és itt vannak mellettünk a szovjet katonák, erősíti biztonságérzetünket, akaratunkat, hogy úrrá legyünk a bajon. Vannak, akik már hetek óta csupán néhány órára szakítják meg egy kis pihenőre a gáton végzett munkájukat. Amikor egy-egy buzgár elfojtására csoportosulnak a töltés alján, vagy járőrként vigyázzák a gátat, tudják, hogy felettük néhol 3—4, vagy még több méter magasságban rohan az áradat, ostromolva a gátat. Telnek-múlnak a nehéz napok. — Nem félnek? — kérdeztem a maroslelei gátőröket. — Meg lehet ezt szokni — mondták. — Nézze csak a buzgár mellett szántó embert: lehet veszélyben is élni és dolgozni. Igen, meg lehet szokni, de ez a megszokás is veszélyt jelent. Nem szabad, hogy lanyhuljon a figyelem, mert most a megszokásnak abban kell vérünkké válni, hogy megtanultunk mindent látni a gáton, a folyómenti szántóföldeken. Csak így védekezhetünk a vizek, a pusztulás ellen. Ott, északon, ahol az ősmederben és az elöntött földeken egy szinten állt a víz, csak ott tudják igazán, mit ér a figyelem a védekezésben, mit ér az összefogott erő. Romániai újságból olvastam az egyik gáton ügyelő őrrel folytatott párbeszédet. Olyan gáton hangzottak el e szavak, amelyiknek hosszú sávja valószínűtlen szigetként emelkedett ki a tengernyi vízből. — Nem hittem volna. Talán, ha gondolom... — mondta a gátőr. — Mi lett volna akkor? — kérdezte az újságíró. — Nem tudom... De túl biztosak voltunk a dolgunkban. Talán, ha . .. A gátakon most minden darabka nagyon fontos, mert az egészről van szó, a hatalmas méretű védekezés eddigi eredményeiről, győzelmeiről. Az országhatárnál már jelentősen apadt a Maros és kedden csökkent a Tisza szintje is. Nagylakon már a termelő munka folyik békés medrében, itt a torkolatnál viszont még nem vagyunk túl a nehezén. A folyók apadása közben is éppúgy leselkedik ránk a veszély, mint az áradás idején. Nem lanyhulhat az összefogás, nem gyengülhet a védelem. Az apadással ugyanis csökken a vízállás miatti nyomás, megcsúszhat a töltés. S amikor erre gondol az ember, éppen úgy borzongás, szorongás, aggódás érzése fut végig rajta, mint amikor a felső-tiszai árvíz képeit látta a televízió képernyőjén. Most itt, a békésnek, szelídítettnek mondott folyók, a Tisza és a Maros partján kell békétlenül élnünk, küzdenünk az árral, s szüntelenül elégedetlennek lenni önmagunkkal, nehogy elernyedjen a figyelem, nehogy lazuljon a fegyelem, nehogy úrrá legyen rajtunk a megszokás. Éjjel-nappal birkózunk a két folyóval, az áradattal. Ahány buzgárelfojtás vagy töltéscsúszás megakadályozása, annyi győzelem. Mondhatjuk: minden nap győzelem. S hogy holnap is a győzelem zászlaját tarthassuk magasra, tovább kell erősítenünk a védelmet, az emberi munkafegyelmet, a figyelmet a gátakon, a front hátországában, az üzemekben, a termelőszövetkezetekben, falvainkban, városainkban. A gátak megvédhetők, és mi meg is védjük. A kiürített Makó, Maroslele, Óföldeák képe szívbemarkoló volt, de az a tény, hogy nem volt és nincs bénultság, hanem a szervezettség, a rend a jellemző a gátvédelmi munkára, ez mindannyiónk számára erőt és bizalmat sugároz. Bízunk abban, hogy az emberi akarat, a fegyelem és a figyelem, amely medrében tartja az életet, a gátak között vezeti le ezt a rendkívüli áradatot folyóinkon. NAGY PÁL VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! • NIXON MA RÖVID BESZÉDET MOND Részletes jelentéseink a 6. oldalon Mi történt a nagyvilágban? PÉTER JÁNOS KEDDEN DÉLUTÁN MEGÉRKEZETT NORVÉGIÁBA • GROMIKO SZOVJET KÜLÜGYMINISZTER MEGKEZDTE PÁRIZSI TÁRGYALÁSAIT Fock Jenő Jugoszláviában Megkezdte tárgyalásait a jugoszláv kormányfővel Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke — Mitja Ribicsicsnek, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének meghívására — feleségével és kíséretével kedden hivatalos látogatásra a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságba utazott. Kíséretében vannak: dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Kovács István, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese, Gyenes András külügyminiszter-helyettes, Várkonyi Péter, a Minisztertanács tájékoztatási hivatalának elnöke és Marjai József nagykövetünk, aki Szabadkáncsatlakozik a küldöttséghez. Fock Jenő és kíséretének különvonata déli 1 óra előtt futott be a jugoszláv—magyar határra, Szabadkára. A különvonaton érkezett meg Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete is. A magyar vendégeket a szabadkai állomáson Nagy Ferenc, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) tagja, a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság jugoszláv tagozatának elnöke, dr. Dejan Kosztics, a külügyminisztérium protokollosztályának vezetője, Bégi Károly, a szabadkai városi tanács elnöke, Anton Milodanonics-Dela, a JKSZ szabadkai bizottságának titkára és Antun Kopielovics, a Szocialista Szövetség (népfront) szabadkai választmányának elnöke üdvözölte. Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és felesége, kíséretével, különvonaton kedd délután megérkezett Belgrádba. A jugoszláv főváros topcsideri pályaudvarán a magyar vendégeket Mitja Ribicsics, a jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke és felesége, Mirko Tepovac külügyminiszter és felesége, és más jugoszláv vezetők üdvözölték. A szívélyes fogadtatás után Fock Jenő és kísérete szálláshelyére hajtatott, majd a magyar kormány elnöke Belgrádtól 20 kilométerre, az Avalon megkoszorúzta a világhírű jugoszláv szobrászművész, Iván Mestrovics mesteri alkotását, az Ismeretlen Katona sírját. A jugoszláv kormány újbelgrádi , palotájában késő délután megkezdődtek a hivatalos magyar—jugoszláv tárgyalások. Este Mitja Ribicsics vacsorát adott Fock Jenő és kísérete tiszteletére. Ma, szerdán folytatódnak a tárgyalások. Az elutazás előtti pillanatok. Fock Jenő Fehér Lajostól, a kormány elnökhelyettesétől és Péter Jánostól búcsúzik