Csongrád Megyei Hírlap, 1972. szeptember (17. évfolyam, 206-230. szám)
1972-09-01 / 206. szám
Tanácsi vb-ülésekről jelentjük : - V - J. Egyre több a lakásszövetkezet Szegeden Szeged megyei város tanácsának végrehajtó bizottsága csütörtökön délelőtt ülést tartott. Az építési és közlekedési osztály terjesztette a vb elé a szövetkezetek állami törvényességi felügyeletéről szóló anyagot. A jelentésben jó néhány érdekes adat található. Jelenleg 35 lakásszövetkezet tartozik az osztály felügyelete alá. Közülük négy lakásépítő szövetkezet, nyolcvanhét lakással, és 22 lakásfenntartó szövetkezet, 2 ezer 358 lakással. Ide sorolható még a hét garázsépítő szövetkezet 596 garázsa is. Az adatok önmagukban nem sokat mondanak, ám összevetve az 1970-es állapottal, máris érdekes képet kapunk. Az eltelt másfél év alatt ugyanis másfélszeresére emelkedett a lakásszövetkezetek száma a városban. A szövetkezeti lakások száma majdnem négyszázzal, a lakásszövetkezetek kezelésében levő épületeké pedig héttel emelkedett. Szegeden ma már több mint nyolcezren laknak szövetkezeti lakásokban. (Természetesen e lakások nem tévesztendők össze a régebben szövetkezetinek nevezett, a mai tanácsi értékesítésű lakásokkal.) A lakásszövetkezetek révén tehát jó néhány család jutott otthonhoz Szegeden. Olyan emberek, akik szövetkeztek arra, hogy építenek. A szövetkezetek munkája tehát mindenképpen hasznos. Nem csupán azoknak a családoknak, melyek lakáshoz jutottak, hanem a közösségnek is, mivel ennyivel kevesebb ember gondját kell megoldani. Éppen ezért támogatásra érdestes ez a szövetkezeti forma. Segíteni kell a lakásépítő szövetkezetek megalakítását, és a jelenlegi telekhiányon is változtatni kell. A végrehajtó bizottság felkérte a MÉSZÖV-öt, hogy főképpen a fiataloknak nyújtson segítséget a szövetkezéshez. Nem csupán a támogatásról kell azonban gondoskodni, hanem az ellenőrzés megjavításáról is. Sok lakásszövetkezetnél ugyanis nem ismerik megfelelően a rájuk vonatkozó jogszabályokat. Emellett akad egy-két konjunktúralovag is, akik igyekeznek saját zsebükre dolgozni, megkárosítani a szövetkezet tagjait. A helyzeten fokozottabb ellenőrzéssel lehetne változtatni, amit azonban egyelőre nehézzé tesz az építési osztály kis létszáma. A vb határozatában intézkedett a garázsokról is. E szerint, ha egy területre elkészült a végleges beépítési terv, az erre a célra kijelölt, állami tulajdonban levő területeket eladják majd a garázsszövetkezeteknek. Döntés született arról is, hogy az ideiglenes építési engedély alapján épített garázsokra csak akkor adnak végleges engedélyt, ha megfelelnek az előírásoknak, vagyis nem csúfítják a környéket. A végrehajtó bizottság más témák között megtárgyalta a tanács jövő évi költségvetését és fejlesztési alapjának előirányzatait is. A Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár eladásra kínál egy üzemképes állapotú 705 Csepel D nyergesvontatót, tartalékmotorral. Eladási ár: 90 000 Ft. Érdeklődni lehet: a vállalat központjában, a gépkocsi-előadónál. ___________________________________ xH 25 869 2 Szentesi Hetek - szeptember 29-től Szentes tanácsának végrehajtó bizottsága csütörtökön délelőtti ülésén a többi között döntött arról, hogy — a városi tanács határozata alapján — ez év október 1- én megkezdi működését a társadalmi ünnepségeket és szertartásokat szervező iroda. A vb az iroda vezetőjévé Dienes Lászlót nevezte ki október 1-i hatállyal, aki a helyi szakmunkásképző intézetben szakoktatóként dolgozik, társadalmi munkásként, népművelőként is. A tanács költségvetési folyószámlás szervként működő irodájának szervezeti és működési szabályzatát is jóváhagyta a vb. Működési területe Szentes közigazgatási területe. Feladata a névadás, a házasságkötés és a temetés társadalmi szertartásainak szervezése és megrendezése. Folyamatosan működteti a társadalmi munkásokból álló hálózatot és együttműködik a társadalmi ak ... és tömegszervezetekkel, azok képviselőivel annak érdekében, hogy Szentesen is minél többen társadalmi ünnepségek keretében tartsák meg a családi jellegű eseményeket. A kormány határozata alapján díjtalanok a szertartásokkal kapcsolatos alapszolgáltatások. Amennyiben az érdekeltek igénylik, bizonyos térítés ellenében egyéb szolgáltatásokat is vállal az iroda, például meghívók szövegezése, a virágrendelések stb. Az egyéb szolgáltatások térítési összegeit is megállapította a vb. Jóváhagyta a testület a Szentesi Hetek programját is. Az ünnepségsorozat szeptember 29-től október 9-ig tart. A Szentesi Hetek ünnepélyes megnyitása szeptember 30-án, szombaton délután 5 órakor lesz a Koszta József Múzeum ligeti épületében. Ekkor nyitják meg az állandó Koszta-tárlatot is. A Makói ÁFÉSZ pályázatot hirdet A MAROSLELEI VENDÉGLŐBEN—ESZPRESSZÓBAN EGYSÉGVEZETŐI és VEZETŐHELYETTESI (2 fő) MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉRE. A részletes pályázati feltételek az ÁFÉSZ központi irodáiban tekinthetők meg, Makó, Lenin tér 7. és Szegedi u. 6. szám alatt. Telefonérdeklődés a 182-es telefonszámon. Tanácsülés Csongrádon (Folytatás az 1. oldalról.)gyénél e költségvetési keret a megyei tanácstagok testi- bizonyos mértékű felemelésetileg képviseljék a mesét. A FOTÓBER gyáregység kezdeményezése Vallyón Aladárné vezetésével a tanácstagokból alakult ideiglenes bizottság készített jelentést a nők és az ifjúság helyzetének alakulásáról. A beszámoló tükrözte, hogy Csongrádon is hasonló a helyzet, mint megyénk más területén: minden munkahelyen foglalkoztak saját női dolgozóik, illetve a fiatalok helyzetével. És csakúgy mint a megyében máshol, Csongrádon is egy-egy üzemben, vállalatnál, intézménynél vagy több, vagy kevesebb konkrét intézkedést tettek. A vita azt tükrözte: a csongrádi tanács sem tartja elegendőnek az eddigi konkrét tetteket. A FŰTŐBER csongrádi gyáregysége kezdeményező szerepet vállalt abban, hogy a továbbképzés megszervezésével fiatal leányok szakmát tanuljanak. Ez alkalommal is konkrét kezdeményezése volt Balogh Lászlónak a gyár dolgozói nevében: csatlakoznak az Egy üzem — egy iskola mozgalomhoz; vállalják a Síp utcai általános iskola patronálását. A tanács helyesléssel fogadta a kezdeményezést, és határozatában kérte fel a város többi vállalatát, üzemét, mezőgazdasági szövetkezetét, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Huszár József megköszönte, hogy a tanács gyorsan intézkedett a központi napközi konyhájának felújítása érdekében. E területen azonban még sok a tennivaló, mert a jelentés is ezt tartalmazza: közüggyé kellene tenni a bölcsőde és az óvoda építését; fontos lenne a lakosság öszszefogása is. Nagyistók József elsősorban az ifjúság érdekében konkrét intézkedési terv kidolgozására tett javaslatot. Oláh Ferenc szintén a fiatalok érdekében szólt, többi között ifjúsági klubok kialakítását tartja fontosnak. A KISZ továbbra is kezdeményező szerepet vállal a lakásépítkezésekben. Pitrik Józsefné szóvá tette, hogy az eddigi intézkedések ellenére sem megnyugtató az áruellátás. Véleménye szerint a kereskedelem vezetőin, a boltvezetőkön múlik, hogy nem folyamatos a húsellátás és más cikkekben sem az árubeszerzés. A háziasszonyok munkájának megkönnyítésére sürgette, hogy kifőzdét létesítsenek. Pintér István szólt arról, hogy a mezőgazdaság gépesítésével mind nehezebb megoldani a nők folyamatos foglalkoztatását. S bár a jelentés szerint is 1967 óta sok intézkedés történt új munkahelyek megteremtésére, ez mégsem elegendő. Felül kellene vizsgálni a meglevő munkahelyeket, hogy hol lehetne női munkaerőket alkalmazni, más területre irányítva a férfi dolgozókat. A tanács elfogadta a beszámolót. Határozatában többi között felkérte a gazdaságvezetőket, az intézmények vezetőit, hogy további konkrét intézkedéseket tegyenek mind a nők, mind az ifjúság élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében. Előterjesztések, interpellációk Ezután előterjesztéseket, majd interpellációkat tárgyalt a tanács. A tanácsülés befejezése előtt dr. Varga József tanácselnök ismertette, hogy a csongrádi születésű dr. Eke Károly, a rádió munkatársa, ötezer forintot ajánlott fel a városnak. A tanács döntésére bízta, hogy sorrendben az általa ajánlott célok közül melyiket valósítják meg elsőnek. Javasolta, hogy kubikosmúzeumot létesítsenek, és hogy emlékművet állítsanak fel e társadalmi réteg névtelen hősei tiszteletére. Kerítsék be a csongrádi temetőt, belső területét rendezzék, ahol a kubikosok többsége nyugszik. A tanács köszönettel fogadta a felajánlást, s úgy döntött, hogy elsőként a múzeumot hozzák létre. A tanács megbízta dr Varga József elnököt, hogy a pénzügyi és egyéb kérdések rendezésére tegyen intézkedést. E 302-es gumikerekes kotrógéppel és T-100-as tolólapos dózerrel földmunkák végzését vállaljuk, vagy gépeinket kezelővel bérbeadjuk. CSOMIÉP, Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság tér 59. Gépészeti osztály. xH. 241 250 tmum «fffkMH kmmm A NYUGELLÁTÁSSAL KAPCSOLATOS, ÖSSZES FONTOS KÉRDÉSBEN MINDENKIT ELIGAZÍT A NÉPSZABADSÁG KÜLÖNKIADVÁNYA, AMELY A LEGFRISSEBB RENDELKEZÉSEKET IS TARTALMAZZA. ÖN IS KISZÁMÍTHATJA, ELLENŐRIZHETI BELŐLE, MI ILLETI MEG, MIRE TARTHAT IGÉNYT, Milyen szolgáltatásokra számíthat a szövetkezeti tag a nyugdíjbiztosítás alapján? * Meddig kaphat a szövetkezeti tag öregségi és munkaképtelenségi járadékot? * Átcserélhető-e öregségi nyugdíjra a munkaképtelenségi, az öregségi járadék? * Ezekre is és még számtalan kérdésre válaszol a kiadvány. KAPHATÓ az újságárusoknál és a postás kézbesítőknél. ÁRA: 4 FORINT. HL 565 A KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ Egy nap tanulsága gdanszki öbölben horgonyzó „Schleswig- Holstein” német csatahajó 1939. szeptember 1-én, hajnali 4.17-kor 14 ágyúja össztüzet zúdított a Westerplattera. Ezen a félszigeten 182 lengyel katona egy átrakódó raktárt őrzött. A rájuk zúduló tűzzel megkezdődött a hitleristák Lengyelország elleni agressziója, és a második világháború. A lengyel hadvezetés elképzelése az volt, hogy 12 órán át védje az őrség az erődöt. Végül is egy teljes héten át példátlan hősiességgel harcoltak, újra meg újra visszaverték a húszszoros túlerőben, és százszoros tűzfölényben levő ellenség támadásait. Amikor a német tengerészgyalogság és a „Heimwehr Danzig” SS hadosztály megkezdte az erőd ostromát, a Henryk Sucharski őrnagy vezette lengyel helyőrség gépfegyver- és ágyútűzzel fogadta a támadókat, akiknek soraiban komoly pusztítást okozott. A hitleristák számára a következő roham sem hozott sikert, s támadásaikat még az első napon többször megismételték. A Westerplatteért vívott harcokban a németek 1939. szeptember 1-én 80 halottat és kb. 300 sebesültet vesztettek. Az első nap lengyel vesztesége 3 halott és egy súlyos sebesült volt. A németek szeptember 2-án a szárazföldről és a tengerről megismételték összehangolt támadásukat. Amikor ez kudarcot vallott, este 6 órakor 20 nehézbombázót vetettek be a támaszpont ellen. Az erőd egyetlen lángokba és füstfelhőbe burkolózó sártengerpokollá változott. Így ment ez szeptember 7-ig, amikor is a „Schleswig-Holstein” ismét tüzet nyitott, s tüzérségi előkészítésbe kezdtek a szárazföldi ütegek is. A hős védők erődje romhalmazzá változott. Kifogyott a lőszer és az élelem is. Ekkor a Westerplatte lengyel katonái összegyűltek a parancsnoki fedezékben. Sucharski őrnagy közölte velük a megadásra vonatkozó döntését. Hősi helytállásuk és bátorságuk még a kegyetlen hódítót is elismerésre késztette. Eberhardt tábornok visszaadta Sucharski őrnagy kardját, s engedélyt adott arra, hogy a helyőrség volt parancsnoka bátor helytállásának elismeréseként a hadifogságban is viselhesse azt. * Így kezdődött! De e nap — 1939. szeptember 1-ének — máig ható, mára is legérvényesebb tanulsága: nem szabad megengedni, hogy bárhol és bármilyen álcázott vagy akár módosított formában is még egyszer felüthesse a fejét a fasizmus. Nemcsak Európában, de sehol a világon, hiszen fertőző bacilusai mindenhová eljuttathatják a ragályt. Ezért szeptember 1-e nemcsak a világháború kitörésére emlékezés, a világégés áldozatai feletti kegyelet, hanem a fasizmus elleni nemzetközi küzdelemnek is harci napja! Európában mostanában — mindenesetre az utolsó években — olyan helyzet alakult ki, amely lehetővé tette, hogy kontinensünk országai és népei ne egyszerűen a háború nélküliség állapotával legyenek kénytelenek kiegyezni, hanem a siker reményével törekedhessenek a béke és biztonság hosszú időre szóló, intézményesített rendszerének megteremtésére is. Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy a második világháború következményét és az azt követő alapvető európai változásokat, mint megváltoztathatatlan realitásokat, elismerje minden kormány és nemzet, mindenekelőtt természetesen a Német Szövetségi Köztársaság népe és állami vezetői. S ami a dolog másik oldala: ennek a szituációnak kialakulásához oroszlánrészben járult hozzá a Szovjetunió és a vele szövetséges szocialista országok elvszerű, szívós, józan és rugalmas politikája, diplomáciája. Harminchárom évvel ezelőtt az az ősz a reménytelenség, a kilátástalanság sötétségét borította Európára. 1972 ősze kontinensünkön azzal biztat, hogy meghozza az európai kollektív biztonság és együttműködés rendszere előkészítő tanácskozását. Ez azonban még csak biztató lehetőség. A küzdelemnek tovább kell folynia. Mégpedig nem csupán állami, kormányzati szinteken, hanem — amint azt már kontinensünk jóra, becsületesre szövetkező emberei történelmi tapasztalataikból megtanulták — a tömegek összefogásával és mozgalmával is. Erre kötelezi az európaiakat ennek a harminchárom évvel ezelőtti napnak emléke. Pályázati felhívás az ÉLELMISZERIPARI FŐISKOLA ÁLLATTENYÉSZTÉSI KARÁNAK (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY) igazgatói hivatalvezetői állására A Szegedi Élelmiszeripari Főiskola állattenyésztési kara (Hódmezővásárhely, Lenin u. 15. sz.) pályázatot hirdet kari igazgatói hivatalvezetői állásra. PÁLYÁZHATNAK mezőgazdasági mérnök-tanári, közgazdaság-tudományi vagy jogtudományi doktori oklevéllel, rendelkezők. A már hivatalvezetői munkában gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. MH 25 867 PÉNTEK, POTL SZEPTEMBER 1.