Csongrád Megyei Hírlap, 1974. december (19. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
2~ VILÁGHÍRADÓ Napirenden: az ázsiai kontinens biztonsága Ha a világpolitika eseményeit egyáltalán földrajzi körzetekhez lehet kapcsolni, akkor megállapíthaattjuk: Ázsia-központú hét végére értünk. A legfontosabb esemény színhélye a szovjet Távol-Kelet nevezetes kikötővárosa, Vlagyivosztok volt, igaz, a szovjet—amerikai csúcstalálkozó döntései nemcsak egy kontinensre, hanem egész világunkra vonatkoztak. S a viharos tengerpart legcsendesebb öbléből kedvező hitek érkeztek, az SZKP főtitkára és az USA elnöke az enyhülés szellemében vették sorra a válságterületeket, s megegyeztek a megegyezésről, a stratégiai fegyverrendszerek 1986-ig történő korlátozásának tető alá hozásáról. A szovjet vezezető szerveknek a vlagyivosztoki találkozó eredményeiről kiadott közleménye joggal állapította meg, hogy a „csúcson” újabb lépés történt az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott béke, program valóra váltásáért. LEONYID KREZSNYEV Ulánbátoron keresztül utazott haza, a mongol fővárosban nagy beszédet mondott a népköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulóján. Ázsia közepén nem véletlenül szentelt külön fejezetet Ázsia biztonságának. A világ legnagyobb kontinensén súlyos problémák várnak megoldásra (elég az élelmezési gondokra utalni), ugyanakkor a múlt három évtizedben ott robbant ki a legtöbb válság és helyi háború. Az ázsiai biztonságra vonatkozó első tervek még az, ötvenes esztendők elején kínai és indiai részről láttak napvilágot, majd 1969-ben Brezsnyev négypontos konkrét indítványt terjesztett elő taskenti beszédében. A téma azóta is napirenden van. Ulánbátorban az SZKIt .főtitkáranyomatékosan megismételte azt a szovjet véleményt, hogy az ázsiai biztonságot nem Kína kizárásával vagy elszigetelésével, hanem a Kínai Népköztársaság bevonásával akarják megvalósítani. Peking azonban változatlanul nem teszi lehetővé a tárgyalásokat: ■ ezt hangsúlyozta különben a november 7-i kínai táviratra küldött szovjet válasz is.A pekingi megnyilatkozást nyugaton először úgy állították be, mintha a kínai vezetés hajlandó lenne érdemben a megbeszélésekre. Kiderült azonban, hogy lehetetlen feltételeket szabott a távirat. A szovjet állásfoglalás határozottan elutasítja a kínai feltételeket,viszont továbbra is kész feltétel nélküli párbeszédre.) A Kínából érkezett telefotókon Kissinger volt a „sztár”. Ügyetlenül bánt az evőpálcikákkal és Teng Hszing-Ping segített neki az ünnepi banketten. A külügyminiszter vacsorája végül is jól sikerült, látványos politikai eredményeket , mégsem tudtak felmutatni. Az amerikai tudósítók a folyamatosságot hangsúlyozzák, s Fordbejelentett pekingi látogatásában , az amerikai—kínai kapcsolatok jelenlegi szintjének megőrzését látják! Az amerikai külügyminiszter hazatérőben megállt Tokióban is, hogy tájékoztassa a japán kormányt. Azt a korányt, amelynek nincs miniszterelnöke, miután Tanaka hivatalosan is beadta lemondását. A liberális demokraták soraiban kiéleződőlött az utódlási harc, bár az új kormányfő nem irigylésméltó csődtömeget, és komornak tűnő távlatokat örököl. MAGYAR vonatkozású híreket is kaptunk Ázsiából: Fock Jenő és kísérete sikeres megbeszéléseket folytatott Indiában és Burmában. Miniszterelnökünk utazása része következetes politikánknak, amely sokoldalú kapcsolatokra törekszik Ázsia e két nagy múltú és nagy jövőjű országával. India és Burma nincs ugyan... , közel hozzánk, mégis számos, kölcsönösen előnyös lehetősége bontakozott ki a gazdasági együttműködésnek. Waldheim ENSZ-főtitkár „Ázsia határán”, a közel-keleti térségben tett villámlátogatást a héten, és az ENSZ kék sisakosainak további maradásáról tanácskozott. A biztonsági tanácsban is olyan vélemény alakult ki, hogy ENSZ-csapatok állomásozása az ütközőövezetekben csökkentheti a feszültséget. Végleges megoldást természetesen csak a megszállt területek kiürítése és a Palesztinai nép jogainak helyreállítása hozhat, ezért a hoszszú távú kibontakozás programjába illenek Arafat újabb moszkvai tárgyalásai. A palesztin vezető legutóbb néhány hete járt a szovjet fővárosban, de azóta a rabat arab csúcs, majd az ENSZ- közgyűlés, határozata fontos új elemekkel gyarapította az amúgyis vaskos palesztindossziét. A HÉT kétségtelen Ázsia- Centrikussága nem jelenti, hogy Európában eseménytelenség uralkodik. Athén népszavazás előtt áll: viszszatérjen-e Konstantin minden Hellének királyaként, vagy kiáltsák ki a köztársaságot, amelynek elnöki tisztjét Karamanlisz vette célba. Makariosz a görög fővárosban tartózkodik, ahol RÉTI ERVIN Athénban szállodájának erkélyéről üdvözli tisztelőit Hét nap eseménykrónikája VASÁRNAP: Befejeződött aelagyivosztoki csúcstalálkozó az SZKP főtitkára, az USA elnöke között. HÉTFŐ: Belpolitikai feszültség, kivégzések Etiópiában. — Javaslat Angliában a rendkívüli törvénykezésre. — Megnyílik a román pártkongresszus. KEDD:"Ünnepségek a Mongol Népköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulóján, Brezs- ■ nyev beszéde Ulánbátorban. — Tanaka lemondása. — Portugália elismeri 9«o Tod» é» Principe függetlenségét. — Koreai vita az ENSZ-ben. szerda: Moszkvában Koszigin Jasszer Arafattal tárgyal. — Mexikó megszakítja diplomáciai kapcsolatait Chilével. — A brit munkáspárt konferenciája. CSÜTÖRTÖK: Szovjet Vezető szervek jóváhagyják a Vlagyivosztok találkozó eredményeit. — Az EBK koordinációs bizottsága peníbét tanácskozik. — Waldheim Kairóban. — Csehszlovák pártplébum Prágában. PÉNTEK Makariosz Athénba utazik. — A török parlament nem szuráz bizalmat az új kormánynak. Kissinger pekingi megbeszélései nyomán bejelentik Ford*, elnök kínai látogatását. —"'Sz kambodzsai képviselet ügyét »Vitatja az ENSZ. SZOMBAT: Miniszterelnökünk, Fock Jenő hazaérkezik indiai és bármai látogatásáról. — Tüntetések Saigonban a Thieu-adminisztráció ellen, inkább lebeszélik a ' hazatérésről, mint' biztatják arra. Ankarában ismét kormányválság van, a fejlemények új választások vagy a hadsereg aktivizálódása felé mutatnak. Vagyis: Cipruson és környékén tart a mozgás. Élén a brit és a francia belpolitika is, összehívták a közös piaci csúcsértekezletet, Genfben és Bécsben pedig először tartottak ülést a biztonsági konferencia, illetve a haderőcsökkentési értekezlet, résztvevői — Vlagyivosztok után... MI TÖRTÉNT A NAGYVILÁGBAN BT-határozat A Biztonsági Tanács péntek esti ülésén 13 szavazattal, ellenszavazat nélkül, határozatot hozott a Golánfennsíkon az Izrael és Szíria közötti demarkációs vonalnál állomásozó ENSZ- erők mandátumának további 6 hónapra történő meghosszabbításáról. A szavazásban Irak és Kína nem vett részt. 7.p. : A közel-keleti ,körútjáról visszatért Waldheim főtitkár a BT . előtt kijelentette: véleménye szerint új konfliktus keletkezésére van lehetőség, ha a legközelebbi, jövőben nem érnek el hala-' dást a politikai rendezés vo-natkozásában. • 1 . A határozat, felszólítja a szembenálló feleket: tartsák tiszteletben a BT tavaly októberi határozatát, és folytassák a béketárgyalásokat. . ■ *'X*‘ • , , Ülést tartott az RKP Végrehajtó PB-je Pénteken ülést tartott az RKP KB Végrehajtó Politikai Bizottsága , Nicolae Ceausescu főtitkár elnökletével. Az ülésen megalakították a Végrehajtó Politikai Bizottság Állandó Irodáját, amely biztosítja a párt- és állami tevékenység koordinálását. Az ülés a továbbiakban személyi változásokról tárgyalt. A PB Emil Draganescut felmentette az Állami Tervbizottság elnöki tisztségéből. Draganescu ezután miniszterelnök-helyettesi tisztségben egyes gazdasági szektorokét koordinál. Mihail Marinescut miniszterelnök-helyettessé, és az Állami Tervbizottság elnökévé nevezték ki. Matei Ghigiu ipari építkezésügyi minisztert felmentették tisztségéből és helyére Vasile Bumbaceát nevezték ki. Katonatanács alakult Portugáliában Katonatanács megalakulását jelentette be pénteken késő este a portugál szárazföldi hadsereg vezérkari főnökének irodája. Az új, hozzávetőlegesen száztagú tiszti szervezetnek az a feladata, hogy" tájékoztassa "a szárazföldi hadsereg főparancsnokságát a katonaság problémáiról és véleményeiről. Az egyes katonai körzetekben szintén alakítanak ilyen tanácsokat. Az új szerv elnöke Carlos Fabino tábornok, a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke lesz, tagjai között helyet foglalnak a tengerentúli területek megbízottai is. A kiadott közlemény szerint az intézkedés a fegyveres erők mozgalmának átszervezésével kapcsolatos. Török kormányválság Korotürk török köztársasági elnök pénteken este elfogadta Irmák miniszterelnök lemondását, miután a nemzetgyűlés nagy többséggel — 358 szavazattal 17 ellenében, 3 tartózkodással — elfogadta az alig két hete alakult kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt. Az elnök kérésére az új kabinet megalakításáig Irmák és kormánya hivatalban marad. Az államfő összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot. Politikai körök véleménye szerint a kormányválságnak a ciprusi helyzettel kapcsolatban várható hatását vitatják meg. Szakszervezetek a több gyermekes családokért A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT és a Minisztertanács népesedéspolitikai határozatát megyénk szakszervezeti szervei — a munkásszervezetektől elvárható — megértéssel fogadtál. A párt- és kormányhatározatoknak a munkahelyi viszonyokra való alkalmazásában, vagyis a végrehajtásban jelentkező tennivalóikat gyorsan felismerték. Tették ezt annál is inkább, mert a Csongrád megyei Tanács nem olyan régen őszinte helyzetképet tárt a közvélemény elé az országosnál kedvezőtlenebb megyei népesedéspolitikai helyzetről. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt év végén az SZMT az Intézkedési tervében hangsúlyozta: „A tregye népesedési helyzetének elemzése arra figyelmeztet, hogy az eddiginél többet kell foglalkoznunk a gyermekes anyák, a családok mindennapi gondjaival. A családvédelmet megfelelőbb szemléletformálással és szervező, nevelő munkával társadalmi üggyé kell tennünk. A szakszervezetek felelősségéhez, illetékességéhez e kérdésben, nem férhet kétség.” A szakszervezetek munkahelyi szociális tevékenysége, a rászorultak segélyezése, a dolgozók munka-és életkörülményeinek javítása, a családalapítás anyagi támogatása, a gyermekek neveléséhez, taníttatáséhoz való hozzájárulás, a lakásgondok megoldásának elősegítése, a biztonságosabb munkakörülmények megteremtése stb. — a Szakszervezeti bizalmiak, választott testületek, aktivisták százait, ezreit foglalkoztatta eddig is. Most mégis arról van szó, hogy az üzemi, munkahelyi „ szociálpolitikát”, a vállalati, szakszervezeti eszközöket, lehetőségeket céltudatosabban állítsuk a család, a gyermek, az anyaság fokozottabb társadalmi megbecsülése szolgálatába. Könnyítsünk a több gyermeket vállaló szülők terhein, munka-, életgondjain. Eddigi tapasztalataink szerint az utóbbi két évben végrehajtott, központi és a céltudatosabb vállalati intézkedésekkel javult a gyermekes családok anyagi helyzete. Amíg például 1973-ban a Szakszervezeti Társadalombiztosítás megyei igazgatósága 52 ezer 768 gyermek után 11 millió 979 ezer 508 forint családi pótlékot folyósított, addig ebben az esztendőben ez meghaladta a 16 milliót. Szeptemberi, adataink szerint megyénkben 1210 édesanya kapott emelt összegű gyermekgondozási segélyt. A helyi szakszervezeti szervek lelkiismeretesen működnek közre abban is, hogy az anyasági segély és a babakelengye-juttatásban valamennyi jogosult időben részesüljön, pontosabban: valamennyi terhes anya vegyen részt a jogosultság feltételeként előírt orvosi vizsgálatokon. A KÖZPONTI ÉS VÁLLALATI erőforrásokból végrehajtott bérfejlesztés a korábban elmaradott munkásbérek növekedése, a gyártelepi sérelmek fokozottabb orvoslása mindenképpen emelte a családok jövedelmét. A szakszervezetek mégis azt tapasztalják, hogy az egy családtagra jutó jövedelem színvonala — beleértve ebbe a szülők munkabérét, a nyereségrészesedést, a jutalmakat, a prémiumokat, a családi pótlékot is — rendkívül különböző. Az elmúlt évben a Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottsággal közösen végeztünk reprezentatív vizsgálatokat. 210 többgyermekes család jövedelmi viszonyait dolgoztuk fel. Megállapítottuk, hogy a vizsgált családok 40 százalékában az egy családtagra jutó jövedelem 600 forint alatt van, 20 százalékában 600—800 forint, további 40 százalékában pedig 800—1300 forint között alakult. Ezt a differenciáltságot ennél jóval szélesebb összefüggésben kell néznünk, hiszen megyénkben — az SZTK megyei igazgatóságának adatai szerint — 2768 három-, 584 négy-, 195 öt-, 96 hat-, 49 hét-, 16 nyolc-, és 5 tíznél is több gyermekes család él. Ilyen összefüggésben elismeréssel nyugtázhatjuk, hogy helyi szakszervezeti szerveink, a tisztségviselők, kiváltképpen pedig a bizalmiak, ismerik a több gyermekes családok jövedelemviszonyait, lakáshelyzetüket, a gyermekek óvodai, bölcsődei elhelyezését, iskoláztatásuk gondjait stb. A MUNKÁSÉLET közvetlen közelségéből táplálkozó ismereteik és a központi szociálpolitikai törekvések együttes hatására — teljes egyetértésben a helyi pártszervezetekkel és gazdasági vezetőkkel —, számos helyi intézkedést kezdeményeztek, és ami szintén igen fontos, meggyőző, nevelő munkájukkal ezeket elfogadtatták azokkal a dolgozókkal is, akik a nagycsaládosok helyzetének javításában „csak” a társadalmi problémák megértése, felismerése alapján érdekeltek.. . , Így. Vált szinte általánossá, hogy a gyermekek beiskolázásának időszakában az üzemekben. Intézményekben tanszersegélyt folyósítanak, 200— 500 forintig. Gyakori, hogy a szükséges tankönyvekre, tanszerekre vásárlási utalványt adnak. Csak helyeselni tudjuk, hogy egyes vállalatainknál külön alapot képeznek a nyereségrészesedésből a nagycsaládosok segélyezésére. Az anyaság, erkölcsi-társadalmi, egyben anyagi megbecsülését látjuk abban, hogy „évenként, anyák napja alkalmából, jutalmat, vállalati kitüntetéseket adnak át a több gyermekes anyáknak. Ilyen gyakorlatot követnek a Szegedi Konzervgyárban, a METRIPOND Mérleggyárban, a Magyar Kábelművek szegedi gyárában és más üzemekben is. A gyermekgondozási szabadságon levőknek fizetett nyereségrészesedés (az olajiparban, a mezőgazdasági üzemekben) szintén igen jól esik az édesanyáknak. A HÖDIKÖT-ben azzal is segítenek a nagycsaládosokon, hogy lehetővé teszik számukra az üzemi étel kihordását. Erre több helyen is lehetőség lenne, ha a szülök számára kicsit több kedvezményt biztosítanának. BIZTATÓ EREDMÉNYEINK VANNAK a többgyermekes családok lakáshelyzetének javításában is. A szakszervezetek már a negyedik ötéves tervjavaslatok kidolgozásánál kezdeményezték azarra rászorult többgyermekes családok tágasabb és főleg egészségesebb lakáshoz juttatását. Örvendetes, ahogyan a helyi tanácsok fogadták e javaslatokat. A szegedi megyei városi tanács például felmérte a nagycsaládosok lakáskörülményeit, határozatot hozott a pincelakások felszámolására. A városi tanácsok felmérése szerint megyénkben még 337 több gyermekes család jogos lakásigényét tartják nyilván. A kiutalások is meggyorsultak. Tavaly például Szegeden 59 több gyermekes család jutott jobb Schmidt tárgyalásai ra rövid megbeszélésre Brüsszelbe látogat Helmut Schmidt bonni kancellár. Schmidt, aki szombaton Wilson miniszterelnökkel tárgyalt, hazatérőben Tindemans belga miniszterelnökkel kíván tárgyalni a közös nyugat-európai problémákról. A megbeszélések tengelyében előreláthatólag a december 9-10-re tervezett párizsi csúcskonferencia, problémái állnak majd, ezen belül elsősorban a gazdasági természetű kérdések. Kissinger megbeszélései Japánban Henry Kissinger, amerikai külügyminiszter a kora délutáni órákban Tokióból hazautazott Washingtonba. Az amerikai külügyminiszter — mint jelentettük— pénteken este érkezett a japán fővárosba, hogy tájékoztassa japán kollégáját Kimura Tosiót a pekingi vezetőkkel folytatott tárgyalásairól. A két külügyminiszter megbeszélésén ezenkívül, fint, tokiói, források közölték, a kambodzsai kérdés, valamint, az energiaellátás-probléma is szóba került. Kissinger a jelentések szerint biztosította Kimurát, hogy az Egyesült Államok a jövőben tájékoztatja Japánt az amerikai—kínai kapcsolatok alakulásáról. Fenyegetés: levélben Az Al Jaum című beiruti napilap értesülése szerint pénteken„..levélben ” megfenyegették Tunézia beiruti diplomáciai képviseletét, hogy meggyilkolják a nagykövetet és felrobbantják a nagykövetség épületét. A levél írói azt követelték, hogy ne adják át sem a PFSZ-nek, sem pedig bármely arab országnak a múlt hét végén végrehajtott géprablás tetteseit. A hírt szombaton libanoni illetékes forrásból megerősítették. VASÁRNAP, 1974. DECEMBER 1.