Csongrád Megyei Hírlap, 1975. augusztus (20. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-01 / 179. szám
NAGYMÁGOCSI szociális otthonban előadást tartottak a gyalogos és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban. A jelenlevő 130 fő nagyon hasznosnak találta ezt a kezdeményezést. Az ittlakók közül négyszázan a gyalogosforgalomban, hetvenen pedig állandó jelleggel, mint kerékpáros közlekedők vesznek részt a forgalomban. Mindannyian az idősebb korosztályhoz tartoznak. • EMELKEDETT a kutyák száma Csongrádon. A közelmúltban az eboltás alkalmával megállapították, hogy százzal több házőrzőt tartanak a helybeli lakosok, így jelenleg 3000 kutyát írhattak össze. • A KÖZELMÚLTBAN a Csongrádi Háziipari Szövetkezetnél részközgyűléseket tartottak. Az ezen történt, megbeszélések alapján a tagság egyhangúlag elfogadta a tiszaalpári kosárfonóháziipari szövetkezet beolvadását. Az utóbbi szövetkezet már több éven keresztül a csongrádiak megrendelésére végzett bérmunkát. A 62 fős tagság évi 2,7 millió forintos termelési értékkel rendelkezett. • CSONGRÁDON, a Félegyházi út mellett kialakításra kerülő telkek vízhálózatát még ebben az évben elkészíti a Csongrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. • ELKÉSZÜLT a Tisza II. vízlépcső hatáskörzetében kialakuló mintegy háromszázezer hektár öntözhető terület talajtérképe. Eligazítást ad arról, hogy a talaj szerkezeti összetételének megfelelően, hol milyen öntözési mód a legmegfelelőbb, hol melyik segíti elő hatékonyabban a terméshozamok fokozását. SORS — Ismertesse röviden a karrierjét. — Összebarátkoztam egy gazdag emberrel. Neki pénze volt, nekem tapasztalataim. — És most? — Most nekem van pénzem és neki tapasztalatai. OLVASÓINKHOZ! Itt, egyre növekvő nyersanyagárak nagy terhet rónak amagyar népgazdaságra is. Mint ismeretes, a lapunk előállításához szükséges rotációs papír nagy részét tőkés országból szerezzük be, mert a hazai termelés ma még a szükséglet kielégítésére nem elég. Lapunk példányszáma szolidan, de állandóan növekszik, így papírfelhasználásunk is. Viszont kötelességünknek tartjuk, hogy valami módon mi is hozzájáruljunk a népgazdaság terheinek enyhítéséhez. Szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk ezért úgy döntött, hogy augusztus elsejétől kezdődően hetente négy oldallal csökkenti a Csongrád megyei Hírlap terjedelmét. A csökkentés csak szerdai és csütörtöki lapszámunkat érinti, a többi napokon nyolc, illetve vasárnap továbbra is tizenkét oldalon jelenünk meg. Természetesen szerkesztőségünk megfelelő intézkedéseket tett, hogy ez a szerény oldalcsökkentés olvasóinkat hátrányosan ne érintse. A lap szerkezetét némileg módosítottuk, valamint csökkentjük cikkeink terjedelmét is, de igyekszünk az írások színvonalát növelni. Nem csökken viszont lapunk friss információs, politikai és szórakoztató szolgáltatása. Kollektívánk mindent megtesz annak érdekében, hogy lapunkkal olvasóink sok tízezres tábora továbbra is elégedett legyen. Mégis, e szerény oldalterjedelemcsökkentéshez előfizetőink, olvasóink megértését kérjük. Csongrád megyei Hírlap és Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat ORSZÁGOS TŰZOLTÓVERSENYT RENDEZNEK Augusztus 2-án és 3-án 9 órai kezdettel Almásfüzitőn, a Timföld SC sporttelepén rendezik meg a X. országos tűzoltóversenyt, amely egyben a felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére indított és több hónap óta tartó szakmai versenysorozat fináléja lesz. Szombaton ,a járási, a megyei, valamint az országrészi elődöntőkön legjobb helyezést elért csapatok versenyszereplését bonyolít, ják le, a vasárnapi záróünnepélyen ügyességi és gyorsasági versenyszámokat, tömegtornát és nagyszabású tűzoltási bemutatót láthatnak a nézők. A rendezvényen a bányamentő szolgálat, valamint a hazánkban tartózkodó, és az első nemzetközi úttörő tűzoltóversenyen részt vett külföldi csapatok is közreműködnek. (MTI) SZAKEMBERKÉPZÉS A Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat taggazdaságainak mintegy 2500 dolgozóját képezi ki évente. Az iparszerű termelésben ugyanis a befektetett nagy értékek csak úgy gyümölcsözhetnek, ha kiválóan képzett szakemberek alkalmazzák. Ezért tart fenn a vállalat olyan iskolát, ahol a technológia, a technika újabb és újabb elemeivel ismerkedhetnek meg a gépszerelők és -kezelők éppúgy, mint a műszaki vezetők vagy agronómusok. A közös vállalat korszerű módszereinek, kiváló eredményeinek a híre nemcsak az európai országokba, hanem a tengeren túli kukoricaövezetekbe is eljutott. Így kerültek iskolájára antiguai szakemberek. A Kis-Antillák között elhelyezkedő középamerikai szigeten most rendezkednek be — korábban cukornádtermelésre hasznosított területeken — a kukoricatermelésre. Körülnéztek, hol sajátíthatnák el leggyorsabban, legeredményesebben az ehhez szükséges tudnivalókat, s így esett választásuk a magyarországi rendszerre. Egy szervező, egy technikus és két gépkezelő fejezte be most a tanfolyamot. (MTI) ALMASZEDÉS — SPECIÁLIS MÓDON SALAKMOTORVERSENY Miskolci győzelem Szegeden is A VOLÁN Tröszt kezdeményezésére indított felsza- badulási salakmotor-emlékverseny második fordulóját Szegeden rendezték. A tröszt ■által felajánlott három serlegért a debreceni, a miskolci és a szegedi VOLÁN versenyzőiből kialakított párok vetélkedtek a SZEOL-stadion szép számú közönsége előtt. A versenykiírás értelmében a három fordulóban mindig ugyanannak a párnak kell szerepelnie, mert ha nem, h úgy az a város elveszíti az addig szerzett pontjait. Ez sajnos a szegedieket sújtotta, mivel köztudott, hogy a kiváló képességű Zahorán törés miatt nem indulhatott. A tegnapi verseny is az első fordulóhoz hasonlóan a miskolciak győzelmével, ért véget. Eredmények: 1. Szőke János— Sziráczki István (Miskolc) 29, 2. Jakab János— Mészáros László (Miskolc) 23, 3. Darázs Ferenc—Fogas Imre (Szeged) 21, 4. Perényi Pál—Radácsi Ferenc (Debrecen) 20, 5. Oszkó Gyula— Gregó István (Miskolc) 13, 6. Egri Gyula—Bihari Tibor (Debrecen)12 ponttal. A két forduló összesítése alapján a verseny állása a következő: 1. Szőke—Sziráczki 55, 2. Jakab—Mészáros 49, 3. Radácsi—Perényi 41, 4. Oszkó—Gregó 35, 5. Egri— Bihari 28, 6. Darázs—Fogas 21 ponttal. A harmadik, s egyben utolsó összecsapásra Debrecenben kerül sor. KAJAK-KENU VB Minden magyar egység továbbjutott Magyar szempontból jolóban nem is sikerülhetett volna a XII. kajak-kenu világbajnokság rajtja Belgrádban. Csütörtökön délelőtt az Ada Ciganliján, forró nyári napsütésben, gyenge hátszélben a hét „régi” olimpiai versenyszámban rendezték meg az előfutamokat, s ezekben a magyar egységek helytálltak, különösebb erőfeszítés nélkül jutottak toovább. Reggel 9 órakor a K—1 1000 méteresek szállták meg először a szép és jól előkészített pályát, s már az első futamban ott volt Csapós Géza, aki ebben a számban 1973-ban és tavaly is világbajnokságot nyert. Csapó már atáv első- harmadánál az élre állt. Tempósan, a tőle megszokott gördülékeny evezéssel, nagyon biztosan teljesítette a távot, vetélytársai még megszorítani sem tudták, futamgyőztesként jutott a középdöntőbe. Szintén elsőként jutott tovább Wichmann Tamás is kenu 1000 m-en. Másodikként került a középdöntőbe K—2 1000 m-en Deme és Rátkai, K—2 női 500 m-en Rajnai—Tőzsér páros. A kevés induló miatt az Árva—Povázsai páros futamgyőztesként került, elsőként a kenupárosok 1000 mes döntőjébe, s harmadikként Tőzsér Ilona 500 m-en. A délelőtti műsort az 1000 méteres kajak 4-esek selejtezője zárta. Deme, Szabó, Bakó és Rátkai az első futamban indult és a „csupa világbajnok” hajója esélyeshez méltóan, elsőként jutott tovább. A magyar hajók tehát kimaradtak a délutáni programból, senkinek sem kellett újabb kísérletet tennie a reményfutamokban. Ma (pénteken) délelőtt hat magyar egység száll vízre. Elsőként a K—1 500 méteres előfutamban Csapó indul, majd a C—1 500 méteren Darvas, őt a Deme—Rátkai páros követi a K—2 500 méteren, a stafétabotot az Árva—Povázsai „duó” veszi át a C—2 500 méteren. Aztán a női kajak 4-es tesz kísérletet a továbbjutásra. Végül pedig a 4 x 500 méteres váltón a bizonyítás sora. ASZTALITENISZ Véget ért a testvérvárosok tornája Az újszegedi Sportcsarnokban tegnap, csütörtökön befejeződött a háromnapos testvérvárosok asztalitenisztornája. Az első ízben kiírt versenysorozaton az odesszai lányok a szabadkai és a lódzi férfiak nyújtottak kimagasló teljesítményt. A háromszoros ifjúsági Európa-bajnok Romahina nagyszerű játékkal nyerte a női egyénit és Szitnyikovával az oldalán a párost is. A férfi egyéni győztese a szabadkai Mészáros Béla lett, Ő volt a férfi mezőny kiemelkedő egyénisége. A nemzetközi tornának egyik színfoltja a Sbignew Fratcz Fratczyk—Vikor Sebestyén mérkőzés volt (2:0). Ezen búcsúzott az aktív játéktól Vikor, a KSZV SE régi játékosa. Egyesülete, valamint a játékostársak egyegy kristályvázával kedveskedtek a búcsúzónak. Eredmények: A csapatversenyt Lódz nyerte Szabadka, Odessza és Szeged előtt. Női egyéni: 1. Romahina (Odessza), 2. Szitnyikova (Odessza), férfi egyéni: 1. Mészáros, 2. Zbigniew Fratczyk, női páros: 1. Romahina—Szitnyikova, 2. Pacsanova—Vikor Bea, vegyespáros: 1. Jerentyuk— Szitnyikova, 2. Mészáros— Romahina. SZENTESEIN. Felszabadulási ▼ízilabdatoma Szentesen augusztus 2-án és 3-án a sportuszodában négy OB I-es vízilabdacsapat között Felszabadulási torna kezdődik. A házigazda Szentesi Vízműn kívül az Egri Dózsa, az Újpesti Dózsa, az FTC vízilabdásai vesznek részt. Az ünnepélyes megnyitóra augusztus 2-án 16 óra 30 perckor kerül sor, majd ezután kezdődnek a mérkőzések, amelyek másnap, 3-án (vasárnap) délelőtt 10 és délután 16 órától folytatódnak. A Szegedi Volán a Balaton Kupában A 45. Nemzetközi Balaton Kupa kézilabdatornán — mely évről évre Fonyódon kerül sorra — az idén 21 férficsapat indult. A selejtezők során a Szegedi Volán 4 mérkőzést játszott, és három NB II-es ellenfelét, valamint az NB I-es Várpalotát legyőzte, s csoportelsőként került tovább. A középdöntőben már jóval nehezebb dolga volt a szegedi együttesnek. Az Alföldi Olajbányász és a Vasas ellen szellemes csapatmunkával nyertek. E két találkozó után következett a román Armata elleni mérkőzés, s a szikrázóan kemény összecsapásból a szegediek kerültek ki győztesen, 8:6 arányban. Mint később kiderült, a tornán egyedül a Volán tudta legyőzni az Armatát. A döntőbe négy csapat került, s vitték az egymás ellen elért eredményeiket: Szeged—Bodakajtor 12:9, Volán—Armata 8:6, Honvéd—Armata 13:13, Honvéd—Bodakajtor 14:9. Tehát az első hely sorsa a Honvéd—Volán összecsapáson dőlt el. Az első félidőben kevés gól esett, 4:4 volt az eredmény. A szünet után felváltva estek a gólok, a Volán két hétméterest is hibázott. A rendes játékidő leteltekor még döntetlen volt az eredmény, ami azt jelentette volna, hogy a Volán nyeri a kupát. A zsűri azonban 13 másodpercet hosszabbított, s a befejezés előtti pillanatban a Honvéd megszerezte a győztes gólt. A torna legjobb kapusa díját Radó László, a Volán kapusa nyerte. 3. Armata 4. Bodakajtor 1. Honvéd 2. Volán 3 2 1 —37:31 5 3 2 — 1 29:25 4 3 1 1 1 37:34 3 3 ------ 3 31:44 — MA DÉLUTÁN A TISZA-PARTI STADIONBAN SZEOL— DVTK Ma délután újabb fordulót játszanak Szegeden, az MLSZ által kiírt Tisza-kupa mérkőzéssorozatból. Mint ismeretes, e felkészülést segítő találkozók elsősorban a csapatkeresést szolgálják. A SZEOL-nak különösen hasznosak ezek az összecsapások, mert így módja van a szakvezetésnek játéklehetőséget adni mindazoknak, akik számításba jöhetnek majd az új bajnoki idényben az első csapat összeállításánál. Az eddig lejátszott két találkozón — az SBTC ellen mind Szegeden, mind Tarjánban — vesztesként vonultak le a szegedi kék-feketék. Ma délután a Diósgyőri VTK lesz a Tisza-parti stadion vendége, a találkozó 16 óra 30 perckor kezdődik. Előmérkőzés az ifjúsági csapatok részére most első ízben kiírt Szeged-kupa egyik találkozója lesz. A Szabadkai Spartak is elfogadta a meghívást, így a Békéscsabai Előre Spartacus, az Aradi Sí és a SZEOL együttese küzd két napon át a trófeáért. A torna sorsolása ma történik meg, s az egyik ifjúsági találkozó fél három órai kezdettel a SZEOL— DVTK összecsapás előmérkőzéseként kerül sorra. Kezdődik az MNK A Csongrád megyei Labdarúgó Szövetség kiírta az 1975/76. évi Magyar Népköztársasági Kupa Csongrád megyei selejtező mérkőzéseit. Az MNK küzdelmeinek első részét 1975. augusztus 3—23. között bonyolítják le, amikor a selejtezőkön kötelezően részt vevő megyei első és másod-, valamint az alacsonyabb osztályú csapatok játszanak egyfordulós körmérkőzéseket. A benevezett 44 együttest 13 csoportba osztotta a szövetség. A — csoportonkénti — 13 első helyezett, az 1974—75. évi megyei bajnok, HMSE, és az ugyanabban a labdarúgó idényben NB III-as Szegedi VSE és Szegedi Dózsa — ez összesen 16 csapat — újabb mérkőzéseken dönti el kieséses rendszerben, hogy melyik két együttes képviseli Csongrád megyét az országos selejtezőkön. A 16 közé jutásért való küzdelem csoportbeosztása: I. csoport: Makói SVSE, Kiszombor, Magyarcsanád, Ambrózfalva. II. csoport: Szegedi AK, Mórahalom, Szőreg, Szegedi Postás. III. csoport: Kiskundorozsma, Bordány, Üllés, Szegedi Ruhagyár. IV. csoport: KSZV SE, Tápé, Balástya, Röszke. V. csoport: H. Porcelán, HÓDIKÖT, Maroslele, Oföldeák. VI. csoport: Szegedi Kinizsi, Algyő, Domaszék, Kübekháza. VII. csoport: Csongrád, Szegedi Textiles. VIII. csoport: Sándorfalva, Kistelek, Szegedi IKV, Deszk. IX. csoport: Mindszent, Fábiánsebestyén, Szegvár, Mártély. X. csoport: Szentesi Vízmű, Szegedi Volán. XI. csoport: DÉLÉP, Ferencszállás, Alsóváros, Zákányszék. XII. csoport: Apátfalva, Pitvaros, Csanádpalota, Királyhegyes. XIII. csoport: Szentesi Kinizsi, Nagymágocs, Árpádhalom, Szentesi VSC. Tiszasziget indulását a versenybizottság — miután az elmúlt évi selejtezők során a játékosok komolytalan játéka miatt Kübekházán a mérkőzést félbe kellett szakítani , az elnökség határozata alapján nem fogadta el. CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP. Az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának lapja. Megjelenik: hétfő kivételével Főszerkesztő: Rács Lajos. Szerkesztőség: 6740 Wzeped Magyar Tanácstékaság I- 10. Telefon: 19-715, 19-716. Telexszám: 82-982. A főszerkesztő telefonszáraa: 15-729. Az éjszakai ügyelet telefonszáma: 13-506. Hódmezővásárhelyi szerkesztőség-6800 Tankrah^á^fS^ 15 D-905 és 11-919. Makói szerkesztőség: 6900 Felszabadulás u. 3. Telefon: 44. Szentesi szerkesztőség: 6600 Kossuth tér 5. sz. Telefon: 470 Cso^rad U sz^S^^J- 6M0 »S. Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László. Kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság nca M TdS iS n-116 TeriSzá a^M^r aproethets bármely postainrlatnál és . »ősz. Központi Hírla» Irodánál. Előfizetési dij egy hónapra 30,— Ft. A lapot a 6*^*8 » A SPSaSfOD“ 12-506« filtett SZáglj 25 052