Csongrád Megyei Hírlap, 1976. május (21. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-23 / 121. szám
Meddig nőhetnek a tartályhajók? A második világháború kezdetéig a legnagyobb tartályhajók mérete nem haladta meg a 20—25 ezer tonnát, és még 1957-ben is csak 70 ezer tonna volt a rekord. Ettől kezdve azonban rohamos fejlődés következett. Szédítő gyorsasággal dőltek meg a nagyságrekordok, és egymás után tűntek fel a tengereken a 100, 200, 400, majd a közel 500 ezer tonnás tartályhajók. A méretek, a befogadóképesség növelése ma is tovább tart — még a Szuezi-csatorna megnyitása után sem torpant meg —, s bizonyára nem kell sokáig várni rá, hogy megépüljön az első egymillió tonnás ,szupertartályhajó. Mi indokolja ezt a szédületes versengést? Természetesen gazdaságossági szempontok. Mindenekelőtt az, hogy a nagyobb hajók építési költsége nem növekszik egyenes arányban nagyságukkal. Általában, ha a hajó nagysága megháromszorozódik, a költségek csak kétszeresre növekszenek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a nagy, korszerű hajók gyakorlatilag ugyanolyan létszámú személyzetet igényelnek, mint a kisebbek. A nagy tartályhajóknál a szállítás üzemanyagköltsége is igen kedvezően alakul. Két dolog azért mégis határt szab a méretnövekedésnek. Az egyik az, hogy lassan már a konstruktőrök végére érnek az acélszerkezetek szilárdsági tartalékaiban rejlő lehetőségek kihasználásának. A másik szempont, hogy a legnagyobb hajókat már ma is csak a világ kevés kikötője tudja fogadni, az újabb kikötők építése pedig gigászi összegeket emésztene fel. *6 Rejtvény gyerekeknek Játék a betűkkel MAICAPN Állítsd a betűket helyes ■■orrendbe. Hazánk egy részének régi nevét kapod! Beküldési határidő: május 27-ig. Kizárólag levelezőlapon. Kérjük ráírni: „Gyermekrejtvény”. Cím: Csongrád, megyei Hírlap, 6740. Szeged, Sajtóház. A helyes megfejtők közül öten ifjúságikönyv-jutalomban részesülnek. A május 16-i lapszámunkban megjelent Gyermekrejtvény helyes megfejtése: tűr, tűr, tor, tör, tőr, túr, tűr, tér. A helyes megfejtők közül könyvjutalomban részesültek: Suttai Ági (Vásárhely, Felszabadulás u. 31.), ifj. Nyárádi Zoltán (Vásárhely, Csomorkányi u. 3.), Nagy Edit (Makó, Ságvári tér 24.), Takács János (Szentes, Csaba u. 4.), Fodor Géza (Apátfalva, Móricz Zs. u. 12.). Papp Zoltán EGY FIÚ A VÁROSBÓL 14 Ferkót meglepte a lír hangból áradó szomorúság és letargia. — Mire gondol? — kérdezett közbe. Én nem tudok semmiféle borzasztó dologról... Az asszony újabb cigarettára gyújtott. — Maga most azt hiszi, ugye, hogy képzelődöm, vagy hogy felnagyítom a dolgokat ... Sajnos nem ... Az uram ugyanis, mielőtt elment volna, mindent elmondott... Az a helyzet, kedves Ferenc, hogy az oroszok áttörték a frontot... És az uram nem hisz abban, hogy sikerülne őket megállítani. Márpedig ha ő nem hisz benne, akkor valószínűleg tényleg nem is lehet... Jön a tél... Azok mindig akkor nyomulnak előre ... Elképzelhető, hogy még tavasz előtt elérik a Kárpátokat... Ott most építik kétségbeesett gyorsasággal a védelmi állásokat ... Mi lesz, ha azokat is áttörik? ... Akkor már magyar földre lépnek . .. Ferkó lehajtott fejjel hallgatott. Olyan hirtelen zúdult rá minden, hogy ha akart volna, sem tud megszólalni. De nem is akart. Csak a gondolatok kavarogtak benne... — Akkor pedig minden elveszett. Érti? Minden. Most látta csak Ferkó, hogy reszket a keze. Nagyokat szippantott az illatos cigarettából, úgyhogy valóságos füstfelhőben ültek már. S a füst kékesen, titokzatosan gomolygott a kissé félhomályos szobában. Hogy kimondta, ami a szívét nyomta, most már nyugodtabbnak látszott Storm-Tétényiné. — Hát ezért féltem én Őszit. — Nyugodjék meg — mondta halkan Ferkó. — Túl sötéten tetszik látni a dolgokat. Az asszony kesernyésen elmosolyodott — Úgy gondolja? Nem, kedves Ferenc. Én most kivételesen nagyon reálisan látok mindent... Persze megértem magát. Hiszen nyilvánvaló, hogy egészen más szemszögből nézi a dolgokat mint én. Mint mi... Mondhatom azt, talán igen, hogy magának nincs veszíteni valója ... Értelmes, rendes fiatalember, szegény, aki előtt nagy karrier áll, ha... De hát itt vagyunk mi... Mit gondol, velünk mi lesz? ... Hátradőlt a fotelben, úgy beszélt tovább. Most már egészen hatalmába kerítette ez a hirtelen jött és a helyzete feszültségéből kisarjadt, szokatlanul személyes őszinteség. — Én már régóta figyelem magát, kedves Ferenc ... Sokszor el is gondolkodtam rajta: lám, ilyen a sors. Nekünk látszólag mindent megadott, magának meg csak a szegénység jutott... De valóban így van-e?... Maga okos, tehetséges, szorgalmas, kötelességtudó. Tud maga elé célt tűzni, és azért szívósan küzdeni... Veszíteni pedig?... Nos, nincs mit elveszítenie... Nagyot sóhajtott: — Azt hiszi, nem vettem észre, hogy az én Őszi fiam milyen nehezen koncentrál ? Hogy nincs neki akarata? Hogy dús képzelete minduntalan az irrealitások felé sodorja? És hogy azt a kis fegyelmet, önmegtartóztatást maga verte bele napról napra, hétről hétre?... Ha így van, mit ér akkor a rang és a vagyon?... — Vagyon? — mosolyodott el újra, és szája sarkában kis, keserű vonás jelent meg. — Első dolguk lesz, hogy elveszik tőlünk ... És csak nem képzeli, hogy szegény uramat, Ottót meghagyják majd ' a hadseregben?... Akkor vajon mihez kezdünk? Ferkó hirtelen, szinte ösztönösen, de mindenesetre gondolkodás nélkül vágta rá: — Majd el tetszik menni zongoraművésznek... Az asszony a cigarettát is majdnem kiejtette kezéből a meglepetéstől. Egy darabig csak nézett rá meredten, nagyra nyílt szemekkel. Még az sem jutott eszébe, hogy a homlokába hulló, rakoncátlan hajfürtöt megigazítsa. Majd minden átmenet nélkül elnevette magát: — Maga aztán, kedves Ferenc, nagyszerű tanácsokat tud adni. Látja — folytatta, szinte már vidáman —, ez nekem aztán tényleg végképp nem jutott volna eszembe ... Szóval azt ajánlja, hogy menjek el zongoraművésznőnek? ... — Igen — felelte. — Hiszen olyan csodálatosan játszik ... Már különben is régebben kérdezni akartam: miért is tetszett abbahagyni annak idején a zongorázást? ... Storm-Tétényiné úgy folytatta, mintha nem is hallotta volna a kérdést: —Szóval ... miután a férjemnek nem lenne állása, a vagyonunkat pedig elvennék, akkor én szépen leülnék a zongorához, elkezdenék játszani, és megkeresném a mindennapi kenyérrevalót ... Erre gondolt?... — Pontosan — bólintott Ferkó, de olyan hévvel, hogy az asszony újra elmosolyodott. — Hát persze, azért lehet, hogy ez nem volna olyan egyszerű ... Elvégre nagyon régen szereztem ám a diplomámat ... Azóta sokat felejtettem ... Meg a gyakorlatból is kijöttem ... Mit gondol, mennyi időre lenne szükségem, hogy újra viszszanyerjem az elhalványodott tudás régi fényét?... Ezt szépen mondtam, ugye? ... Hát persze, erre nem lehet időponttal felelni, magának van igaza, amikor hallgat... Meg kell próbálni... Ismét rágyújtott: — Mit is mondott az előbb? Már majdnem teljesen kiment a fejemből... Hogy miért hagytam abba a zongorázást? Na mit gondol, miért?... (Folytatjuk.) Párbeszéd Benedek Istvánnal, a sokarcú műveltségről Népművelő, ismeretterjesztő, vagy inkább — divatosabb kifejezéssel élve — a közművelődést szorgalmazó, s azt szolgáló dinasztia tagjától természetesen azt kérdezem elsőül: — Meddig jutottunk véleménye szerint? Mi a tartalma ma az általános műveltség fogalmának? — Azt hiszem, egy kicsit túlbecsüljük annak a körnek a sugarát, átmérőjét, amelyben a fogalomnak érvényes tartalma van. Létezik egy meglehetősín keskeny réteg, amely tudományt, művészetet művel aktív formában, s nincsenek olyan túl sokan azok sem, akik ezt elolvassák, szeretik, méltányolják. Ez utóbbiakat aztán körülveszi egy igen széles réteg, amely a valóban műveltek, tájékozottak morzsáiból él. Vagyis, az iskolában megtanul, s később is olvas az újságban bizonyos neveket: Leonardo, Michelangelo stb. S kialakítja a maga meglehetősen sematikus világképét, mely azért kétségtelenül tartalmaz értékes elemeket. Nem lehet tehát „műveletlen”-nek tekinteni. Mégsem művelt, mert ismereteiből nem áll egybe olyan „szerkezet”, amely kinek-kinek az egyéniségével összhangban . Engedje meg, hogy ellentmondjak: e tetszetős paradoxon csak a baj egyik helyére tapint. Azokra nem érvényes, akiknek esélyük sincs a művelődésre. Pedig — iménti kifejezését idézve: — az emberiség túlnyomó többsége még századunk ez utolsó negyedében is — esélytelen. ,— Szűkítsük hát a kört azokra, akiknek módjuk volna művelődni. E körben iménti megállapításom fordítottja is érvényes: az ismerés és az elismerés gyakran nincs arányban a mű értékével. Nincs biztosíték arra, hogy a széles körben elterjedt alkotás, vagy név méltó is rá, hogy elterjedt legyen. Abból fakad a tulajdonképpeni krízis, hogy nincs (talán nem is lehet?) tárgyilagos mérce. S mindez még sokkal érzékenyebben megmutatkozik a képzőművészetben és a zenében. Oly bizonytalan a határérték s az érték látszata között, hogy noha teljes hittel dolgozik az ember, nem tarthat számot arra, hogy el isfogadják. Az író ezért gyakran az íróasztalfióknak dolgozik, s meglepődik, ha sikerül eljuttatnia gondolatait az olvasókhoz. Ha értő kiadóval találkozik, reménye nő. De csak egy személyes példát a várakozásra: a „Csinevát” 1953-ban írtam, első kiadása 1968-ban jelent meg ... — Ebben a késedelemben viszont aligha az olvasó volt a ludas. Hogy mennyire nem, épp a „Csínévá” bizonyítja: legújabb (csaknem ötvenezer példányban megjelent) kiadása napok alatt elfogyott. Kételkedem hát az Ön hitetlenségében ... — Az utóbbi években valóban úgy tetszik: pesszimizmusom önmip kudarcába fúlt. „Pusztába kiáltott szó” című kötetem derítette ezt ki számomra. Arról írtam, hogy minden beszéd hiábavaló. S könyvemnek mégis olyan visszhangja volt, mint az „Aranyketrec” óta egyik munkámnak sem. A „Csinevát” is olvassa a benzinkutastól a professzorig, igen sokféle ember... Ezért hát mégis azt kell mondanom, minden kételkedésem ellenére hiszek abban, hogy ez a visszhang magatartásformálódást is jelent. Talán mégis van lehetőség arra, hogy műveltséget példázzunk, s el lehet terjeszteni a gondolatot is, ötven-, százezer, vagy sok százezer ember között. A rádióbantelevízióban még nagyobb közösségnek. Igaz, különösen ez utóbbiban már nemigen kapok szót... — A Benedek-dinasztia nagyapja, Benedek Elek, édesapja, Benedek Marcell, s Ön is, sokak számára szinte azonos, a népműveléssel, vagy igazabb és teljesebb kifejezéssel: a közműveléssel, közművelődéssel. Vállalja-e ilyen kételkedve ezt a szerepet, hivatást? — Nagyapám 1859-ben született, s korán (már húszéves korában) áttért a szabad írói, publicista pályára. Ilyenformán 1979-ben lesz száz esztendeje a család irodalmi munkásságának. Benedek Elek a Néptanítók Lapja szerkesztőjeként az 1890-es években a nép oktatását, tanítását sürgető cikkeket írt, szemére hányva a kormánynak a mulasztásokat. Munkásságának csupán egyik részét ismerik tehát, akik csak meséit olvasták. Benedek Marcell egész életének „az olvasás művészete” volt a témája, sőt: a szenvedélye. Arra tanított, hogyan kell jól olvasni. Mert a mű önmagában nem él, csak velünk, értő olvasókkal. Ez Benedek Marcell kulturális missziójának lényege. A magamé pedig: nem elég szépen olvasni, hanem mindenfélét kell szépen tudni. Szépen olvasni, szépen tudományt, technikai fejlődést, művészetet stb. megérteni.Tehát lerakni az olyan általános műveltség alapját, amely magába foglalja a természettudományos gondolkodásts... — S mit kellene tennünk, hogy ne csak a mennyisége, de a minősége is változzék a műveltségnek? Más szavakkal: miképpen tűnhetnek el a sémák, hogyan lehet — sokféle — arca műveltségünknek? — A közismert információbőségben nem lehet megkívánni, hogy kinek-kinek mindenről lényegi ismerete legyen. Mindenkinek magának kell leásnia a számára szükséges lényegig, s nincs elég „fúróeszközünk”. Még alig száz esztendeje a művelt ember elolvashatta korának legalapvetőbb ismereteit. A képzőművészet persze már akkor sem volt ilyen előnyös helyzetben. Most viszont bárkinek módjában áll úgyszólván mindent a maga ízlése szerint „házhoz rendelni”: a könyvet, a képzőművészetet (már-már tökéletes reprodukciók formájában) a zenét (rádióban, hanglemezen stb.). Amit megkaphatunk, oly sok, hogy nem tudjuk megemészteni. Hogy mégis eligazodjunk, épp ehhez kell az alapműveltség. Az iskola ezt részben megadja, részben nem. Mert a fiatalság gyorsan és nagy áttekintőképességgel tanul. Behabzsolva a tudást. Vizsgára. Hogy azután két-három hét alatt mindent elfelejtsen. Csak egy példa: egy-egy egyetemi felvételi vizsgán annyit kell tudnia a diáknak, mintha később, egyetemi hallgatóként, már nem is lenne más dolga, mint hogy vizsgaismeretén túladjon. A meg nem emésztett tudás — tudatlanság. S ahhoz, hogy amit tanítunk, annak lényege meg is maradjon, nemcsak követelmények, vizsgák, tantervmódosítások kellenek, hanem sokoldalú gondolkodást szorgalmazó, s azt példázó sugárzó egyéniségek is. Néptanítók, korszerű világképpel. NÁDOR TAMÁS Szépítsük környezetünket Mind esztétikai, mind pedig egészségügyi szempontból rendkívül előnyös és tetszetős, ha otthonunk környezetét vagy üdülőtelkünket fűvel telepítjük be. Füvesítésre csak szakszerűen előkészített, gyomtalan, és kellően tömörített magágy alkalmas. Ezért a fűtelepítésre kijelölt területünket a vetés előtt legalább három héttel komposzttal és műtrágyával kell megszórni. Négyzetméterenként legalább 5—6 kilogramm komposztot és 1 deka vegyes műtrágyát szórjunk a talajfelszínre. A vegyes műtrágya alkotó részeinek aránya a következő lehet: 1,5 rész nitrogén, 0,8 rész foszfor és 1,2 rész káli. Ezt a munkaműveletet mély ásás kövesse, amit gondosan el kell gereblyézni. Azért kell a vetéssel várni három hétig, hogy a felületi gyommagvak kikeljenek, és a vetés előtt gereblyézéssel, sarabolással, egyengetéssel megsemmisíthessük. A fűmag kiszórását megelőzően jól összetömörítjük talajunkat. A vetést végző lába nem süppedhet a talajba. A kereskedelemben különféle fűmagkeveréket lehet kapni. Az apró szálú, finom levelű, rövidre nyírt fűtelepítéseket *pázsitnak nevezzük. Gyepnek a durvább levelű, magasra vágott, kevésbé igényes földterületeket tartjuk. A taposást és a szárazságot a gyep jobban tűri. Ezért az igényeinknek megfelelően pázsit- vagy gyeptelepítéshez kell kérni a fűmagkeveréket. A magot kézzel vetjük és egy négyzetméterre 30—33— 40 gramm fűmagkeveréket számítunk. A magmennyiséget úgy osztjuk el, hogy az utak, épületek közé valamivel több, a belső területekre valamivel kevesebb jusson. A nyári magvetést célszerű egy centiméter laza vastagságban, rostált kerti komposzttal leteríteni. A nagy humusztartalmú komposzt nyirkosan tartja a magvakat, gyorsítja a kelést. A vetés után hengerezni, vagy tömöríteni kell területünket és állandó öntözéssel pedig nedvesen kell tartani a talaj felszínét. A gondozás legfontosabb művelete a későbbiekben a kaszálás. E munkafolyamatot pázsitnál nyolc, gyepnél tizenöt centiméteres nagyságnál szükséges elvégezni. A tarló 2—3, illetve 3—4 centiméter lehet. sz. CS. VASAJNAF vl