Csongrád Megyei Hírlap, 1980. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-20 / 92. szám

Az energiaínség hatására rende­letben szabályoz­zák, hogy a hiva­talos helyiségek és a központi fűté­sér lakások hő­mérséklete hány Celsius-fok lehet. Ugyancsak e ren­delkezés rögzíti: a hőközpontokból szolgáltatott me­leg víz hőmér­séklete — a cső­rendszer felmenő ágában — maxi­mum 40 fokos le­het.­­ Vagyis, ez annyit jelent, hogy mire a legtávo­labbi lakás csap­jához is eljut a meleg víz, már nem is olyan me­leg. Fürdésre, mo­sásra esetleg még alkalmas, de pél­dául zsíros edé­nyek mosogatásá­ra már aligha. Az is hozzátartozik persze, hogy csúcs­időben — hét vé­gi mosáskor, nagytakarításkor, esti fürdéskor — éppen csak, hogy langyos a „meleg víz”. Mit csinál te­hát az élelmes háziasszony? Mi­közben a rádió és d­tv azt harsogja, hogy kevesebb is elég, ő bizony egy nagy fazék „előmelegített” vi­zet tesz a gáz­tűzhelyre. Teljes joggal teszi ezt, hiszen neki mo­sásra, mosogatás­ra alkalmas víz­re van szüksé­ge. A XII. párt­kongresszus egyik fölszólalója fogal­mazott így: az ál­takarékossággal a pénzt egyik zse­bünkből megspó­roljuk, majd a másikból kifizet­jük. Ezek után nem nehéz belátni: a háziasszony ami­kor a vizet kel­lő hőfokúra me­legíti, azt a gáz­­mennyiséget —, vagy még többet — használja el, amit a hőközpontban megtakarítottak. Ez a takarékosság bizony nagyobb veszteséggel jár, mintha a hőköz­pontból szolgál­tatnának megfele­lő hőfokú vizet. — frange — Jegyzet Takarékosság? Felújítás ■— jó minőségben Makón, a városi tanács klasszicista stílusban készült épületének földszinti belső termeit felújítják az ÉGSZÖV makói építésvezetőségének dolgozói. Rövidesen befejezik az adócsoport helyiségeinek átalakítási munkálatait is. A vá­rosi tanácsok műszaki ellenőreinek véleménye szerint: a ki­vitelezők jó minőségű munkát végeznek. Képünkön­ a ta­nácsháza udvari része látható. 1980. Április 20., vasárnap Tivadar napja A Nap kel 5 óra 46 perckor, és nyugszik 19 óra 41 perckor. A Hold kel 10 óra 00 perckor, és nyugszik 6 óra 00 perckor. háromszázhetvenöt éve, 1605. április 20-án Bocskai Ist­vánt a szerencsi országgyűlés Magyarország és Erdély feje­delmévé választotta. ESŐ, ZÁPORESŐ Várható időjárás ma estig: Eleinte erősen, később változó­an felhős idő. Több helyen eső, záporeső, elsősorban a maga­sabb helyeken hózápor. Sokfelé élénk, időnként erős nyugati, délnyugati, majd északnyugati­ra, északira forduló, a Dunántú­lon helyenként viharossá foko­zódó szél, a várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma: 9-14 fok között. , MOZI Csongrád: Szabadság: Élve vagy halva. Színes, történelmi magyar kalandfilm. Kezdés: fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 óra­kor. Matiné: Csizmás kandúr. Színes, japán rajzfilm. Hétfőn: Pantaleon és a hölgyvendégek. Színes, dominikai filmvígjáték. * III. helyárral! 18­ éven felüliek­nek! Kezdés: fél 4, fél 6 és há­romnegyed 8 órakor. Vásárhely: Béke: Asszony férj nélkül. Színes, amerikai film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Matiné: Fehér csuk­lya. Színes, szovjet kalandfilm. Hétfőn: Oké, spanyolok. Színes, spanyol filmszatíra. II. belyár­ral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 11 és 8 órakor. Makó; Vörös Csillag: A szö­kevény. Színes, jugoszláv film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Hétfőn: Orvos va­gyok. Magyar dokumentumfilm. Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Mennyire szerettük egymást! Színes, olasz film. 14 éven felülieknek! Kez­dés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Matiné: a törökfejes kopja. Színes, magyar ifjúsági film. Hétfőn: Mennnyire szerettük egymást! Színes, olasz film. 14 éven felülieknek. Kezdés: ne­gyed 6 és fél 8 órakor. Szentes: Szabadság: 4 órakor. Filmklub. Pantaleon és a hölgy­vendégek. Színes, dominikai filmvígjáték. III. helyárral. 18 éven felülieknek. Kezdés: és negyed 9 órakor. Matiné: Robin Hood nyila. Színes, szovjet ka­landfilm. Hétfőn: Élve vagy halva. Színes, magyar történel­mi kalandfilm. Kezdés: 4, 6 és negyed 9 órakor. Szeged: Vörös Csillag, dél­előtt Filmklub. A rejtélyes bank­betét. Színes, szovjet bűnügyi film. Kezdés: negyed 4 órakor. Orvos vagyok. Magyar doku­mentumfilm. Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Hétfőn: Ezüstnyereg. Színes, olasz wesz­­ternfilm. II. helyárral! Kezdés: délelőtt 10 órakor. A rejtélyes bankbetét. Színes,­­szovjet bűn­ügyi film. Kezdés: negyed 4 és fél 6 órakor. Utolsó előtti íté­let. Színes, magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: háromne­gyed 8 órakor. Szabadság: Hét­főn. Koportos. Színes, magyar film. 14 éven felülieknek* Kez­dés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Fáklya: Ezüstnyereg. Színes, olasz westernfilm. II. helyárral. Kezdés: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Ma­tiné: Ludas Matyi. Színes, ma­gyar filmvígjáték. Hétfőn: Ezüstnyereg. Színes, olasz wes­­ternfilm. II. helyárral! Kezdés: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor. November 7.,: A Do­minóelv. Színes, amerikai film. 14 éven felülieknek! Kezdés: 5 és 7 órakor. Matiné: a mesék birodalmában. Színes, spanyol rajzfilm. Hétfőn, a Dominóelv. Színes, amerikai film. 14 éven felülieknek! Kezdés: este 7 óra­kor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 7.23 Faluról — mindenkinek. 8.16 öt kontinens hét napja. 8.26 Népdalok. 9.00 Minden versek titkai. 9.30 A Magyar Néphad­sereg Zenei Szakközépiskolájá­nak rézfúvós szextett­je Szokolay Sándor rézfúvós műveiből ját­szik. 9.50 Szerkesztői üzenetek. 10.08 Ha vége lesz a háborúnak. Rádiójáték tizenéveseknek. 10.52 A Magyar Rádió és Televízió énekkarának madrigálfelvételei­­ből. 11.14 Vasárnapi koktél. 12.10 Édes anyanyelvünk. 12.15 Köz­vetítés a Honvéd Kupa ökölví­vó tornáról. 12.30 A Vasárnapi koktél c. műsor folytatása. 13.15 A közösségi öntudat. — Faragó Vilmos írása. 13.25 Népszerű fil­mekből. 13.40 Rádiólexikon. 14.10 Művészlemezek. 15.13 Beszélge­tés tudósítóinkkal nyelvtudásról, nyelvt­anulásról. 15.33 Dévai Nagy Kamilla népdalokat éne­kel, Baranyai Zsolt furulyázik, Herencsár Viktória cimbalmo­­zik. 15.55 Odüsszeia, Homérosz eposzának rádió változat­». 17.10 Metronóm. 17.30 Legszebb stúdió­­felvételeinkből. Csajkovcskij: I. szimfónia. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Feltámadás Makucsán. Szabó Dezső regénye rádióra alkalmazva. 19.40 tfj operalemezeinkből. Verdi: Az álarcosbál. — Háromfelvonásos opera. Közben: 20.32 Sze­ikeba­­nák. Petróczi Éva versei. 20.41 Az operaközvetítés folytatása. 22.10 Sporthírek. Totó. 22.20 Mű­vésztalálkozó. 23.07 Barokk szer­zők művei. 0.10 Borisz Okunyov gitározik. PETŐFI ADÓ 7.30 Michel chapuis Roberdar­­rngákat d­ainál. 8.05 Érdekessé­gek a jövő hét műsorából. 8.30 Miska bácsi levelesládája. 9.03 Operettkeringők. 3.30 Világva­sárnap. 10.33 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Moldova György szatírái. 11.30 Szórakoz­tató vadászműsor. 12.00 Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.00 Riki-tiki­­tévi. Kipling meséjéből írta: Liska Dénes. 13.40 Tudósítás a Honvéd Kupa ökölvívó tornáról. 14.05 Magyar táncdalok. 14.33 Táskarádió. 15.30 Az Apokalip­szis elé. Dokumentumfilm-ösz­­szeállítás. 16.00 Híres zenekarok albuma. 16.35 Operetthármasok. 17.00 Slágerek mindenkinek. 17.55 Mit üzen a Rádió 18.33 A világ­líra gyöngyszemei. 18.43 Nóta­kedvelőknek. 19.30 A vasárnap sportja. Totó. Közvetítés a Hun­gária Kupa kardversenyről. 20.00 Nagykanizsai dzsesszhétvége. 21.03 Társalgó. 23.10 New York-i színházak zenésjáték-felvételei­­ből. 3. MŰSOR 7.00 A pécsi stúdió szerb­­horvát nyelvű műsora. 7.30 A pécsi stúdió német nyelvű mű­sora. 8.08 A Suisse Romande zenekar hangversenye a genfi Victoria Hallban. 9.17 Fra Dia­bolo. Részletek Auber operájá­ból. 10.10 Új Zenei Újság. 11.08 Zenekari muzsika. 13.04 Liszt zongora műveiből. 14.06 Kis ma­gyar néprajz. 14.11 Harminc év múltán . .. . Dokument­umműsor­­sorozat. III. rész. 14.51 Így lát­tam Kodályt.­­ A mikrofonnál: Szőnyi Erzsébet. 15.29 Elmélet és gazdaság. Fejlesztés és beruhá­zás. 16.29 a zeneirodalom re­mekműveiből. 17.13 Ház a lö­vészárkok között. Victor Bir­­ladeanu rádiójátéka. 17.55 Slá­gerlista. 18.36 Bécsi klasszikus muzsika. 19.50 A Filharmónia Fúvósötös játszik. Közben: kb. 20.20 A magyar széppróza száza­dai. 108. rész. Kb. 30.35 A hang­versenyközvetítés folytatása. 21.10 Sztárok sztereóban. 22.00 Mi új­ság a magyarországi operaszín­­padokon. 23.00 A Hamburgi Monteverdi kórus Brahms-felvé­­t­eleiből. TV-MŰSOR MAGYAR TELÉ­VÍZIÓ 1. műsor 8.05 Tv-torna. (ism­ ) 8.10 Min­denki iskolája. (ism.) 8.15 Ma­tematika. (ism.) 9.1­1 Óvodások f­ilmműsora. Kisfilm-összeállítás. 3.35 A Tenkes kapitánya . 8. (ism.) 10.90 Játsszunk bábszín­házat! XIII ./4. 10.45 Hírek. 10.50 vasárnap délelőtt. 14.26 Aki du­dás akar lenni. Fiatalok népzenei műsora. 14.35 Gruntoveci embe­rek. Magyarul beszélő jugoszláv filmsorozat. X/7. 15.20 Reklám. 15.25 Honvéd Kupa. Nemzetközi Ökölvívóverseny. 16.55 Műsora­inkat ajánljuk! 17.20 Sok van, mi csodálatos. (Ism.) 17.55 Lehet egy kérdéssel több 18.25 Rek­lám. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Tv-torna. 18.45 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Vers — mindenki­nek. 20.10 Drága kisfiam! Tv­­film. 21.25 Telesport. 22.35 Hírek. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. műsor . 9.00 Barázda — faluműsor, utá­na gyermekműsor magyar nyel­ven. 10.00 A reggelről ismerni meg a napot — gyermekműsor. 11.30 Népi muzsika. 12.00 Föld­művelőknek. 13.00 A tudás — vagyon. 14.00 Stúdió 071. 14.30 Oz varázslója — amerikai film. 16.00 Vasárnap délután. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutat­juk. 20.00 Teljes gőzzel. 21.05 Dokumentumműsor. 21.55 A ma­ga módján, a YU-csoport — szórakoztató zene. 22.10 Riport a Partizán—Sarajevo labdarúgó­mérkőzésről. 22.40 Sportszemle. 2. műsor 19.15 Nagyvásári Tv-iroda. 19.55 Ma este bemutatjuk. 20.00 Kül­földi dokumentumműsor. 20.50 Huszonnégy óra. 21.05 A dervis és a halál - jugoszláv játékfilm. ROMAN TELEVÍZIÓ 9.15 „Történetek szivárványor­­szágból”. 6. ll.0o Nemzetközi tornászbajnokság. 13.05 Vasárna­pi album.. 15.30 Steaua-FC Arges labdarúgó-mérkőzés. 17.25 „Az Onedin család”, filmsorozat bef. rész. 18.15 Román tájakon. 18.35 A képernyő a kicsinyeké. 19.00 Tv-híradó. 19.15 Román népda­lok. 20.15 „Kaland a tenger alatt”, amerikai játékfilm. 21.50 Tv-híradó. HÉTFŐ RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.25 Mit üzen a Rádió 9.00 Ber­zsenyi Dániel versei. 9.10 A hét zeneműve. Berlioz: Harold Itá­liában. 9.40 Ki kopog Óvodások műsora. 10.05 Nyitnikék. 10.35 Két egyfelvonásos opera. 1. Ci­­marosa: A karmester. II. paer: A karmester. 11.21 Fegyvertár­sak. Fejezetek a magyar ellenál­lási mozgalom történetéből. 11.40 Jókai Mór élete és kora. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50-14.44 Ze­nei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.44 Szerelmesek. Tamási Áron novellája. 14.54 Édes anyanyelvünk. 15.16 Régi magyar dallamok. 15.28 Hétszín­­virág. 16.05 Schumann, a-moll vonósnégyes. is.36 Szocialista brigádok akadémiája. 17.16 Az Emlékmű. Dokumentumműsor a mohácsi Lenin-emlékműről. 18.00 Prokofjev: Klasszikus szimfónia. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.25 Mai könyvajánlatunk. 19.13 Miért? Szilágyi János műsora. 20.15 Színes n­épi muzsika. 20.57 Évszázadok mesterművei. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22-30 A Bar­tók vonósnégyes Mozart-hang­­versenye a Zeneakadémia nagy­termében. 23.48 Károlyi Pál: Ly­­diához. 0.10 Breitner János tánc­­dalaiból. PETŐFI ADÓ 8.05 Szovjet fúvószene. 8.33 Nó­­tacsokor. 9.10 Slágermúzeum. 10.00—11.55 Zenedélelőtt. 12.00 Kotlán Olga és ötvös Csaba népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. 12.33 Kis magyar néprajz. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Aki dudás akar lenni .. . 14.00 Kettőtől ötig­­ a Rádió kí­vánságműsora. 17.00 Vizsgálatok nyomában. 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Zeneközelben. 19.30 Reklám. 19.35 Udvardy Tibor operettfel­vételeiből. 20.00 Mit jelent ne­kem Lenin? 20.33 Társalgó. 22.30 Járóka Sándor népi zenekara játszik. 23.15 Francia operettek­ből. 3. műsor 9.30 A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara Bárdos Lajos kó­rusműveiből énekel. 9.42 A zene­irodalom remekműveiből. 10.30 Rádiólexikon. 11.05 Lenin a ma­gyar irodalomban. 11.25 Zenekari muzsika. 12.30 Maria Chiara és Eberhard Büchner operaáriákat énekel. 13.07 Magyar szerzők ka­marazenéjéből. 13.39 Leonard Bernsten vezényli a New York-i Filharmonikus Zenekart, közre­működik: Eileen Farrel — ének. 14.59 A szicíliai vecsernye. — Részletek Verdi operájából. 16.00 Arcok, művek, korok. 16.30 Hu­­szonöt perc beat. 16.55 Két szex­tett. 18.00 Láttuk, hallottuk. 18.25 Egészségünkért! 18.30 A hét ze­neműve. Berlioz: Harold Itáliá­ban. 19.05 Iskolarádió. 19.35 Ze­nekari muzsika. 20.47 Újdonsá­gainkból. Külföldi táncdalok. 21.27 Peter Dvorsky operaáriákat énekel. 21.59 Magyar zeneszer­zők. Maros Rudolf műveiből. TV-MŰSOR MAGYAR televízió Adásszünet. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. műsor 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Mesék a nagyapó pipájá­ból. 18.00 Szerb népi hősi éne­kek. 18.15 Művelődési adás. 18.45 Főclm. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Corkan — tv-játék. 21.05 Kiválasztott pilla­nat. 22.10 Zenével írva a zenei műsor. 2. műsor 17.30 Dokumentumfilm. 18.50 Indirekt. 19.55 Ma este bemutat­juk. 20.00 A tudomány és mi. 21.00 Huszonnégy óra. 21.15 Nagyvásári tv-iroda. 21.30 Feke­te kenyér — filmsorozat. 22.25 Színházi krónika. ROMÁN TELEVÍZIÓ 15.00 Boxbajnokság. 15.45 Tá­voli tájakon. 16.00 Magyar nyel­vű adás. 18.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv híradó. 19.35 Energetikai kérdések. 19.55 világhíradó. 20.10 Tudományos technikai figyelő. 20.45 „Forgószél**. Filmsorozat 3. 21.35 Tv-híradó. KEDD DÉLELŐTT RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.27 Tudomány és gyakorlat. 8.57 1870. április 22. Versek Le­ninről. 9.07 Verbunkosok, nóták. 9-44 Gyermekversek zenével. 10.05 Iskolák — őrsök — barátok. 10.35 Fischer Ádám vezényel. 11.39 Jókai Mór élete és kora. PETŐFI ADÓ 8.05 Lehr Edit népdalokat éne­kel, Mihály Sebestyén citerázik. 8.26 Tíz perc külpolitika. 8.33 Társalgó. 10.33 Zenedélelőtt. 3. műsor 9.00 Iskolarádió. 9.30 Darga­­mizsszkij, a kövendég. Három­felvonásos opera. 11.05 Dzsessz­­f­elvételekből. 11.40 Híres elő­adóművészek felvételeiből. TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. műsor 8.00 Tv-torna. (Ism.) 8.05 Is­kolatévé: Magyar irodalom. (Ál­talános isk. 8. oszt.) 9.05 Magyar irodalom. (Alt. isk. 2. oszt.) 9.30 Óvodások filmműsora. Kisfilm­­összeállítás. 11.05 Élővilág. (Alt. isk. 7. oszt.) 11.20 Sakkműsor gyerekeknek. (Ism.) 12.10 Fizi­ka. (Alt. isk. 7. oszt.) ----------­ T­ényleg elgondolkod­tató, mennyi apróbb, nagyobb fonákságról, nem ritkán kártevésről, lo­pásról, csalásról s másféle h­it vám­­kod­ásról hall az em­ber. Szerintem ez­ annak tulajdonítható, hogy látunk mindent. Semmi nem történ­het körülöttünk, amit észre ne vennénk szinte nyorub­­­ban, azonnal. Csak így le­het hallani annyi történetet, miként lopta össze házát ez, hogyan építtetett üdülőt szinte ingyen amaz. Egy Tisza-parti üdülőhá­z­­ról hallottam nemrégiben, tűzközelben élőké, úgy is emelték, mint amit ilyen, helyzetben lehet, és most árulják. Másutt kívánnak újat építeni, és már ott is felkerestek egy „forrást”, re­­­mélve, hogy ma­jd ott is le­hetőséghez jutnak, és olcsón építhetnek. De ott a „forrás­felelős” —­ aki az előző ak­cióról is tudott, nem vállal­ta a ....„segítséget”. Minap egy Vásárhelyen túli községben azzal fogad­tak, hogy három nap alatt három betörés történt náluk. Három közvagyonnak számí­tó létesítmény ajtaját feszí­tette ki az orozva kapirgáló. Elvitt, amit tudott, de nem ez a lényeg, hanem, hogy írte. Megtehette. A kérdés­re: miként lehetséges ez? — nem v­ot válasz, ha csak azt nem fogadjuk el an­nak, hogy: nem tudjuk, mi­ként történhetett. De a tör­ténetet mesélik: képzeljék el, kedves idelátogatók, betörés volt nálunk a héten. Elő­ször ide, másnap oda, har­madnap amoda tört be va­laki. És a megdöbbenés: még ilyent! Társaságban — mint afféle mindig fortyogó — elkiál­tot­tam magamat, hogy hát nem, lehetne jobban ügyelni arra, ami a mieink? Valaki nyug­tatott : hol élsz? Olyan egy­szerű lenne itt megőrizni a közvagyont? S többen iga­zolták a kijelentést,­­ misze­rint ha megnézném, miként élnek példának okáért az üzemi rendészek, akkor két példányt találnék: álmos rendészt, aki vagy alszik tényleg, vagy megjátssza, aminek az a lényege, hogy jóformán semmit se látt (nem lát meg semmit, amit nem szabad), vagy ...in­farktusos rendészre bukkan­nék. Utóbbi egyáltalán nem ritka. Hogyan? Most, 1980-ban, nem lennénk képesek nyu­godtan a körmére nézni a tolvajnak? Az üzemi szarkát elcsípni manapság idegesítő? E tollforgatói őszinteségre szintén azonnal jött a vá­lasz: Nálunk tegnapelőtt a beszerző vásárolt húsz kiló festékhígítót. Betette azon­mód a raktárba. Írás, alá­írás rendben. Tegnap a mű­vezető ment, hogy felhaszná­lásra kivesz tizenöt kilót. Mire a raktáros, annyi nincs. Hová lett? Háát... tíz kilót elvitt az üzemvezető. Betet­te­ az autójába, és hazavitte. Mitt ■ tehetünk? Ilyen esetben nyilván fe®, tékhígítani nem lehet. Vi­szont ahol ennyire hígfolyós az ellenőrzés, ott tényleg nem lehet ügyelni a társa­dalmi tulajdonra És úgy tű­nik, vannak mifelénk ilyen helyek. Vannak. De hol vannak? A nagy kérdés most már csupán ez lenne, de manap­ság való igaz, hogy éppen erre a nagyon egyszerű kér­désre nem könnyű válaszol­ni. Mert miközben mindent látunk, mindenről pontosan tudunk, ami az orrunk előtt történik, ami körülöttünk zajlik, mindjárt beugrik va­lamiféle ... slusz. Valami­féle zárlat. És csak egymás közt mondjuk, hogy nézd az anyját, elvitte! Ez adja az ötletet a... szarkának. Általában a szarkák nagyon jó hallásúak. Vagy a szimatukkal lehet valami, esetleg talán mégin­­kább a látásukkal. Kialakult bennünk az a reflex­­-­ ez tényleg így tudományos —, ami kell ahhoz, hogy az ellenőrzés hiányát, még a szájlátiságot észrevegyék.­­ S amit foghatnak, viszik. Meg­érzik a forintszagot, és nyomban lecsapnak. Néha egyenesed és szemtelenül, mások orra előtt. Nem mint­ha nekünk — ennek az egész nagycsaládnak — kevesebbe kerülne, ha semmit sem ven­nénk észre ebbel Megkérdeztem egy őrt, mint az üzemi rendészet em­bere, mit tehet, ha teszem azt, meglátja, hogy valaki olyan holmival bandukol ki­felé a saját vagy az üzem autójával, amit tilos kivin­ni? — Attól függ — volt a válasz —, hogy ki az illető? Hát éppen ez a baj. Csakhogy — folytatta erre az őr —, én néhányat már megszólítottam, elkaptam. S utána röviddel megkaptam: jól vigyázzak, mert... ta­lálnak ám erre a posztra mást, így éldegélünk? Állami felügyelet mellett tűnik az állami holmi? Persze, hogy egészen kis rész az egész­hez képest az, ami tényleg eltűnik, és tényleg majdnem így vagy teljesen így. Mégis van ebben valami feltűnő: a közszellem vastagon hibáz­tatható. Az alapállás, aho­gyan az ilyen dolgokat szem­léljük, kissé még túlzottan sajátos, nagyon egyéni. A ne szólj, szám, nem fáj fe­jem erősen tartja magát. Ez persze azt is jelenti, hogy szeretünk nyugodtan élni, mert manapság jó élni. Egy­re több mindent elérünk, egyre jobban berendezke­dünk otthon is. Mit ideges­kedjünk még amiatt is, hogy X vagy Z valamit él­orozott megint. És egészségesen alszunk. Vagy nem? Talán mégis mozdul valami? Hiszen tény és való, hogy a mindenütt előforduló apró baklövések­ről, bajokról, kártételekről, elfecsérelt órákról, tárgyak­ról, köztulajdont képező anyagokról, miegyebekről elég szaporán beszélünk. Kö­zöljük, mit láttunk, mert bosszant bennünket, és azt reméljük, hogy egyszercsak meghallja az is, akit illet és aki majd tehet valamit a tolvajok, a­­szarkák ellen. Aki vállalja a felelősséget is. Még akkor is, ha megkör­­nyékezi a napi idegesség. M­i lenne, ha segítenénk az ilyen felelősöknek? Hiszen akarva-aka­­ratlan így is idegeskedünk magunk is. Az a betörés, ami a Vásárhelyen túli fa­luban történt, mint tapasz­taltuk, felkavarta a kedé­lyeket. Az emberek harago­sak. Ez jó. Hát akkor lás­sunk hozzá és legyünk kissé haragosabbak ez ügyben mindig: csapjunk lármát, üs­sünk a körmére, ha látjuk a szarkát. Függetlenül a rang­jától. . KACZOR ISTVÁN Alszik az éberség? Apoldai harangok Ipari műemlék és egyben termelőüzem Európa egyet­len harangöntő műhelye az Erfurt megyei Apoldában. Ebben az érdekes üzemben ma is évszázados hagyomá­nyok szerint dolgoznak: fe­nyőfatüzelésű kemencékben olvasztják a fémet, ősi for­mákba öntik a különböző méretű harangokat. Az el­múlt évben 18 templomi ha­rangot és bonyolult harang­játékokat készítettek az apol­dai harangöntő műhelyben. A legnagyobb közülük a ros­tocki Mária-templom számá­ra öntött 3300 kilogramm súlyú harang volt VASÁRNAP, 1980. ÁPRILIS 20.

Next