Csongrád Megyei Hírlap, 1981. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
Társasmunkák hagyományai A kukoricamév A kukorica fontos szerepet töltött be és tölt be ma is, mindennapi életünkben. Változatossá teszi táplálkozásunkat, de még fontosabb, mint állati takarmány. A gyenge kukoricát csövesen megfőzték, vagy nyárson megsütötték. Az utóbbit a pásztorok kedvelték. Ha nem volt kéznél alkalmas tűzrevaló, a megszáradt árvagoné is megtette. Ilyenkor nemcsak a füst érződött rajta, hanem a tüzelő is sajátos mellékízt kölcsönzött neki. Télen szemes kukoricát főztek. Levét cukorral ízesítették és köhögés ellen fogyasztották. Aki újév napján főzött kukoricából eszik, annak sok ércpénze lesz egész évben — tartja a néphiedelem. Pattogtatva böjti eledel. Nagypénteken csak ezt fogyasztották. Ami megmaradt cérnára fűzték, eltemették az állatgyógyításnál használták. Karácsonykor az asztal alá szakajtóba tettek pár cső kukoricát. Az ünnep után lemorzsolták, egy részét a jószágokkal etették meg, de tettek belőle a vetőmag közé is. A kukoricalisztből is többféle étel készül. A kukoricagaluskalevest tejjel csinálták, leginkább vacsorára fogyasztották. Ha elspórolták belőle a zsírt, a galuska kemény lett. Úgy tréfálták meg a gazdaasszonyt, hogy másnap az ökrök szarvára húzták az ehetetlen gombócokat. A kukoricaganca. Forró vízbe addig engedték bele a kukoricalisztet, amíg be nem sűrűsödött. Aztán kanállal kiszaggattak és olajjal, zsemlemorzsával, cukorral meghintették. Olykor birkatúrót tettek rá. A málé kukoricalisztből készült sütemény. Görbe, görbemálé, görcse, porolya, csiramálé neve is hallható. Állati takarmányként sertést hizlalnak vele, a lovak és a birkák abrakként kapják. A baromfiak elé szemesen kerül, a tehenek és a kocák moslékban fogyasztják. Az aprójószágot kukoricadarával etetik. A sokoldalú felhasználás továbbá a gyenge termésátlagok miatt a kukorica betakarítása nagy gonddal történt. A csöveket héjával együtt törték le a száráról. Kocsira rakták és a tanyaudvar egyik védett sarkéban pakolták le. Amíg látták a héjas kukoricát hordták be a kukoricaföldről. Amikor besötétedett, ellátták a jószágot és vacsora után jöttek a mórások. A háziakkal együtt megkezdődött a kukoricafosztás. Ki ki kedve szerint helyezkedett el a kukoricacsövek tetején. Bal kézzel megfogták a héjas csövet, a jobb kéz csuklójára erősített zsineg másik végén lévő pocok segítségével felhasították a héját, aztán mindkét kézzel egyszerre- jobbra is, balra is lehúzták. Amikor a cső aljára értek, egy csavaró mozdulattal a cső végéről a héjat letépték és a bajusztól is megtisztított csövet az odakészített nagy kosárba dobták. Amikor az megtelt, férfiak vállukon a padlásra vitték, vagy góréba, katálkába, katálkába sütögették. A kukoricacső héját is összegyűjtötték és takarmánynak használták föl, vagy csuhé néven, szatyrok, falvédők, szőnyegek, lábtörlők készültek belőle. Az éretlen csöveket külön rakták és csefle névvel illették. Lovak elé adták. A móvázás, lassú, kényelmes munkát jelent. Nem kellett sietniök, tellett az éjszakából. A móvásoknak nem fizettek, borral, süteménnyel, esetleg gyümölccsel kedveskedtek nekik. Évődtek, tréfálkoztak, dalolgattak. Éjfélnél tovább nem dolgoztak. A fosztás jó termés esetén több napot vett igénybe. Az utolsó este úgy irányították a munkát, hogy korén befejeződjék és kukoricabál zárta a mórázást. Előkerült a tambura, a bőrduda és mulattak éjfélig. A borról a gazda gondoskodott. 6 ********************************I Irodalom, művészet, közművelődés ******************************** Lexikonaink nem említik nevét, vagy csak igen szűkszavúan. Legtöbbször csupán annyit írnak róla, hogy szegényen vándorolt ki Amerikába, és mint újságszerkesztő, lapkiadó, nagy vagyonra tett szert. Pulitzer József több volt egyszerű milliomosnál. Neve az általa alapított díjak révén fogalommá vált a sajtó történetében, míg egyes módszereit a kapitalista újságírás máig követi. A dualizmus korának nincstelen, felemelkedni és meggazdagodni vágyó magyar kivándorlói számára Pulitzer alakja méltán lehetett példakép. A huszadik század elejére világhírű lapkiadó-politikus ugyanis önerőből, igazi „selfmade man” módjára, hatalmas vagyonnal rendelkező nagytőkéssé, az uralkodó osztály vezető rétegéhez tartozó személyiséggé vált az Egyesült Államokban. A múlt századi, tengeren túli magyar kivándorlás eme érdekes, kiemelkedő alakja egyéniségében, tevékenységében meglehetősen ellentmondásos. Reformer szerepe az amerikai és ezen keresztül az egyetemes sajtó történetében aligha vitatható, nem különben hozzájárulása a magas szintű újságíróképzés megteremtéséhez. A politikára igen érzékenyen reagáló alkat, aki az olcsó, szenzációkeltő tömegsajtó, az úgynevezett sárga sajtó módszereinek tökélyre emelésével először háborúra ösztönző, majd pedig monopóliumellenes magatartásával lapjai útján jelentős mértékben befolyásolja az ország politikai életét, közhangulatát. Az üzleti vállalkozássá váló és akkor még egyedüli tömegtájékoztatási eszközként létező sajtót első ízben teszi igazi, mai értelemben vett politikai hatalommá élete utolsó periódusában, korábbi stílusával felhagyva, óriási példányszámú lapja, a World révén szembeszáll a korra jellemző politikai korrupcióval, s a kizsákmányoltak védelmében társadalmi reformokért szót emelő — és ilyen értelemben haladó — polgári újságírás világszerte elismert képviselőjének számít. Pulitzer a szabad versenyes kapitalizmusból az imperializmus korába lépő Egyesült Államok jellegzetes történelmi személyisége, kinek váltakozóan negatív, illetve pozitív indítékú ténykedését mindenekelőtt az érvényesülés vágya, az egyéni érdekek biztosítása hatotta át. Elszegényedő kereskedőcsalád harmadik gyermekeként született, 1847. április 10-én, Makón. Apja a szabadságharcot követő években, gabonaüzletének feloszlatása után, feleségével és négy gyermekével Budára költözött, ahol újabb vállalkozásba kezdett. Idő előtti halála azonban még nagyobb szegénységbe taszította a családot, erősen megnehezítve a gyermekek további iskoláztatását. Azzal az elhatározással, hogy katonai szolgálatra jelentkezzék, 1864-ben Pulitzer elhagyta otthonát. Apjának, majd fivérének halála, anyja újbóli férjhez menetele, melyek által családjának élete megbomlott, tehették számára elviselhetetlenné a maradást. Az osztrák hadseregnél azonban rossz látása és gyenge fizikuma miatt alkalmatlannak minősítették. A francia idegenlégiónál, majd az angol gyarmati hadseregnél tett próbálkozásai sem jártak több sikerrel. Hamburgban ekkor az Egyesült Államok északi államszövetségének megbízott ügynökei toboroztak a még dúló polgárháború részére, ők szinte bárkit hajlandók voltak felvenni, így a magát csak katonai pályán elképzelni tudó Pulitzert is. Tehetségéhez méltónak vélt célját elérve, egy kivándorlókkal megrakott hajón, üres zsebbel indult el tizenhét éves korában az Újvilág felé. Régi hazájába ezután már csak egyszer tért vissza: 1873-ban ellátogatott Budapestre is. A polgárháború utolsó esztendejében az egyik New York-i lovas ezredben szolgált, és négy kisebb ütközetben vett részt. A hadseregben szerzett keserű tapasztalatai végleg letérítették a katonai pályáról. Ezt követően St. Luisba ment, ahol a legkülönfélébb alkalmi munkákból volt kénytelen élni — volt hajómunkás, felszolgáló, lóápoló, kolera idején hullaszállító , de szabad idejében tanult, könyvtárba járt, állandóan képezte magát. Beküldött jó írásaiért rövidesen az egyik helybeli, német nyelvű napilap, a Westliche Post munkatársa lehetett, és mindössze huszonkét éves volt, amikor közéleti tevékenysége alapján — öt esztendővel kivándorlása után — Missouri állam törvényhozó testületének tagjává, az alsóház képviselőjévé választották. Előbb a republikánus, majd a demokrata párt aktív támogatójaként, mindinkább bekapcsolódott a politikai életbe. A törvényhozásban első dolga volt, hogy javaslatot nyújtson be az állami bíráskodás rendszerének megváltoztatására. Átmenetileg St. Louis város rendőrfőnöki teendőit is ellátta. Lapkiadói és szerkesztői pályafutását a hetvenes években alapozta meg. Immár elegendő tőkével rendelkezett ahhoz, hogy a helybeli lapokat sorra megvásárolja, és mint tulajdonos, egy kézben egyesítse őket. Az eredmény egy tekintélyes, független politikai napilap, a ma is létező St. Louis Post-Dispatch lett. Pulitzer sikerének titka a gazdasági reformokért való küzdelemben, a korrupció elleni támadásokban rejlett. Közben jogot tanult, ügyvédi képesítést szerzett. Amikor 1882-ben lapjának főszerkesztője politikai vitájában agyonlőtt egy helybeli személyiséget, Pulitzer érezte, hogy St. Louis többé nem alkalmas terület számára. Tulajdonjogát fenntartva, New Yorkba tette át székhelyét, és 346 ezer dollárért megvásárolta a csőd szélén álló World című lapot. Ez 1883-ban történt, karrierje ettől kezdve meredeken ívelt felfelé. Tudta, hogyan lehet a népszenvedély felkorbácsolásával lapja példányszámát és jövedelmét hallatlanul fokozni.. A World, később létrehozott esti kiadáséval együtt, a legnagyobb mértékben szenzációhajhászó lappá vált. A terjesztés érdekében azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy független platformról a dolgozó osztályok érdekeit védi: a magánérdekekkel szemben mindig a közérdeket támogatta, pártját fogta a sztrájkoló acélmunkásoknak, de később szerepet játszott Grover Cleveland elnökké választásában is. Pulitzer, miután kongresszusi képviselőségéről lemondott, nagy riválisával, Hearst-tel való vetélkedése közben fejlesztette ki az olcsó tömegsajtó módszereit: a képes anyag, a színes karikatúrák, a terjedelmes, riport jellegű tudósítások bevezetésétől kezdve az események hátterének mértéktelen felfújásáig. Az alacsony emberi ösztönök kizsákmányolásától, a hazugságtól sem riadt vissza célja elérése érdekében. A spanyol—amerikai háború kitörését sokan lapjának tulajdonították, amely a kilencvenes években koholt híveivel keltett hangulatot a kubai spanyol uralommal szemben. Amikor a századforduló táján túlkapásai miatt a World hírneve forgott kockán és számításai a jövedelem terén is már régen teljesültek, Pulitzer kénytelen volt változtatni módszerein. Szeme világát csaknem teljesen elveszítve, mégis mindenre kiterjedő figyelemmel a háttérből irányította lapjait, igen színvonalas újságírógárdát szerződtetett, s a szenzációk közlésével felhagyva, újfent széles körű elismerést vívott ki magának. Ettől kezdve a World bátor, független nézetek hangsúlyozásával, sorra indította félelmetes támadásait a politikai korrupció megnyilvánulásai, a nagy biztosítótársaságok, trösztök manipulációinak leleplezésére. Feljegyezték, hogy az amerikai kormány vádemelési javaslattal élt Pulitzer ellen, amiért lapja útján nyilvánosan bűnrészességgel rágalmazta meg Theodore Roosevelt elnököt, Morgarrt és társait a Panama-csatorna építésének pénzügyeivel kapcsolatban. A szegedi Somogyi-könyvtárban őrzött Vasvéry-gyűjtemény dokumentumaiból kiderül, hogy a megvakulástól való félelmében, örökös depresszió alatt élő Pulitzer igen különös egyéniség volt. Mikor már milliomos lett, úgy élt, hogy mellette az indiai maharadzsák fényűzése apró krajcároskodásnak tűnt. Ő volt talán az egyetlen ember, aki nem egyszer az egész New York-i szimfonikus zenekart leutaztatta vidéki otthonába, hogy magányos vacsorájához zenét szolgáltasson. Nyugtalan, tépelődő alkat volt, aki irtózott a zajtól. New York-i palotájába kétmillió dollár értékű, fölösleges márványt építtetett be, hogy abszolút csendben maradhasson — mégis, mindössze háromszor tette be a lábát. Élete végén vett egy drága jachtot, és állandóan a tengeren tartózkodott onnan küldötte utasításait a szerkesztőségbe. Magyar származását sohasem tagadta, bár nem is hangoztatta — az uralkodó osztály szig-vérig amerikaivá váló tagja lett. Az egyetlen emlékezetes esemény, amely kivándorlása után Pulitzert a magyarokkal kapcsolatba hozta, 1886-ban, Munkácsy Mihály ünnepélyes fogadtatása idején történt. A tiszteletére rendezett banketten a New York-i magyarok felkérésére, a város vezetőinek jelenlétében elismeréssel adózott a művész tehetsége előtt. Lapjai hasábjai élén magyar felirattal köszöntötte és anyagilag is hozzájárult útja sikeréhez. Hetven esztendővel ezelőtt, 1911. október 29-én bekövetkezett halálakor lapjai összesen napi 700 ezer példányban jelentek meg. Mintegy tizennyolc és fél millió dolláros hagyatékról végrendelkezett, melyből népes családja mellett a New York-i Columbia egyetemnek kétmilliót juttatott újságíró-iskola létesítése céljára. Az alapítvány évi jövedelméből osztják ki 1917 óta rendszeresen a Pulitzer-díjakat a különféle újságírói, szépirodalmi, drámaírói, történetírói és zenei teljesítményekért. DR. CSILLAG ANDRÁS Pulitzer, az újságkirály Parcz Anna Csönd napi haldoklások közt egyetemes törmelékben építgetem mostoha gépiességből csöndjeimet * anti világban anti-óraszerkezet forgatja a benső időt a másnap nem éri meg az első és a harmadik napot s nem igazolnak az igazságaim csak a felszínen csak egy töredék halállal a fokról-fokra fojtottabb baleset előtt * ■ áthidal a néma ég valami olyan közegben járok mint a vágóhidak naponta lemosott vére mindig a gyenge pontokra ráomolva . emlékezem az életemre Demján Gábor Talán Talán a felscn ékről az ablak üvegét kuckásító gyöngyszemekről ez áttetsző hepehupáról ahol cigarettázó jobbkezemről születik kéknek a távol talán az elmúlásról a legszorgalmasabb munkásról aki kockás Ingben gondolatban a garázstető fehér vízszintesei alatt botorkál sohasem volt ennyire tétlen ... talán talán a játékokról ahogy előbujik egy mackó megszólít csupa szánalomból KOTSIS NAGY MARGIT: KÖNYÖRGÉS A tányérkamera A kukoricatáblák szélén egyegy sor tányéricát is vetettek. Csupán annyit termeltek, amenynyi böjti időben ellátta zsír helyett a paraszti konyhát. Betakarítása a kukorica után következett, a kocsi aljába ponyvát terítettek, majd a fogat lassan haladt a sor mellett. A tányérba fejeket késsel levágták és a kocsiderékba rakták. Amikor megtelt, a tanyába vitték. Takarmányosban vagy szín alatt, előre eltakarított helyre lepakolták. Eső nem érhette, ezért fedett helyre került. Este aztán jöttek a mórások. Ki-ki kényelmesen elhelyezkedett és maga elé vett egy-egy fej tányérkát Mintegy 40 cm hosszú botikával addig veregette, amíg minden mag kihullott belőle. Kisebb fejeket bal kézbe fogták és maguk előtt tartva ütögették. A búgát kihordták a tanya mellé és a tehenek válogattak belőle, de nagyobb részét összetaposták és az akolba került alomként. A tányérkamera egy estét betöltő munka volt. Korántsem tartott addig ameddig a kukoricafosztás. A segítő, ingenes, móvás munkásokat szívesen látták és a legkülönfélébb módon kedveztek nekik. A társasmunkát nagyon kedvelték. Szívesen mentek az év bármelyik részében segédkezni, mert az egyébként zárt tanyai életforma egyhangúságában olyan színfolt vegyült, amire szívesen emlékeztek. DR. BÖRCSÖK VINCE VASÁRNAP*, 1981. NOVEMBER L