Csongrád Megyei Hírlap, 1983. december (40. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-18 / 298. szám
Amilyen nem is volt Helyreállítják a pécsi Pannónia szállót Pécs belvárosában helyreállítják az öreg Pannónia szállodát, mégpedig olyan formában, ahogyan valójában sosem létezett. Az eredeti elképzelés megvalósítására annak idején pénzhiány miatt nem volt lehetőség, ezért a terv egyszerűsített változata épült fel 1916-ban. A rekonstrukció megkezdése előtt a szakemberek a levéltárban megkeresték a század elején készült dokumentumokat, és megállapították, hogy az épülete k k ilső,, megoldásai a mai kor követelményeinek is megfelelnek. Az 1915-ös tervnek megfelelően, felújít-tják a szecessziós homlokzatot, és a negyedik emeletnél megépítik a kupolát is, mely a belső udvart és a falakat védi majd az időjárás viszontagságaitól. Az 1976-ban bezárt szálloda Pécs Váci utcájában, a Kossuth Lajos utcában áll, lehangoló látványt nyújt az évek óta fapalánkkal körülvett épület, melyben ez év végére befejezik az alagsor helyreállítását. A BányászatiAknamélyépítő Vállalat szakemberei kitisztították a pince üregeit és újrafalazták azokat, egyben megerősítették a főfalakat. Az épületen a belső és külső munkákat 1984. elején kezdik meg. A szálloda rekonstrukciójával együtt a szomszédos Nádor szálló felújítását is megkezdték. Egyelőre nem építik öszsze a két épületet, de a belső átalakítások lehetőséget adnak majd arra, hogy bármikor egy egységként működhessenek. A régi Pannónia szálló belső udvara díszburkolatot kap, és itt helyezik el a nyári kiülő teraszt is. A felújított Vendéglátóipari egységben a száz fürdővel ellátott szoba mellett azalagsorban bár, a földszinten angol kocsma és snack bár is lesz. Az első emeleten eredeti szépségében pompázik majd a nagyterem, melyben konferenciákat és más rendezvényeket tarthatnak. A negyedik emeleten levő teraszon szaunát és napozót alakítanak ki. A szálloda kategóriája négy csillagos lesz, de a snack bár, és az angol söröző a nagyközönség részére is elérhető közép árkategórás besorolást kap. A szaunát és a napozót nemcsak a szálloda vendégei, hanem Pécs lakói is igénybe vehetik majd. (MTI) 4 Jubiláló Zenebarátok Működésének negyedszázados évfordulójához érkezett a DÉLÉP Szegedi Zenebarátok Kórusa. Az 1958 májusában létrejött kórus Szeged zenei életének kiemelkedő részesévé vált az idők folyamán, nem kevéssé Vaszy Viktor művészeti vezetői munkásságának köszönhetően, aki a kezdetektől haláláig a kórus művészeti irányítója volt. Követőleg Pál Tamás vette át e tisztet, s vezényelte számos, nagy sikert aratott hangversenyen a Zenebarátokat. A kórus jelenléte a város művészeti életében önálló hangversenyeken, oratóriumbemutatókon és közreműködőként, egyebek között a szabadtéri játékokon, folyamatosan tapasztalható. A lelkes együttes mindenkor pártfogókra lelt, akik segítették a működési körülmények javítását. 1980-ban, miként a megváltozott együttesnév is jelzi, a DÉLÉP vállalta a mecénás szerepét. Napjainkban a már túlzás nélkül országos hírnevű kórus határainkon kívül is fellép, az utóbbi időben Drezdában és Thesszalonikiben jártak, hazánkban pedig 27 városban mutatkoztak be. Az évfordulón jubileumi ünnepséget és hangversenyt tartottak tegnap, szombaton este a szegedi Tisza Szálló hangversenytermében. Ünnepi beszédet mondott Gruber László, a kórus elnöke, aki annak fennállása óta tölti be e tisztet. Az örömteli eseményen a városi tanács nevében Papp Gyula, Szeged tanácselnöke köszöntötte a kórust, és oklevelet adott át a ma is aktív 28 alapító tagnak. A Kórusok Országos Tanácsa nevében dr. Tóthpál József, a KÓTA főtitkára mondott ünnepi köszöntőt, és díszoklevelet adott át a jubiláló kórusnak. Az ünnepi alkalommal az együttes hangversenyt tartott, részleteket adtak elő három oratóriumból. Liszt Szent Erzsébet legendája. Haydn Nagy orgonás mise, Händel A Messiás című művéből. Vezényelt Pál Tamás Liszt-díjas, a kórus művészeti vezetője és Molnár László karigazgató. Zongorán kísért Várady Zoltán. A műsorban közreműködtek a szegedi színház művészei — Bárdi Sándor, Berdál Valéria, Gregor József, Gyimesi Kálmán, Karikó Teréz, Lengyel Ildikó, Sinkó György, továbbá Delley József zongoraművész és da Szüts Istvánt. 1983. DECEMBER 18., VASÁRNAP Auguszta napja A Nap kél 7 óra 27 perckor, és nyugszik 15 óra 54 perckor. A Hold kél 14 óra 43 perckor, és nyugszik 5 óra 24 perckor. SZÁZHÚSZ ÉVE, 1863. december 18-án született, és 81 éves korában, 1944-ben hunyt el Bogdánfy Ödön vízépítő mérnök, ismert hidrológus, az első világháború idején a baloldali mérnökmozgalom vezetője. A polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején ő vezette az Országos Vízépítési Igazgatóságot, s kidolgozta a tanácskormány vízügyi programját. Haladó magatartása miatt 1920-ban nyugdíjazták. Még 1894-ben megszervezte az árvizek előrejelzését. Sokoldalú szakirodalmi tevékenységével a vízépítés és a hidrológia legkorszerűbb eredményeit közvetítette és fejlesztette tovább. Emlékezetére 1951-ben a Magyar Hidrológiai Társaság Bogdánfy-érem néven évenként kiosztásra kerülő kitüntetést alapított, a vízgazdálkodás valamely ágában elért kimagasló tudományos munkásság jutalmazására. IDŐJÁRÁS Ma estig: Időnként már felszakadozik a felhőzet, már csak szórványosan lesz eső. A déli szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 5, plusz 10 folk között alakul. MOZI Csongrádi Szabadság* Az Odo urai. Színes magyar—francia scifi rajzfilm. Kezdés: fél 4 órakor. Fitzcarraldo — I—II. rész. Színes NSZK kalandfilm. II. dupla helyárral! Kezdés: fél 6 órakor. Matiné: Timur és csapata. Szovjet flm. Kezdés: délután 2 órakor. Vásárhelye Béke: Mennyei seregek. Színes magyar film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Matiné: Mágnás Miska. Magyar filmoperett. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Terv: Tüzes éjszakák. Színes szovjet film. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Makó: Vörös Csillag: Volt egyszer egy vadnyugat — I—II. rész. Színes amerikai—olasz westernfilm. TI. dupla butyárral! Kezdés: fél 4 és fél 7 órakor. Szabadság: Röpke éjszaka. Színes szovjet ifjúsági film. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Matiné: Háry János. Színes zenés magyar film. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Szentes: Szabadság: Filmklub. Rita asszony menyasszony. Színes szovjet filmvígjáték. Kezdés: 4 és 6 órakor.. Kvartett. Színes angol film*16 éven féltiteknek! Kezdés: 8 órakor. Matiné: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban. Színes szovjet—olasz filmvígjáték. Kezdés: délután 2 órakor. Szeged: Vörös Csillag: A matróz, a kozák és a hamiskártyás. Színes szovjet film. Kezdés: délelőtt 10. délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. November 7.: Kilenctől ötig. Színes amerikai filmvígjáték. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: délután 5 és 7 órakor. Matiné: A negyvenegyedik. Szovjet film. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Fáklya: D. B. Cooper üldözése. Színes amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor. MAGYAR TELEVÍZIÓ BUDAPEST 1. 8.00: Tévétérna (ism.) 8.05: Óvodások filmműsora 8.30: Szervusz, Szergejs 3. (ism.) 9.05: Örs béli krónikák (Ism.) 9.40: Hóanyó — NDK mesefilm 10.35: Bűvészettörténet 10. (ism.) 10.50: Hírek 10.55: Az impresszionizizmus — francia képzőművészeti filmsorozat 2. (ism.) 14.40: Egy iskola története 2. 15.40: Képújság 15.50: Ki fizeti a révészt? — angol filmsorozat 7. (ism.) 16.45: Műsorainkat ajánljuk! 17.20: Elmebajnokság 18.00: Delta 18.40: Tévétorna 18.45: Esti mese 19.00: A hét 20.00: Hírek 20.05: Petrocelli — amerikai bűnügyi filmsorozat 20.55: Savaria ’83 — latinamerikai táncok döntője 21.35: Zenés tévészínház: Lola Blau 22.40: Hírek BUDAPEST 2. 20.00: Hírek 20.05: Bolygómuzsikus 21.00: Telesport 21.30: Az elcserélt küldemények — angol filmvígjáték 23.10: Képújság JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ BELGRÁD 1. . 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyarul 10.20: Hírek 10.30: Vasárnap délelőtt gyerekeknek 12.00: Mezőgazdasági adás 13.00: Tanácsadás szülőknek 13.30: Háromszor tíz 14.00: Népi muzsika 14.30: Tévé-Amerika — dokumentumsorozat 15.30: Játékfilm 17.15: Értekezlet napirendre&Jkffl. 19.00: Rajzfilm 19.30: Tévénapló 20.00: Optimisták — drámasorozat 21.00: Járásszeretet 21.00: Sportszemle 22.00: Tévénapló BELGRÁD 2. 16.25: Zenés délután TI.Sor. Olimpiai krónika 18.40: Források 18.10: Idegenforgalmi útmutató 19.30: Tévénapló 20.00: A dzsessz ideje 20.45: Tegnap, ma, holp 21.053: Filmsorozat ÚJVIDÉK 9.00: Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor magyarul 9.45: Tévé-magazin szlovák és ruszin nyelven Az Angol Királyi Balett műsora 18.55: Kék mint tarka — gyermekműsor magyarul 19.30: Tévéhíradó magyarul 20.00: Vörös felhők 3. 20.50: Barangolások — útifilmsorozat 21.20: Tévésport magyarra RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 7.23: Találkozások 8.05: öt kontinens hét napja 8.20: Hallgatóink figyelmébe! 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Randevú a Jókai Klubban 10.03: A sátor. Csetényi Anikó rádiójátéka 10.42. ..Ne hagyd, hogy a lélek henyéljen”. Kun Miklós , összeállítása Nyikolaj Zabolovkijról 11.01: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül 12.35: Édes anyanyelvünk 12.40: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása 12.50: Eugen Cicero zongorázik 13.05: Mi a titka? Dietrich Fischer-Dieskau művészete 14.00: Operettslágerek 14.35: Utazó kutatók 15.05: Művészlemezek 15.59: A nevető ember. Victor Hugo regény, VI/1. rész 17.05: ,, Jövőre nem vállalom .. Elmélkedés a vezetők önállóságáról. Riport 17.35: Örökzöld dallamok 18.15: Hol volt, hol nem volt. Krúdy Gyula meséi 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.40: Közvetítés a Gyulai Várszínházból. Sámson. Németh László drámája 20.24: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.24: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik 22.15: Operaegyüttesek 23.00: Adolf Busch hegedül. Rudolf Serkin zongorázik 0.10: Madrigálok PETŐFI/ 6.00: Népszerű muzsika a koránkelőknek (sz.) 7.00: Az unitárius egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika (sz.) 7.45: Torna 8.05: Angyalkert. Rádiójáték Brunszvik Terézről 9.04: Mit hallunk? 9.30: Magnóról magnóra (ism.) (sz.) 10.10: Magyar művészek Offenbach operettjeiből énekelnek. 11.00: Világszínház 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: A hókirálynő. Andersen meséje 14.00: Ha még nem tudná... 14.35: Táskarádió 15.35: Új nótafelvételeinkből (sz.) 16.00: Útközben hazafelé 17.30: A 101. születésnap. Képek Kodály Zoltán életéből 18.33: Poptarisznya (sz.) 20.33: Társalgó 21.58: Sztárok sztereóban (sz.) 22.43: Népdalok (sz.) 3. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát és német , nyelvű nemzetiségi műsora A kiállítótermek programjából 8.UTP: Komolyzenei zsákbamacska (sz.) 10.00: Új zenei újség (ism.) tsz. 10.45: öt kontinens hét napja (ism.) 11.03: Görög mitológiai tárgyú operákból (sz.) 11.52: A Berlini Filharmonikus Zenekar Bach-hamgversenye (sz.) 13.06: A Cheap Trich együttes felvételeiből (sz.) 13.35: A zeneirodalom remekműveiből (szj.) 14.43: A Szegedi Dzsessznapok felvételeiből (sz.) 15.30: Egy újabb kicsi. Riport 15.55: Kis magyar néprajz 16.00: Csajkovszkij: Anyegin. Háromfelvonásos opera (sz.) 18.27: Híres előadóművészek felvételeiből (sz.) 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (sz.) Kb. 20.15: Művészet és rajzoktatás Kb. 21.40: Machaut-művek (sz.) 22.00: Világszínház. II. József császár 1993. DECEMBER 19., HÉTFŐ Viola napja A Nap kel 7 óra 28 perckor, és nyugszik 15 óra54 perckor. A Hold kel 15 óra 22 perckor, és nyugszik 6 óra 39 perckor. KILENCVEN ÉVE, 1893. december* 19-én született és 57 éves korában. 1950 februárjában halt meg Harry Blomberg svéd író és költő. Korai árvaságban, idegeneknél, s különféle vallási szektákhoz tartozó, nehéz sorsú proletárok között nevelkedett. 1916—17-ben népfőiskolát végzett, s azt követően írásaiból élt. A sugárzó személyiségű író nagy hatású, termékeny munkásságot fejtett ki. Leginkább a kültelki proletariátus „evilági üdvözülése” foglalkoztatta, erről szól A paradicsom kapuja című, 1946-ban publikált regénye is. Prózájának magas színvonala és a közérthetőségre törekvés közti feszültség tartja elevenen írásait. Jelentősek útikönyvei, valamint történelmi regényei is. MOZI Csongrád: Szabadság: Rita aszszony menyasszony. Színes szovjet filmvígjáték. Kezdés: fél 4 és fél 6 órakor. Az ifjúság édes madara. Színes amerikai film. 16 éven felülieknek! Kezdés: háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Béke: A matróz, a kozák és a hamiskártyás. Színes szovjet film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Filmtéka (Hódgép-klub, Lenin u. 3. I. em.): Tűzszekerek. Színes angol film. Kezdés: este 8 órakor. Terv: Ezüstnyereg. Színes olasz westernfilm. II. hely árral! Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Makó: Vörös Csillag: Mennyei seregek. Színes magyar film. Kezdés : háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben, színes spanyol film. 14 éven felülieknek! Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Szentes: Szabadság: Az idő urai. Színes magyar—francia sci-fi rajzfilm. Kezdés: 4 órakor. Fitzcarraldo — I—II. rész. Színes NSZK kalandfilm. II. dupla helyárral! Kezdés: 6 és 8 órakor. Szeged: Vörös Csillag: D. B. Cooper üldözése. Színes amerikai kalandfilm. III. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: délelőtt 10 órakor. Két fiú gitárral. Színes zenés brazil film. Kezdés: negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Szabadság: Konvoj. Színes amerikai kalandfilm. III. helyárra.!! 14 éven felülieknek ! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. November 7.: Kilenctől ötig. Színes amerikai film vígjáték. III. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: délután 7 órakor. Fáklya: D. B. Cooper üldözése. Színes amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! II. belyárral! Kezdés: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 óraikor. BUDAPEST Adásszünet JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ BELGRÁD 1. 17.00: Magyar nyelvű tévénapló 17.30: Videooldalak 17.40: Hírek 17.45: Mese az őskislányról — tévésorozat gyerekeknek 18.00: Hősök csapata — tévésorozat gyerekeknek 18.15: Tévénaptár 18.45: Fiatalok fiataloknak 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévénapló 20.00: Slavko Milanovic: A kulcs — dráma 21.20:Érvek — külpolitikai adás 21.50: Egy szerző — egy film 22.10: Tévénapló BELGRÁD 2. 18.15: Az emberek beszélnek 18.45: zene. 19.00: Telesport 19.30: Tévénapló 20.00: A tudomány és mi 20.45: Zágrábi körkép 21.05: Filmsorozat 22.05: Könnyűzene ÚJVIDÉK 16.00: Sportkrónika szerb-horvátul 16.30: Tévéhíradó magyarul és szerb-horvátul 17.16: Májusi játékok 1. 17.30: Hősök csapata — gyermekműsor 17.45: A közlekedés iskolája 18.15: Fiatalok fiataloknak 18.45: A női katonák első generációja 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévéhíradó magyarul 20.00: Tribün 20.30: Vajdasági tükör 21.00: Tévéhíradó szerb-horvátul 21.20: Az Északi-tenger tengerészeti térképe — kanadai dokumentumfiilm»! KEDDEN DÉLELŐTT BUDAPEST 19.55: Tévétémna (ism.) 10.00: Luther — amerikai film , (ism.) 11.45: Képújság RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 8.25: Verbunkosok, nótáik 9.00: A hét zeneműve 9.30: Arany János két balladája: Tetemrehívás, Tengerihántás 9.40: Ki kopog? , 10.05: Nyitnikék 10.35: Magyar előadóművészek felvételeiből 11.25: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara énekel 11.39: Kedves Michele. Natalia Ginzburg regénye 12. 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.11: Népzenekedvelőknek 14.40: Új ember. Kertész Ákos novellája 14.54: Édes anyanyelvünk 15.05: A Magyar Néphadsereg Központi Fúvószenekara játszik 15.28: Kötődés a tájhoz 16.00: Melis György operettfelvételeiből 16.29: Látogatóban 17.05: Tenor-kulcs 17.39: Van új a Nap alatt 17.45: Ének az esőben. Részletek Brown-Edens filmzenéjéből 19.15: Új lemezeinkből. Mady Mesplé és Nicolai Gedda operakettősöket énekel ! 20.00: Az Állami Népi Együttes Zenekara játszik 20.25: ,,A remény apró zenekara” 21.30: Mozart: C-dúr (Linzi) szimfónia 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Találkozás. Göncz Árpád hangjátéka 23.23: Zenekari muzsika 00.10: Virágénekek PETŐFI 8.05: Petress Zsuzsa operettdalokat énekel 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.50: Slágermúzeum 9.50: Köznapi ügyeink 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik (sz.) 12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél (sz.) 13.25: Éneklő Ifjúság. A kecskeméti Kodály Zoltán Általános Iskola 8/b osztályának kamarakórusa énekel, vezényel: Sipos Erzsébet 13.35: Táncmuzsika gordonkán 14.00-17.00: Kettőtől ötig ... 17.00: A hasnyálmirigy átültetésétől a .,ZM akcióig 17.30: ötödik sebesség 18.35: Minden hangra emlékezem 18.20: Tudósítás a jégkorongbajnoki mérkőzésről 19.30: Sportvilág 20.00: Tip-top parádé 20.35: Senki többet? Harmadszor! 21.40: Vastaps 22.30: A KISZ Központi Művészegyüttes zenekara játszik (sz.) 23.20: Angol asszony leánya. Részletek Lecocq operettjéből 3. MŰSOR 19.00: Wolfgang Anheisser operaáriákat énekel (sz.) 9.25: Kamarazene (sz.) 10.35: Klasszikus operettekből (sz.) 11.30: Zenekari muzsika (sz.) 13.07: Glenn Gould zongorázik 14.10: Stuart Mária. Részletek Donizetti operájából (sz.) 15.12: Károlyi Pál műveiből (sz.) 16.00 :Gorkij: Artmanovok 16.30: A hét zeneműve 17.00: A Fixx együttes felvételeiből (sz.) 17.30: A dalirodalom remekműveiből (sz.) 18.04: Új lemezeinkből (sz.) 19.05: A Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női karát Andor Hona vezényli (sz.) 19.35: Egészségünkért! 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét (sz.) Közben: kb. 20.25: Új város a Mátra alján: Pásztó kb. 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása (sz.) kb. 21.30: A Poptarisznya dalaiból (sz.) kb. 22.20: Zenekari muzsika (sz.) kb. 23.00: Szakcsi Lakatos Béla dzsesszkompozícióiból (sz.) KEDDEN DÉLELŐTT KOSSUTH 8.27: A hasnyálmirigy átültetésétől a „Z”-akcióig (ism.) 8.57: Népdalcsokor 10.03: MR 10-14 10.35: De Falla: Rövid élet — kétfelvonásos opera 11.39: ,,Kis kamerámban gyertyát gyűjtök”. — Francsics Károly veszprémi borbélymester önéletírása 1. 12.45: Törvénykönyv PETŐFI 8.05: Fúvósindulók 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melódiakoktél Megyénk a hazai lapokban 1983/50. HANKOCZI Gyula: A tekerőlánt az Alföld középső részén. Ethnographia, 3. sz. [Csongrádi és bokrosi adatokkal. Fényképekkel.] SZALAY Ferenc: A dughagymás táj fajtától a magról termeszthető makói hagymáig. Íiertgazdaság, 5. sz. MOLNÁR Béla: A geotermikus fenergia mezőgazdasági hasznosítása. — Konferencia, Szeged, 1883. május 25—27. Kertgazdaság, 6. sz. PNOVÁK István] N. I.: Csongrád megyei Tanács Továbbképző és Módszertani Intézete, Ujszeged. Magyar Építőművészet, 5. sz. [Az épület ismertetése: Fényképekkel.] (HERNÁDI, Miklós: Biolo gical Research in Szeged. — Talking Lajos Alföldi. The New Hungarian Quarterly, winter. KOVAGÓ Zsuzsa: A Kirov Baffen vendégjátéka. — Klasszicizmus és romantika táncszínpatdon. Táncművészet, november. «Kritika a Giselle szegedi jeletadásáról is. Fényképekkel.] (GALAMBOS András] (galambos) : Az aszály ellenére: megőrzik termelési színvonalukat. — Belvízmentesített táblák. — Feljavított állomány. Újítók Lapja. nov. 25. [A Gorzsai ÁG-ról.]. DEREGAN Gábor: Thália kérdezi: mikor? mikor? mikor? — Színházépítőknél Szegeden.Hétfői Hírek, nov. 28. [A szegedi színház rekonstrukciója.] Dr. Dimer Zoltán 80 éves. Gyógyszerészet, december. [A SZOTE Gyógyszerhatástani Intézetének ny. tanszékvezető egyetemi tanára. Fényképpel.] KATA Mihály: Tanévnyitó a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. — A jubileumi diplomával kitüntettek életrajzi adatai. Gyógyszerészet, december. Az országgyűlés napirendjén a népi ellenőrzés. — Papp Gy. Lászlóné. Népi Ellenőrzés, december. [A vásárhelyi képviselőnő hozzászólása. Fényképpel.] Primőrkertészet családi művelésben. Esti Hírlap, dec. 2. [A szegedi Felszabadulás Tsz-ben.] UDVARDY József—LADÁNYI Zsuzsa—CSISZKA Antal: Város környéki kínálat mozogni vágyóknak. «Népszava, de. 4. [Szegedről is.] Diskusija na IX kongresu DSJS-a. — Milivoj Dordey, Deska. Narodne Novine, dec. 8. [A deszki küldött fölszólalása: Fényképpel.] RUS, Borivoj: Prva nagrada descanima. Narodna Novine, december 8. GÁBOR István: Parasztbecsület — Bajazzók. — Mascagni és Leoncavallo operája Szegeden. Magyar Nemzet, dec 9. [Kritika. ] Két nap alatt huszonnégy mérkőzés. — 16 NB 1-es részvételével. — Szeged. — Lelkes készülődés. Népsport, dec. 9. [Labdarúgó terembajnokság.] PALUGYAI István: Ez még csak a kezdet. — Léggömbfújó mikrobák. Magyar Hírlap, dec. 10. [A szegedi biológiai központ biofizikai intézetének munkájáról.] KISS László: Szomorú szegedi szakadás. Népsport, dec. 10. [Az SZVSE felbomlóban levő NB II-es sakkcsapata.] Kilencen a Dél-Alföldről. — Festmények, kisplasztikák. Petőfi Népe, dec. 10. [Csongrád megyei képzőművészek kiállítása Kecskeméten.] FÁBIÁN István: A DÉLÉP-nél így csinálják. Békés megyei Népújság, dec. 11. [A sportegyesületről.] Jubilál a szegedi szakszervezeti munkáskórus. Népszava., dec. 1l. [75 éves.] EGERSZEGI Csaba: Elégedettek a partnerek a vásárhelyi lábbelivel. — Világpiacon az Apolló. Népszabadság, dec. 13. [Apollo Cipőipari Szövetkezet. Fényképekkel. ] Méreii Edit kiállítása. Petőfi Népe, dec. 13. [A szegedi Móra Ferenc Múzeum, Kupola Galériájában.]LÖKÖS Zoltán: Kilencen a Dél-Alföldről. Petőfi Népe, dec. 14. [Kritika a Csongrád megyei képzőművészek kecskeméti kiállításáról.] IGRICZI Zsigmond: Csak egy telefon. ..Az általános kötvényt csak közületek jegyezhetik”. ötlet, dec. 15. [Szegedi Körzeti Telefonkötvény.] . vasárnap, 16.3. DECEMBER. IS.