Csongrád Megyei Hírlap, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
10 . •vf , ■ ' , világpolitikai híradó IV. A DRÁMAÍRÓ M. Satrov az életét tette fel arra, hogy az októberi forradalom, a lenini korszak valóságos, történelmileg hiteles képét drámai konfliktusok formájában (hisz ilyenek bőségesen adódtak a szovjetrendszer is jókorában) tárja a nézők, olvasók elé. Ez az elkötelezettség korántsem volt mindig könnyű, hisz irodalmi munkássága az úgynevezett „pangás” időszakában bontakozott ki, amikor a konfliktusok hőseinek nevét sem lehetett kimondani és — legjobb esetben, ha nem rágalmazták meg őket — zömük eltűnt a Lenint körülvevő „és mások” névtelen, amorf tömegében. A szerző friss, újszerű történelemszemlélete a jó szemű magyar nézőknek is feltűnhetett, hisz műveinek némelyike magyarul is hozzáférhetővé vált, sőt egyik-másik darabját nálunk is bemutatták. Satrov ma divatos író, s egyúttal — bizonyára, nem alap nélkül — politikai tényezőnek is tekintik. Amikor az írószövetség peregyelkinói alkotóházában találkoztunk vele, épp egy amerikai forgatócsoportot váltottunk. Ám mindez mit sem változtatott elkötelezettségén, amelyet — megtudtuk — személyes okok is motiválnak, hisz az író szülei, régi bolsevikok, szintén a sztálini repressziók áldozataivá váltak. Satrov drámaírói munkásságának központi alakja Lenin. Természetes, hogy az ő figurájának értelmezésével kezdődött a beszélgetés. Az író nagyon határozottan fellépett Lenin emberfeletti, istenítő bemutatása ellen, amelynek elemei ma is elevenek. Hangsúlyozta: Lenin nem szent, s a leninizmus nem vallás, az ilyen megközelítésnek csak a kaszárnyaszocializmushoz van, lehet köze. Kitért a régi Lenin—Sztálin párhuzamra is, hangsúlyozva, a két történelmi személyiség ellentétét. A sztálini korszak súlyos csapást mért a szocializmus, az októberi forradalom ügyére. Az 1934-től intézményesült terrort nem lehet egyszerűen törvénysértések sorozatának felfogni, ez jóval több volt annál: a forradalom vezérkarának lefejezése. A méretekre utalva megemlítette: a párt vezető testületeinek (például az 1934-ben, a XVII. pártkongresszuson megválasztott központi bizottságnak) döntő többségét megsemmisítették, lefejezték a Vörös Hadsereg vezérkarát, a külügyi apparátust, a repressziók óriási károkat okoztak a kultúrában, a tudományban, a pártban, s az egész szovjet társadalomban. E kár mértékéhez közismert adalék a háború első időszaka, de elgondolhatjuk, miként dolgozott legtapasztaltabb munkatársai nélkül a szovjet diplomácia, milyen hatékony volt legjobb elméi nélkül a szovjet tudomány. Mindez, úgy gondolom — mondotta Satrov —, a legsúlyosabb bűntett volt a szocializmus ellen. Mégis, sokan úgy vélik, hogy Sztálin személye öszszefonódott a szocialista építés, a honvédő háború nagy győzelmeivel, amiért is Sztálin bírálata a szovjet emberek számára szent dolgokat sért. Számunkra, így Satrov, a legszentebb nem egyetlen személy, hanem azok az eszmék, célok, amelyeket maga elé tűzött a forradalmárok első nemzedéke. Azzal, hogy kimondjuk az igazságot, csak megerősítjük ezek hatását az új nemzedékek tudatában. A most kibontakozó bírálat egy csodálatos tisztulási folyamat. Meg kell végre mondanunk, hogy az októberi forradalom tényleges vezetői nem voltak árulók, idegen hatalmak ügynökei, ahogy ezt róluk a sztálini korszak rágalmazói állították. A lenini gárda el fogja foglalni méltó helyét a forradalom, a párt történetében. Határozott és feltétlen rehabilitációjuk egyúttal igazságtétel magával a forradalommal szemben is. Az igazság megismeréséhez hozzátartozik az is, hogy kiadják például a 20-as évek alapvető pártdokumentumait, amelyek megvilágíthatják a fejlődés alternatíváit, amelyekből megérthető, mi, miért történt az ország, a párt életében. Reális történelmi képre van szükség, és nem a sztálini hírhedt Rövid tanfolyamra, amelynek torzításaitól sokan ma sem tudnak szabadulni. A peresztrojka bontakozó folyamata állásfoglalásra készteti az alkotó értelmiséget, különösen az olyan elkötelezett alkotókat, mint Satrov, így természetesen szó esett az ő közérzetéről is. „Szerencsés ember vagyok — mondotta —, mert mindazt, ami úgy két éve nálunk történik, azt hittem korábban, hogy nem érem meg, bár a fordulat eljövetelében bíztam. Az elmúlt két esztendő alatt gondolkodó néppé váltunk. Az emberek nyugodtan élnek, szabadon kimondják gondolataikat, a tévedéshez is joguk van. Ez óriási dolog. Ám rengeteg a javítanivaló, örökségünk az élet bizonyos szféráiban valóságos Augiász istállója, és a javításhoz heraklészi erőfeszítésekre van szükség. A fékező, tehetetlenségi erő gyakran önmagunkban, a bennünk élő rossz tradíciókban van. A forradalmi változások azonban mégis megindultak, s mind jobban kibontakoznak, mert egyre jobban felismerjük a fékező mechanizmusokat, s teszünk is ellenük. Ami ma történik, az a valódi leninizmushoz való visszatérés. Nincs itt az ideje, s talán szükségtelen is, hogy jelzőkkel minősítsük a mai korszakot. Az ilyesmivel az ember gyakran melléfog. A megelőző időszakot nagy pangásként minősítjük, de annak idején lenini útnak nevezték, noha az országban sok olyasmi történt, aminek kevés köze volt a lenini úthoz. Most viszont a tettek lényege összhangban van a szavakkal.” Satrov végezetül arról szólt, hogy munkássága azért járja körül újra és újra a lenini időszakot, a forradalom történetét, mert így tudja megérteni a jelen problémáit, a mai konfliktusok eredetét, és kap — talán — lehetőséget arra, hogy némiképp bepillantson a jövőbe. Úgy látja, hogy a leninizmusnak mindig lesz üzenete minden korok változtatói számára, és mindig veszélyt jelentenek majd ezek a tanítások a konzervatívok számára, járjanak bár forma szerint a „lenini úton”. A leninizmus forradalmi lényege és politikai realizmusa nem fér össze az öncsalás színes díszleteivel, a liturgikus politikai jelzőkkel. A lenini gondolatok búvópatakja előbb-utóbb felszínre tör, hogy anyagi erővé válják, ahogy ez napjainkban a Szovjetunióban történik. KENDE JÁNOS A nagy október M. F. Satrov író 2 Pravda-kommentár a közelgő csúcstalálkozóról Az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozó bejelentését az egész világon elégedetten és nagy megkönnyebbüléssel fogadták, remélve, hogy Washingtonban majd konkrét megállapodások születnek a bizalom erősítéséről, a leszerelésről, a tartós béke megteremtésének útjairól — hangsúlyozta vasárnapi nemzetközi összefoglalójában a Pravda, Eduard Sevardnadze washingtoni tárgyalásainak első visszhangjait értékelve. Az SZKP KB tetőponti napilapja emlékeztet rá, hogy Genf és Reykjavik után ez már a harmadik legfelső szintű találkozó lesz a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői között. Komoly erőfeszítésekre is van szükség egy-egy ilyen megbeszélés előkészítéséhez, most is alig egy héten belül két külügyminiszteri megbeszélés volt Moszkvában,illetve Washingtonban, s Mihail Gorbacsov külön üzenetet intézett Ronald Reaganhez. Ezek az események újólag bizonyítják, hogy dinamikusabbá váltak a szovjet—amerikai politikai kapcsolatok és a tárgyalási folyamat is. A decemberi csúcstalálkon Az alábbi gyorshír pénteken este, jóval lapzárta után érkezett: december hetedikén kezdődik meg Washingtonban Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan csúcstalálkozója, Fzt Reagan elnök személyesen jelentette be pénteken, Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel tartott találkozója után. A csúcstalálkozó idején írják alá a szovjet—amerikai szerződést a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról. Jó tartalmas napirendjét ismertetve, a Pravda rámutat, hogy a két ország vezetői a szovjet—amerikai kapcsolatok egészét tekintik át, a fegyverezet csökkentését, az emberi jogi és humanitárius kérdéseket, a regionális konfliktusok rendezését, valamint a kétoldalú együttműködés fejlesztését. A csúcstalálkozó — minden kétséget kizáróan — jelentős előrelépést hoz majd minden érintett kérdésben — állapítja meg a lap. A washingtoni tárgyalások középpontjában a fegyverkezési hajsza beszüntetésének problémái szerepelnek majd. Befejezéséhez közeledik a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákról szóló megállapodás előkészítése, a „kettős nullamegoldás” dokumentumának aláírása, valóban történelmi jelentőségű esemény lesz. Korunk realitásai azonban óva intenek az eufóriától, hiszen e fegyverek felszámolása csak a nukleáris arzenál három százalékát érinti, így tehát csak a radikális csökkentésekhez vezető első lépésként szabad értékelni. A hadászati támadó fegyverzet kérdése — amely szorosan kapcsolódik az űrfegyverkezés megakadályozásához, az ABM-szerződés megszilárdításához — viszont valóban kulcsfontosságú a nukleáris leszerelés tekintetében: ezt a washingtoni találkozón meg fogják vitatni, s az 50 százalékos csökkentést szabályozó szerződés gyors előkészítésével azt alá is lehetne írni Reagan elnök moszkvai látogatásakor — hangsúlyozza végezetül a Pravda. Befejeződött a kínai pártkongresszus Vasárnap délben ünnepélyes záróüléssel fejezte be munkáját a Kínai Kommunista Párt 13. kongresszusa, amelyen több mint 46 millió párttag képviseletében 1959 küldött és meghívott delegátus vett részt. A nyilvános záróülést megelőzően tartották meg a kongresszus második teljes ülését, amely zárt ajtók mögött zajlott le. Az ülés első napirendi pontja volt az új központi bizottság, a központi tanácsadó bizottság és a központi fegyelmi és ellenőrző bizottság titkosszavazással való megválasztása. A küldöttek tetszés szerint módosíthattak a szavazólapokon szereplő jelölőlistákon, kihúzhatták neveket és más neveket írhattak be a kihúzottak helyett. A küldöttek 175 teljes jogú tagot és 110 póttagot választottak be a Kínai Kommunista Párt új központi bizottságába. Az új központi tanácsadó bizottság 200 tagú, az új központi fegyelmi és ellenőrző bizottság pedig 69 tagú. A határozatok elfogadása után elhangzott zárszóban Csao Ce-jang kijelentette: az egész pártnak arra kell törekednie, hogy határozottan ültesse át a gyakorlatba a párt alapvető vonalát a szocializmus kezdeti szakaszáról, következetesen hajtsa végre a kongresszuson elfogadott határozatokat, törekedjék a kijelölt feladatok valóra váltására, és vezesse a kínai népet a folyamatos előrehaladásban a kínai jellegű szocializmus építésének útján. Csao Ce-jang köszönetét fejezte ki mindazoknak a politikai pártoknak és szervezeteknek, amelyek a világ különböző részeiből üdvözölték a 13. pártkongresszust. Külön megköszönte a kínai demokratikus pártok és pártonkívüli személyiségek üdvözleteit és jókívánságait. A körülbelül félórás záróülést az Internacionálé hangjaival fejezték be. 4 (Folytatás az 1. oldalról.) hogy teljesítse a gazdasági, a szociális és a szellemi szférában meglévő feladatokat. Az ön tevékenysége, Kádár elvtárs, elválaszthatatlan a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság eszmei egységének és testvéri együttműködésének nagyszerű eredményeitől. Ennek köszönhetően országaink és kitüntetési ünnepség Moszkvában népeink közelebb kerültek egymáshoz, őszinte barátságunk alapot ad ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk előre a szocializmus, országaink fejlődésének, új feladatainak megoldása felé. Kívánok önnek jó egészséget, sok erőt és alkotó energiát. E napon és ebből az alkalomból a legszívélyesebb üdvözletét és gratulációját küldi önnek Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Újabb sikereket kívánok önnek, a szocialista társadalom magyar földön történő építése, országaink szorosabb együttműködése érdekében, a béke és a szocializmus javára kifejtett tevékenységéhez. Kádár János köszönő szavai — Kedves Gromiko elvtársi Kedves szovjet barátaink! Elvtársak! Mindenekelőtt köszönöm azokat a meleg szavakat, amelyeket ön most hozzám intézett, és Gorbacsov elvtárs üdvözletét. Amikor hírét vettem, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 75. születésnapom alkalmából ilyen magas kitüntetésben részesített — én is ember vagyok —, meghatott a figyelmesség. Külön köszönöm azt a magas értékelést, amellyel ennek a kitüntetésnek az adományozását indokolta. Az ember a saját cselekedete megítélésében nem illetékes, s ha Önök így ítélik meg, az maga kitüntetés számomra. Ami a Szovjetuniót illeti, régen, amikor mint munkás a kapitalizmus viszonyai között öntudatra ébredtem, kezdtem megérteni a Szovjetunió hatalmas, világtörténelmi szerepét. Ez a tiszteletem, becsületes értékelésem azóta szünet nélkül növekedett. Amikor én azt az utat jártam, hogy a magyar munkások és népünk tisztességes szolgálatára törekedtem, az mindig elválaszthatatlan volt számomra a Szovjetunió barátságától. Végtelen megelégedésül szolgált számomra, hogy ma mind a nagy szovjet nép, mind a magyar nép közös úton, a szocializmus útján jár. Országainkat, népeinket megbonthatatlan barátság, s növekvő, egyre szélesedő együttműködés köti össze. Én mindig úgy tudtam, hogy a mi népeinket sorsközösség kapcsolja össze: nehézségben, jó időben, jó sorsban egyaránt. A szocializmus építésének útja nem könnyű út, nehéz út. De népeink érdekeinek becsületes szolgálata más úton számomra elképzelhetetlen. Most, amikor még egyszer megköszönöm a magas kitüntetést, megbecsülést, figyelmességüket, csak annyit mondhatok, hogy én ezután sem leszek hűtlen a magyar —szovjet barátsághoz, mert ezt a barátságot, ennek szolgálatát eszem és szívem nagyon mélyen diktálja. Most, hogy éppen Moszkvában egy ilyen különleges alkalom adódik számomra, hogy átadták nekem ezt a kitüntetést, meg szeretném mondani, nagyon örülök neki, küldöttségünk többi tagjával együtt, hogy részesei lehetünk ennek a nagy történelmi eseménynek, a szovjet állam fennállása, az októberi forradalom győzelme 70. évfordulójának. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió párt- és állami vezetése népe jelenlegi irányvonalának végtelenül örülök. Ez az út nehézségekkel jár. De a boldogulás egyedül reális útja. Törekvéseiket a legmelegebben üdvözöljük, s gondolom nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép ugyanezen az úton jár. A valóságot reálisan nézve, a dolgokat néven nevezve, s a valódi feladatokhoz hozzáállva bízunk abban, hogy meg fogjuk oldani az útközben adódó igen nehéz feladatokat is. A magyar— szovjet barátság és együttműködés ebben segít nekünk. Ez az ünnepség, amely itt, Moszkvában kezdődik, világra szóló ünnepség. Én azt hiszem, hogy a magyar párt, minden magyar kommunista, a szocializmust építő magyar nép drukkol önöknek a sikerekért. Azt hiszem, hogy az önök jelenlegi irányvonalához, ehhez a kurzushoz a társadalmi haladást, az igazságot, az emberiség békés és biztos jövőjét óhajtó minden embere sikert kíván. Szívemből, egészséget, teljes sikert kívánok önöknek, pártjuknak, országuknak. Még egyszer köszönöm. Moszkva ünnep előtt Történelmi számvetéssel kezdődik hétfőn az az ünnepségsorozat, amellyel a szovjet fővárosban a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját köszöntik. Hétfőn, délelőtt tíz órakor kezdődik meg az SZKP KB, a szovjet és az oroszországi legfelsőbb tanács, valamint a szovjet kormány együttes ünnepi ülése. Ezen hangzik el Mihail Corbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának hetek óta nagy érdeklődéssel várt beszéde, amelyet 75 nyelvre fordítanak le. Ebben részletesen szó lesz a szovjet állam hét évtizedes történelmi útjáról, a tapasztalatokról. A várakozások szerint a főtitkári beszéd — melynek téziseit október közepén hagyta jóvá az SZKP Központi Bizottsága, — elemzi a szovjet történelem mindmáig „fehér foltként” kezelt időszakait is, kijelölve a párt által követendőnek tartott irányt a történészek szakirányú kutatásaihoz. A történelmi mérleg megvonása mellett a beszéd nagy teret szentel a mai szovjet társadalom elemzésének, és a jövő feladatainak. A hétfői ünnepséget a szovjet televízió és a rádió egyenes adásban közvetíti mind az öt földrészre. HÉTFŐ, 1987. NOVEMBER 2.