Cukoripar, 1968 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1968-07-01 / 4. szám

122 Cukoripar XXX. évf. (1968), 4. sz. munkájában következetes, munkájában eredmé­nyes. Jó érzékkel és szervezőkészséggel mozgósítja szakembereit a központi feladatok megoldására, a gyár feldolgozási eredménye állandóan javul. Vezetése alatt a gyár az 1967/68-as kampány­ban mind az összes répafeldolgozási, mind a napi átlagos répafeldolgozási tervét túlteljesítette és jó eredményt ért el a cukorveszteség csökkentésében. Javult a gyárban a finomítvány-gyártás minősége, melyet az exportáló külkereskedelmi vállalat is elismert. Érdeme, hogy az egy telephelyen épült két élelmiszerüzem — cukor és konzervgyár — közös műszaki jellegű ügyeinek megoldását messzemenő körültekintéssel, az adottságok és igények jól át­gondolt összehangolásával irányítja. Felelősségteljes munkája mellett aktív párt­munkás. Jó munkájáért eddig két ízben részesült „Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója” miniszteri ki­tüntetésben. MUNKA ÉRDEMREND bronz fokozata kormánykitüntetésben részesült Juhász József, a Magyar Cukoripar Ercsi Cukor­gyárának nyersoldali manipulánsa, szocialista bri­gádvezető. 39 éve dolgozik a cukoriparban, egyfolytában az Ercsi Cukorgyárban. Hosszú pályafutása alatt a cukoriparban nagy szakmai tapasztalatot szerzett. Jelentős szerepe volt a répafeldolgozás mennyiségi növelésében, valamint a cukorveszteség csökken­tésében. Mint szocialista brigádvezető eredménye­sen neveli a brigád tagjait, de ezen túlmenően jó emberi tulajdonságaival és helyes vezetési módsze­rével — üzem alatt — irányítja az egész nyersoldal munkáját. önzetlen társadalmi munkás. A gyári pártve­zetőségnek tagja, a községi tanács VB. tagja és 10 esztendeje vesz részt mint népi ülnök az Adonyi Járásbíróság munkájában. Kilenc alkalommal ka­pott „Kiváló Dolgozó” oklevél jutalmat és két eset­ben részesült „Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója” miniszteri kitüntetésben. A vezetése alá tartozó szocialista brigád elnyerte a „Szocialista Brigád” bronzfokozatát. 1968. április 25-én a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériumban megtartott ünnepségen „Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója” c. miniszteri kitüntetésben részesültek. Az ugyanazon a napon a Magyar Cukoripar központjában megtartott „Élüzem” ünnepségen „Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója” c. miniszteri kitüntetésben részesültek: Nagy László , a Magyar Cukoripar vezérigazgatója, Ádori József művezető, Magyar Cukoripar Petőházi Cukorgyára, Czupy Imre igazgató, Magyar Cukoripar Ácsi Cukorgyára, Dr. Vigh Albert, a Magyar Cukoripar igazgató-főmérnöke Bakos Józsefné beruházási ügyintéző, Magyar Cukoripar központja, Deme Ferencné vezető statisztikus, Magyar Cukoripar központja, Sződi J.: A M. C. ismét élüzem

Next