Cukoripar, 1981 (34. évfolyam, 1-4. szám)

1981-07-01 / 4. szám

Cukoripar XXXIV. évf. (1981.) 4. szám 149 Hazai cukorgyárainkban jelenleg többféle mi­nőségű és gyártmányú cső van a bepárlókba be­építve. Különféle körülmények között, egy, il­letve több kampány során nyílt alkalom vizsgá­latok végzésére, a következmények levonására. A cukorgyárak érdeklődésére való tekintettel célszerűnek mutatkozott a tapasztalatok széle­sebb körű kicserélése. Ezért 1981. III. 17-én a Szolnoki Cukorgyár tanácstermében megbeszé­lést tartottak a 12 cukorgyár, a FERROGLOBUS Vas- és Acél Termelőeszköz Kereskedelmi Vál­lalat, valamint a KÖVAC Kőbányai Vas- és Acél­öntőde képviselői. Elöljáróban meg kell említeni, hogy a tapasz­talatok szemléletesebbé tétele érdekében külön­féle minőségű és gyártmányú csövekből vett mintadarabokon a Szolnoki Cukorgyárban a mechanikai igénybevétellel és a préseléssel kap­csolatos próbákat végezték el. Az Ercsi Cukor­gyár laboratóriuma a savállóságot kémiailag vizsgálta. Mindkét vizsgálat eredményét a szó­beli tájékoztatással párhuzamosan bemutatták a jelenlevőknek. Először Lakatos Lajos, a Szolnoki Cukorgyár termelési osztályvezetője ismertette eredményei­ket. A cukoripari bepárló acélcsöveinek korrózió­ja Európa-szerte ismert jelenség. Az utóbbi évti­zedekben a kutatás egyik intenzív területévé vált a korrózió okainak, összefüggéseinek feltá­rása, a jelenség elleni védekezés módszereinek kialakítása. Megállapítható az is — annak elle­nére, hogy lényegesen előrehaladtak ismereteink ezen a téren — hogy az okok nem egyértelmű­ek, a szakirodalomban javasolt védekezési mó­dok is különfélék és nem teljes értékűek. A Szolnoki Cukorgyárban — több más cukor­gyárhoz hasonlóan — az 1960-as évek végén a bepárló szénacélcsöveinek sorozatos lyukadását tapasztalták. A Cukoripari Kutató Intézet meg­bízásából és közreműködésével a NEVIKI Kor­róziós Tanácsadó Szolgálata kutatásokat végzett a jelenség felderítésére és a védekezés lehetséges módszereire (1970). A következő 1973, 1974, 1975. kampányok so­rán a korrózió ismét súlyosabb mértékben lépett fel, ami ösztönzést adott a további vizsgálatok és a káros folyamatok visszaszorítására irányuló üzemi kísérletekre. Az ellentmondásosnak tűnő korróziós tapasztalatok okainak feltárása során a vizsgálatok az alábbiakra terjedtek ki: — az acél bepárlócsövek anyagminősége és kor­róziója közötti összefüggés — a bevonat, illetve lerakódásképződés szere­pének — a cukorlé kémiai jellemzőinek, illetve a tech­nológiai tényezők befolyásának megállapítá­sára. A vizsgálatok elvégzése, a gyakorlati tapasz­talatok összegzése után javaslatot tettek a kor­róziós folyamat korlátozásának lehetőségeire (1977): 1. — A korróziós folyamat gátlására egyik kézenfekvő lehetőségként a cukorlé lúgosságá­nak szabályozása kínálkozott. A csövek korró­ziója az oldat redoxpotenciáljától és pH-jától függően jön létre. —0,64 V potenciál alatt nincs korrózió. —0,64 V potenciál felett a közép pH és redox­potenciál értékétől függően a vas korrodál, vagy passziválódik. A passzivitás határértéke alacsony potenciáloknál, magnetitréteg hiányában (pl.: új csöveknél vagy savazás után) 9,5 pH, de mag­netitréteg jelenlétében 9,0 pH. A gyakorlatban akkor lehet biztonsággal a passzív réteg kialaku­lására számítani, ha a cukorlé hidegen mért pH- ja 9,5 fölött van. Ezért célszerű az újonnan csö­vezett készülékek esetében, valamint kampány­­kezdéskor a technológiai szempontból megen­gedhető legmagasabb pH-értéket (10,5—11,0 pH) betartani a lében a védőréteg kialakítására. Az így kezelt levek korrozivitásának ellenőrzése érdekében a redoxpotenciál és pH folytonos mé­rése, regisztrálása és szabályozása feltétlen meg­oldandó. 2.­­ Másik módszer a Mg-ötvözetből készült au­­tonóm­ anódok alkalmazása lehetett volna. A vé­­dőanódoknak azonban a csövek belső terében szimmetrikusan kell elhelyezkedniük, elektro­mosan vezető összeköttetést létesítve a védendő csövek anyagával. Azokban a pH-tartományok­­ban, ahol a Mg korrodálódik, makroelem jön lét­re, amelynek anódjaként a magnézium oldódva az acél számára védelmet nyújt. A Mg-anódok várható fogyása max. 0,125 g/m2 óra. Az anód­­szükséglet 1000 m2 felületre 52 kg, 1500 m2 fe­lületre 78 kg. Gyakorlatilag a Mg-anódos védelmet csak az acél „pörgető” elemet tartalmazó bepárlócsövek­­ben lehetett volna megvalósítani, de még a kí­sérleti kivitelezéshez is konstrukciós változtatá­sokra lett volna szükség, így az eljárás alkal­mazását elvetették. 3. — Króm-nikkel tartalmú acélcsövek haszná­lata lehet a harmadik mód korrózióálló bepárlók létrehozásához. NSZK és dániai cukorgyári ta­pasztalatok szerint a Cr-Ni csövek élettartama 10—12 év. A 12—13% Cr-ot tartalmazó acél­fajták letörlési potenciálja a cukoroldatokban mért redoxpotenciál értékeknél magasabb, így lyukkerózió veszélyének nincsenek kitéve. Gya­korlati jelentősége elsősorban az austenites Cr- Ni acéloknak van. A gazdaságossági számításhoz előzetes kísérleteket tartottak szükségesnek. En­nek érdekében az 1977. évtől folyamatosan sza­bályozták a bepárlók pH-ját is. Bár a bepárlón rendszeresen 8,5—9,0 pH-értékű leveket tudtak átáramoltatni, a korrózió okozta fűtőcső-meghi­­básodások nem csökkentek. 1977. és 1978-ban a bepárló I. és II. fokozatát teljesen át kellett cső- A rozsda-, saválló csövek cukoripari tapasztalatai Beszámoló

Next