Debreceni Szemle, 1928 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 9. szám - Nánay Béla: Bánffy Miklós, Szabó Mária, Tabéry Géza

536 Nánay Béla, Bánffy Miklós, Szabó Mária, Tabéry Géza, nem keresi. Hiszen Kisbán művészete nem megold, csak tükröz. Szer­kezetben azonban újjal próbálkozik, filmszerű megoldással. A vissza­néző előadás, a hármas egységbe szorítás drámai levegőt teremtenek. A lélekrajzban elmélyül az író , tárgyilagos megértéssel nézi a beteges, érzékeny lelkeket és vergődésüket. A kidolgozásban is gondosság vezeti, annyira, hogy már mesterkéltnek látszik. Ha összefoglalóan akarjuk Kisbánt értékelni, Ady megállapítására kell visszatérnünk : „A legszebb értelmű és úriasságú amatőr író.“ * Szabó Mária novellákkal, fordításokkal (Strindberg, német regé­nyek) kezdte írói pályáját. Már első novellái (1918) várakozást fűztek nevéhez. Kisebb munkákon edződött ereje kibontakozott teljességben mutatkozik első — a rangsorban is első — regényében. Felfelé (1925) fejlődési regény, amelyhez valószínűleg az írónő fejlődése is adott motívumokat , de mindenesetre adott az egykori debreceni papkis­asszony visszaemlékezése. A felfelé vezető út hőse Horváth Ágnes. Gyermekkorában kerül Debrecenből a földhöz, a véletlenül örökölt nagy­birtokhoz. Az árva birtok, dzsentri generációk úri könnyelműségének senyvedője, gazdára áhítozik. A föld fogja meg Ágnes lelkét, egy tiszta­lelkű és tisztakezű paraszt, Juhász bácsi becsületességén keresztül. Ágnesnek is kell a föld, hogy legyen valakije. Apja, aki a tanári pedan­téria szürkeségéből került az úri világba, primitív akarattalansággal kötődik imponáló és üres rokonához. Az anyja illemrendőr, akinek egy vágya van, hogy leánya törje be magát egy — emberileg értéktelen — vidéki társaságba, s még egy szűk, önző anyai kívánsága : szeresse leánya az ő illúziós szerelmét. A maga, született, energiájából és lelki­adottságából nő fel ez az elhagyott egyke. Néhány modern könyv, vezető és szinoním jóbarát enyhítik e nagy magányt. Ágnes sokat kap tőlük, de a föld ereje táplálja és erősíti őt. Intuíciója meglátta, hogy ,,a földből fakad minden áldás... Hogy generációk hűségesen szolgálják a birtokot s szegények maradnak. . . Hogy a tulajdonosnak nemcsak önmagával szemben van kötelessége, hanem a verejtéket áldozókkal szemben is“. Erre a kötelességre teszi fel életét. Mikor Pál, az okos, szeretett férfi fényt igér, Ágnes a munkáról beszél. Neki is van hivatása s nem hagyja el a férfiért, így lesz lenézett, különc, társaság­ból kianathémázott vén leány , hiszen „kivált a magyar sorsból“. „De csakis ez a menekvés útja.“ Az élet szennyje, nyersesége ökölcsapá­sokat mérnek rá , de ő tisztán áll meg. A háború destrukciója körülötte is pusztít, de a minden­ összeomlásban megmenti családját, birtokát s a lelkét is. Az egyetemes lelki pestis, a gyűlölet nem fertőzi meg. A Horváth-házban a tiszta krisztusi érzés embert lát a csehben, német­ben, angolban, szerbben. A köteles gyűlölet idején lombosodik ki Ágnes­ben a hit, hogy testvéri bánással kiszélesítheti a minden országban élő emberek megértő táborát, akik nem a könyvekből betanult jelzőket ragasztják az idegenhez. Végül Ágnes megmenti a boldogságát is , aminek megadására a költői bíráskodás kötelezve van. Justh Zsigmond regényeinek rokona a „Felfelé“. A magyar élet

Next