Debreceni Szemle, 1944 (18. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 1. szám - Dömötör Sándor: Keletről vetette ide a vihar... Tátorján a Balaton mentén

Dömötör Sándor : Keletről vezette ide a vihar szíves közlése szerint Kenese határában már Jávorkáék előtt felismerte Tolnai Pál ezt a növényt a Likas-partokon túl, hová a márnái legelőről került. Ez a terület az akarattyai fennsíkhoz fekvés és széljárás tekin­tetében teljesen hasonló jellegű határrésze Kenésének. A márnai legelőn ma már nem nagyon található a tátorján, de valamikor, 50—60 évvel ezelőtt még tömegesen volt látható. Jánosy Aurél a márnai tátorján­­ból 1938-ban kertjébe is átültetett néhány bokrot, azonban az áttelepí­tés nem sikerült. A második kísérlet azonban 1939-ben teljes sikerrel járt : még ugyanebben az évben gyönyörűen virágzott. Jánosy Aurél azóta is változó sikerrel folytatja kertjében a telepítés munkáját. A tátorján másik ismert telepítője Margittay Rikárd, aki lelkes szó­szólója a növény díszkertekben való meghonosításának. A tátorján első tudományos ismertetője nem magyar ember, ha­nem Clusius, a híres belga természetkutató volt. „Munkája Pannonia növényeiről már megjelent, amikor a magyar növénykutatók köréből eljutott hozzá a tátorján neve , mivel azonban a magyar nyelvben járat­lan volt, tataria alakra latinosította“ — írja róla Rapaics. Clusius magyar pártfogóját, Batthyány Boldizsárt, Németújvár törökverő urát kérte meg, hogy küldjön neki bécsi kertjébe „tataria ungaricát“. Batthyány a növényt meg is szerezte Clusius számára, azonban Clusius alaposabban mégsem foglalkozott vele, mert 1601-ben megjelent Rariorum plantarum historia című művében — szokása ellenére — rajzát nem adja, leírása is hézagos. Mivel a XVI. század 80-as éveiben a török megszállás határvonala a Balaton irányában húzódott, való­színű, hogy Batthyány Kenese (a növény mai lelőhelye) környékéről szerezte be a Clusiusnak küldött növényt. Clusius, a nagy tekintély azonban egy nagy természettudományi tévedésnek vetette meg alapját a tátorján nevének önkényes magyará­zatával. Többek között azt is megjegyezte róla, hogy a magyarok Eger körül és a „Dáciával határos területeken“ szűkös esztendőkben kenyér­nek eszik a gyökerét. „Talán a tatárok tanították a magyarokat e gyökér használatára — írja Clusius —, ugyanis a tartarusokat Magyarországon általában, még a németek is, tatároknak nevezik.“ A tatárkenyér majd két évszázaddal Clusius híradása után újra alaposabban foglalkoztatta a tudós világot. A leydeni születésű Jacquin Miklós, a bécsi egyetem hírneves botanikus tanára, aki egykor Selmec­bányán is tanárkodott, ismerőséhez, a selmeci születésű Hell Miksa udvari csillagászhoz fordult az Egerben élő tátorjántövek megszerzése végett. Hell küldött is neki két tövet, azonban ezek a hosszú szállítás alatt teljesen elrothadtak és erős bűzt árasztva, érkeztek meg Jacquin­­hez. Jacquin azonban valahogyan csak megszerezte a növényt és egyik magyar tanítványának adta ki tanulmányozásra. Sebeők Sándor, aki hazulról, Törökszentmiklós tájékáról is ismer­te a növényt, a kapott feladatnak megfelelt és doktori értekezését 1779-ben, majd 1781-ben módosított szöveggel Jacquin Miscellaneáiban is kiadta Dissertatio inauguralis medico-botanica de Tataria, hungarica címen. Jacquin már tudta, hogy a növény a Crambe nemzetséghez tartozik és így a növény Sebeők dolgozatában már a ma is ismert tudományos nevén szerepel.

Next