Gunst Péter - Angi János - Bényei Tamás - Pósán László (szerk.): Debreceni Szemle. Válogatás az 1927-1944. évfolyamok anyagából (Debrecen, 1993)
Irodalomtudomány-irodalomtörténet
is kevesebb. Meglát minden emberi fogyatkozást s a nyárspolgár kaján kárörömével mulat rajta ; csak egyszer árulja el, a Noszthy-fiú történetében, hogy nagyobbra lett volna hivatott. Nem oly őstehetség, de komolyabb nála Gárdonyi. Történelmi regényeiben is az átlagember reális életének rajzával kelt illúziót. A néplélekbe jobban behatolt, mint elődei, új színt azonban alig ad ahhoz a képhez, melyet Tolnainál megtalálunk. Vívódik az élet magasabb kérdéseivel, de naív filozófiája sohse bírt igazi érdeklődést kelteni. Mint Mikszáth, ő is a szó mindennapi értelmében „költői“ : a felületen új és friss, de ábrázolásmódja a leglényegében megszokott. Még inkább áll ez a kitűnően komponáló Herczeg Ferencre, aki ma sem szabadult ki a kilencvenes évek konvenciói közül. Modern problémák iránt az ő érzéke a legnagyobb, konfliktusait azonban rendesen a kaszinói felfogás oldja meg. Előkelő hősei alapjában olyanok, ahogy őket a polgárember elképzeli. Szabatos megfigyelő s a kor mélyülő hajlama mind több nyomot hagy alkotásain, de lelkünk mélyéig megrendíteni tragédiáival sem képes. 6. Abban, hogy századvégi irodalmunk még romantikus történelmi regényeiben sem lép túl a demokratikus , kispolgári költészet határán, már ludas az a szerep is, mely szellemi életünkben a hazai zsidóságnak jutott. Fölösleges itt arra emlékeztetni, hogy közülök a kiválóbbaknak bőven jutott a spirituális sóvárgásból. Nagy átlaguk azonban, a szabadverseny tülekedéseihez nem szokott társadalmunkban, oly mohón árasztotta el a földszerzés, nagyipar és a kereskedelem mellett főleg a sajtót s a színházat, hogy a nagy tömegekbe egyre inkább beleolthatták a nélkülük is járványos materialista szellemet, a nyárspolgári kényelem ájtatát s az olcsó érzelgősséget. Nélkülük az elvárosiasodás folyamata lassúbb, de veszélytelenebb lett volna. Mikor radikális vezéreik fölismerték Ady szövetségének becsét, divatból csatlakoztak hozzá is, de mily kevesen voltak sorukban még Ady közvetlen környezetét sem véve ki, — akik azt látták s azt értékelték a költőben, aminek ma látjuk őt. Az Adyék mellett csapott örömriadal sok tekintetben oka volt annak, hogy a magyarság széles tömege előtt homályban maradtak új irodalmunk nagy értékei ugyanakkor, midőn a közelismerésből exportdrámáink is bőven kivették részüket. A közepes tehetségek cukros költészetéhez képest az Ady-nemzedék alkuvásnélkülisége s az élet összes realitásait a szellem régióiba fölemelő ereje anyagelvűségnek, európai kultúráltsága pedig ízléstelen vadzseniskedésnek rémlett. Pedig századunk irodalmában nemcsak az a szerep jut nekik, hogy az új világáramlatok számára tág csatornát ásnak, hanem egyszersmind ők buzogtatják elő költészetünk eldugult régi forrásait. Vezető egyéniségeiket a külföldnél sokkal inkább ihleti irodalmunk s a magyar élet. Ady harcos nacionalizmust trombitál, mikor közvéleményünk édesen szendergi meg a harmincmilliós magyarság álmát. Az élet igazainak éneklője és vallásos költő. Babits Arany esztétizmusából s az ,,odi profanum“ elzártságából egyetemes fájdalmaink tolmácsává és kultúrjavaink szószólójává fejlődik. Móricz Zsigmond társadalmi szintéziseiben, a falu s a kisváros életének mély felelősségű rajzában alig