Gunst Péter - Angi János - Bényei Tamás - Pósán László (szerk.): Debreceni Szemle. Válogatás az 1927-1944. évfolyamok anyagából (Debrecen, 1993)
Irodalomtudomány-irodalomtörténet
Azóta irodalmunk az európai szellemkórussal összhangban ugyan, de mindinkább saját törvényei szerint fejlődik s önmagától kitermeli azokat a módszereket, amelyek nyugaton sem tudatosultak még. A Bolond Istók I. éneke 1850-ben már naturalista színeket használ. Hasonló ecsetvonásokat lelünk Tolnai monumentális regényeiben is. Ez a méltatlanul felejtett nagy írónk erős szociális érzékkel festi a társadalmi rétegek kíméletlen harcát, különösen pedig az egyéni jóság s nagyság tragikus tusáit. Módszere a szimultanizmus (pl. Az urak), melynek vibrálása már szinte a festői pointillizmusra emlékeztet. Vajda János, Baudelaire-rel csaknem egyidőben, szimbólumokkal kísérletezik bensőséges hangulatai érzékeltetésére és sötét szerelmi lírája, tragikus alapszínű világfölfogása mellett még formai egyenetlenségeiben is rokon a francia költővel.12 A lelki elemzés Remény után Ambrus regényeiben él tovább, Justh Zsigmond pedig nagy ciklust tervez a magyar életről, mint külföldön divat Balzac óta, s Tolsztojhoz hasonlóan ő is a kissé arisztokrata módon eszményített parasztságtól várja a megváltást, amiben egyébként Vajda is egyetért vele. Vajda nagy líráját Schopenhauer szellemében, de a keresztyénséghez folyton közeledve Reviczky ápolja tovább képességeihez mérten, míg barátja, a homályban elpusztult Komjáthy Nietzsche első költő-tolmácsa lesz irodalmunkban. Azt is megemlíthetnők, hogy az új romantika a magyar színpadon már a kiegyezés előtt jelentkezik. Igaz, hogy ezek a költők, írók a közönségre alig hatottak, de ennek főleg az az oka, hogy a nagy triász, Petőfi, Arany és Jókai annál népszerűbb lett rohamosan polgárosodó társadalmunkban, minél mélyebbre merült az általuk ábrázolt patriarchális hőskor az évtizedek távolában. A kilencvenes években, mikor az egész Európa riadtan menekül már kifelé a kicsinyes életviszonyok valóságából, a magyarságra rávirrad a millennium. A sok gazdasági baj, közjogi hercehurca, politikai megalkuvás, közéleti rothadás háttérbe szorul. A nemzet széttekint egy ünnepi percben s beleszédül, mennyit haladt egy emberöltő alatt. Fokozza boldog szédületét múltúnk nagysága is. A századok óta puszta létéért remegő magyarság arra ocsúdik, hogy övé Európa egyik legrégibb állama. Úgy-ahogy összebékülve a dinasztiával is, örökre megszilárdultnak véli jövőjét. A károgó pesszimistákról tudni sem akar többé. Ekkor hull ki a köztudatból végleg az imént fölsorolt írók, az egész Vajda-Tolnai csoport jelentősége. A lírában visszhangtalanul tűnik el Komjáthy intellektuális vergődése ; Szabolcska pleinair költészete sikert arat Petőfi legigénytelenebb tárgyköreinek fölelevenítésével. Az uralkodó műfaj, a regény pedig három erős tehetséggel is jelzi az irányváltozást. A legnagyobb köztük Mikszáth, aki Jókai nyelvének orgonabúgását egy páratlan zengésű hegedű varázsos közvetlenségével váltja föl. Eleinte a néphit szárnyán a misztikum világába is föllendül, de hamar kiviláglik, hogy ez csak esztétikai játék nála. Alapvonása a teljes kiábrándultság ; ebben France és Shaw rokona, akiknél sokkal több a teremtőereje, de felelősségérzete náluk 13 13 Laczkó Géza : Nyugat, 1023. II. 123. I.