Dél-Kelet - Heti Dél-Kelet, 1991. július-december (3. évfolyam, 26-48. szám - 1. évfolyam, 1-3. szám)
1991-09-20 / 37. szám
BARÁTI BESZÉLGETÉS 12 Egy budapesti kisebb, de otthonos magánlakásban kötetlenül beszélgetünk Fehérváry Istvánnal, aki nemrég tért vissza az USA-ból. Nevéhez fűződik - többek között - a néhai diktatúrában keményen tiltott, üldözött „Börtönvilág Magyarországon”, majd a „Szovjetvilág Magyarországon” című dokumentumkötet. Ahol beszélgetünk, maga a házigazda is „börtönviselt”. Ölti Vilmos halálbíró koncepciós, titkosított perben 15 évi szabadságvesztésre ítélte. z alábbiakban részleteket közlök egy hosszabb hangfelvételből, melyet Fehérváry Istvánnal készítettem. - Elsősorban arról van itt szó - kezdi Fehérváry István -, hogy a sokféle szervezet nem képes egységesen átfogni és a szélesebb nyilvánosság elé tárni az elmúlt évtizedek vonatkozó „fehér foltjait”. Azonban támogatjuk, hogy különböző időszakok különféle csoportosulásai elősegítsék a végső nagy célunkat: 1945-től, vagy akár ezt megelőzően is, a törvénytelenségeket kutató munkával, a még élő bajtársak és tanúk beszámolói és dokumentációk alapján tényszerűen feltárjuk. A mi közösségünk összefogja a recskieket a Pofoszt, a MUSZ-t; nem helyette és legkevésbé „felette" kívánja koordinálni az ilyetén tényfeltárást. Az elmúlt évtizedeknek minden mozzanatát idevonatkozóan megnyugtató hitelességgel dokumentálni kívánjuk közös munkával. Akik keveset vagy szinte semmit sem tudnak Fehérváry Istvánról, azok számára mondanál valamit? Szinte dantei életutadról. Mi is történt veled? - A háború vége felé mint repülőst avattak tisztté. A háború után a Műszaki Egyetemre iratkoztam be. Már itt az egyetemen hamarosan összeköttetésbe kerültem az országosan szerveződő ellenállási csoportokkal. Közelebbről a Kossuth Lajos Akadémia akkori kiképző parancsnokával, Hadváry Pál vezérezredessel, akivel letartóztatásáig együtt dolgoztam. Ellenállási szervezkedésünket csak részben fedték fel. Néhányunknak sikerült kijutnunk Bécsbe. Innen tovább szerveztük munkánkat a hazai ellenállás irányába... Dózsa Attila bajtársammal dolgoztam együtt. Kapcsolatunk volt a Zákó-féle MHBK-val is. (MHBK , Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége. Ez az emigrációs katonai ellenállás szerveződése volt N. G.) Dózsa Attila bajtársunkat azonban egy provokátor „segítségével" az Ausztriában is élénken működő szovjet titkosszolgálat lefogta. Megkíséreltük őt kiszabadítani, de a 17 szovjet katonai elhárítóval szemben kevésnek bizonyultunk, így bennünket is elkaptak. Az ausztriai Badenben székelő szovjet katonai bíróság villámgyorsan elítélt húsz évre. Majd Dózsa Attilával együtt kiadtak bennünket Magyarországnak... Itthon az .illetékesek" ügyünket három részre osztották. Katonai és polgári bíróságok elé utalták egy részünket; harmadik csoportunkat, tizenhat társunkat pedig kényszermunkára ítélve kiszállították a Szovjetunióba. Utóbbiak közül - hála Istennek - 1955-ben tizenketten, leírhatatlan szenvedések után visszakerültek Magyarországra. Magam több mint nyolc évet ültem börtönben. Csak 1956-ban szabadultam ki. Az '56-os forradalom alatt egy nagyobb vidéki csoportnak voltam az összekötőtisztje Budapesten. A forradalom leverése után több száz menekültet vittem át Jugoszláviába. Ebben az is segített, hogy Mohácson nőttem fel, így jól ismertem a határt Később, mikor Jugoszláviából kezdték visszafordítani a menekülteket azzal, hogy a 30 000-es, úgynevezett befogadó kontinens már messze kimerült, én is Nyugatra távoztam. Előbb Bécsbe mentem. Tollas Tibor, volt rabtársunk akkor alakította meg a máig világszerte ismert és megjelenő, kitűnő magyar emigrációs lapot, a NEMZETŐR-t Ebben is segítettünk. Már akkor elhatároztam, hogy összegyűjtöm az 1945 utáni időszak politikai ellenállások dokumentációit. - Miként alakult később egyéni sorsod? - Meghívtak 1969-ben az USA egyik egyetemére igazgatónak. Kint Amerikában elhatároztam, hogy az előbb említett, összegyűjtött ellenállási és egyéb vonatkozó dokumentációkat sajtó alá rendezem. E gyűjtőmunkám több mint húsz évet vett igénybe, így született meg 1978-ban a „Börtönvilág Magyarországon’, majd 1984- ben a „Szovjetvilág Magyarországon" című két könyvem. - Ezt a gyűjtő- és feltáró munkát kívánom itthon folytatni, miután visszatértem hazámba. Nagy segítséget jelent számomra, számunkra ez a legutóbbi két találkozó régi bajtársakkal és barátokkal. Ők e munkámhoz jelentős segítséget fognak nyújtani, meggyőződésem. - A rendszerváltás óta, a mai kabinet és Parlament, vagy annak tagjai miként támogatnak közérdekű munkádban? - Sokan első hívásunkra eljöttek. Csak nevesebb személyek hirtelen. Hiszen annyian jelen voltak Megemlíteném Kéri Kálmán tábornok, országgyűlési képviselő urat és másokat Maga Antall József miniszterelnök urat külön meg kell említenem, aki az első hívásra azonnal megígérte, hogy eljön. Meg kellett értenünk, hogy az akkor közbejött igen fontos utazásai miatt nem tudott személyesen ott lenni. Horváth Balázs minister úr képviselte őt, másokkal egyetemben. Minden volt politikai üldözöttet összefoglaló szervezet és szövetség vezetői szinten jelen volt. Mindannyian támogatták, hogy ez a közösség így megalakuljon. Vigyázva természetesen arra, hogy az egység - éppen közöttünk! - meg nem bomoljon. - Véleményed szerint sikerülni fog e sokféle érdekszövetséget egységessé tenni? Elkerülendő az esetleges széthúzást, „rivalizálást” és így tovább. - Azt válaszolhatom neked egyértelműen - mert értem a kérdésedet -, tagságunk döntő többsége amellett van, hogy koordinálni kívánatos e szervezeteket. Természetesen demokratikusan, a tagság többségi döntések alapján működjék minden szférában és szinten. Mindannyian tapasztalatból tudjuk, hogy csak közös erővel, összefogással tudjuk megvalósítani terveinket. Baráti magánbeszélgetésként kezdtük ezt a - lehet - majd publikálandó eszmecserét, így jogosnak vélem kérdésemet. Ma Fehérváry Istvánban, aki megszenvedte a kínzásokat, börtönöket, él-e valamiféle „retorzióindíttatás” a sztálini diktatúra kiszolgálói, tevőleges élő vagy már halott személyei felé? Bennem semmiféle olyan egyéni érzület nincsen, amire ma - néhol azt mondják, hogy bennünket valamiféle „boszorkányüldözés", „vérpadra vonás" vagy „bosszúállás’ motiválna. Ilyesmi nincsen. Del Én a magam nevében meg tudok bocsátani, de feledni nem. Bár ha igazságot akarnánk szolgáltatni, sokan megérdemelnék a bíróság elé állítást is. Azonban azt tartom, hogy senkinek nincsen jogában azok nevében megbocsátani és „fehér lapot” adni, akiknek például a férjét, gyermekét vagy az édesanyját kivégezték, s akiknek jeltelen sírjai - például - ma is ott vannak a 298-as parcellában... A társadalomnak, főleg a jövő nemzedéknek, az ifjúságnak igenis tudnia kell, hogy ez az elmúlt időszak, annak gátlástalan emberei, akik tudatában voltak annak, hogy akár „törvényesen", akár nem, az emberiség ellen követtek el bűntetteket, mint például egyes bírák, ügyészek, a kihallgató szervek és azoknak hírhedt vezetői, a kínzókamrák „mesterei", akik el nem képzelhető módon - ismétlem: el nem képzelhető „bánásmódot” tanúsítottak a letartóztatottakkal szemben -, tehát, hogy ezeknek az embereknek a nevei, tettei nyilvánosságra kerüljenek. Ma egyeseknek, a meghurcoltaknak, megkínzottaknak, özvegyeiknek a kisnyugdíja olykor még a létminimumot sem éri el, addig mások - ezekből is - átmentették a vagyonukat, összeharácsolt jólétben nyugodtan töltik napjaikat. Meg kell nézni ezeknek a vagyoni helyzetét is. Sőt! Sokan átmentették a politikai hatalmukat a mai gazdaság egy részébe is. Ennek feltárása nem bosszúállás, hanem történelmileg jogos törvényszerűség. Korrekt, tárgyilagos feltárás, igazságtétel, megbocsátás. Véljük és hisszük: ez a dolgunk. A ... Fehérváry Istvánnal, a „BÖRTÖNVILÁG MAGYARORSZÁGON” című könyv szerzőjével, a MAGYARORSZÁGI POLITIKAI ELÍTÉLTEK KÖZÖSSÉGE elnökével (részletek) -Köszönöm a nyílt válaszaidat. Naszluhácz Géza DÉLKELET