Délkeleti Krónika, 1994. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1994-06-16 / 23. szám
DÉLKELETI KRÓNIKA •Husángokkal támadtak rájuk - Élve égették volna el - A kisebbség tartja rettegésben a többséget - A csendőr leszállt a lóról - „Ti rohadt, büdös magyarok, adjátok ide a pénzt!” ................................................................................................................................ .................................................................... ..................... A Justh Zsigmond utcában lakó Zalai Feri bácsiéknál is kitépték egy hónappal ezelőtt a nő füléből az arany fülbevalót, aztán két hete Норка Imrénét is kirabolták a Rákóczi telepen, 90 ezer forintot vittek el. Szóval nem tudom, hogy mi van itten. Egyszerűen nem mer az ember otthonról elmenni, mert nem tudhatja, mit visznek el a lakásából a távolléte idején. Szörnyű. Abban sem lehetünk biztosak, hogy reggel felébredünk. A ház tulajdonosa, egy 70 éves idős bácsi a kapun belülről hallgatja, miről beszélgetünk, majd felcsattan: - Uram, én még emlékszem azokra az időkre, mikor bejött a csendőr a faluba, és síri csend lett mindenhol! Leszállt a lováról, gyalog ment mellette, hogy ne hallják a patkó dobogását. Bizony nem kellett volna betelepíteni ide három-négy éve a cigányokat a putriból. Most már, sajnos, félnünk kell. - Hány cigány élhet a faluban? - Száz-kétszáz. - És a kisebbség tartja rettegésben a többséget? - Igen. A kutyákat is lefújják éjszaka gázsprével, hogy ne ugassanak. - A rendőrség mit csinál? - Semmit - felelik egyszerre. Kiskatona jön a járdán, megállítjuk. - Hallottad, mi törént? - Persze. Lopnak, csalnak ezek a cigányok. Elviszik a tyúkot, a biciklit. A rendőrök meg csak nézik. Szerintem még ők is félnek tőlük. - Miből gondolod ezt? - A törvény nem engedi meg, hogy megüssék őket, vagy használják a gázsprét. Direkt provokálják a rendőröket a cigányok. Beviszik őket a kapitányságra, egy hét után meg autóval hozzák haza. Mengyán Pálné, az agyonvert özvegyasszony unokája, Csákváry néni lánya a kertben kapálgat, egyébként a Rákóczi-telepen laknak. Az orosházi üveggyárban dolgozó férje arra kér, feltétlenül írjam le, hogy nyílt levelet ír Göncz Árpád köztársasági elnökhöz a halálbüntetés visszaállítása végett, és aláírásokat is gyűjt. Kihívja a 28. számú házból a sógorát, aki meg dr. Kónya Imre belügyminiszternek ír, ugyanazon céltól vezérelve. Bemegyünk, vérnyomok a verandán, a feldúlt szoba érintetlen, középen a tűzgyújtás helyén feketézik a padló. A biztosító szakembere éppen a kárt méri fel. Közben megtudjuk, hogy a rablógyilkosság napján cigány gyerekek derítették fel a terepet. - Itt valóságos háború van - jegyzi meg Csákváry néni fia. - Azzal rúgták be az ajtók a baseballütőkkel felfegyverkezett cigányok: „Ti rohadt, büdös magyarok, adjátok ide a pénzt!” Aznap este még két helyen törtek be. Az egyik házánál csak azért szaladtak el, mert a 70 éves bácsi elővette a vasvillát. Most mondja meg, miért tiltotta be két éve dr. Boross Péter belügyminiszter még a csúzlit is? Fegyverviselési engedély kell hozzá. A postás bácsi is megérkezik időközben, megerősíti azt, hogy a cigányok hadat üzentek a magyaroknak, s néhány perc múlva már az orosházi kórház sebészeti osztályának ötös számú kórtermében ülünk. A begipszelt és összezúzott karú, fejbevert özv. Csákváry Pálnét nagy nehezen sikerül szóra bírnunk, miután a nyomozók elmennek. Az idős és beteg embereket ki és mi védi meg a gyilkosoktól? Miért nem sújt le a gazemberre a törvény? Miért kellett a halálbüntetést eltörölni? Nekünk is jogunk van az élethez. Még az édesanyám temetésére sem tudok elmenni. Dányi László (Fotó: Pintér József)