Délamerikai Magyarság, 1961 (34. évfolyam, 4019-4065. szám)
1961-10-12 / 4056. szám
8. oldal BUDAPESTI ÚJSÁG Mozaikriport Magyarországról Akik előléptek a kommunista pártvezetésben (FEC) A kommunista párt által hozott “párt és állami vezetés további megerősítését szolgáló” határozat jelentős változásokat hozott a pártvezetés fontos posztjain is.. A párt legfontosabb szerve a Politikai Bizottság, 12 taggal és 3 póttaggal. Új póttagnak most megválasztották Czinege Lajost, a hadügyminisztert, aki Kádár legjobban favorizált emberei közé tartozik. A másik — az ügyvitel szempontjából— még fontosabb testület a Központi Bizottság titkársága, melynek tagjai a PB tagjaiból és póttagjaiból verbuválódnak. — Első titkár Kádár, titkárok: Fehér Lajos ,Marosán, Szirmai István, Gáspár Sándor, és Nemes Dezső. Káspár és Nemes Kiss Károly és Fock Jenő helyét foglalta el. Fock kiválása természetes, mert miniszter lett. Kiss esetében “állami vonalon való kinevezést” javasol a határozat, de ez mindeddig nem történt meg. A minden kommunista rendszerváltozást kiszolgáló veterán kommunista Kiss Károly sorsáról ellentmondóak a hírek. Egyesek szerint Dobi kiszemelt utóda az Elnöki Tanács elnöki székében, mások szerint valamilyen kiszállást adnak neki, azt is mondják, hogy teljesen megbukott. Hábortús készletgyűjtési láz (FEC) A világsajtó csak a lengyel háborús pánikot ismertette, mint Kruscher által előidézett berlini válság következményét. A Népszabadság egyik glosszája arra mutat, hogy az aggodalommal eltöltött emberek Magyarországon is igyekeztek feltölteni kamrájukat a legszükségesebbekkel, már amivel éppen tudták: jó, ami jó — az a veszély fenyeget, hogy szégyenben maradok, a mi spájzunkban — mily szégyen — csak nyomorúságosan kevés, mindössze 46 és fél kiló só van, míg mások már a fél mázsánál tartanak. Sőt ,egy ismerősöm elárulta, hogy biztos tippet kapott s máris megkezdte a marhasó, karlsbadi só és timsó, stb. gyűjtését, mert mit lehessen tudni... Jóságosan hozzátette, hogy nem akar tanácsot adni, de sóból ért a magyar ember.” (Megjegyezzük, hogy állítólag a só bizonyos fokig semlegesíti a radioaktív sugárzást...) A magyar színházak és mozik műsorából (FEC) A budapesti Nemzeti Színház idén Arthur Miller The Crucible c. darabjával nyit Salemi boszorkányok címmel, Básthy Lajossal a bíró szerepében. Műsorán van még O'Neill drámája is Journey into the Night — Utazás az éjszakában címmel. A főszerepeket Feleky Kamill, Somogyi Erzsi és Kállai Ferenc fogják alakítani. A Katona József Színház Shakespeare: Minden jó ha a vége jóval nyit, a Vígszínház pedig Molnár Ferenc Játék a kastélyban.t tűzte ki megnyílt műsorára. A Petőfi Színház Moliere Képzelt betegével, — a József Attila Színház Marcel Achard — A világ legszebb szerelmével nyit. A Jókai Színház Pagogyin Arisztokratákat tűzte műsorára. A fővárosi mozik műsora rendkívül jellemző. A következő adatokat egy heti műsortervből vettük: —• Szovjet film 25, magyar 15, amerikai 10, francia 7, keletnémet 6 olasz és csehszlovák 5—5. — Angol, nyugatnémet és bolgár 4—4, román 3, jugoszláv 2 és kínai, osztrák és dán 1—1 szerepelt a pesti mozik műsorán. Magyar ‘Kulturház” Bécsben (FEC) Megbízható forrás szerint Bécsben nemrégiben hatszáz négyzetméter területet vásárolt a budapesti kormány. Ezen a területen magyar kulturház építését tervezik s ezirányu kérelem az osztrák hatóságokhoz már be is van adva. A tervek szerint mozi, előadóterem, kereskedelmi képviseletek irodái, a bécsi magyar követség egyes osztályai kapnának helyet az épületben. A legfelsőb emeletekre pedig lakásokat terveznek. Törnek Vincze újból a piarista rend generálisa (FEO) Az Új Ember híradása szerint a piarista rend Rómában ülésezett generális káptalanja harmadszor választotta rendi generálissá a magyar Törnek Vincze piarista atyát. A rendnek ezidőszerint 2455 tagja és 22 európai országban 15 tartománya és 8 altartománya van. Törnek Vincze nemcsak az első magyar generálisa volt a piarista rendnek, de a rend történetében példa nélkül áll hogy valakit háromszor válasszanak meg erre a tisztségre. 5 évi börtönre ítéltek egy katolikus káplánt (FEC) A Somogyi Néplap augusztus 31-i száma közli, hogy a Megyei Bíróság Szekeres Dezső kaposvári káplánt öt évi börtönre ítélte. “Szekeres a lakásán folytatott beszélgetések alkalmával politikai vitákat is kezdeményezett. A KISZ-t becsmérlő szavak, a papok békemozgalmának lejáratása napirenden voltak kijelentéseiben, továbbá a TSZ-ek elleni izgatás, a politikai élettől való tartózkodás, nyugat imádat és háború óhajtás határozta meg a beszélgetések témáját. A Megyei Bíróság bűnösnek mondotta ki Szekerest többrendbeli természet elleni fajtalanság, továbbá demokratikus államrend ellen folytatólagosan elkövetett izgatás bűntettében. Ezért, gondosan mérlegelve az enyhítő és súlyosbító körülményeket, a Megyei Bíróság összbüntetésként ötévi börtönbüntetésre, valamint tízévi egyes jogoktól való eltiltásra és vagyonelkobzásra ítélte.” A budai Vár restaurálása (FEC) A budai Vár restaurálási munkájának folyamán mintegy 10.000 tábla vörösréz lemezt és csaknem 200.000 palát használtak fel. Három épületszárny tető alá került már. A jövő évre tervezik a központi nagy kupola elkészítését és a többi épületrész tetőfedését. Simon Ágnes asztaliteniszező ebben az esztendőben női egyes számban megnyerte a belga, francia, és német bajnokságot, míg az angol bajnokságokon második lett. Női párosban több nemzetközi versenyt nyert meg. Simon Ágnes férjével, Dr. Simon Bélával Németországban él, ahol férje a német asztalitenisz szövetség edzője.2. A Kanadában megrendezett országos kajak és kenu bajnokságokon a magyar menekült versenyzők kiváló eredményeket értek el. Joó Gábor két első és egy második helyezést, Szénák egy első helyezést, Csukor- Denszman páros két első helyezést szereztek kajak számokban. Kenuban Elbert- Heese páros nyert bajnokságot, míg ugyancsak magyarok (Berecz Elbert-Csáki-Bossy) nyerték a kenu négyest. A bajnokságot Ottawában tartották meg. 3. San Franciscóban 196 versenyző részvételével rendezték meg az Egyesült Államok nyílt sakkbajnokságát. A két hétig tartó küzdelemben a bajnokságot veretlenül nyerte meg Benkő Pál nemzetközi sakk nagymester Második ugyancsak a magyar Kovács Zoltán lett, megelőzve neves nemzetközi versenyzőket. Benkő Pál San Franciscóban, majd utána Los Angelesben szimultánt tartott magyarok között. 4. Israeli Tel-Avivban megtartott Makkabius Játékokon 26 ország versenyzői vettek részt. Fogarassy Péter 200 m-es mellúszásban bajnokságot nyert. Magyar emigráns sportolók legújabb sikerei A VALENTIN ALSINAI MAGYAR DALKÖR meghívja a magyar kolóniát október 21-én este 9 órai kezdettel, fennállásának 26 éves évfordulójának megünneplésére rendezendő ÜNNEPI BALJARA Elnöki megnyitó beszédet tart magyar nyelven ADAM JÓZSEF. Spanyol üdvözlő beszédet mond PETRICS PÉTER. Élőkép, előadják az alsinai gyerekek, — betanította DOMICIA kedves nővér. A Valentin Alsinai Dalkör énekkara ECSEDY SÁNDOR karnagy vezényletével magyar nótákat ad elő. SZABÓ ISTVÁN szavalata. LUIS FRANCISCO PÖSZ szavalata. A HAPPY BOYS és THE CRAISIES OF SWING zenekarok felváltva szórakoztatják a közönséget. VIAMONTE 2635 VALENTIN ALSINA INVITACION La Academia Húngara de Ciencias y Cultural Mindszenty, la Asociación Camaradería de los Ex-Combatientes Húngaros en la Argentina y el Centro Húngaro tienen el agrado de invitar a Ud. y su Familia al acto conmemorativo De la Revolución Húngara del año 1956 que tendrá lugar el día 21 de Octubre de 1961, sábado, a las 18 horas en la sede social del Centro Húngaro, calle Cerrito 1241. Cap. Sobre el tema: El valor moral de la Revolución Húngara de 1956 habla el Mons. Alvaro Larumbe, Prelado Doméstico de Su Santidad. ’’DÉLAMERIKAI MAGYARSÁG” 1961. október hó 12. AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG 2:1 Az osztrák válogatott futballcsapat, mely évtizedekig nem tudott győzni Magyarország ellen, néhány hét előtt megtörte ezt a magyar sikersorozatot, az elmúlt vasárnap pedig, egy újabb, bécsi mérkőzésen, újra győzelmet aratott a magyarok fölett. Ausztria 2:1 arányban győzött Hof és Oslansky góljaival, míg a magyar csapat gólját Tichy lőtte. A magyar válogatott ebben a felállításban lépett a pályára: — Grosits — Mátrai Sóvári — Solymosi Sipos Kotász — Sándor Bozsik Tichy Monostori Fenyvesi. A magyar csapatból legjobb volt a veterán Grosits és a jobbösszekötő helyén szereplő ugyancsak veterán Bozsik.* A vereség nem sok biztatással kecsegtet a világbajnoksággal kapcsolatban, bár meg kell jegyezni, hogy az osztrák válogatott — amely bánhatja, hogy önként visszalépett a világbajnoki versenyektől — nagy formára futott fel. Bécsben sokan már “egy új Wundermanschaftról” kezdenek beszélni. Az osztrákok az elmúlt hónapokban kétszer legyőzték a Szovjetuniót s győztek Anglia, Skócia, Olaszország, Spanyolország és kétszer Magyarország ellen. MAGYAR SÚLYEMELŐ SIKEREK Kitűnően szerepeltek a magyar súlyemelők a bécsi világbajnokságokon. Három második helyet és további helyezéseket értek el s az összesítésben másodikok lettek a Szovjetunió mögött. A légsúlyban Földi a győztessel azonos eredményt ért el, csak súlytöbblete miatt szorult a második helyre. Váltósúlyban Veres, középsúlyban Tóth lett második. Váltósúlyban az esélyes ameikai Kono átesett a súlyhatáron és nem indult, mire középsúlyban próbált szerencsét, de Tóth mögé szorult. A világbajnokság egyben Európabajnokság is volt és a nem-európai eredmények kiiktatása után pehelysúlyban Szabó, a nehézsúlyban Ecser harmadik EB-helyet szerzett. Földi, Veres és Tóth szovjet versenyzők mögött volt második, így az EB-n is csak második maradt. A hét világbajnokságból négyet szovjet, kettőt Lengyel, egyet amerikai nyert. ATLÉTIKAI GYŐZELEM A CSEHEK ELLEN A magyar férfi és női atétaválogatott közepes eredményekkel is biztosan győzött a csehszlovákok ellen. 5000 és 10.000 méteren Mocsár és Szabó, illetve Pintér és Iharos, akadályfutásában Mocsár 8:38.2 és Fazekas aratott kettős győzelmet. Ugyancsak kettős győzelem született súlylökésben (Varjú, Nagy) és gerelyhajásban (Kulcsár és Krasznai). Diszkoszvetésben Szécsényi, kalapácsvetésben Zsivóczky, magasugrásban Noszály, rúdugrásban Miskei, magasgáton Retezár volt első. A nők 800 méteres versenyén Kazi Olga 2:06.3-as csúccsal győzött. PESTI POSTA 30 mongol konfekcióipari tanuló Budapesten (FEC) A KISZ meghívására 30 mongol fiatal érkezett Budapestre konfekcióipari szakmunkásképzésre. A Ruhaipari Igazgatóság kidolgoz a mongol fiatalok tananyagát, kik majd tolmácsok és a budapesti egyetemeken tanuló mongol diákok segítségével sajátítják majd el a szakma ismeretét. A mongol fiatalok 13 hónapig tartózkodnak Magyarországon, 4 hónapot üzemi gyakorlaton a konfekció gyárakban fognak tölteni. Kubai vöröskereszt küldöttség Budapesten (FEC) Muñoz Servantes Budapesten .A kubai küldöttkubai vöröskereszt elnökéség a vöröskeresztes nagynek vezetésével háromtagú gyűlésen vett részt, küldöttség tartózkodik Bu- 1] NE UTAZZÉK mielőtt megérdeklődné COSULICH iroda tanácsát. Üzletvezető: Susana Z. Sebess FLORIDA 753 Galería Pacífico 32 - 2356, 32 - 3792 MEGJELENT a Délamerikai Magyar Hírlap 1961 évi évkönyve 410 oldalon, sok szép elbeszéléssel. Ara 120.— peso Kapható a D. Magyarság könyvosztályán MEGJELENT Honnan származunk — Mit adtunk a világnak — Kik a rokonaink (Tanulmány) — Irta: FOYTA ISTVÁN. Ára 150 peso. Kapható könyvosztályunkban. Hélimerikai MAtiYAItSAI»K W DE SIIMENU DIARIO HUNGARO SEMANARIO - HETILAP Szerkesztő: FERCSEY JÁNOS A könyvosztály vezetője: Dr. GIRSIK GÉZA Irodai óráit: 101-ig és 27 óráig- Szombaton zárva. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Lavalle 361 - Bs. Aires, T. E. 31 - 2819 Postacím: “Délamerikai Magyarság” Casilla de Correo 1483 Buenos Aires Előfizetési árak: 1 hónapra 30.— 3 hónapra 90.— 6 hónapra 180.— 1 évre 360.— Külföldön előfizetési ár: 15.— USA-dollár Európában 12.— USA-dollár Északamerikában 1 évre repülőpostán Délamerikai MAGYARSÁG Uruguayban A Délamerikai Magyarság Uruguayban megrendelhető és előfizethető, az Uruguayi Magyar Otthon címen: NAGY BARNA Uruguayi Magyar Otthon Avenida Garibaldi 2631 Előfizetés 1 évre: 40 peso félévre: 20 peso, negyedévre 10 peso. Peruban a “D. Magyarság” megrendelhető és előfizethető a következő címen: Dr. Radnay Endre Avenida Tacna 329, Dep. 1002 - Lima Előfizetés 1 évre 270 sol. Félévre 140 sol Légi-1-wes+mn