Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1970-06-03 / 128. szám

Belgrádi program Fach Jenő ma­jtóval találkozik Jugoszláviába érkezett mi­niszterelnökünk megállapo­dott 31 ilja Kibicsics, jugosz­láv kormányfővel a tárgyalá­saik munkarendjéről. Megbe­szélik a két ország kapcsola­tainak jelenlegi helyzetét, továbbfejlesztésük lehetősé­geit és eszmecserét folytat­nak a nemzetközi kérdések­ről. A tegnapi megállapodás­sal egyidőben a két kormány­fő kölcsönösen tájékoztatta egymást mindkét ország gaz­dasági eredményeiről. Ma Tito fogadja kormányunk el­nökét. Kostás István a pamutfonóban Előadás a nők helyzetéről Ma délelőtt a pamutfonó könyvtárhelyiségében az üzemegészségügyi hónap ren­dezvényeként a nők helyze­tével foglalkozó ankétot tar­tottak. Az ankétot dr. Kise Katalin, a városi tanács egészségügyi osztályának he­lyettes vezetője nyitotta meg, majd Moldován Gyula, a városi pártbizottság titkára tartott előadást a nők hely­zetéről. Az ankéton részt vett és felszólalt Rostás Ist­ván, a Magyar Vöröskereszt főtitkára. be Néhány év alatt új arcot ölt majd a Béke tér. Az ÁFOR korszerű töltőállomást épít, bővítik az autóbusz-pályaudvart és megszépülnek a környező utcák is. (Cikkünk az ötödik oldalon.) A 22. kör után — pihenés A Szojuz—9 tovább kering a Föld körül Moszkvában kiadott közle­mény szerint a Szojuz—9 űr­hajó magyar idő szerint haj­nali 4 óra 10-kor már hu­­szonkétszer kerülte meg a Földet. Az űrhajósok jelen­leg pihennek. A 17. fordulatnál — kézi irányítással — pályamódosí­tást hajtottak végre. Az űr­hajó jelenlegi pályaadatai: a földfelszíntől való legna­gyobb eltávolodás (apogeum) 206, a legkisebb eltávolodás (perigeum) pedig 247 kilo­méter. Egy fordulatot 89,5 perc alatt tesz meg az űrha­jó. Magyar idő szerint 13 óra 25 percig olyan övezetben ke­r­ing, amely kiesik a Szovjet­unió területén levő földi el­lenőrző központok rádióvé­teli zónájából. Könyvtárosok országos vándorgyűlése Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetem könyvtárá­ban ma délelőtt fél 11-kor kezdődött meg a Magyar Könyvtárosok Egyesületének második országos vándorgyű­lése. A kétnapos tanácskozá­son mintegy százhúszan vesz­nek részt. Az ülés napirend­jén a könyvtárügy 25 éves fejlődése és a könyvtárosok társadalmi helyzete szerepel. A gyűlés részvevői délután az egyetem könyvtárát, este pedig Tapolcát tekintik meg. Holnap a város nevezetes­ségeivel ismerkednek. Jól sikerült véradónap A Miskolci Vöröskereszt az elmúlt héten jól sikerült há­romnapos véradást szerve­zett a MÁV Pályavontatási Főnökségen. N­égy­százh­atv­an­­ egy dolgozó 148 liter vért adott. Június 5-én a MIK száz dolgozójétól vesznek vért. Az illői út—Ferenc körút kereszteződésében új aluljáró épül Alapterülete 1800 négyzet­méter, alakja leginkább az ellipszishez hasonlítható, s a most elfogadott beruházási program szerint a jövő esz­tendő végére készül el a fő­város legújabb közlekedési objektuma, az Üllői út—Fe­renc körút kereszteződésének aluljárója. Az építők már hozzáláttak az előkészítő munkákhoz: áthelyezik a kü­lönböző csatornákat, vezeté­keket, kábeleket. Az előké­szítő szakasz várhatóan au­gusztus elejéig tart. A kereszteződés nyolc pontjáról, illetve négy villa­mosmegállóból lehet majd lejutni a föld alatti csarnok­ba, amelyet nagysága az Astoria, illetve az Emke aluljáró közé sorol. Padlóját, falait színes műkővel bur­kolják, a lépcsőfeljárók fo­lyosóin kirakatokat helyez­nek el, s mintegy húsz négy­zetmétert különböző elárusí­tóhelyeknek engednek át. Az építkezés menetrendje szerint augusztus elején elte­relik az Üllői út forgalmát, rá körülbelül másfél hónap múlva megváltoztatják a Jó­zsef körút és a Ferenc körút Petőfi híd felé irányuló for­galmi rendjét. Evvel egyidő­ben látnak hozzá az aluljáró mélyítéséhez, illetve a maj­­dani metróvonal gépházát é­­mozgólépcsőjének egy rész befogadó vasbeton-szekrény kialakításához. Az Üllői úton, illetve a körúton közlekedő villamosok forgalmát még rövid időre sem korlátozzák, azok egészen az építkezés befejezéséig folyamatosan járnak majd a kereszteződés­ben. Az évszázad legpusztítóbb földrengése Egyetlen városban 34 ezer halott A hétfő hajnalban bekö­vetkezett perui földrengés — egybehangzó vélemény sze­rint — az évszázad legpusz­títóbb katasztrófája Dél- Amerikában Az ország fővárosában, Li­mában, hivatalosan közölték, hogy az áldozatok számát még hozzávetőlegesen sem lehet tudni. Jellemző azon­ban a veszteség nagyságára, hogy egyedül a tengerparti Yungay városában és közvet­len környékén 34 ezer em­ber halálát okozta a földren­gés. áé POLITIKAI NAPILAP * n. évfolyam, 128. szám. s7á. június 3., szerda wmm—mmm Ára: 80 FILLÉR mmmmmmm készek vagyunk új javaslatokat tenni Péter János ma kezdi meg tárgyalásait A tegnap Norvégiába érkezett magyar külügyminiszter tisz­teletére este a vendéglátó kormány vacsorát adott, ahol jelen­tős pohárköszöntők hangzottak el. Az érdemi tárgyalások ma kezdődnek. Sverm Strag norvég kül­ügyminiszter a vacsorán han­goztatta, hogy noha a két or­szág sok tekintetben külön­böző utakon jár, s felfogás­beli különbségek mutatkoz­nak az európai biztonsági ér­tekezlet feladatáról is, mégis fontos rendszeres kapcso­latot tartani egymással. Péter János válaszában hangsúlyozta: Magyarorszá­gon nagy figyelemmel kísér­tük a NATO római tanácsko­zását, az ott hozott határo­zatokat, és készek vagyunk új javas­latokat tenni, hogy ja­vuljon a légkör Európá­ban és az egész világon. Külügyminiszterünk azt is elmondta, hogy meg fogja hívni Per Borten norvég mi­niszterelnököt és Svenn Strag külügyminisztert ma­gyarországi látogatásra. Gromiko Pompidouval tárgyalt Rendkívül érdekesnek és hasznosnak minősítette Gro­­miko szovjet külügyminisz­ter Pompidou francia köz­­társasági elnökkel folytatott megbeszélését. A Quai d’Orsay-n megkez­dett szovjet—francia megbe­szélések során először Schu­mann francia külügyminisz­terrel tárgyalt a Párizsban tartózkodó Gromiko. Ezután a Matignon-palotában Jac­ques Chaban-Delmas francia miniszterelnök fogadta a szov­jet külügyminisztert. A két tárgyalás befejezté­vel Gromiko Pompidou köz­­társasági elnök vendégeként az Elysée-palotában ebédelt. Ezt követően négyszemközt tárgyalt az elnök a szovjet külügyminiszterrel, majd a külügyminiszterek folytatták eszmecseréj­üket A Hétfői számunkban már előre jeleztük­, hogy a hét folyamán Rogers amerikai kül­ügyminiszter személyesen tárgyal Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel a közel-ke­leti helyzetről. Hosszú idő óta nem került sor ilyen magas szintű kétoldali megbeszé­lésre az amerikai fővárosban. .4 találkozáson, amely Rogers kérésére jött létre, egyik fél álláspontjában sem történt érdemi­­ változás. Képünkön Dobrinyin (jobb oldalon) az ame­rikai külü­g­y­miniszterrel. Narancs júniusban A tavaszi gyümölcsök ké­sésére számítva a DÉLKE ft Vállalat narancsot vásárolt, s így a déligyümölcs-szezont egy hónappal, sikerült meg­­nyújtania. A készlete­k­ ele­gendők ahhoz, hogy június végéig folyamatosan kapja­nak narancsot az üzletek. Javul az idő­ előre­jelzés. Miskolc térségé­re csütörtök délig. Felhőátvonulások legfel­jebb futó esővel. Mérsékelt, időnként élénk északnyugati, északi szél. A hőmérséklet hajnalban 9, holnap délben 22 fok körül várható.

Next