Déli Hírlap, 1977. október (9. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-15 / 243. szám

Ha király len... Általában a felnőttek írják elő a gyerekeknek, mit tegye­nek, hogyan viselkedjenek, mely célokat tartsák jónak, me­lyeket ne. Mi történne azonban, ha megfordulna a dolog? Egy kölni iskolában kísérletet tettek erre:­ a harmadik osz­tályban tehát kilencéves gyerekektől megkérdezték, mit ten­nének, ha egy szép napon a miniszterelnöki székbe ültetnék őket. A gyerekek lelkiismeretesen fogalmazták meg válaszaikat. A régi „ha én király lennék” játék keveredett itt a televí­­zióból jólértesült és a szülők beszélgetéseire figyelő, a való­ságot ismerő kis állampolgárok töprengéseivel. Volt, aki azt gondolta, hogy a kormányfő minden reggel a kancellári pa­lota gyönyörű kertjében tornászik, mert az egészséges, és eközben dalolnak a fülemülék. Mások, fölhasználták az al­kalmat, hogy saját kis vágyaikat elégítsék ki: ha hatalomra kerülnének, megkétszereznék a nyári szünidőt. A legtöbb válasz azonban társadalmi felelősségről tett tanúságot. Segítenék a szegényeken és az öregembereken — írta az egyik gyerek. Másik óvodákat, játszótereket és iskolákat épí­tene. Igyekeznék — hangzott tovább —■, hogy mindenkinek igazságot szolgáltassak. Mindenkinek legyen munkája, az emberek éljenek szép lakásokban. Valamelyik kis környe­zetvédő szigorú rendet vezetne be: „Megtiltanám az autó­zást és a dohányzást, mert rontják a levegőt”. S végül hadd idézzünk még egy céltudatos kis véleményt: „Azt a pénzt, amely a gazdagoknál fölöslegesen hever, szétosztanám a töb­biek között”. (Csak le ne tartóztassák szegénykét, mint fort­­radalmárt, vagy terroristát!). * Ha végigtekintünk a kölni gyerekek válaszain, kiderül, hogy dolgozataikban minden alapkérdést érintettek. S ekkor megállunk egy pillanatra: számítottak-e ilyen világos és ha­tározott véleményekre a pedagógusok? Miközben a füzetek­ben lapozgattak, nem jutott-e eszükbe, egy — talán primi­tív, de kézenfekvő — kérdés: ha már minden gyerek tudja, hogy mit kellene tenni, miért nem teszik azt a felnőttek? TATÁR IMRE Pálya­avató a kohóipariban Ünnepélyes keretek között adták át az ifjúságnak a Gá­bor Áron Kohó- és Öntőipari Szakközépiskola új sportpá­lyáját. Az eseményen a mis­kolci középiskolák képvise­lőin kívül jelen voltak az LKM szocialista brigádjainak tagjai, akik az iskola tanulói, illetve tanárai segítségével társadalmi munkában építet­ték a sportpályát. Külön tor­­natér van a bemelegítésre, és külön a labdajátékokra. Töb­bek közt magasugró helyek és távolugró gödrök segítik a tanulók edzett ifjakká neve­lését. (Ágotha felv.) 4­21-es iskola győzött iskolaszer­vásár­ versennyel . A napokban átadták a megyei­ iskolaszervásár győz­teseinek járó jutalmakat. A meghívott pedagógusokat, nevelőket az Úttörőszö­vet­ség megyei elnöksége nevé­ben Demeter Sándor, a ver­senyt megrendező Borsodi Iparcikk Kiskereskeskedelmi Vállalat nevében Gönczi Já­­nos, igazgatóhelyettes kö­szöntötte. Gönczi János elmondotta, hogy a BIK az idén ötöd­ször rendezte meg az iskola­szervásárt. Ennek része volt az 5 héten át tartó árenged­ményes általános iskolai fü­zetvásár, amikor a tanulók és szülők 20 százalékkal ol­csóbban vehették meg a fü­zeteket. Az idén először áru­sított a vállalat iskolaszer­­v­­á­lási utalványokat. Minden eddiginél nagyobb érdeklődés előzte meg az út­törőcsapatok részére meg­hirdetett versenyt. A „játék­­szabály” azt volt, hogy az iskolaszert vásárlók bont kaptak, amit leadtak az út­törőcsapatnak. A csapat a bonok értékének 3 százalé­kát visszakapta. Ezen felül az 1 tanulóra jutó legtöbb vásárlást tekintve legjobb eredményt elérő első 10 út­törőcsapatot és vezetőjét a BIK külön megjutalmazta. Az 1977. évi iskolaszer-értéke­sítési versenyt a miskolci 24. sz. Általános Iskola Petőfi Sándor úttörőcsapata nyerte 531,60 forint 1 úttörőre jutó vásárlással. A második helyen a berentei isko­la II. Rákóczi Ferenc (266,20 Ft) — a harmadik helyen a miskolci Gyermekváros Gagarin (263 Ft) —, míg a negyedik helyen a kishu­tai iskola Arany János úttörő­­csapata végzett (242 Ft.). Az első négy helyezett úttörőcsapat öt-, négy-, három-, illetve kétezer, az ötödik,tizedik helyezett csapat pedig ezer forint jutalomban ré­szesült a visszatérített 3 száza­lékon kívül. A csapatvezetőket 500 forint jutalomban részesítet­te a BIK. Ny. I. I Látogatóban a nagy orosz Szeveren 4. Vologdai csipkecsodák A nagy északi táj világá­ban őshonos városokban, te­lepüléseken, a mocsárvilág­tól elhódított új kultúrterü­­leteken mindenütt érezni le­het az átalakító munka lük­tető erejét, látni lehet a fej­lődés nagy eredményeit. Vo­­logda, Kosztroma, Cserepo­­vec, Jaroszlavl városokban, a régi és új, nagyobb tele­püléseken felfelé és oldalt sűrű erkély- és ablaksorok néznek le ránk a nemrég, mostanában és most épülő lakóházakról, közintézmé­nyekről. Az új házak, középületek között azonban minden je­lentékeny településen ott tornyosulnak a hagymaku­polás templomok, egykori monostorok; némelyik mo­nostor-templomnak tizenhat­húsz fényezett, ragyogó — mostanában, vagy korábban — restaurált tornya, kupo­lája is van. Kosztromában, Vologdában és más városok­ban, helységekben is meg­hagyják, nem csekély költ­ségek árán restaurálják a ré­gi templomokat, úgynevezett kreml-együtteseket, a hajda­ni, sajátosan, oroszosan ba­rokk, neobarokk középülete­ket, amelyek — többnyire a múlt század elején — már kő­ből, téglából épültek. Ezek általában közintézmények, főképpen iskolák, múzeu­mok, kultúrházak. Kosztro­mában, a Kreml-együttesben falumúzeum is épül. A város sok még álló, régi, művészi faházainak egy részét is meghagyják. Az idő múlik, a fejlődés gyors. De a hagyományos művészetek élnek, sőt virá­goznak új művészeti ágaza­tok, formák között. Vologdá­ban virul az orosz Szever elmúlt századainak talán leg­nagyobb művészete, a csip­keverés. Meglátogattuk a Hópelyhecske Csipke Egye­sülést, írásos emlékek igazolják, hogy Vologdában és a me­gye több helységében már a XIII. században is foglalkoz­tak csipkeveréssel. Az igaz­gatónő egyebek között el­mondja, hogy valamikor a nagyobb csipkéket a kolos­torok, templomok és a gaz­dagok számára készítették. Ezeket csak arannyal lehe­tett megfizetni. Volt idő, amikor egy-egy menyasszo­nyi csipkeruha 30 rubelt ért. De­ nagyon régi rubelről van szó. Akkor azért 30 lovat adtak. — Mi főképpen a bedol­gozónők munkáját irányít­juk, segítjük — mondja az igazgatónő. — Anyagot adunk, az alapanyag általá­ban nagyon kifinomított, itt termelt len. Azután terveket adunk és átvesszük a csip­kéket De ötszáz nő dolgo­zik a központunkban is, művészeti vezetők irányítá­sával. Az egyesülés 70 külkeres­kedelmi vállalalattal koope­rálva adja el termékeit a világ minden táján. Mosta­nában a csipke-világkiállítá­sok legfőbb nyertesei Pá­rizsban is, Hágában is a vo­­logdai csipkék. De hogyan is készül? Nők ülnek sorban, egymás mellett. Előttük asztalsoro­kon henger alakú, bélelt pár­nák. Azokon különféle, meg­rajzolt csipkealakzatok. És ők hozzájuk tűzködve milli­­méternyi fonadékokból ös­­­szecsipegetett, növekvő min­tázataikat, készítik el a ki­­sebb-nagyobb csipkéket. Nyolc-tíz, sőt sokkal több szálból fonják, verik. A szá­lak végein fafogantyúk. Ahogy két kézzel — egymás­hoz kocogtatva — csereberé­lik őket, különféle zenei hangokat adnak. Énekelnek a csereberélt fácskák, s már egyik-másiknak a hangja is eligazítja a csipkeverőket, hogy mikor, melyik szálnak hol a helye. Türelemjáték ez a javából! Az egyesülés művészeti csoportja nemrég megkapta a Repin-díjat, Vera Dmitri­­jevna Veszellova, az egyik művészeti vezetőnő .pedig az Orosz Föderáció Érdemes Művésze kitüntetést. A Szevet embere kemény, verítékes munkával gyárakat teremt odafent az északi tá­jon, s meghódítja a mocsár­világot. De a Szever gyer­meke a vologdai csipkébe öltözött leány is. A finom női kezek teremtette csipke jel­kép: a nagy északi tájon nemcsak az anyagi javak buzognak egyre bővebben, de virágoznak az életet széppé tevő ősi és mai mű­vészetek is. POZSGAI ZOLTÁN (VÉGE) „A munkánk megunhatatlan Szerszámkészítők a Mezőgazdasági Gépgyárban — Jól keresnek? — Normálisan, de az utol­só öt béremelés során mi, szerszámkészítők kaptuk a legkevesebbet. — Úgy hallom, elment egy brigád­vezető? — Sajnos. A tízéves törzs­­gárda tagságát se várta meg. Leninvárosban lakást ígér­tek neki... — Miért jó ez az üzem? — A társaság 85 százaléka törzsgárda. A többieket mi neveltük. — Ha nem keresnek na­gyon jól, akkor miért men­nek el kevesen? — Nem mindig a pénz a döntő . .. * A fenti mondatokat kós­tolónak szántam egy üzem­rész hangulatáról, ők, ami­kor mentem, meglepődtek. Aztán örültek, mert a fotó­­riporter, az újságíró azt je­lezte, hogy valahol jót mondtak róluk. — Nálunk nem szokás szembedicsérni. Az igazság, hogy ebben az évben ment a meló . .. — A mi üzemünk a szer­számellátó és kísérleti üzem itt a Mezőgazdasági Gép­gyártó és Szolgáltató Válla­lat miskolci gyárában, ös­­­szesen nem vagyunk sokan. Harmincöten dolgoznak a szerszámellátó, nyolcan a kísérleti üzemben. Gyakorla­tilag három brigád. Jó szak­emberekből válogatott há­rom brigád. A dolgunk, hogy a technológiai tervek, a ter­vezett gyártmányok ismere­tében megcsináljuk a szük­séges szerszámokat. Magya­rul: úgy kell dolgoznunk, hogy ránk ne várjanak, de úgy kell gazdálkodnunk, hogy felesleges készletek se legyenek sehol. — Mit követeltek a ter­vek? — Forintális mutatókban három részre oszlik a ter­vünk. Biztosítanunk kell az általános szerszámellátást, de úgy, hogy a készlet­gazdasági mutatóknak is ele­get tegyünk. A tervünk négymillió-hétszázezer forint volt. Remélhetően az össze­gen belül maradunk. A spe­ciális szerszámgyártásban kétmillió-nyolcszázezer fo­rint volt a tervünk. Ezt már teljesítettük, már 1978-ért dolgozunk. Végzünk munká­kat a társüzemeknek, bér­munkában idegen cégeknek is. A tervünk másfél millió forint volt, ez már megvan. Év végéig elérjük a kétmil­lió-kétszázezer forintot. Azt kérdezte, hogy miért jó a hangulat az üzemben? Ezért! Mi is tudjuk, hogy a válla­lat december 15-re akarta befejezni az idei tervét, de azt is,, hogy ebből november végére már teljesítés lesz Ebben persze sok minden van. Csatlakoztunk a csepeli felhíváshoz, mind a három brigádunk felajánlást tett, s azt teljesíti is...­­* Tűnődni lehetne arról, hogy mi tart meg egy mun­kahelyen embereket. El­mondták: fényképezett mun­kanapok tanulsága, hogy egy-egy szakmunkás napon­ta négy egyedi darab előál­lításához készül hozzá. Meg­tervezi a munkát, a műhely hangulatából adódóan a tár­saival megbeszéli ezt, aztán elvégzi. Megunhatatlan, mert mindig más, rangot ad, mert itt a legjobbak dolgoznak. — Mit jelent manapság a szakmai rang? — Hogy a főnökségnek mit jelent, azt nem tudjuk, de magunk között valami olyat, hogy jó reggel bejön­ni a műhelybe, meg valami olyat is, hogy nem baj, ha valami nagyon nehéz. Ami nehéz, az érdekes is. — Egy-egy brigádnak, itt háromnak is, vannak nagy tervei. Egy üzemr­észnek? — Van, de hadd ne mond­­­­juk. Nekünk különben az is jutalom, hogy már a követ­kező évért dolgozunk ... B. G. - Egy a törzsgárdatagok közül. Mándy Tamás köszörűs. ■X- Kvalifikált munka, esztergapadnál... a munka örömével. Nagy János r.­­Solymos László felvételi

Next