Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-20 / 17. szám

Hét végi kalauz BEMUTATÓ A SZÍNHÁZBAN Ma este premier: Alfred de Musset Lorenzaccio című két­részes drámáját mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. A francia dráma egyik él­vonalbeli alkotását Magyar­­országon 1960-ban játszották utoljára, a címszerepet Gá­bor Miklós alakította. Kül­földi színpadokon gyakrab­ban színre kerül a reneszánsz Itáliáját és az író korának Franciaországát idéző törté­net, amelynek címszerepe hajdan Gerard Philipe-nek is híres alakítása volt. A dráma a Mediciek Fi­renzéjében játszódik 1536- ban, de nem a nagy Lorenzo idején, hanem egy kicsit ké­sőbb. Végső fokon azonban a reneszánsznak mint egy hos­­­szú korszaknak a jellemzői jelennek meg Musset művé­ben. A kor figurái (papok, főnemesek, művészek, polgá­rok és bérgyilkosok) a kor erkölcsei szerint élnek, ami­kor nem ritka, hogy egy alap­jában jó és tehetséges ember rosszá kényszerül válni. A fény mellett ott a sötét, és a szellem adottságait nem min­denki tudja a maradandó, a szép szolgálatába állítani. A nagyon sokszereplős miskolci előadást Beke Sán­dor rendezte, a jelmezt Hele­na Bezáková, a díszletet Jan Hanak, a Kassai Állami Szín­ház nemzetközi hírű szakem­bere tervezte. A címszerepet Reviczky Gábor játssza. A Lorenzacciónak már a tegnap esti főpróbája is nyilvános volt, január 21-én, szombaton délután a Petőfi ifjúsági, este a Katona, 22-én, vasár­nap este hétkor pedig a Szig­ligeti bérlet tulajdonosai lát­hatják. KIÁLLÍTÁSOK patakon Két állandó kiállítás várja Sá­rospatakon a képzőművészet iránt érdeklődőket. A Rákóczi- vár galériatermében Andrássy Kurta János szobrászművész kis­­plasztikáiban, a városi képtárban pedig Dómján József festőmű­vész színes grafikáiban gyönyör­ködhetnek a látogatók. De meg­éri a fáradságot az ókollégium iskolamúzeumának megtekin­tése is, ahol a félezer éves ősi iskola történetével kapcsolatos írásos és tárgyi emlékek láthatók. Ezek közül különösen nagy érdeklő­désre tarthatnak számot a Co­­menius-kiállítás emléktárgyai. TÁNCOS RENDEZVÉNYEK Nemrég adtuk hírül, hogy az Ady Művelődési Házban disco táncstúdió indul. Az első alkalommal ma este hat órakor gyűlnek össze az ér­deklődők, hogy Fügeczkyné Balogh Mária táncpedagógus vezetésével kezdő és haladó fokon disco zenére gyakorol­ják, tanulják a divattáncokat. Holnap, január 21-én délután négykor az Aprók, este hat­kor a Kicsik Táncháza várja a diósgyőri gyerekeket. Az Ady Művelődési Ház vasár­napi programja pedig ismét a fiataloknak szól; a Favorit zenekar muzsikájára öt órá­tól szórakozhatnak. Ugyancsak vasárnap dél­után négykor a Molnár Béla Ifjúsági Házban Reflex-rock délután lesz, a Gárdon­yi Mű­velődési Házban pedig hat­kor kezdődik a disco, amely annyiban különbözik az ed­digi összejövetelektől, hogy az Edda együttes helyett va­sárnaponként Éliás Gyula, az egyik legismertebb lemezlo­vas vezeti a műsort. TORA JÁVORKÚTRA ÉS ÖRVÉNYKŐRE Akik a téli időszakban is jár­ják a Bükköt, tudják, hogy ezekben a hetekben még mindig vastag hótakaró borítja a hegy­ség völgyeit dombjait, tündö­kölnek a zúzmarás fák. Ezért várható nagy érdeklődés a két nagy természetjáró szakosztály, a miskolci vasutasok és a di­ósgyőri vasasok vasárnapi bük­ki túrája iránt. A DVTK turistái 8 órakor ta­lálkoznak a LÁEV végállomásá­nál, ahonnan Kalas István veze­tésével indulnak el az alábbi út­vonalon: Garadna — Szentléleki völgy — Örvénykő — Barátság­kert —* Magaskő — Csókásforrás — Forrásvölgy — Majális-park. Zámborszky Zoltán vezetésével a Garadna-völgy másik oldalán túráznak, nem kevésbé szép út­vonalon a vasutas természetjá­rók. Az MVSC-túra útvonala: Ómassa — Szárazvölgy — Jávor­kút — Vadászvölgy — Ómassa. Találkozás: 9.30-kor a majális­parki autóbusz-végállomáson. Mindkét szakosztály szívesen lát minden érdeklődőt.­ ­ Négyen a Musset-dráma főszereplői közül: Fehér Tibor (balról), Reviczky Gábor, Gyön­gyössy Katalin és Csiszár András. (Jármay felv.)­­­c A debreceni Déri Múzeum anyagából nyílt néhány napja az az emlékkiállítás, amely Mata János kisgrafikáit, famet­szeteit mutatja be a Mini Galéria közönségének. Mata János nem volt képzőművész, tudós polihisztor inkább, de irodalmi tárgyú alkotásai, illusztrációi, ex librisei, könyvcímlapjai egy erős, határozott művészegyéniségről árulkodnak, jól élvezhető grafikai stílust képviselnek. Képünkön a Hónapok című fa­metszetsorozat első lapja látható. Lesz-e ifjúmunkáskórus? Városi ifjúmunkáskórust szervez a KISZ-szel közösen a Rónai Sándor Művelődési Központ. Tavaly 55 üzemben próbálkoztak a szakszerveze­ti bizottságot­ segítségével a kórustagok toborzásával — elsősorban azokon a helye­ken, ahol nem működik munkáskórus — ám az ered­mény negatív volt. Az el­múlt év végéig mindössze öt miskolci üzemben jelentkez­tek fiatalok a kórusba. Az idén ismét megpróbálkozik a szervezéssel a művelődési központ, s talán-talán mégis­csak létrejöhet a miskolci if­júmunkáskórus. 4 A Miskolci Szimfonikusok hangversenye Az 1978-as esztendő első ze­nekari estjén Mura Péter vezé­nyelte a Miskolci Szimfonikus Zenekart. A műsorválasztás számos kuriózummal szolgált, és ez mindenképpen a betanító és vezénylő karmester érdeme A hangverseny négy műsor­­száma közül mindössze egy mű, Bartók immáron világhírű Divertimentója számított is­mertnek, a többi­t nem. Ri­chard Strauss fúvósokra írott Szerenádját, Milhaud Fúvós­szimfóniáját tudomásunk sze­­rint a hazai hangversenyeken még nem szólaltatták meg. Dritten; villanások című dal­ciklusát is csak külföldi együt­tes, a BBC Szimfonikus Zene­kara mutatta be Budapesten. További érdekessége volt a koncertnek, hogy ezek a mű­vek nem teljes szimfonikus ze­nekarra íródtak; két-két szám­ban a vonósok, illetőleg a fú­vósok bizonyíthatták lelkiisme­retes felkészültségüket. A „hagyományos” mű, Bar­tók vonószenekarra írott Di­vertimentója 1939-ben kelet­kezett. Címe ellenére nem könnyed hangvételű szóra­koztató zene, erről leginkább a megrendítő szépségű lassú tétel árulkodik. Mura Péter ebben az interpretációban nem akart vaskézzel kormá­nyozni ; mozdulatai mérték­tartóak voltak, precízek és kiegyensúlyozottak. A kor­rektség azonban ezúttal bi­zonyos értelemben vett óva­tossággal párosult. Leginkább a zárótétel szilajságát hiá­nyoltuk, de mindkét gyors tételt szívesebben vettük volna elevenebb ten­nán. Richard Strauss S­erenád­­ja zenetörténeti érdekességű. A 21 éves fiatalember művét a meiningeni zenekar mutat­ta be Hans von Bülowval az élén. A neves muzsikus felismerte Strauss tehetsé­gét, és először segédkar­nagynak szerződtette maga mellé, majd egy év múlva a zenekart is átadta Strauss­­nak. A Szerenád romantikus hangvételű zene, jól hangzó harmóniákkal, gondos for­málással. A két, fúvósokra kompo­nált alkotás közül a Milhaud­­szimfónia előadása tetszett jobban. Ragyogó fúvósszóló­kat­­ hallottunk (mindössze tízen játszották), és mara­déktalanul élvezhettük a modern francia zeneszerző sokszor triviális dallamait, ügyes szerkesztését. A hangverseny egyik leg­szebb élményét Britten: Vil­lanások (Les Illuminations) című művének előadása nyújtotta. Britten híres a hangszerelő tudományáról, zömmel olyan modern zené­ket komponált, melyek egy­szerre szépek, jól hangzóak és modernek. A Villanások Rimbaud ritmikus prózájára készült, a Színképvázlatok 9 darabját zenésítette meg. Sziklay Erika valamennyi énekművészünk közül talán a legotthonosabban mozog századunk zenéjében. Így bizton számíthattunk élmény­­adó, hiteles produkciójára , és nem csalódtunk. A pom­pás zene megannyi „villa­nását” hangulatteremtő erő­vel formálta meg. BARTA PÉTER Az első három hét Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nekem úgy tűnik, mintha nem szűk három hét, hanem már jóval több telt volna el az esztendő­ből. Hol van már a karácsonyi, szilvesz­teri hangulat, a csil­logás, nagy ünnepi evések, ivások ideje? Az élet visszazök­kent régi kerékvágá­sába, pillanatokon belül itt a tavasz, ami a nyárral át­megy az őszbe — azaz a télbe — és mi ismét pezsgővel koc­cintunk a jövő­ sike­reire. Ahogy a költő mondaná — ha akar­ná, de persze, mért mondana ilyen balga­ságokat? —, eláram­­lik az élet. Ennyi lí­­rázás után követ­kezzenek a tények, melyekkel szeretném bebizonyítani, hogy három hét nem min­dig úgy három hét... Még ki sem józa­­nodtunk szilveszter mámorából, alig éb­redtünk fel, máris hasunkra sütött az új szeszrendelet. (Felte­hetően az első 9 órai szeszstopot a legtöb­ben átaludták, akik nem, azoknak pedig még nyilván maradt némi tartalék.) Lottó tárgynyere­­mény-sorsolás, a szil­veszteri tévé- és rá­dióműsorok kritikái, örömmel értesülünk, hogy folytatjuk a munkaversenyt. Jó­váhagyták Baszkföld autonómiáját, ismét kitört az Etna, nyere­­ménybetétkönyv-sor­­solás, kiosztották az iskolásoknak a félévii bizonyítványt. Új magyar film­ ők ket­ten. Már ez sem ke­vés dolog eddig, kü­lönösen, ha nem fe­ledkezünk meg arról, hogy ez idő alatt is rengeteg gyerek szü­letett — és nemcsak Miskolcon, Borsod­ban, hanem az egész országban, sőt, ne titkoljuk: szerte az egész világon, Grön­­landtól a Fokföldig, Luxemburgtól Auszt­ráliáig. Továbbá: ugyancsak sokan el­­haláloztak, ami szin­tén nem kis esemény — különösen az érin­tettek életében. Teniszezőink meg­kezdték a legjobb nyolc között, a B csoportban a Saab Kings Cup küzdel­meit, hármas iker­borjakat ellett Gyu­lán, a Köröstáj Ter­melőszövetkezet egyik magyartarka tehene az újszülöttek és ma­májuk egészségesek Újjáalakult a török kormány. Hazaérke­zett a magyar koro­na. Ez idő tájt tör­tént Rómában, hogy Tony Bínarelli mágus a Piazza Esedrától a Via dei Gabbonariig bekötött szemmel akarta elvezetni az autóját, ám a rend­őrség megtiltotta a veszélyes vállalkozást, mire a mágus gyalog tette meg az utat „va­kon” — teljes siker­rel. Egyes fogyasztói árak felemelkedtek. A Miskolci Hűtőház­ban mostantól három­műszakos termeléssel készítik a szilvás gombócot. Fellőtték a Szojuz—27-et. A ked­vező időjárást kihasz­nálva Zalában meg­kezdték a szőlő met­szését. (Ne feledkez­zünk el róla, hogy mindeközben a tévé tovább sugározta mű­sorait — persze a rá­dió is —, vonatok, repülőgépek indultak el és érkeztek meg, gyilkosságokat követ­tek el, félrekapcsolt a telefon, házasságok köttettek és bomlot­tak fel stb....) 100 éve született Molnár Ferenc, fent­ az űrben összekap­csolták a két Szojuzt és a Szaljut–6 űrál­lomást, lent pedig péntekre esett 13-a Valaki milliomos lett a lottón. Teniszezőink — éppen Miskolcon — kikaptak a franci­áktól, lemondott az olasz kormány, re­méljük, rövid, enyhe lefolyású tartózkodás­ra hazánkba érkezett az A–1 vírus, talál­kozott egymással Kip­­rianu ciprusi elnök és Denktas, a ciprusi török közösség veze­tője. Apropó: állam­fők, diplomaták utaz­tak, jöttek, mentek. Ki ne felejtsem: a labdarúgó VB-n a legnehezebb csoport­ba kerültünk. Csilla­gászati szakkör ala­kult Tatabányán, de már ezt megelőzően leszállt a Földre a Szojuz—26, melyet odafönt elcseréltek a Szojuz—27-ért. Újabb magyar filmet mutat­tak be. Nem törekedhettem teljességre, ezért el­képzelhető, hogy né­hány esemény kima­radt a felsorolásból. Azért ennyi is elég sok volt (elnézést ké­rek, nem én tehetek róla ...). És még az év tizenhét tizennyol­cad része, tehát gya­­korlatilag majdnem az egész, hátravan! Éppen csak szűk há­rom hét telt el belő­le. Hát ez az, amit én nem értek. Na mind­egy, csak így to­vább ... (szabados) PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népdalcsokor. — 14.05: Szovjet katonadalok. — 14.25: „Nyitni­­kék”. Kisiskolások műsora. — 15.00: Hírek. — 15.10: Zenekari muzsika. — 16.00: Útközben. — 16.05: Felelj önmagadért! — 17.00: Hírek. — 17.10: Az 1977. évi montereyi dzsesszfesztivál felvételeiből. — 17.40: A „nél­külözhetetlen felesleg”. — 18.00: Leonard Warren operaáriákat énekel. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Nap árnyéka. — 20.05: Mi a titka? Solomon mű­vészete. — 21.05: Borosa Lajos népi zenekara játszik, Bódy Jó­zsef nótákat énekel. — 21.34: Láttuk, hallottuk. — 22.00: Hí­rek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Sanzonok. — 22.56: A Bol­gár Rádió szimfonikus zeneka­rának hangversenye. — 24.00: Hírek. — 0.10: Dzsesszfelvétele­­inkből. Petőfi rádió: 12.00: West Side-i történet. — 12.30: Hírek. — 12.33: Fischer Annie zongorázik. — 13.03: Nőkről nőknek. — 13.33: A Belgrádi Rádió gyermekkóru­sa énekel. — 14.00: Kettőtől ötig... A Petőfi rádió zenedél­utánja. — 17.00: Ötödik sebes­ség. ifjúság — politika — kul­túra. — 18.00: Harminc perc rock. — 18.30: Hírek. — 18.33: Mádi Szabó Katalin és Lukácsi Huba népdalokat énekel, Tarjá­­ni Tóth Ida cimbalmozik. — L lLLIM ! 19.04: Barangolás régi hangle­mezek között... — 19.28: Jó es­tét, gyerekek! — 19.35: Sláger­múzeum. — 20.30: Hírek. — 20.33: Mit játsszunk?! — 22.30: Hírek. — 22.33: Bach: C-dúr szólószo­náta. — 22.54: Operettrészletek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Kulturális körkép. Gyűjtőúton Tiszakarádon ... Teknővájó cigányoknál. Ripor­ter: Antal Magda. — Brecht­­dalokat énekel Lotte Lenya. — Fegyveres erőink életéből. Ri­porter: Nagy István. — A Sá­rospataki Tanítóképző Intézet kórusa énekel. — Hol töltsük a hétvégét? (Túrajavaslatok, sport­­programok). — 18.00—18.30: Észak­­magyarországi krónika (Ülést tartott a Heves megyei és a Le­­ninvárosi Népi Ellenőrzési Bi­zottság. Orvostudományi tanács­kozás Miskolcon. A Nagymis­kolci Állami Gazdaságban. Be­számoló a téli úttörő-olimpia megnyitásáról­. — A jazz ked­velőinek Machalia Jackson fel­vételeiből. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes ., • Televízió, 1. műsor: 16.35: Hí­rek. — 16.30: Zene a „B”-stú­­dióból. — 17.05: Mozgás- és vi­selkedésformák az állatvilágban. — 17.30: Postafiók 250. Takács Mari műsora. — 17.45: Három­szor tíz. — 18.15: Egy ázsiai uta­zás emlékei. — 18.35: Öt perc meteorológia. — 18.40: Minden­ki közlekedik... — 19.05: Esti mese. *­ 19.20: Tévétéma. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. — 20.25: A bosszú. — 21.20: Nap­lemente. — 22.05: Tv-híradó, 3. — 22.15: Madártan. Televízió, 2. műsor: 20.01: Schubert: Téli utazás. — 20.30: Rovarok. — 20.55: öt perc me­teorológia. — 21.00: Tv-híradó, 2. — 21.20: Egy közönséges gyil­kosság. Miskolci Nemzeti Színház (7): Lorenzaccio: Bemutató előadás. Kiállítások: József Attila Klub­könyvtár (12—20): Hincz Gyula grafikái. — Mini Galéria (10— 18): Bak Imre festőművész ki­állítása. — Herman Ottó Múze­um (10—18): Ember és munka. — Észak-magyarországi üveghu­ta*­ — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. BÉKE FILMSZÍNHÁZAK Dübörgő csend Szí. magyar film Kezdés: 14 órakor Harc Rómáért I—n. Mb. szí. román—NSZK film Dupla hely ár! Kezdés: hn6 órakor KOSSUTH A fekete rák ollójában Szí. szovjet film Kezdés: f3, hn5, 7 órakor HEVESY IVÁN FILMKLUB Az idealista Szí. jugoszláv film Kezdés: 15, 17 órakor FÁKLYA A szabadság katonái I—n. Szí. szovjet film Másfél helyár! Kezdés: 5 órakor PETŐFI Fehér hajó Mb. szí. szovjet film Kezdés: 15, 17 órakor TÁNCSICS Piedone Hongkongban Mb. szí. olasz film Másfél helyár! Kezdés: II. 17 órakor TAPOLCA—ADY Srácurak Mb. szí. csehszlovák film Kezdés: 7 órakor HÁMOR Az éjszaka a betyároké Bolgár film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Az éjszaka a betyároké Bolgár film Kezdés: 16 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. — 8.30: Lányok, as­­­szonyok. — 8.55: Belépés nemcsak tornacipőben! — 10.00: Hírek. — 10.05: Zenekari muzsika. —11.00: Korunk hősei. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Budapesti Koncert Fú­vószenekar Darvas Ferenc fú­vósműveiből játszik. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Bodza Klára, Marczis Demeter és Urbán Katalin éne­kel, Baranyai Zsolt furulyázik, Szakály Ágnes cimbalmozik. — 9.28: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 9.43: Szabó Ferenc— Komját Aladár: Lenin meghalt — kantáta. — 9.55: Hetilapszem­le. — 10.00:, Hogy tetszik lenni a Nyugdíjasok műsora. — ti.ö): Dixieland-felvételekből. — 11.30: Hírek. — 11.33: Részletek Bän­der: Kabaré és Bob­: Hegedűs a háztetőn című zenés játéká­ból. SZIKRA A csillagszemű Szí. magyar film Kezdés: 5, 7 órakor

Next