Déli Hírlap, 2000. augusztus (32. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-05 / 182. szám

ó DÉLI HÍRLAP GOLO Edelény • Encs • Felsőzsolca • Kazincbarcika • Mezőcsát • Mezőkövesd • Ózd • Putnok • Sajószentpéter • Sárospatak • Sátoraljaújhely • Szendrő • Szerencs • Szikszó • Tiszaújváros • Tokaj MEZŐCSAT ÉS KÖRNYÉKE Él a Tisza, de óvatosak a turisták Oldódnak a görcsök A tél végén, tavasszal a Ti­szán két hullámban végig­söprő romániai eredetű cián- és nehézfémszennye­zés alaposan megviselte a folyó élővilágát. A Tisza-tó vízrajzi sajátosságának kö­szönhetően nagyjából meg­úszta a szennyezést, s azóta a folyó is megtisztult, új életre kelt. Ennek ellenére a régió vízi turizmusának alaposan betettek a szen­­­nyezésről napvilágot látott, nemegyszer túldramatizált hírek, aminek a helybéliek isszák meg a levét. - Szomorú hírt tudok mon­dani: az emberek nem hitték el, hogy tiszta, nem károso­dott a Tisza-tó vize. A vendé­geket szerintem az tartotta vissza, hogy horgászati tila­lom volt, mivel az ide érkező vendégek 80 százaléka pecáz­­ni jön, s őket nem igazán hatja meg, hogy ivóvíz minőségű a víz. A tilalmat már feloldot­ták, de tudni kell, hogy a kül­földiek általában egy évre előre lekötik a szállást. Feb­ruárban nemzetközi hír lett a ciánszennyezésből, még Walesből is kaptam e-mailt ezzel kapcsolatban. Sokan le­mondták a lekötött utat és át­pártoltak a Pora vagy az Ebró­­ra. Miután befizették az utakat, már későn jött a hír, hogy mégis jöhetnek a Tiszára, a Tisza-tóhoz - szólt a cián­­szennyezés idegenforgalmi ki­hatásáról Mikola István, Ti­­szavalk polgármestere.­­ Azért néhány „őrült” itt van, köztük külföldiek is, akik azért jöttek, hogy megnézzék a tragédiát vagy a folyó túlélé­sét. Akik eljöttek, eljönnek, jól járnak, mert van mit fogni. A napokban például egy 60 kiló körüli harcsát fogott az egyik honi horgász. Holland vendé­gekkel lehajóztam Kisköréig, s rengeteg horgászt láttam a parton, s nem panaszkodtak a fogásra. El a Tisza, ezzel nincs is különösebb probléma, in­kább azzal, hogyan győzzük meg erről a vendégeket. Ezzel kapcsolatban megkerülhetet­len a média felelőssége is. Ami­kor megtörtént a baj, a vízcsap­ból is ez folyt, most hasonló ter­jedelemben szeretném látni, ol­vasni a jó híreket is - jegyezte meg a polgármester. A baj mindig rosszkor jön, ami különösen igaz a Tisza-tó körüli falvak idegenforgalmá­ra.­­ A kezdeti lépéseket már megtették a falusi turizmus beindítására. Kinyitották a tisztaszobát, oldódnak a gör­csök, szép lassan követik egy­más példáját a lakosok. Aki beruházott - például csator­názott, berendezési tárgyakat vett annak nagyon rosszul jött a szennyezés, s az ezt kö­vető mizéria, mivel a vendé­gek jelentős része elmaradt. A mi vidékünkön, a tó északi ré­szén, elsősorban a vízi világra kíváncsiak a turisták, rajtuk kívül a horgászok jönnek. A természeti értékek miatt vé­dett a terület. A tó déli részén, Abádszalók, Sarud, Kisköre térségében a fürdőturizmus az elsődleges. Jellemző a vendé­gekre, hogy utaznak, körbejár­ják a tavat. Az idei szezon sajnos messze elmarad a remélttől.­­ Érződik a hatása a cián­­szennyezésnek, mert nagyon sok helyen visszamondták a foglalást. Elsősorban a Tisza­­tó és a folyó mellett mondták le a nyaralást, ahogy távolo­dunk a víztől, úgy csökken a hatása, bár szerencsére már kezdenek helyreállni a dolgok .— mondta optimistán Nagy Katalin, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tourinform irodavezetője. - Itt Borsodban egyébként nagyon kevés a tó melletti szálláshely. Nem sza­bad letagadni, de túllihegni sem semmit. Valóban volt hor­gászati tilalom, de 40-50 kilo­méteres körben számos rendez­vény volt, ezeket kellett volna reklámozni, népszerűsíteni. A Tourinform és a Magyar Turiz­mus Rt. a saját lehetőségein belül mindent megtett. Él a Tisza! címmel kampányt indí­tottunk. A vízitúrákat egyéb­ként sem akadályozta a szen­­­nyezés utóhatása, most meg már pláne nem okoz gondot. Nagyobb gondot kell fordítani a programok kiajánlására — vélekedett az idegenforgalmi szakember. (cs.l.) A vízitúrázók kedvelt folyója maradt a Tisza. (Jertey Lajos felvétele) 2000. augusztus 5., szombat Bejárták az iskolát FEJLESZTIK IGRICIT Történetének legna­gyobb beruházása előtt áll Igrici, a dél-borsodi kiste­lepülés Mezőcsáttal és He­­jőpapival közösen kívánja megvalósítani a szenny­vízcsatornázást, amihez az ingatlantulajdonosok több mint 80 százaléka jelezte részvételi szándékát. Rö­videsen Igricit is eléri az ISDN-hálózat, s faluházat, közösségi házat is szeret­nének építeni.­ ­ A beruházás gesztora Me­zőcsát városa. A munkálatok­hoz szükséges önrész fedezé­sére vízközmű-társulást hoz­tunk létre. Igriciben 509 in­gatlan található, ami a három település összes ingatlanva­­gyonából 15 százalékos része­sedést jelent. Ebben az arány­ban részesedünk a beruházás költségeiből is. A lakosság részvételi szándékát jónak te­kinthetjük, mivel több mint 80 százalék jelentkezett. Majd a fizetésnél derül ki, ho­gyan is állunk. Mintegy 300 millió forintos beruházást je­lent Igrici csatornázása, ami a falu történetének legnagyobb fejlesztési programját jelenti - közölte Bordás Kálmán pol­gármester. - A beruházással elérnénk, hogy a főbb közmű­vek - a víz és a gáz után a szennyvíz is - a föld alá kerül­jenek a községben. Ezt köve­tően rendbe kellene tenni az utakat. A csatornázás költsé­geit pályázati támogatásból és önerőből fedezzük. Az ön­­kormányzat kézfizető kezes­séget vállal a saját lakosaiért. A beruházás községre eső ön­része 115 millió forint. Az idei költségvetésünkben 17 millió forint szerepel ezzel kapcso­latban.­­ A szennyvíz-program miatt nem állhat meg az élet a községben. Készülünk az előrehozott, augusztus 28-ai tanévkezdésre. A napokban volt egyéves az új iskolaépü­let. Ebből az alkalomból ga­ranciális bejárást tartottunk. Szerencsére nem találtunk egyetlen komolyabb problé­mát sem, a kisebbeket pedig már ki is javították. Elégedet­tek vagyunk a kivitelezővel. Távlati terveink között szere­pel egy faluház és egy község­háza építése. A hivatal jelen­legi épülete 1924-ben épült és nem felel meg a követelmé­nyeknek. Az elmúlt tíz évben az intézményhálózatunkat tettük rendbe, s most követ­kezhetne a faluház a szenny­víz után, vagy akár azzal pár­huzamosan. A kezdés ideje az önerő előteremtésétől függ. (csontos) Öt település - hat hír • Ruszin kulturális napot rendeznek ma délelőtt fél 10- től Mucsonyban, a Honfogla­lási és millenniumi emlék­parkban. A vendégek köszön­tését követően a helyi pávakar és a máshonnan érkezett kul­turális csoportok adnak mű­sort. Délután 3 órától a saj­­kásgyörei tánckar lép fel. A vacsorát követően este 7 órá­tól éjfélig bált rendeznek. A templom téren ószláv nyelvű liturgiát tartanak este 6 órá­tól. • Sajóhidvégen a falunap keretében millenniumi zász­lóátadó ünnepséget rendeznek vasárnap délelőtt 10 órától a községházán. A rendezvény védnöke Steinerné Vasvári Éva és Kovács Tibor dél-borsodi or­szággyűlési képviselő. Köszön­tőt mond Kerékgyártó Jánosné polgármester. A millenniumi zászlót dr. Szabó Gábor állam­titkár adja át. A zászlószente­lést és a megáldást követően kulturális műsort rendeznek. A falumúzeumban délelőtt 10 órától délután 6 óráig megte­kinthető az állandó helytörté­neti kiállítás. • Mucsony nagyközség ön­­kormányzata millenniumi zászlóátadó ünnepséget ren­dez vasárnap délelőtt 10 órá­tól a görög katolikus temp­­lomkertben. Szabadtéri ünne­pi szentmisét mutat be Béres Miklós püspöki helynök. A misét követő millenniumi zászlóátadás díszvendége dr. Visy Zsolt helyettes államtit­kár. Megemlékezést mond Viszlai Viktor mucsonyi pol­gármester. Az átadást-átvé­­telt szabadtéri ünnepi műsor követi. • Vissza a természetbe! cím­mel az idén augusztus 6-án, va­sárnap rendezik meg a hagyo­mányos vidám családi napot a Lázbérci víztározónál. Délelőtt horgász- és főzőversenyre, va­lamint kispályás focimeccsre várják a résztvevőket. Ebéd után kulturális programok, vidám, zenés műsor szórakoz­tatja az érdeklődőket. • A hazai együtteseken túl Spanyolországból, Görögor­szágból, Moldáviából, Jugoszlá­viából, Szlovákiából és Bulgári­ából várnak vendégeket a hét­főn kezdődő kazincbarcikai köz­pontú V. Sajóvölgyi Folkfeszti­­válra. A nemzetközi találkozót Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Központ előtti téren hétfőn délután 6 órakor dr. Király Bálint, Kazincbarci­ka polgármestere nyitja meg. A vasárnapig tartó rendezvényso­rozat keretében az együttesek fellépnek Kazincbarcikán, Sajó­­szentpéteren, Ózdon, Putno­­kon, Serényfalván, Szuhakálló­­ban, Edelényben, Sajóbábony­­ban és Sajósenyén. • Mezőcsát városa augusz­tus 12-én, szombaton kapja meg a kormány által adomá­nyozott millenniumi zászlót. Az ünnepség keretében, délu­tán 2 órakor Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter adja át a dél-borsodi város zászlóját. NAP- ÉS VIZIMADOK Amikor kisüt a nap, strandolók tömege lepi el a Mezőkövesd határában található Zsóry fürdőt. Fiatalok és idősebbek egyaránt szívesen mártóznak meg a medencékben. A nagyszámú hazai vendég mellett szép számmal látni szlovák, lengyel, cseh nyaralókat is a strandon. Nyugatról mostanában kevesebben érkeznek a reméltnél. (Jakubik László felvétele) Cseke volt a király Ennyi híresség talán még sosem járt Mezőcsá­­ton, mint az elmúlt hét végén, amikor a színészek labdarúgó-válogatottja lá­togatott a dél-borsodi vá­rosba, ahol a helyi öregfi­úkkal játszottak hírvivő mérkőzést. A színészek között pályára lépett a szomszédok közkedvelt Vágási Ferije, alias Nem­csük Károly, aki egykoron a mezőcsáti gimnázium padjait koptatta, Eperjes Károly, a népszerű Sza­móca, az ugyancsak fil­mekből ismert Cseke Péter, s még lehetne sorol­ni a sztárokat. Egy kicsit tartalékosan álltak ki, mivel „idegenlégiósuk”, az újságíróként dolgozó Ger­gely Gábor, Phenjan asz­talitenisz világbajnoka egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni a meccsre. Ennek ellenére nem forgott veszélyben a színészek sikere, akik szi­porkázó játékkal 4-1-re nyertek. Kiemelkedett a mezőnyből Cseke Péter, aki nem csak két gólt lőtt, hanem jól is játszott. A másfél ezernyi néző jól szórakozott, s nem kis meglepetésre a hazaiak helyett inkább a színé­szeknek szurkolt. • ÁLLASAJÁNLAT • Tanárokat várnak A megyei munkaügyi központ mezőcsáti kirendeltsége tanárokat, tanítót, üzletkötőt, tűzőnőt, varrónőt, védő­nőt keres Dél-Borsodba. MMK KIRENDELTSÉG MEZŐCSAT, HŐSÖK TERE 13. TEL.: 49/352-725

Next