Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-17 / 325. szám

■ Szeged, 1914. december 17. DÉLMAGYARORSZAG A mi saját külön háborúnk ■Minden katona, aki sebesülten tér haza és minden anya, akinek ,a fiáért remeg azive, amikor a harcokról hall és minden elárvult gyermek és i mindazok, akiket bánat ér vagy ,gond ■nyom, keserű haraggal gondolnak arra a kirrályii palotára, ahol egy bűnnel terhelt aggastyán összesküvést szőtt cinkostársaival ,a világ békéje ellen. Anti [Belgrádbán történik, az nem katonai kérdés, hanem kedélyünket ériinti akár sontos stratégiailag, akár nem. Érzelmeinkre hallgatva, csupán, életben, nem boldogulunk, azért az ilyen nagy kiterjedésű háborúnak a változó eseményei az önmagunkkal szemben való legnagyobb szigort követelik meg és azt az akaratot, hogy ne engedjük magunkon elhatalmasodni a hangulatot. A háborúinak a helyzetekhez alkalmazkodóinak kell lennie és nem lehet tekintettel az érzékenységre. A politikai ítélet a Szerbiában folyó harcokkal olyan viszonylatban van, amely a katonai célszerűséggel nincs mindig összhangban. Ezt a háborút nem azért kezdtük, mintha területi hódításokra vágyakoztunk volna a szerbek részéről sokszorosan, bebizonyosodott, engesztelhetetlen gyűlölet szorított bennünket rá és nem engedett más választást.Ennek a háborúnak minden kardcsapásával arról kell bizonyságot szolgáltatnia, hogy Ausztria-Magyarország igenis még él, és meg tudja magát védeni. Hadseregünknek meg kell valósítainia azt a vágyunkat, hogy a népek szemében még számítsunk valamit. A jelenünket és jövőnket illető különböző magyarázatok már nem voltak elviselhetők és hadseregünknek minden kételyt el kell oszlatnia. Ebből a háborúból az erőnek és megszilárdult összetartozásinak az érzetével kell kikerülnünk. Ezért kísértük mindnyájan a legfeszültebb figyelemmel a déli tánctérről szóló tudósításokat és voltak még az iskolási gyermekek :i s a legéberebb érdeklődéssel a Dunán, Drinán, Száván és Kolubarán át vezető hidverérek, csapatainknak erdős hegységeikben és meredek sziklák közt folytatott küzdelmei és az ellenség visszaverése iránt. A szerb hadjárat a mi saját küllön háborúnk és bár Európa és a nagy döntések szempontjából csekély jelentőségű, de a mii érzéseink szempontjából nagyon ‘is [fontos. (Mert a Balkánon — inkább mint bármely részén a földgömbinek — az összes népeknek meg kell arról győződniök, hogy Ausztria-Magyaroszág él és, hogy nemcsak önmagának, hanem az Oroszország részéről fenyegetett kisebb államok függetlenségérek a megvédésére is elég erős. Az Oroszországgal folytatott óriási mérvű harcok dacára is lefogjuk Szerbiát verni és nem fér hozzá kétség, hogy újból be fogunk vonulni Belgrádiba és a szerb győzelmi öröm most oly vígam lobogó lángocskája mihamar le fog újból lohadni. Együtt harcolnak a Konstantinápoly, december 16. A főhadiszállás hivatalosan jelenti december 15-én: A kaukázusi arcvonalon december 13-án egy gyalogos zászlóalj által támogatott orosz lovasdandár megtámadta főállásunk jobbszárnyának egy különítményét. A támadást visszaverítik. A Messuche öreg hajó horgonyzás közben léket kapott és elsülyedt. A legénység az utolsó emberig megmenekült. A Vanvilajet határán csapataink Serai mellett offenzivába mentek át és több ellenséges támaszpontot ostrommal elfoglaltak. Az Asserbeidjanban operáló csapataink Perzsiában Ön Seremas irányában nyomulnak előre. Seldos mellett az Urmia-tó déli partján török és perzsa lovasság megtámadott egy kozákezredet és teljesen megverte, miközben az oroszok vesztesége negyven halott és sok sebesült volt. A támadók Urmia irányában üldözték az ellenséget és hatalmukba kerítettek egy a város előtt álló, orosz lőszerrel megrakott hajót. Részletek következnek. A perzsa törzsek vállvetve harcolnak velünk az évszázados ellenség ellen a legnagyobb lelkesedéssel és ismételten bizonyítékát adták vitézségüknek. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) A Messuche Törökország legrégibb páncélos cirkálója. 1874-ben épült, 9250 tonna tartalmú, 17 csomós, személyzete 600 emberből állott. Serai, ahol a török csapatok offenzivába mentek át, a török-perzsa határon fekszik. A tegnapi jelentés szerint az Asserbeidjanban levő orosz csapatok betörtek erre a vidékre (Van tartomány), de a fenti jelentésből látható, hogy a törökök visszaverték a támadást és itt is offenzivába léptek. Az Asserbeidjan tartomány déli részén, az Urmiu-tónál a török seregek a perzsa törzsek segítségével szintén sikereket értek el. A SZENT HÁBORÚ. Konstantinápoly, december 16. A Sochum és Butim között lakó cseppó-törzsi előkelői fajrokonaikhoz Konstantinápolyba azt 'etták, hogy az oroszok szörnyen üldözik a Mohamedánokat, így akarják elejét venni a perzsák és törökök, cserkeszek, tatárok és keresztény georgiaiak lázadásának. A törzs kész mindenét feláldozni, csakhogy lerázza az orosz jármot. A DARDANELLÁK OSTROMA ABBAMARADT, Athén, december 16. Az egyesült francia és angol hajóhad beszüntette az ágyúzást a Dardanellák ellen. Az összes angol és francia csatahajók eltűntek a török vizekről. AZ ANGOLOK MEGERŐSÍTIK A TIGRIS DELTÁJÁT. London, december 16. A Tigris és az Eufrát találkozásánál, Faótól 160 kilométernyire, Romával szemben erős angol és török csapatok ütköztek meg. Az angol csapatok másnap átkeltek a Tigris folyón. A Tigris balpartján Bassorahnál erős török tüzérségi csapatok fogadták őket. Az angolok főleg indiai katonákat vesztettek. A Tigris deltáját az angolok nagy csapatokkal erősítik meg. A kaukázusi kozákok lázonganak. Huszt, december 16. A Stanislauban táborozó orosz katonaság tudomást szerzett arról, hogy Törökország sikeres háborút folytat a Kaukázusban Oroszország ellen. A hír nagy nyugtalanságot keltett a kaukázusi katonaság között, akik otthon hagyott családjaik miatt aggódnak és kétszáz kaukázusi kozák fellázadt s megtagadta a további szolgálatot. Az orosz hadvezetőség a hétszáz kozákot vasra verette és bekisértette Oroszország belsejébe, ahol hadbíróság elé állítják őket. Haragszik ránk a Times. Rómából jelentik: A Times, amely régebben vállveregető leereszkedéssel ismerte el a magyarok egy-két jó tulajdonságát, a háború kitörése óta több ízben alaposan leszólja a magyarságot. Legutóbb Newcastle herceg érzett lelki szükségletet arra, a hogy a „magyar kérdéssel“ foglalkozzék. A nagytudású herceg szerint „Madjars" a Habsburg monarchia legprepotensebb faja, ők nyomják el az összes nemzetiségeket, elsősorban a cseheket, 3 akiket már régebben megfosztottak minden autonóm joguktól. Különösen azóta nem lehet bírni a magyarokkal, amióta Tisza van a kormányon, aki Bécsben és Berlinben is teljesen befolyása alá kerítette a katonai pártot. Mindezért a magyarok nem tarthatnak számot semmiféle elnézésre, hanem le kell aratniok azt, amit vetettek. Amerika fél Japántól. Japán források azt jelentik, hogy Északamerika újra felvetette a kaliforniai kérdést. Ez ugyan nem felel meg a valóságnak, mert Amerika óvakodni fog a kérdést mostanában ismét felszínre hozni, annál inkább, mert a legutóbbi tárgyalások teljesen eredménytelenek voltak. Viszont azonban biztos az a tény, hogy Japán igyekezni fog minden alkalmat és ürügyet megragadni, hogy régen táplált igényeivel mielőbb föllépjen. Ilyen, alkalom és ürügy most kínálkozik a japánoknak és a japánok valószinüleg igyekezni fognak, hogy azt kihasználják. Hiszen már a legutóbbi tárgyalások idején is megtették már Japánban a háborúpárti politikusok, hogy megcsörgették a fegyvereket. Most, mikor a Csendes-óceánon szabad kezük van, bizonyosan szintén meg fogják kísérelni. Amerikai politikusok azonban azt hiszik, hogy Japán nem gondolja komolyan a dolgot, hanem Washingtonban tett lépései csak arra szolgálnak, hogy nyomást gyakoroljanak egy másik államra. Ez a másik állam pedig Kína. Amerika eddig mindig azon az állásponton volt, hogy Japánnak a háború után vissza kell adni Csingtaót Kínának és Kínában egyáltalában nem szabad területszerzésekre gondolnia. Japán most arra törekszik, hogy Amerikát más nézetre bírja. Ha Amerika a kaliforniai kérdésben engedne, ez bizonyára nagy nehézségek elé állítaná. Ha azonban Japán tovább ragaszkodnék követeléseihez, ez minden bizonnyal háborúra vezetne. Ha tekintetbe vesszük Amerika eddig határozott kijelentéseit, úgy Japánnak Csingtau megtartására vonatkozó követelése is casus bellit képez. Azonban másrészről sok amerikai politikus azon a véleményen van, hogy Amerikának nem szabad Csingtao miatt háború keverednie. Valószínű tehát, hogyha a japánok csak azért vetik fel a kaliforniai kérdést, hogy Shantungban szabad kezet nyerjenek, Amerika rá fog állnni az alkura. Az Egyesült Államok kormánya minden áron akarja a békét, sőt amerikai felfogás szerint kész arra is, hogy a Filippini szigeteket feláldozza, csakhogy ne kelljen háborúba keverednie. Amerika engedékeny magatartása nagyon feltűnő. Amerika húzódozik a háborútól, hogy gyöngeségből-e, vagy azért, mert visszaretten a vérontástól, az nem idetartozó kérdés. Japán becsvágyát eddig az összes államok szigorúan ellenőrizték. Most azonban szabad keze van Japánnak a Csendes-óceán tájain. Anglia a Csendes-óceánon nagyon alárendelt állásba szorult. Hogy ez milyen mértékben történt, azt nem lehet ellenőrizni, az azonban bizonyos, hogy Washingtonban tisztábban látják a helyzetet. Ott állítólag még azt is tudják, hogy Japán nagyszámú csapatokat szállított Indiában partba. Ezek a dolgok aztán valamivel érthetőbbé teszik Amerika magatartását. Amerika fél Japántól. lakozzunk az ingyentejre!