Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)
1920-02-21 / 42. szám
2 ______________________ J PELMAOYARORS2AO venni és kérem ebben a harcban, ebben a küzdelemben az egész nemzetgyűlés erkölcsi támogatását. (Általános élénk helyeslés, tetszés és taps.) A nemzetgyűlés Huszár Károly miniszterelnök beszéde után áttért a napirendre. A tanácskozó osztályokat sorsolták ki, majd 5 perc szünet következett, amely után a bizottságokat választották meg. Az ülés negyed három órakor ért véget. A legközelebbi ülés hétfőn délelőtt lesz. _______________ Szeged, 1920 február II. • A „Népszava“ szerkesztőjének meggyilkoltatása A bűnügy a minisztertanácsban. — Határa a szociáldemokrata pártra. (Budapesti tudósítás.) A Népszava felelős szerkesztőjének meggyilkoltatása a minisztertanácsot, sőt a nemzetgyűlést is foglalkoztatta. Minden hivatalos tényező egyetért abban, hogy a bűntényt minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell deríteni és a bűnösöket szigorúan meg kell büntetni. Az anarkia megszüntetése országos érdek. A bűnügynek messzemenő politikai hatása valószínűleg a szociáldemokrata párt feloszlása lesz. (Somogyi meggyilkolásának ügye a minisztertanácsban.) Budapest, február 19. M. T. I. jelenti: Ma délután 1 órára Huszár Károly miniszterelnök rendkívüli minisztertanácsra hívta össze a kormány tagjait, akik teljes számban meg is jelentek. A minisztertanácson a miniszterelnök jelentést tett a kormánynak ama Budapesten történt bűntényről, amelynek Somogyi Béla szerkesztő áldozatául esett. A kormány tagjai felháborodással és megdöbbenéssel értesültek a szomorú tényről. A miniszterelnök bejelentette, hogy úgy a rendőrség, mint a hadügyminisztérium, valamint a fővezérség minden intézkedést megtettek, hogy a gonosztevőket a legrövidebb idő alatt kézrekerítsék és statáriális bíróság elé állítsák. Teljesen egységes felfogás van a kabinetben az iránt, hogy példát statuáló módon kell eljárni. A kormány el van szánva, hogy az ilyen terrorisztikus jellegű fellépésekkel szemben a legelszántabban felveszi a harcot és minden preventív intézkedést megtett, hogy hasonló események ne ismétlődjenek. A miniszterelnök a kormány nevében ebben az ügyben a nemzetgyűlés holnapi ülésén nyilatkozatot fog tenni. A továbbiakban folyó ügyeket intéztek el. (Somogyi és Bacsó eltűnése.) A Magyarország jelenti: Somogyi Béla szerkesztő Bacsó Bélával a délutáni szerkesztőségi munka elintézése után kedden este távoztak el a Népszava szerkesztőségéből. Somogyi Béla, mint mindennap, a szerkesztőségi munka után a Rákóczi-úti uránia-penzióban levő lakására akart menni, hogy megvacsorázzék. Bacsó szintén haza akart menni vacsorázni, azonban mielőtt még hazaérhettek volna, mindkettőjüknek nyoma veszett. »Somogyi Béláné férje elmaradását nem tanulta mindjárt gyanúsnak, mert hiszen a szerkesztőségi munka többikben megzavarta rendes életbeosztásukat. Minthogy azonban Somogyi másnap reggel sem adott életjelt magáról, feljelentést tett a főkapitányságon, valamint a karhatalmi parancsnokságnál is. Úgy a főkapitányság, mint a karhatalmi parancsnokság rögtön mozgósította összes deliktívjeit és nyomozóit, hogy nyomára akadjanak Som gy ’ának. A rendőri nyomozás már a tegnapi folyamán megindult teljes eréllyel abban az irányban is, hogy mi történt az eltűnt Bácsó Béla hidal is. A nyomozás k/orban mindezidáig nem vezetett semmi eredményre. Senkit se tud felvilágosítást adni, hogy mi történt a két merénylet másik áldozatával. Azt azonban az eljáró nyomozó közegek is bizonyosra veszik, hogy Bacsó Béla ugyanolyan sorsra jutott, mint szerkesztője. Fiatal felesége, egy nyolchónapos asszony leírhatatlan kétségbeeséssel várja a hírt férje sorsán . (A vizsgálat megállapításai.) A P. H. jelenti: Csütörtökön reggel vizsgálóbizottság ment ki Dunakeszire, Somogyi Béla meggyilkoltatásának részleteit megállapítandó. Megállapították, hogy a Dunától körülbelül 90 lépésnyire gépkocsi állott meg a szerdára virradó éjjel a part mentén, a keréknyomoktól nem messzire megsűrüsödött nagy vértócsát fedeztek fel, a víztől 40 lépésre pedig körülbelül három tenyérnyi nagyságú vastag aludt vértócsát. Innen egymás mellett két sugár húzódott egészen a víz színéig, vérnyomok, amelyekből arra lehet következtetni, hogy nehéz tömeget vonszoltak a vízig. A vérnyomoktól valamivel távolabb egy zöldszínű nadrágot találtak. A Dunából kihalásztak egy sötétszürke kalapot, amelynek közepén éles tárggyal okozott vágástól eredő szakítás nyoma látszik. A kalap felső részén vérnyomok. A helyszíni szemle még megállapította, hogy az ismeretlen gépkocsin érkező emberek legalább öten lehettek, mert ötféle lábnyom különböztethető meg az iszapos fövényen és távolabb, ahol az automobil várakozott. A vizsgálóbíró és a rendőrség emberei a helyszíni szemle során több tanút hallgattak ki. Kihallgattak három munkást, akik a vízműtelepen dolgoznak. Ezek elmondották, hogy kedden este 10 óra tájban Dunakesziről Újpest felé haladtak és az út mentén a két út között találkoztak egy automobillal. Az egyik tanú állítása szerint az automobilon öten-hatan lehettek, a másik tanú szerint többen voltak. Nyolcan ültek összezsúfolva a kocsiban. Amikor az automobil a munkások felé közeledett, meglassította menetét. Valaki kihajolt a gépkocsiból, majd hirtelen kiszállt és megkérdezte az emberektől: „Jól megyünk-e Dunakeszi felé?“ A munkások azt felelték, hogy „igen“. Erre tovább rohant a gépkocsi, megint megállt hirtelen, talán két perc múltán. A három munkás érdeklődve tekintett a kocsi után, látták, hogy valaki, magas, erős termetű ember leszáll megint a kocsiról és az automobil lámpái hirtelen kialszanak, de még közvetlenül előbb hárman-négyen kiszálltak a gépkocsiból és valami nagyobb csomagot emeltek le a földre. Miután titokzatosnak találták a gépkocsit és feltűnő volt, hogy a lámpákat eloltják s valami súlyos tömeget emelnek le az autóról, három ember kincasságból éjszaka 11 óra felé vissza akart menni arra a helyre, ahol a gépkocsi megállóit, de útközben már találkoztak a visszafelé robogó automobillal. Amikor elhaladt mellettük a gép, az egyik utas, aki a lépcsőn állott, hangosan rászólt a soffőrre: «Balra tarts, különben az árokba fordulunk.“ A gépkocsi Újpest fele igyekezett. (Bacsót is meggyilkolták.) Kihallgatott a rendőrség egy negyedik tanút, aki vallja, hogy a gépkocsival Újpesten talállkozott. A kocsi megállót és kiszállt belőle egy katonaköpenyes férfi. Megkérdezte: Jó irányban haladnak-e Kelenföld felé. A tanú megmagyarázta az utat, mire az automobil el is indult. Látta azonban, hogy a gépkocsi nem Budapest felé folytatja útját, hanem az ellenkező irányba tért el. A rendőrség nyomozása elsősorban azt igyekszik megállapítani, hogy a garázsokból indult-e el kedden estefelé egy gépkocsi és melyek azok a gépkocsik, amelyek késő éjjzaka tértek vissza. Csütörtökön este kihallgattak egy rendfrellenőrt is, aki megállásra szólított fel fi Örs tájban Újpest határában egy gépkocsit, amely szabályellenesen az úttest, jobboldalán haladt Az automobil nem állt meg, valaki kihajolt és durván leszidta a rendőrellenőrt. Megtalálták Bacsó Bélának a kalapját Is és most már biztosra vehető, hogy Bacsó Bélát meggyilkolták. A főkapitányságon csütörtökön az egész este folyamán folytak a kihallgatások, a tanúvallomások azonban olyanok, hogy irányt nem adhatnak a nyomozásnak. Nyomtalanul eltűnt az automobil és vele a tettesek is. A Magyar Híradó azt jelenti, hogy négy hét előtt Cervenka Miklós, a szociáldemokrata párt titkára és Pósz Jenő, a vasutas-szövetség titkán is nyomtalanul eltűntek. (Rendőrök vallomása.) Budapest, február 20. A rendőrök egybehangzólag azt mondják, hogy az automobil este fél 9 óra között robogott végig a Váci úton. Amikor a gépkocsi a vámhoz ért, a rendőrök nem állították meg, mert valamennyien úgy vélték, hogy a kocsiban, amely katonai automobilnak látszott, katonák ülltek. 11 kocsi egyébként olyan rendkívüli sebességgel robogott, hogy módjukban nem lett volna megállítani. Több rendőrőrszem azt áUltla, hogy az automobil nem jött visszafelé a Váci uton. Akadtak azonban tanúk arra, hogy az automobil az Árpád utcánál kanyarodott be. (Itt adatokhoz jutott a rendőrség.) Budapest, február 20. Ma délelőttre a detek itívfőnök valamennyi rendőrt kihallgatásra rendelte be, akik a gyilkosság idején a Váci úton és Újpesten teljesítettek szolgálatot. Azonkívül a helyszínen is kihallgattak számos tanút, aki látta az autót. A rendőrségnek most olyan új adatok jutottak tudomására, am eyek ha valóknak bizonyulnak, a legközelebbi órákban szenzációs fordulatot adnak az ügynek. (Jutalom a gyilkos kézrekerítőjének.) A M. T. I. jelenti: Somogyi Béla meggyilkoltatása ügyében eddig árnyat állapítottak meg, hogy minden valószínűség szerint egy nagy, nyitott ponyvafedelű autón vitték el a két áldozatot. Ennek az autónak részletes leírásának megállapításán fáradozik most a rendőrség. Keresnek szemtanúkat, akik az autót látták. A Dunának azon a helyén, ahol Somogyi holttestét kifogták, tegnap és ma Bacsó holtteste után kutattak. A főkapitányság és a katonai ügyészség nagy apparátussal dolgozik, hogy a gyilkosságnak minden részletét felderítsék és a tetteseket kézrekerítsék A fővezérség állandóan érdeklődik a nyomozás eredménye után. Ma délben közlemény jelent meg, amelyben a belügyminiszter nagyobb jutalmat tűz ki a tettesek kézrekerítőinek, vagy annak, aki olyan adatokat jelent be a hatóságoknak, amelyek a gyilkosok nyomára vezetnek. Briliánsokat, használt ékszereket, arany és ezüst régiségeket igen A A<1A8 ARBAN megvételre keresünk. 204 Fischer Testvérek A Redőny javításokat, újak szállítását elvállal Fekete Vilmos Redőnyipar vállalata Jlefor métus-palota. 223 Telefon 15-31 Cigaretta töltiki* a legolcsóbb árak mellett vásárolhatók a Hédi Specialifé szivarhahüvely Mr.Wrtb.ro Szeged, Jókai utc. 11. Telefon 15-20. Vi.ionte Mini Mhuki.iegolc.4bb bevá.irlisi forrt*..