Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)
1930-10-22 / 238. szám
4 SZEGEDI GYEREKEK GALÉRIÁJA idegen érkezik az ünnepségekre, mint amennyire számítanak. De lázas munka folyik az ünnepségek színhelyein is. A Mars téri laktanyában Kövér Tibor főmérnök vezényli a gyorsított munkát. Mindössze néhány hete fogott hozzá, de nyolc-tíz vállalkozóval dolgozik egyszerre, akik közel háromszáz munkással rohanták meg a javítanivalókat és a kaszárnya képe szinte máról-holnapra megváltozott. A fogadalmi templom belsejében Fenyő Lajos műszaki tanácsos a munka generálisa. Rengeteg munkás dolgozik itt is, az egyik csoport márványlapokat csiszol, amelyekből a másik csoport azonnal összerakja a szentély padozatát, a főoltár Intarziás márványlapjait fürgekezű asszonyok tisztogatják, a márványszószék utolsó darabjait most illesztették össze, a falakon a csillárokat, a rejtett fényszórókat szerelik. A helyzet az, hogy minden elkészül idejére, de csak az utolsó pillanatra készülhet el az idő rövidsége és a tennivalók összetorlódása következtében. Mihályffy László műszaki tanácsos a Gizella-tér rendezési munkálatainak vezérkari főnöke. Itt is hatalmas munkástömeg dolgozik, hogy elkészüljön az új aszfaltburkolat. El is készül, mert szerencsére kedvező volt az idő és a munkások késő éjszakáig dolgoztak minden nap. Még el sem érték itt az utolsó aszfaltsimítások megkönnyebbítő idejét, amikor már új tennivaló jelentkezett. Dr. Shvoy Kálmán tábornok, a szegedi vegyesdandár parancsnoka kedden közölte a város hatóságával, hogy a kormányzó a körletparancsnokságot is meglátogatja, tehát sürgősen rendbe kell hozni a tiszti pavilion előtti burkolatrongyosságokat is. Erre a munkára már mindössze három nap maradt, de Mihályffy reméli, hogy megbirkózik ezzel is. Közben folynak a próbák minden vonalon. Próbálják, gyakorolják a Dohnányi-misét, a felvonulásokat, a tömegek elhelyezését, a harsonát, kedden este pedig megtartották a Templom-téren a tűzijátékok próbáját Papp Ferenc főparancsnoksága alatt. A tűzijátékokat szommbaton este rendezik meg és ez lesz a kormányzó fogadtatásának utolsó akkordja. Függetlenül a tűzijátékoktól, a polgármester ezer pengőt utalt ki a templom megvilágításának költségeire. Az ünnepségek éjszakáin fényárban úszik majd a város fogadalmának temploma. Az ünnepségek idejére fiókmentő állomásokat rendeznek be. A Templom-téren két állomást szerelnek fel, az egyik a vegytani intézet Árpád-utcai kapuja alatt lesz, a másik a fizikai intézet utolsó árkádjánál, a Plébánia-palota mellett A pápa követ és a hercegprímás Szegeden XT. Pius pápa magyarországi követének fogadtatására az ünneprendező bizottság (Széchenyitér 4., T. em.) külön pályaudvari belépőjegyeket bocsát ki. A városi hívek, iskolák és egyesületek az Indóház-téren, Vaspálya-uccán, Rákóczi-uccán és a Mátyás téren állanak fel zászlóik alatt. Angelo Rotta c. érsek, a Szentszék magyarországi követe szerdán délután fél 6 órakor a pályaudvarról a hívők sorfala közt az alsóvárosi templomba vonul, melynek kapujában Glattfelder Gyula megyéspüspök üdvözli. Serédi hercegprímás 24-én délután fél 6 órakor érkezik a budapesti gyorsvonattal Szegedre. A pályaudvaron elsőnek Glattfelder Gyula megyéspüspök fogja üdvözölni, a törvényhatóság nevében dr. Aigner Károly főispán és dr. Somogyi Szilveszter polgármester, a szegedi hívők képviseletében pedig dr. Muntyán István Ítélőtáblái tanácselnök. A bevonulás útvonala: Boldogasszony-sugárúton a Gizella téri új püspöki palotáig. A pályaudvar perronjára szóló belépőjegyeket a rendezőbizottság irodájában lehet igényelni. A rendőrség felhívása A rendőrkapitányság figyelmezteti a város közönségét, hogy október 25-én a fogadalmi templomban tartandó ünnepi nagymisére, a Nemzeti Megújhodás Emlékszobra leleplezésének, délután pedig a Panteon felavatásának ünnepségére csak az illetékes hatóságok által kiállított belépőjeggyel lehet belépni A jegyet mindenki vigye magával és a rendőrkordonnál felhívás nélkül mutassa fel, nehogy magát kellemetlenségnek tegye ki, mert az őrszemek belépőjegy nélkül a kordonon senkit sem bocsájthatnak át. Felkéri a kapitányság a közönséget arra is, hogy se a misére,, se az ünnepségre karon ülő, vagy kézen vezetett gyermekeket ne vigyen magával, mert a nagy tömegre való tekintettel ezeket sem bocsájthatják át az őrszemek a kondonon. Végül figyelmezteti a rendőrség a közönséget arra, hogy az ünnepi nagymisét, mint a téren lejátszódó ünnepségeket pontosan a megállapított időben kezdik meg. Hogy az ünnepségek zavartalansága biztosíttassák, a rendőrség a fogadalmi templomot 9 óra 15 perckor, a Templomteret 11 óra 30 perckor és délután 2 óra 45 perckor elzárja, úgy, hogy ezen időn túl még belépőjeggyel sem lehet a kordont átlépni. A kirendelt rendőritisztviselők és őrszemélyzet tagjai a közönséget minden szükséges útbaigazítással készségesen el-Fogadalmi templom orgona hangversenyének jegyei 50 fillértől 3 pengőig a Délmagyarország jegyirodában Ungár Tibor Róth Judit Tarján Miklós A törv. svéd. 302 „TERRENOL“ ASB ESTCEMENTPALA Pelmapryaror az A pr vezérképviseltjénél, az összes közhatóságok által elismert kitűnő minőségű legkönnyebb tetőfedő anyag. Tűzbiztos, fagy-, hő-, viharálló, vizálhatlan. Minden színben és méretben kapható gyári áron. Miskolczi és Tsapatagyár PISZKE (Esztergom megye). Neumann Dezső Siécheiyl tár S. u., N. S. Telefon 381. DELMAN VA KOKS/ AG ly.in október 22. AZ ÉLET CSODÁI H. G. WELLS nagy biológiája Ember, állat, növény Pantheon kiadás Három hatalmas kötet. 1000 oldal, 1000 egyszínű és színes kép. Fordította: Dr. Lambrecht Kálmán. [ARA 72 PENGŐ ] Ebből a könyvből mindenki megismerheti és megértheti az egyén és faj útjait, az ember, állat és növényvilág izgalmasan érdekes életét. A világegnépszerűbb írója és a zsetaiis tudós közérthetően tárlóit el!« bénk a lét változatos formák és gyakorlati útmutatással szolgálnak a helyes és egészséges életre. Szegeden kapható — részletfizetésre is — a Pélmagyarország Kiadóhivatalában Villanyszerelő-vállalatomat áf. évi november l ével Arany Jénes ucca 7. *xcm alól **^helyezem Kállay füberi ucca 2. sz. alá (Rudolf 'er é- Hid ucca sarok.) 282 Telefoni 12-76. Szives pártfogást kér Gábor József