Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-09 / 239. szám

4 OELMA GYAR­ORSZÁG «étbe kerültek, többször kíséreltek meg siker­telen kirohanást. Nemzetközi bonyodalom a semlegességi egyezmény megsértése miatt London, október 8. A spanyol polgárhábo­rúval kapcsolatban kimondott semlegesség kér­dése újabb nemzetközi bonyodalmakkal fényé­nél. Ismeretes, hogy az angol munkáspárt legutóbbi edinburgi értekezletén két spanyol mabizott súlyos vádakat emelt több kormány ellen, azt hangoztatva, hogy ezek a kormá­nyok támogatják a spanyol nacionalista csa­patokat. A munkáspárt megbízta két vezérét, Attleet és Greenwoodot, hogy utazzanak Lon­donba és ott a kormánynál tegyenek lépéseket a be nem avatkozási egyezmény megsértése miatt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szó er ci kor­mány jegyzéket intézett a londoni semlegességi bizottsághoz, amelyben azt hangoztatja, hogy Portugália, Olaszország és Németország ré­széről sorozatosan, megsértették a semlegességi egyezményt. Ezért Oroszország mentesnek fogja magát tekinteni a semlegességi egyez­ményben vállalt kötelezettségei alól. A helyzet súlyosságára való tekintettel ném­­tekre összehívták a semlegesség ellenőrzésére alakult bizottságot, amelynek ülésén jelentést fognak tenni úgy az orosz jegyzékről, valamint az angol munkáspárt értekezletén történtekről. A londoni szovjet nagykövetség egyik veze­tő tisztviselője megjelent a külügyi hivatalban és a szovjet kormány nevében közölte, hogy Moszkva nem tekinti magát a benem avatkozási megállapodás által kötöttnek, ha nem tesznek haladéktalanul intézkedéseket az egyezmény megsértésének meggátlása érdekében. Szándékos emberölés kísérlete helyett — közcsend elleni kihágás Revolverlövés a lányán (A Délmagyarország munkatársától.) Ér­dekes gyilkossági pert tárgyalt csütörtökön a szegedi törvényszék Novák­ tanácsa. Ifj. Ju­hász József felsőtanyai gazdálkodó volt a vád­lott, aki ellen az ügyészség szándékos ember Bits bűntettének kísérlete címén emelt vádat. Februárban történt, hogy Juhász szomszédjá­nak, Dobó Jánosnak a libái bementek Juhász portájára, Dobó a libák után ment. Amikor Juhász meglátta, hogy Dobó bemegy a ta­nyájába, elővette pisztolyát és rálőtt. A go­lyó a mellén érte Juhászt, de az egyik gombon irányt változtatva csak a kabát szövetét ütötte át. A törvényszék előtt Juhász tagadta, bűnös­ségét és elmondotta a következőket: Dobóval régóta haragos viszonyban volt. Többször elő­fordult, hogy összeszólalkoztak és ezek az összeszólalkozások rendszerint azzal végződ­­tek, hogy Dobó megverte őt. Emiatt nagyon félt szomszédjától. Amikor a kérdéses alkalom­kor Dobót meglátta a tanyájába befordulni, mingyárt arra gondolt, hogy verekedni jött, ezért elkészítette a pisztolyát és úgy várta ellenségét. Tagadta, hogy rálőtt volna, ellen­ben elismerte, hogy a pisztolyt elsütötte, még­pedig olyanformán, hogy a csövét az ég felé irányította. Kizárt dolog, vallotta, hogy a sértett kabátján lévő golyónyom az ő piszto­lyától származhatott volna. A bíróság több tanút hallgatott ki, akik csak annyit tudtak, hogy a Juhász-tanyán lövés dörrent el. A sértett vallomásában azt adta elő, hogy a vádlott egyenesen rácélzott. A bíróság végül is felmentette a s­zándékos emberölés kísérletének vádja alól Juhász Jó­zsefet, mert nem látta beigazoltnak, hogy a revolverrel a sértettre célzott volna és nincs semmi bizonyíték arra nézve sem, hogy a ka­bátján látható Ivak Juhász pisztolyától szár­mazott volna. Ellenben elitélte a bíróság a vádlottat a lövöldözés miatt, amellyel k­öz­­csend elleni kihágást követett el és ezért 8 napi elzárással sújtotta. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelen­tett be, Juhász megnyugodott az ítéletben. A belügyminiszter rendeletére meg kell szüntetni a Kossuth Lajos­ sugárúton és a Petőfi Sándor sugárúton a vágóállatok hajtását Nem lehet végrehajtani a miniszter rendelkezését? (A Délmagyarország munkatársától.) A bel­ügyminiszter pár héttel ezelőtt arra utasítot­ta a várost, hogy szüntesse meg a piacok zsú­foltságát. Több javaslat készült el erre nézve és végül is abban állapodtak meg a városhá­zák, hogy a Mars-térre, a Rákóczi-térre és a Valéria-térre összpontosítják a piacokat, előbb azonban a Rákóczi-tér és a Mars-tér teljes kikövezésére volna szükség. Amíg a kövezést végre nem hajtják, nem kerülhet sor a piacok elhelyezésére. A belügyminisztérium úgy látszik ehhez tutu is túlságosan ragaszkodik, ellenben meg akarja tiltani azt, hogy a főbb, forgalmas út­vonalakon kihajtsák a vágóállatokat. Az autó­sok részéről állandóan ann­ak­ panaszkodnak, hogy a vásárokban vágóállatok hajtása aka­dályozza a járművek forgalmát. A miniszter leirata szerint a Kossuth Lajos-sugárúton és a Petőfi Sándor-sugárúton meg kell szüntetni a vágóállatok ki­­hajtását, mert ez a két útvonal beleesik a transzkontinentális autóút vonalába. A rob­tismyi rendeiet végrehajtása nem­ könnyű feladat elé állítja a város hatóságát. A Kossuth Lajos-sugárúton még valamilyen módon meg lehetne szüntetni a jószágfelhaj­tást, de a Petőfi Sándor-sugárúton ez már komoly akadályba ütközik. Ugyanis ezen az úton hajtják a vágóállatokat a közvágóhídra, másfelé csak nagy kerülővel lehetne eljutni a célhoz. Szóba került a város­házán, hogyha a k­ét útvonalat lezárnák a vá­góállatok elől, akkor ez a forgalom átterelőd­ne a mellékutcákba, amelyeknek kövezete nem alkalmas az ilyen forgalom lebonyolítására. A Kossuth Lajos-sugárút helyett ugyanis a párhuzamos Hétvezér-uccát használnák a gaz­dák, a Petőfi Sándor-su­gárút helyett pedig a Szentháromság-uccán keresztül hajtanák ki a jószágokat a közvágóhídra. Ez a körülmény pedig mindkét uccának a kövezetét, illetőleg a színű­burkolatát rendkívül rongálná. A város hatósága egyelőre nem tudja végre­hajtani a belügyminisztériumnak ezt a rendel­kezését sem, hanem feliratilag kérte, hogy egyelőre tekintsen el a miniszter a főbb út­vonalakon a vágóállatok kihajtójának eltil­tásától. Rámutat a felterjesztés arra, hogy a kihalásánál éppen csak érintik ezeket az út­vonalakat, erekként sem oly számottevő az Péntek, 193Ö október 9. autóforgalom Szegeden, hogy a vágóállatok kihajtása akadályozhatná a közlekedést. Ha a forgalom az említett útvonalakon emelkedik, akkor a város intézkedéseket tesz­­ a szarvas­­marhák és egyéb vágóállatok kihajtásának rendezésére. A Szegedi Meteorologie­ Obszerva­tórium jelenti: Szegeden a hőmérő leg­magasabb állása 6.8, a legalacsonyabb 4.6 C. A barométer adata nullfokra és tengerszintre redukálva regg­el 753.2, este 756.1 mm A levegő páratartalma reggel 100, délben 100 százalék. A szél iránya északnyugati, erőssége 1—2. A lehullott csapadék mennyisége 105 milliméter. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. IDŐJÓSLAT: Élénk szél, sok helyen még köd, eső, a hegyeken havaseső, havazás, a nappali hőmér­séklet kissé emelkedik. Ciana olasz külügy­miniszter berlini útja Róma, október 8. Hivatalosan jelentik, hogy C­i­a­n­a külügyminiszter a német birodalmi kormány meghívásának eleget téve, a közel­jövőben Berlinbe utazik, hogy meglátogassa Neurath báró külügyminisztert. Németor­szági tartózkodása alkalmat ad­ arra is, hogy egyúttal a német birodalmi vezér és kancellár fogadja az olasz külügyminisztert és vele eszmecserét folytasson. Ötéves a szegedi ószerkereskedők egye­sülete (A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedi Ószerkereskedők Egyesülete csütörtökön este rend­kívül látogatott társasvacsorát rendezett a Pa­csi­rt­a-uccai Ágoston-vendéglőben levő egyesületi helyiségeiben. Abból az alkalomból tartották ezt a társas összejövetelt, hogy az egyesület most érkezett el fennállásának ötödik évfordulójához. A vacsorán a város kereskedelmi és ipari életének vezetői és a törvényhatósági bizottság tagjai nagyszámban jelentek meg. Ott volt többek kö­zött Körmendy Mátyás ipartestületi elnök, Róth Lajos törvényhatósági bizottsági tag, az­ egyesület egyik alapító tagja és diszelnöke, dr. Róth DezsS­tb. tanácsnok, Pink­h János disz­­elnök, az egyesület első elnöke, dr. Gyuris István ipartestületi titkár, dr. Temesváry László fo­galmazó, továbbá Égőd Andor, Kiss Bálint, Fa­l­udi Sándor, Markovics Szilárd, Szögi Géza, Löffler György, dr. V­a­j­t­a Jenő, H­o­r­­v­á­t­h Ferenc, W­ol­f Endre törvényhatósági bi­zottsági tagok. A társasvacsora előtt a megjelentek egyperces néma felállással adóztak Gömbös miniszterel­nök emlékének. Az első felköszöntőt Pólyák Ármin, az egyesület elnöke mondotta és miután üdvözölte a megjelenteket, rámutatott arra, hogy az egyesület öt évvel ezelőtt tisztán gazdasági céllal alakult és a politikát kizárta működéséből. Talán ennek köszönheti az egyesület, hogy tag­jainak érdekeit a legméltóbban képviselheti. Is­mertette az egyesület megalakulásának körülmé­nyeit. 1931. szeptemberében alakult meg az egye­sület. Öt év alatt érkezett el az ószerkereskedők­­ egyesülete ahhoz, hogy ma már egyik legtekinté­lyesebb egyesülete Szegednek. Dr. Hunyadi János, az egyesület ügyésze ugyancsak a megalakulás körülményeit vázolta beszédében és kimentette a távollévő vitéz Shvoy Kálmán országgyűlési képviselőt. Körmendy Mátyás felszólalásában hangoztatta, hogy 31 év­vel ezelőtt ugyanebből a teremből indult el köz­életi pályája, abban a teremben, amelyben ma az ószerkereskedők egyesületi helyisége van, mon­dotta el első programbeszédét, mint a közgyűlés egyik tagjelöltje. Kijelentette, hogy az ószerkeres­­kedőkben egy igen érdemes, törekvő osztályt is­mert meg és szívesen támogatta őket mindenkor közérdekű, gazdasági törekvéseikben. Több felszólalás nem hangzott el a vacsorán és a m­egjeleptek még sokáig együtt maradtak a fehér asztal mellett.

Next