Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-28 / 147. szám

SZERDA, 1050. JUNTOS 28 Vásárhely kutason is győzött A SZOVJET KOMBÁJN A leitesi „JPetőfi“ term­előcsoport gabonáját aratja és csépeli a szovjet óriásgép fogadják a szovjet gépet. Öt éve hozták el a szovjet katonák Vásárheyykutas dolgozó népének a szabadságot. Szovjet katonák, szovjet emberek segí­tették az elesetteket, a szegénye­ket a felszabadulás utáni idő­ben. Később elmentek haza, de segítő kezüket azóta is érzik Vásárhelykutas dolgozói. — Most ismét itt vannak köz­tünk — szól az egyik zászló­tartó, Adler Imréné. Ezzel a nagy géppel újra eljöttek Vá­sárhelykutasra, segítenek dol­gozni, aratni. A Petőfi termelő­szövetkezeti csoport tagjai 11 óra óta várnak itt. Most léleg­zetvisszafojtva figyelik a falu dolgozóival együtt a kombájnt, amint­ keresztülhalad a diadalka­­pun, amelyet Lenin, Sztálin és Rákosi elvtársak arcképei ékesí­tenek. Készüljü­k a szovjet népnek és vezetőjének, Sztálin elvtárs­nak, köszönjük a Pártnak és Rákosi elv­ársnak, hogy Csong­­rád megyében elsőnek Vásár­helykutasra juttatta el az arató­­cséplőgépet — kezdte az üdvöz­lőbeszédet Diószegi Lajos párt­titkár. — ígérjük, hogy a jövő­ben több és jobb munkát vég­zünk, hogy minél több ilyen gé­pet tudjon juttatni a falu dol­gozóinak a munkásosztály. Még követ kéz,elsőbben visszük a har­cot a dolgozó parasztság ellen­ségei, a kulákok és klerikális reakció ellen. Az eddiginél sok­kal szorosabban zárkózunk fel a Párt mögé, hogy az ilyen és eh­hez hasonló gépekkel építhessük hazánkat. Mint gyűrű veszi körül a dol­gozók tömege a gépet és kíséri keresztül a falun, egészen a Pilöfi terra elitcsopon búzatáblájáig. A száz holdnyi aranysárga ka­lászt engem és megáll a gép, majd motorja ismét felbúg. A vezető egyet kapcsol, működésbe jön­nek az ollók, forog a motolla és a kombájn eindul a búzatáb­la felé. A körülötte állók tekin­tete most mind rátapad. Terme­lőcsoport tagok, egyénileg dol­gozó parasztok, akiket a kíván­csiság hozott ide, szinte megkö­vülten nézik, hogyan vágnak be­le a gép éles vasfogai a búzába. Gyönyörű busza, legszebb a vá­­sárhelykutasi határban. Még a legnagyobb embereknek is fel­ér a mellükig. Sűrű, erős szálai, tömött kalászai hullámzanak, mintha integetnének a gépnek. A sok kíváncsi ember, asszony fiatal egész közel halad a gép Mo.­or.zaja elnyomja a többszáz ember hangját, akik vitatkoz­nak, beszélnek, dicsérik a gépek munkáját. Úgy hallottuk, szétszórja a pelyvát és­ a szalmát — mondja Juhász Sá­ndor, a csoport egyik tagja —. Már el is készített­ük a lógereklyét, amellyel majd ös­­­szekaparjuk, de most örömmel látjuk, hogy nincs szükség rá. Az történt, ugyanis, hogy a vásárhelyi gépállomás javítómű­helyében iszsalmagyűjtő kocsit szerkesztet­te­k, amelyen egy ru­­dasra való , szalmát gyűjtenek össze és igy­ nagy rakásokban­­ durják le időközönként. Hason­lóan kupacokba rakják a pely­vát is. Még­ alig löki le. L. Tóth az e­ső rakji a pelyvát, mint ju­hászok a pá­sztortüzet, úgy ülik körbe a jelenlevők. Durják, ke­resgélnek, kíváncsiak, mennyi szemet szór el a kombájn. fl termelőcsoport juhásza, az öreg Bohos István is otthagy­ta a nyáját. — Hát ilyen gépet én még nem láttam — csodálkozik. Már tíz perce keresem az elszóródott szemeket, de ezt a hármat talál­tam — mutatja ráncos, reszkető kezével. A gép valóban olyan munkát végez, amit nem is reméltek a csoport dolgozói. Sokat olvastak a kombájnokról, a szovjet kolho­zok dolgozó parasztjainak mun­kájáról. Eddig csak maguk elé tudták képzelni a kombájnt úgy ahogy fényképen látták, de most örömmel látják, hogy amilyen nagy, olyan jó munkát végez. Fejős Mátyás nyolcholdas dolgozó paraszt, aki a két kilométerre lévő ta­nyájából szaladt idáig, liheg­ve áll meg a búzatábla előtt. Csak miután körülnézte a ha­talmas gépet s megfigyelte munkáját, szólal meg: — Erre a környékre való vagyok, de még ilyen búzát ebben a földben nem láttam igaz, hogy ilyen aratási mó­dot sem. Ezek után magam is fontolóra veszem, hogy a jö­vőben miként gazdálkodjam. Lévai Sándor kisparaszt na­gyokat lépve méri le, milyen széles sávban vágja le egy­úttal a búzát a kombájn. — Két ember se fogna el ekkorát, ha bármennyire is beledőlne és kinyújtaná a de­rekát, mint ez a gép. A kaszá­sok és a gép előrehaladását pedig össze se lehet hasonlí­tani — mondja. Második körútira­n kombájn. A dűlő fejére ér, mi­kor egy percre megáll, hogy kiürítse a szemet. A gépkocsi alááll a garatnak. Tizenegy mázsa gabona gyűlt már össze. A gép sze­relője, Lehóezld Gyula meg­nyitja a szemgyűjtő tartály hatalmas torkát és folyik, öm­lik a búza, mint a gátat elsza­kító víz. A Petőfi termelőcso­port jó munkájának ezévi eredménye, gyümölcse. Két kézzel markol bele a gépkocsiba ömlő búzába, Ju­hász Sándor. — Búza, a mi bú­­zánk, ke­nyerünk, kincsünk — mondja maga elé. Igen, ez a búza kenyér, kincs, gazdagság. Minél többet adnak dolgozó parasztjaink ebből az országnak, annál job­ban és boldogabban­ az egész ország népe. A nap már lecsúszott az ég peremén, erősen közeleg az este. Harmat lepi el a dús ka­lászokat. Lepuhul a gabona, Botykai Lajos elvtárs, a kom­bájnvezető, leállítja a motort. A motorla leáll, elcsendesedik a vágószerkezet csörgése, el­csendesedik vele együtt a táj. A sok érdeklődő hazafelé igyekszik. — Jó ezeknek — mondják néhányan. — Még alig egy éve kezdték és máris ilyen szép eredményt értek el. — Ami igaz, az igaz — te­szi hozzá Fejős Mátyás —, jobb így gazdálkodni. Nagy Pál, segítenének­ tolni. A hatalmas gép ellen­állhatatlan erővél halad előre. Ezren és ezren ,nézték", csodál- meglett. Tejben fogják, mintha rák, amint lassan végiggördül Hódmezővásárhelyen, a Sztálin utcán. Többezer szempár leste, figyelte m­inden alkatrészét, ho­gyan dolgozik, mozog. — Kombájn, szovjet kombájn ■— mondták az­ emberek öröm­­teli arccal egymásnak. Ismerő­sök, ismeretlenek álltak meg át­beszéltek a gépről. „Mi a teljé­ül ,menye? Mennyit bír? Hány embert pótol?“ — ezek a kérdé­sek röpködtek. Akik hallottak, vagy olvastak róla, magyarázták a működését. Valamennyien ma­guk elé képzelték, hogyan dol­gozik, hogyan halad előre a „bú­zatáblában. — Örökké felejthetetlen él­­mény ez számunkra — szóltak, többen is. Nem győztek betelni a szovje ipar, a szovjet ember e pom­pás készítményével. Most itt jön Vásárhely felől az utat átfogó diadalkapu alatt, ahol Vásárhelykutas dolgozó parasztjai várják. Hirtelen meg sem lehet számolni,­ hányan le­hetnek, akik itt a kora délutáni órában összegyűltek, hogy üd­vözöljék. Még százalékba se lehet kifejezni ezt a szórást — mondja Borók Mihály, a földművesszövetkezet termelési felelőse. — Pedig öten i­s összeadják azt a négy-öt sze_ met, amit találtak. — Tizenötév­es voltam, mikor először a kezembe nyomta a ku­­lák a kaszát. Izzadtam, reszke­tett az inam, — mondja Surinya Ferenc, 73 éves vásárhelykutasi dolgozó paraszt. — Mint öreg­ember is végtelenül örülök ennek a gépnek, amely­­„megszabadítja a jövő nemzedéket, unokáinkat a­ nehéz munkától. Nekik már nem­csak gyermekkorában nem kell kaszát fogni, de meglett ember, korukban sem. 3 Gabonatüzek Tápén és Szentesen Nagyobb éberséggel ügyeljünk jövő évi kenyerünkre Június 25-én Tápén Hódi Frenec, Dózsa György­ utca 13 szám alatti lakos tüzet okozott a Völgyközi-d­űlőben. Felgyúj­tott saját búzájából két búza keresztet és Török János ku­­lák búzájából is 204 négyszög­ölt. Hódi Ferenc ügyében a vizsgálat tart. Megállapítot­ták, hogy kulák és klerikális befolyás alatt is áll. Az ellenség azonban nem­csak a nyílt támadás fegyve­rét alkalmazza, a tűzfigyelő szolgálat, a tűzőrség ellen is megpróbál hangulatot kelteni. Lebecsüli azok feladatát és ügykörét. Ennek tudható be a másik megyei tűzeset is, Szen­tesen. Az orosházi vasútvonal mentén a mozdonyból kipat­tanó szikra felgyújtott 20 hold gabonát, amiből másfél hold elégett. Ha a búza gazdája, Szőke téglagyáros és Berényi kereskedő a gabona aratását legalább a vasútvonal mentén idejében megkezdi, — már csupán a tűzveszélyesség mi­­att is —, nem fordulhatott volna elő ez az eset, mert csak túlérett gabona gyullad meg. Hatóságaink a legszigorúbb eljárást folytassák le a tűz­esetek okozói ellen. Dolgozó­ink pedig a legélesebben kí­sérjék figyelemmel az ellen­ség mozgolódását, leplezzék le aljas tevékenységüket Állan­dóan nyújtsanak alapos támo­gatást tűzőrségünknek. Pártmunnka a traktorvezetők között A veszelinoi pártszervezet körzeti pártbizottsága a mezőgazdasági munka minden fontos szakasza előtt tanácskozásra hívja össze a gépkezelőket. Így az aratási mun­kálatok előtt is megtartják a trak­torvezetők és a brigádvezetők kör­­zeti tanácskozását. Maljuzsenko elvtárs traktorbri­gádjával Ukrajna veszelinoi körze­tében levő „Sztálin“-kolhozban dol­gozik. Ő a brigád úgynevezett tá­bori kocsijának a vezetője. A ko­csiban rádióvevőkészülék és kis könyvtár van Az agitátorok mindenekelőtt pél­dát mutatnak a munka területén. A munka befejezése után pedig be­szélgetéseket folytatnak a­­ traktor­­vezetőkkel és a vontatott gépek ke­zelő­munkásaival. Felolvasásokat és kollektív rádióhallgatás­t szervez­nek. Az agitátorok megszervezik a szo­cialista munkaversenyt a traktorve­zetők körében. Az ő buzdításukra indította meg nagyszerű kezdemé­nyezését Dibuszár evtárs traktor­­vezető brigádja. Versenyt indítottak az üzemanyag-takarékosságért, a kenőanyagok, tartalék-alkatrészek és egyéb eszközök megtakarításáért. A brigád két hónap alatt 3000 kg üzemanyagot 'takarított meg.­­A­ megtakarított üzemanyag mintegy 350 hold föld megművelésére ele­gendő. A körzeti pártbizottság a nagy lendülettel folyó munkaverseny eredményeinek megismertetésére öt­­naponként eredménytáblákat és fali újságokat bocsát ki. Az eredmény­táblákat a mozgó szerelő műhelyek közvetítik a körzet brigádjaihoz. A gépkezelők körében végzett pártmunka és káderm­unka látható eredményekkel jár. Megmutatkozik mindenekelőtt a terméseredmények­ben és megmutatkozik a traktorve­zetők politikai és szakmai fejlődé­sében is. A sokat fejlődő fiatal ká­derek legjobbjai vezető beosztást kaptak. Az ara­tási munkában nagyszerű segítséget nyújtanak a kolhozpa­rasztoknak a szocialista mezőgaz­­­daság élharcosai, a traktoristák. A szocialista mezőgazdaság további fellendítése nem kis ménekben at­tól is függ, milyen agitációt foly­tat a pártszervezet a gép- és trak­torállomásokon. Akik most itt állnak a sándorfalvi felsőszérű vé­­gén, valószínűleg már mindnyájan láttak cséplő­gépet, sokan közülük már dolgoztak is rajta. De most, kedden délben mégis úgy megcsodálják a frissen zöldre festett cséplőszekrényt, mintha most látnának először ilyet. Valami feszültség, valami különös izgalom jellemzi ezt a 120 sándor­falvi lakost, itt a falu végén. * A hírét már hétfőn is hallották a faluban, ked­den reggel az újság is hozta. ,,A mai napon megindul a cséplés a fel­­sőszérűn ...“ így írta a kedd reggeli lap. És eze­ket a híreket a tények is alátámasztották. A kö­zös szérűn egyre szapo­­rodtak az asztagok, már kedden reggel 6 órakor egymást kerülgették a takarodó szekerek , és kedd délelőtt az ártézi kút mellé húzatták a kétkarú tűzoltófecskendőt Valóban úgy volt, hogy délután 3 órakor, mi­kor Rovó Istvánná ro­zsának első kévését ma­gába szívta a dob, min­denkinek nagyot dobbant a szíve. Drámai pillanat volt ez. Sándorfalván megkezdődött a cséplés, folytatásaként annak a szorgalmas mun­kának, amit az ország dolgozó parasztjaival együtt a sándorfalviak is végez­tek. Rovóné mosolyogva né­zi a vadonatúj kék mun­karuhába öltözött etetők mozdulatait. Ez szépen, gondosan szétteríti a ké­vét, szinte szeretettel si­mítja végig, mielőtt el­nyelné azt a dob. Ro­vóné tekintete követi a szürke rozsszemeket, lát­hatatlan útjukon. Köz­ben látja a gép oldal­deszkáján a gömbölyű piros betűket: „Mi Ku­­runcai és Lázár vállal­tuk 32 vagon gabona el­­cséplését." Vállalták a sándorfalvi traktorállo­más dolgozói jóval az előíráson felüli mennyi­séget, mert ők is tudják Rovónéval és a többi sándorfalvi dolgozó pa­raszttal együtt; minden sz­em gabona, minden •túlteljesítés, minden megnyert nap hozzájárul az ország szocialista fej­lődésének gyorsításához, a béke nagy csatájának megnyeréséhez. * Már vastag sugarakban folyik a zsákokba a rozs. A szalmába egy szem se ment, ezt megállapítot­ták a gondos tekintetek: a sándorfalvi pártszerve­zet vezetői, a traktorista és még számosan, az ott­­lévő sándorfalvi dolgo­zók közül, akik mindjárt az első kéve után a csép­­lőgép végéhez siettek. Még valamit állítanak a gépen, mert a szortirral hiba van. Nem szabad egy szemnek sem veszen­dőbe menni. Ez az or­szág érdeke, Rovóné ér­deke, mindnyájunk ér­deke. • Csak a Korom János­­né, Varga Antalné, a Kollár Antal-féle sán­dorfalvi kulákok örülné­­nek annak, ha a szem ve­szik. Ezeknek minden szem elveszett gabona — csak haszon. Mint ahogy az is haszon lett volna nekik, ha a sándorfalviak halogatják az aratást, a behordást és a cséplést. Iyeneket mondtak a na­pokban: „Nem jó első­nek csépeltetni, mert ak­­kor próbálják ki a gépet és a fele gabona pocsék­ba megy". — Ilyeneket mondtak még nem is olyan régen — pár hó­napja: „Ne arassatok, mert úgyis nemsokára háború lesz . . . De kedd délután, m­i­kor a cséplőgép megin­dult a felső soron, a kulákok nem igen jutot­tak szóhoz. Ismét vere­séget szenvedtek, — de ismét tudomásul kell vennünk: Nem végle­ges vereség ez. Nem adják fel a harcok nem vonulnak vissza. Miköz­ben Sándorfalván kelle­mes hangon duruzsolnak a cséplőgépek — a ku­lákok is összedugják a fejüket, a kulákok is du­ruzsolnak- Újabb „jó öt­leteket“ találnak ki a dolgozó parasztság fél­revezetésére. És ha eset­leg nem jutna eszükbe semmi rágalom (bár azt nehéz elgondolni) — ott van a gyalázkodások és hazugságok kiapadhatat­lan áhítatos forrása: a klérus. Ha a kulákok nem találnának „érve­ket“ a nép ellen, vagy nem mernének „érveket“ hangoztatni, van Sán­­dorfalván olyan hely, ahol a rágalmak kivén­­hedt és ifjú mestere még most is arcátlanul uszít a demokrácia el­len. Ez a hely a temp­lom, ahol a sándorfalvi pap ízléstelen mű­ daco­kat magyaráz az isten igéje helyett. Most va­sárnap is a „Nem tudom az életemet hol rontot­tam én el“ kezdetű egy­általán nem egyházi éneknek mondható ócs­ka slágert magyarázta a sándofalviaknalk. Tud­­tunkkal ezt és az ehhez hasonlót nem a szent­egyházban, hanem tr­ák házakban szoktak idézni. * De ezekre a hangokra Sándorfalván egyre ke­vesebben hallgatnak. Amit ez a keddi cséplés is mutat. És az is mu­tatja, hogy a múltkor megkötött szállítási szer­ződés értelmében Rovó Istvánná minden felesle­ges gabonáját a cséplő­géptől egyenesen a föld­művesszövetkezet rak­tárába adta be. A gépál­lomás fellobogózott von­tatója vitte a teli zsáko­kat a szövetkezetbe és a fejadagot, a vetőmagot pedig Rovóék házához szállította.Ő így csépelte el elsőnek Sándorfalván — és ta­lán a megyében is — a gépállomás traktora Ro­vó Istvánná, sándorfalvi új földhöz juttatott kii­­paraszt gabonáját. Az­után a második osztag­­hoz, — Erdei Mihály ga­bonájához kezdett és mire ezek a sorok megjelennek, már a gép is jól a sor közepetáján tart. Kruncai József és Lázár Zsófia gépe élese­nél­i a vadait 32 vagon gabonát — de talán még többet is. Miért sok a gabona Sándorfalva ha­tárában is. Rovónéni­ is —tavaly a rozs két és fél mázsát adott, idén pedig, ahogy kedd dél­után ott a teai zsákok te­tején kiszámították — kilenc és fél mázsát. De van olyan a felsőszélüs asztagok között, amelyik még a­ mázsán felül is ad.­­b. iij * Ez történt kedden a sándorfalvi felsőszék­ln ...

Next