Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-24 / 303. szám

Ki legyen az ötödik elnök? Reggel már a községi ta­nácsházán is elolvastam egy vaskos jegyzőkönyvet az ül­­lési Kossuth Tsz elnökvál­ságáról. November 23-án egy álló napig tárgyalta az igazgatóság: ki legyen a kö­vetkező elnök? Sok helybeli kiváló gazda került szóba, de mindegyik név mögött ez áll: nem vállalja. A mostani elnök Tassi Vince öt év alatt sorban a negyedikként távo­zik. Arra hivatkozik, hogy tiszavirágéletű elnöksége alatt teljesen tönkrementek az idegei, gyógykezelésre van szüksége, s legfeljebb a zárszámadásig marad a he­­lyén. Közben értesültem arról, hogy a művelődési házban ismét ülésezik a tsz vezető­sége. A fő téma: ki legyen az elnök? Amikor odaér­keztem, valaki éppen akkor utasította vissza az ajánlatot, s még két nevet közölt, akik­kel már beszéltek s üzenik, nekik sem kell az elnöki szék. Pedig akárhogyis — ebben mindenki egyetértett — helybeli embert volna jó megválasztani, akit ismer a tagság és maga is eligazodik a gadaságban. Milliós mérleghiány kopogtat... Ördögh Jánost, a tsz párt­­alapszervezetének titkárát és Dinnyés Géza tanácselnö­köt faggatom az okok felől. Ők mondták: Bús László, főkönyvelő is menni akar, pedig új ember, tehetséges és rendes. Azután azt latol­gatták, egyáltalán érdemes-e kipakolni az igazságot. Mert az a tucatnyi főkönyvelő, elnök, beosztott, agronómus, brigádvezető, aki öt év alatt „kikészült” a Kossuth-ban nem tévedhetett mindig és mindenben. Mégis menniök kellett. A tanácselnök azt javasolta, tán semmit sem kellene írni erről az ügyről. Mert lehetséges, hogy nekik ezután is együtt kell majd dolgozniok azzal az ember­rel, hiszen az eddigi jelzések is észrevétlenül maradtak a felsőbb szerveknél. Marik Andrásról, a tsz főagronó­­musáról van szó. 1962-ben, nem sokkal a tsz megalaku­lása után államilag kihelye­zett szakemberként érkezett Üllésre. Azt mondják róla, nagyon erős támaszai lehet­nek, mert azóta akárhány­szor cserélődött ki a tsz ve­zetősége, ő mindig a helyén maradt, túlságosan is hozzá­szokott ahhoz, hogy szaba­don érvényesítheti akaratát. Most aztán bekövetkezett a baj! A Kossuth Tsz meg­közelítően 3 millió forint ál­lami támogatást kapott 1966- ban és ennek ellenére — bár ez még nem végleges adat — egymillió forint körüli mérleghiány ígérkezik. (At­tól függően mennyit enged el az állam.) A vezetőségi ülésen a főkönyvelő ismer­tette a pénzügyi helyzetet. A tsz másfél millió forint hi­ánnyal áll sorban a bank­nál. Nem tudják kifizetni — legalábbis zárszámadásig nem — a gazdák pénzét, ami a részes paprikaművelésben végzett munkájukért jogosan illeti meg őket. Ezután a főagronómus mondta el, hogy az olasz exportra szánt hízott bikák nagy része is itthon maradt, mert lyukas volt az istálló teteje, az álla­tok megfáztak, hiányzott ró­luk a faggyú. Ezért hagyta itt az állatokat az olasz keres­kedő. A főkönyvelő újabb kérdésére, hogy a melegágyi salátát — ami szintén sokat nyomott a tervben — miért nem termelték meg, azt vá­laszolta : — Mert kevés a trágya, a szőlőkbe is kevés. Mindenki tudja, hogy a homoki gaz­daságok krónikus trágya­­hiánnyal küzdenek. Hitelek — fedezet nélkül De ki nem tudhatta már ezt a tervkészítéskor is? A főkönyvelő férfiasan belátta: félrevezették a bankot, az állami szerveket, olyan ter­mékekre vettek fel művelési hiteleket, melyek csak azért kerültek be a tervbe, hogy pénzt tud­janak­­ kicsikarni a banktól. S még az így szer­zett pénzzel sem tudtak bánni. A főagronómus beszámo­lójából kitűnt, hogy az új szőlő- és gyümölcsültetvé­nyek állapota igen gyenge. Több helyen máris ki kell szántani a szőlőket, pedig éppen jövőre fordultak vol­na termőre. Vízjárásos sző­lőművelésre alkalmatlan ta­lajokban ültettek... Mindezt közönnyel, szinte érdektelenül adta elő. Arról nem szólt, hogy neki is van köze az ügyhöz, mert akkor is ő volt a tsz főagronómusa, amikor telepítésre jelölték a területeket. (Azt már ké­sőbb tudhattam meg, hogy csupán az idén 430 ezer fo­rintos értékhiányt állapítot­tak meg az ültetvényekben, tavaly pedig 239 ezer forint hitelt kellett a telepítések rossz állapota miatt vissza­vonni a tsz-től. És az idei évre engedélyezett 213 ezer forint ápolási hitelt ISI ezer forintra kellett csökkenteni, mert hiányoztak a pénz gaz­daságos felhasználásának feltételei.) A burgonyater­mesztés képtelenül nagy de­ficittel zárult, mivel a főag­ronómus elmulasztotta an­nak ellenőrzését, hogy a ré­szes termelők jól sablonoz­­zák-e az árut? Rosszul csi­nálták, ezért a vállalat meg­tagadta az átvételt. Később pedig már nem volt munka­erő az újra­válogatáshoz. Tíz vagon étkezési burgonya megzöldült, elrohadt emiatt, pedig ha időben átadják, a rendes vételáron túl 70 fil­lér ártámogatást is kaptak volna kilogrammonként. „El akarok menni...“ Amikor Marik András azt a kérdést kapta, mi a terve ezután ennyit válaszolt: el akarok menni innen. Az igazgatóság látható örömmel adta meg hozzájárulását. A hangulat nem tükrözött fe­szültséget, itt-ott még kedé­lyes is volt, mintha csak afelett kellett volna tanakod­ni: van néhány felesleges milliónk, mire költsük? Eb­ből is látható: a bekövetke­zett helyzetért hibás a veze­tőség is. öt éven át nézték el, sőt közreműködtek abban, hogy egy vezetni ugyan sze­rető, de nem tudó ember érvényesítse hibás, megala­pozatlan terveit, melyek né­ha még a legelemibb szakér­telmet is nélkülözték. Nem tették szóvá azt sem, hogy a főagronómus apróbb na­gyobb egyéni dolgokban el­kötelezettjévé lett egyesek­nek. így jutott odáig, hogy szavának nincs súlya az em­berek előtt, jóllehet önmaga igazolására — különösen mostanában — mindent írás­ba foglal. És mi a jövő? E súlyos gondok ellenére sem kilátástalan azonban a helyzet. Utóbb 4,5 millió forint fedezetlen hiteltörlés­re tettek javaslatot illetékes szervek. A párt segít abban, hogy a Kossuth Tsz is tiszta lappal indulhasson 1967-ben. Csak most már az a fontos: igazán erős, megbízható ke­zekbe kerüljön a gyeplő. Az üllésiek forráskút felé tekin­getnek. A szomszédban — mintha csak nem is lennének szomszédok — egész más világ van. Ott már bebizo­nyították: önzés és egyéni­­eskedés nélkül, becsületesen, egyetértve a gazdákkal, so­hasem látott, magas terme­lési színvonalat, anyagi jó­létet lehet megteremteni a szövetkezet révén. S ez jövő Üllésen is.­ ­ Csépi József Rendelet az 1967. védőoltásokról Az egészségügyi miniszter szabályozta az 1967. évi vé­dőoltások rendjét. Az élet­korhoz kötött oltásokon kí­vül vannak a megbetegedés veszélye esetén kötelező, to­vábbá a megbetegedési ve­szély megelőzését célzó oltá­sok. Az életkorhoz kötött és kö­telező védőoltások közül a rendelkezés elsőnek a tuber­kulózis elleni BCG-oltásokat említi. Ugyancsak életkor­hoz kötötten kötelező a him­lő, a diftéria, a szamárköhö­­gés-tetanusz, valamint a gyermebénulás elleni védő­oltás.­­ Több súlyos fertőző meg­betegedés ellen életkortól függetlenül kötelező a védő­oltás, ha fellép a megbete­gedés veszélye. Himlő be­­hurcolásakor, valamint ki­ütéses tífusz ellen azokat kell beoltani, akik foglalko­zásuknál, beosztásuknál fog­va veszélyeztetettek. Hastí­fusz és paratífusz ellen pe­dig azokat, akik e betegsé­gek bacilusgazdáinak kör­nyezetében élnek, vagy fog­lalkozásuknál fogva veszé­lyeztetettek. Hastífusz és paratífusz, gyermekeknél diftéria és sza­márköhögés fertőzés gyanú­ja esetén is kötelező a vé­dőoltás. A járványos máj­­gyulladás és a kanyaró meg­előzésér­e gamma-globulin­­nal kell beoltani mindazo­kat, akik ilyen beteggel érintkezésbe kerültek és fer­tőződhettek. (MTI) ¥ • évi KÉPERNYŐ MI ÉS MÁSOK A XX. században élő em­ber oly sokszor elmondott és leírt, megénekelt és meg­jelenített rohanása nem le­het olyan nagy, hogy köz­ben ne legyen gondja mások bajával törődni, mások tö­rődését szeretettel fogadni, kedveskedéssel, ha kell, bá­torítással körülvenni ember­társait. Lényegében ezzel a gondo­lattal birkózik — s milyen jól! Wiedermann Károly a Mi és mások című doku­mentumjátékában. Fiatal bá­nyász temetésével kezdődik a film, az özvegy feleség és az árva kisgyerek támogatá­sával folytatódik úgy, hogy a rendező ezt a központi ma­got beleágyazza a karácso­nyi bevásárlások, ajándéko­zások keretébe. A rendező legfőbb érdeme az, hogy lírai hangvételű filmjében a jó, a segíteni akaró, a mások bajával tö­rődő ember mellett tett hi­tet, s közben nem idealizált, nem vétett az igazság ellen sem. A jószemű Neumann László nagyszerűen összevá­gott képei alá Pintér László tömör, de sokat mondó szö­veget írt. Farkas István Szilveszter és a BU az éterből Elkészültek a rádió és a televízió hagyományos szil­veszteri műsorának felvéte­lei. A rádió óév­búcsúztatója, szilveszter napján már 19 órakor megkezdődik. BUÉK 1967! — hangzik majd Vár­­konyi Zoltán beköszöntője, s 21.30-kor kezdetét veszi a „nagy” kabaré. Tizenkét gongütés jelzi majd az éjfélt, s a Himnuszt követően népi muzsikát és tánczenét sugároz a rádió hajnali öt óráig December 31-én kora dél­után képernyő elé ülhetnek a tv-kedvelők. A „Száz kér­dés, Száz felelet” című ös­­­szeállítás tartalma várható­an sikert arat majd. 17 óra­kor képernyőre kerül Kabos Gyulával a főszerepben az „Ez a villa eladó” című ma­gyar archív film, majd a „Tv jelenti” című aktuális riportműsor jelenti a né­zőknek, hogy mit? Az egye­lőre szilveszteri meglepetés. 21.35-kor „Szilveszter, vagy amit akartok” — a Vidám Színpadról jelentkezik a te­levízió hagyományos kaba­réjával. A Himnuszt köve­tően 1.30 óráig tánczenei filmösszeállítást sugároz a televízió. 1967 első napján Bécsből közvetít Johann Strauss­­hangversenyt a televízió. Elítélt embercsempész Embercsempészés­ ügyben ítél­kezett a fővárosi központi ke­rületi bíróság. Az elsőrendű vádlott, Marbeck György, 38 éves üzletvezető, nyugatnémet állampolgár, strass­­burgi lakos 19 évi távollét után rokoni látogatásra Magyaror­szágra érkezett, s megismerke­dett Gyurán Olga, 24 éves büfés foglalkozású budakeszi lakossal. Házasságot akartak kötni, de nem kapták meg a szükséges hozzájárulást. Marbeck ezt kö­vetően is többször meglátogat­ta menyasszonyát Magyarorszá­gon. Több alkalommal, s legutol­jára ez év nyarán, az ugyan­csak Strassburgban élő és nyu­gatnémet állampolgár Manfred Gransee, 30 éves szobafestő-kis­iparos társaságában lőtt. Leg­utolsó útjuk alkalmával még három ismerősük is velük tar­tott s­zép gépkocsival érkeztek. Az iratok között a kocsiban ma­radt Gransee feleségének útle­vele is, aki betegség miatt nem tartott velük. Magyarországra érkezve a ha­tárállomáson Marbeck egy ki­töltetlen vízum-űrlapot talált, magához vette, s Gransee fele­ségének a kocsiban útközben megtalált útlevele alapján kitöl­tötte, lebélyegeztette azzal a szándékkal hogy távozáskor Gyurán Olga kiszöktetésére használja fel. Tervüket azonban a határon leleplezték. A bíróság tiltott határátlépés kísérletében mondta ki bűnös­nek mindhármukat: Marbecket, mint felbújtót, Gransee-t mint bűnsegédet, Gyurán Olgát, mint tettest. Marbecket ezenkívül de­viza­ bűntettben is. Ezért Mar­beck Györgyöt egyévi, Gyurán Olgát héthónapi, Manfred Gran­­see-t négyhónapi szabadságvesz­tésre ítélte. Marbecket ezenkí­vül devizabűntettért elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte. (MTI Sár, sár sár Vetélkedésre ugyan nem alkalmas téma, mégis az keveredett ki belőle a vá­rosi tanácsülésen, amikor többen interpelláltak ami­att, hogy milyen sártenger van Újszegeden, az Odes­­­sza lakónegyed környékén, meg másutt is. Miért, ta­lán Alsóvároson nincs sár? Van bizony ott is, csak­nem mindenütt De volt-e már valaha olyan esős ősz, amikor ne lett volna? Legyünk tehát istenben megnyugvóak! Az utcake­reszteződések gyalog­ átke­lőhelyei a természettől fog­va járhatatlanok ilyenkor; az algyői betonra se az olajbányászok járművei hordják fel az életveszé­lyes sarat, a Petőfi Sándor sugárutat sem a Röszke fe­lől bedöcögő szekerek mocskolják össze. Nyugodjunk bele a meg­­változtathatatlanba. A na­pokban közöltük egyik ol­vasónk levelét, ő írta, hogy hiába csinálják meg ma­guk a lakók a járdát, kö­vetkezetesen tönkreteszik az arra járó dömperek. Azt is hallottuk, hogy egy sző­­regi iskola bekötő útjának rendbehozásához lenne sa­lak és lenne társadalmi munkás is, csak éppen a szállítóeszköz hiányzik. Te­hát minden marad a régi­ben. Sár, sár, sár bent a vá­rosban éppúgy, mint hatá­rain kívül. Áztatja a cipőt, telefröcsköli a kabátot, hát ugyebár, ez idegesíti az embert. A városgazdálkodási vál­lalat nem bír a tengernyi munkával. Elég a belterü­letet rendben tartani, kí­­vülebbre már nem jut sem gép, sem fűzfaseprű. Ezen valóban nehéz lenne vál­toztatni. De miért muszáj a városgazdálkodásra vár­ni? A házak előtti járda takarítása mindig is a ház­­felügyelők dolga volt, az utakat beszennyező jármű­vek után pedig a jármű­vek vezetőinek kell takarí­tani. Ez is, az is szabály, csak be kellene tartani — tartatni. A tanácstagok interpellá­ciói akkor valóban csak pusztába kiáltott szavak, ha minden gödör, minden kátyú, minden rissz-rossz keresztút kiegyenesítését aszfaltozó gépekkel képzel­jük el. De nem képzeljük, mert tudjuk, hogy az anya­gi erőforrásoknak határa van. Reálisabb megoldás lenne, ha a három kerü­leti tanács — s a maga te­rületén a rendőrség is — következetesen fellépne azok ellen, akik elhanya­golják a járdák, utak tisz­tán tartását. Néhány ha­nyag házfelügyelő, néhány nemtörődöm gépkocsiveze­tő miatt ne járjon bokáig érő sárban százhúszezer ember! Vetélkedjünk abban, hogy ilyenkor ősszel-télen sem hanyagoljuk el lakóhe­lyünket és környékét. Fehér Kálmán Raktár helyett - targonca A Kenderfonó és Szövő­ipari Vállalat műszaki dol­gozói ötletes újítással oldot­ták meg a központi gyár fo­nalraktározási gondját. A növekvő termelés ugyanis már megkövetelte a meglevő tároló bővítését, vagy új rak­tár építését. A nagy építke­zési feladatot lényegében új típusú targonca elkészítésé­re szűkítették a jó gondola­tok. A megoldás lényege: a meglevő raktárba hatszintes állványsorokat építettek, amelyek között a rendkívül kis helyet igénylő emelőtar­gonca közlekedik, mozgatja a fonalasládákat. Erre a cél­ra régi, homlokvillás targon­cát alakítottak át, úgyneve­zett oldalemelős rendszerű­vé. Ennek nem kell a tároló­hellyel szembe fordulnia, mert az átalakítás eredmé­nyeként oldalirányú emelő­mozgást végez. Így a hely­­szükséglete egy méterrel ki­sebb, mint a hagyományos ilyen emelő-szállító szerkeze­teké. Ebből következik, hogy lényegesen növelhették a hasznos tárolóteret, s ugyan­akkora alapterületen csak­nem másfélszer annyi láda fér el. Emellett megszűnt a nehéz fizikai munkát je­lentő kézi rakodás is. Az anyagmozgatás tehát így lé­nyegesen korszerűbb, s kímé­letesebb is a korábbinál. Ez­által növekszik a ládák élet­tartama: a számítások sze­rint csak ezzel 75 ezer forin­tot takarítanak meg éven­te. Az újjáalakított, korszerű­sített tárolót csütörtökön ad­ták át rendeltetésének az újszegedi szövődében. Tizenh­árommillió palack A szőregi borpalackozó­ban tegnap befejezték az éves tervet, összesen 13 mil­lió 700 ezer borosüveget töl­töttek meg különféle fajtájú borokból Az utolsó palac­kokba „Fesztivál gyöngye’’ márkájú borkülönleges­­ség került. A palackozó üzem szocialista brigádja elhatá­rozta, hogy a tervet befeje­ző utolsó palackot a szegedi Klauzál téren levő csemege­üzletben ma délelőtt tíz óra­kor egy szerencsés vevőnek ajándékozzák. „Tömörkény és a dal Tömörkény érdeklődése né­pünk kultúrája s zenéje iránt még a múlt században, Bar­tók és Kodály föllépése előtt kezdődött, s ezért nem cso­dálkozhatunk, hogy nem tett éles különbséget a népies da­lok és az igazi népzene kö­zött. Közismert mély barát­sága Dankó Pistával s eb­ből fakadó sírig tartó kul­tusza a szegedi nótaköltő dalai iránt. Ugyanakkor azonban mint realista író, eltanulta és lejegyezte a ta­nyavilágban hallott igazi népdalokat is. Vegyesen idézi őket elbeszéléseiben. Ha tehát Tömörkény és a dal kapcsolatát valahol be­mutatják, ott ezt a kettős­séget tükröztetni kell. Alap­jában tehát helyes volt, hogy a Tömörkény gimnázium ze­nei tagozatának I/C osztálya szombati ünnepélyén szép számmal szerepeltek Dankó­­dalok, írónk és népünk ked­venc dalai, köztük olyan is (pl. a Hej korcsmáros, mit ugrál kend ...), melyet ma­napság zenekaraink sok más kitűnő szerzeménnyel együtt „elfelejtettek”. Helyes volt az is, hogy Juhász Gyula­ versei alá is Dankó-nótákat festettek. Arról ugyan lehet vitatkozni, hogy az első vers­hez, melyhez tartalmilag szép népdal illett volna, mi­ért éppen a „Lemondás” cí­mű műdalt választották. Vi­szont szerencsés, találó volt a másikhoz a „Megkondult a kecskeméti öreg harang.. kezdetű örökszép Dankó­­hallgató... Amit bírálni lehetne; né­mi aránytalanság, eltolódás a magyar nóták javára. Hi­szen a Tömörkény műveiben előforduló dalidézeteknek abból a jegyzékéből, amit Péter László bocsátott az i­­s­­kola rendelkezésére, vagy a „Munkák és napok a Tisza partján” című gyűjteményes kötetből, lehetett volna még több szép népdalt kiválasz­tani. Hogy csak egyet em­lítsünk: a „Megy a hajó le­fele ...” kezdetűt. De az is igaz, hogy a mű­soron elhangzott magyar nó­ták kétségtelenül a régibb népies műdaltermés legjavá­ból valók voltak, s a XX. századi epigon gyártmányai­val szemben nagy esztétikai fölényt képviselnek. Mindenképpen figyelembe kell vennünk a lelkes és szorgalmas első gimnazisták dicsérendő kezdeményezését. Csak elismerés illeti a sza­valatok, ének- és zeneszá­mok, a talpraesett fiatal „prímás” mellett a sokoldalú Marik Erzsébet megzenésí­tett Tömörkény-versét. Csongor Győző it .Lah­á­rt keresünk, lehetőleg családosat. La­kást biztosítunk, Petőfi Tsz- Röszke, O. 16 635 Fogyasszon magas min tartalmú Csipkerózsa üdítőitalt Kapható, az Vendéglátó­ban. C­osta-ELIKER és bolthálózatai­­xS. 668 ßzom­bat, 1960. december 24. 01L 4 MAGYARORSZAQ 5

Next