Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-04 / 286. szám

Váltjuk be, nem beszélünk kellő mértékben művészeti életünk sikereiről. S ez bizonyos fokig érthető. Igaz, hogy akinek a kisujja körme beszakadt, hosszú ideig azt érzi, s akinek a foga fáj, nem jó közérzetéről beszél, mégha egyébként kitűnő kondícióban is van. Sok szempontból természetes, hogy a közéletben, a sajtóban kulturális művészeti életünk fogyatékosságairól, problémáiról, feladatairól több szó esik, mint elért eredményeiről. S az is igaz: az eredmények egyoldalú felsorakoztatása megnyugváshoz, a kérdések önelégült elleplezéséhez is vezethet De a nehézségek számontartása, ha tartós egyoldalúságba merevedik, torzítás forrásává is válhat, s nem tudom, hovatovább nem fenyeget-e bennünket is ez a veszély? Ha művészeti életünk valamely fogyatékossága kerül szóba, túl gyakran találkozni a kritika olyan hangsúlyával, amelyről érezni: hiányzik mögüle az eredmények ismerete, a fejlődés tényeinek számontartása, a bizalomnak az a tárgyi alapja, amely megóv a téves általánosításoktól. Gyakori az olyan vita, amelyben csaknem mindenki tájékozottnak bizonyul a hibák, gyengeségek és tévedések felsorolásakor, de alig akad, aki hasonló otthonossággal sorolná fel azt, ami jó, azt, ami érték. Sokszor meglepő elmélettel teremtünk szerves kapcsolatot egyes negatív jelenségek közt de rendszeresen adósak maradunk a pozitív teljesítmények szerves összegezésével. Nem beszélve arról, hogy mennyivel nagyobb hévvel továbbítjuk rossz tapasztalatainkat (vagy adjuk tovább másokéit), mint hirdetjük, ha valami megelégedésünkre, örömünkre szolgál. Nélkülözhetetlenül szükséges tehát hogy beszéljünk az eredményekről is, nem egy másfajta egyoldalúság, hanem a helyes önismeret, a pontosabb, reálisabb helyzettudat érdekében. Éis csak a legutóbbi évek termését szem előtt tartva, neveket, példákat is csak illusztrációképpen, emlékeztetőül idézve. Irodalmunk színesebb, elevenebb, gazdagabb lett problémaköre, témavilága szemmelláthatóan életünk valóságához igazodik. Felveti a szocialista tudat erkölcs, életforma kérdéseit, az elavult polgári-kispolgári életvitelt a szocializmus adta lehetőségekkel szembesíti (mint például Fejer Endre Rozsdatemető, Fekete Gyula Az orvos halála, Coda Gábor Magányos utazás, Kolozsvári Grandpierre Emil Párbeszéd című regényei). Tükrözi és segíti azt a történelmi átalakulást amely a falu világában megy végbe. Ezzel összefüggésben folyóirataink, napi sajtónk hasábjain érdekes szociográfiai irodalom bontakozott ki, s nem egy szerző írásai izgalmas riportkötetekké is kerekedtek (Féja Géza Sarjaddi, Galgóczi Erzsébet Kegyetlen sugarak stb.). Darvas József Orosháza, Illyés Gyula Ebéd a kastélyban című könyve, arra biztosíték, hogy a szociográfia a tegnap és ma történelmi érdekű összevetésévé is szélesedhet. A parasztság megváltozott helyzetével — s ugyanakkor irodalmunk életközelségével — függ össze, hogy nem egy regény a paraszti életet ábrázolva nemzeti érdekű keresztmetszetet ad. Galambos Lajos Isten őszi csillaga című regénye a fordulat évét megelőző idők magyar társadalmáról nyújtott — egy termelőszövetkezet alakulása kapcsán — széles képet Sánta Ferenc Húsé órája ugyancsak a falu világának ábrázolása révén az elmúlt ■ húsz esztendőnek jóformán minden ellentmondását markolta össze szerencsésen, félreérthetetlenül, egyszersmind társadalmunk fejlődésének dinamikáját is. Irodalmunk egyre növekvő eszmei-művészi erővel vizsgálja a közelmúlt történelmét. Bírálja a Horthywadker terem, értéktelen világát, keresi a ma felé mutató erkölcsi és politikai értékeket, mint Németh László Irgalom című regénye, elvégzi — mint például Cseres Tibor Hideg napok, Bóka László Alázatosan jelentem című művei — az elkerülhetetlen önvizsgálatot, kutatja rétegek, típusok erkölcsi felelősségét. A nemzeti élet folytonosságára kérdező önvizsgálat jegyében szembesítette az utolsó magyar negyedszázad történelminek drámai fordulatait Darvas József Részeg eső-je; ugyanezzel a történelmet tudatosító szándékkal vezette végig alakját felszabadult életünk küzdelmes fordulóin Nemes György (Egyetlen pillanat); Lengyel József (Elévült tartozás) rendíthetetlen szocialista meggyőződéssel oldja fel a tegnap nemegyszer keserű tapasztalatait Líránkra hasonlóképpen a társadalom kérdéseivel való lépéstartás jellemző. Az a közéleti költészet hozta meg a szocialista líra elismerését s vált joggal a legnépszerűbbé, amely a ma bonyolult viszonyai közt is meg tudja ragadni aktuális forradalmi feladatát —: Corot Gábor, Simon István, Váci Mihály költészete. A neveknek, címeknek — amelyeket nyilván soká lehetne sorolni — nem önmagukban van a jelentősége, együttesen illusztrálják azt a legfőbb eredményt, hogy nagymértékben megnövekedett irodalmunk realizmusának érvénye, hogy minden eddiginél elevenebb kapcsolatot tart a társadalmi fejlődés menetével. S végül is ez az, amit a közönség növekvő érdeklődése honorál: jelentősen emelkedtek az átlag-példányszámok. Különösen versesköteteknél feltűnő, hogy míg öt-hat évvel ezelőtt 800—1200 példányban jelentek meg, ma gyakran a 6—8—10 ezres példányszámban látnak napvilágot. De ugyanaz a megnövekedett érdeklődés hívja életre országszerte az irodalmi színpadokat, kíséri a Rádió. Televízió mennyiségben, színvonalban gyarapodó Irodalmi műsorait Filmművészetünk az utóbbi években hagyta maga mögött átmeneti „szürke” periódusát, s a hazai közönség érdeklődése, és számos nemzetközi elismerés bizonyítja, hogy a kibontakozás útjára lépett. E területre jellemző: azok az alkotások tudtak eszközeikben is sajátosan újat hozni, azok kerültek a hazai és nagyrészt a nemzetközi érdeklődés középpontjába, amelyek a mi mai életükről adtak őszinte, szocialista elkötelezettségű, s épp ennek révén művészileg is hiteles képet (Húsz óra, Párbeszéd, Sodrásban, Nehéz emberek, Hogy állunk fiatalember?). A múltban játszódó filmjeink közül ugyancsak azok váltak ki, amelyek összetett erkölcsi-politikai kérdésekre az egyértelmű válaszadás igényével feleltek (Hideg napok), amelyekben elmélyültebb, igényesebb lett a társadalmi kapcsolatok elemzése, egyén és közösség viszonyának történelmileg konkrét feltárása (Pacsirta, Iszony, Szegénylegények). A tartalmi igényesség ugyanakkor műfaji gazdagodással is együtt járt. A tizedes meg a többiek, a Butaságom története a filmvígjáték szórakoztató feldatát színvonalengedmény nélkül, eredeti eszközökkel tudták megoldani; olyan jó riportdokumentumfilmjeink születtek, mint az Itthon és az Éjszakára hajnal; a cannes-i és krakkói fesztiválok első díjai pedig rövidfilm-művészetünk eredményeinek nemzetközi elismerését is jelentették (Nyitány, Válás Budapesten). Mindez nemcsak elvont „esztétikai” eredmény — a tartalmi értéket ebben a tekintetben is a növekvő közönségérdeklődés nyugtázta. Ha a televízió miatt a filmek látogatottsága valamelyest csökkent is, ezen az általános tendencián belül a magyar filmek látogatottságának részaránya évről évre nőtt, s ami talán ennél is fontosabb: a miskolci és pécsi filmfesztiválok eredményei közt elsősorban tarthatjuk számon a hozzáértő közönség aktivitását A magyar drámaírás ilyen eredményekkel nem dicsekedhet, bár értékes alkotások, sikeres művek itt is születtek (Dobozy Holnap folytatjuk, Gyárfás Egérút, Illés az Idegen, Illyés Bolhabál, Salamon Pál Magadra kiálts, a Rozsdatemető drámai változata stb.). Színházaink repertoárja azonban gazdag, sokszínű volt. Átdolgozások, színre alkalmazások bővítették klasszikus drámai értékeink választékát az utóbbi években (gondoljunk csak a Czillei és a Hunyadiak, a Mózes, a Magyar Elektra, a Kocsonya Mihály házassága kivétel nélkül sikeres bemutatóira). A Tragédia, Bánk bán új rendezései e művek rejtett értékeit, újfajta értelmezési lehetőségeit hozták napfényre. A külföldi drámairodalom változatos anyagának szocialista és haladó, antifasiszta, humanista elkötelezettségű drámák adták a gerincét (Arbuzov, Babel, Brecht, Gorkij, Lorca, Rozov drámái, továbbá A helytartó, Marat halála, Az ördög és a jóisten, Becket c. művek). Különösen örvendetes, hogy épp az említett darabok előadása kapcsán mutatkozott meg leginkább a rendezői tehetség, az együttesek odaadó munkája. Az sem közömbös, hogy a klasszikusok bemutatása az utóbbi esztendőkben bővült: az elmúlt évadban színházaink több mint felének volt műsorán Csehov-, Tolsztoj-, Turgenyev-, Dosztojevszkij-dráma. Külön lehetne — és kellene egyszer bőven — vidéki színházi kultúránk jelentős fejlődéséről beszélni. Az utóbbi két esztendőben éppen az új magyar drámák bemutatásában — mai magyar drámairodalmunk segítő támogatásában — múlták felül a fővárosi színházakat, ugyanakkor számos produkciójuk emlékezetes eseménye volt az egész magyar színházi életnek. (Az Irkutszki történet, a Rozsdatemető szolnoki, a Mózes veszprémi, a Peer Gynt és a Sirály debreceni, az Antonius és Cleopátra kaposvári, a Botlár-ügy szegedi, a Legyek pécsi előadása stb.). S ha ehhez hozzávesszük a Szegedi Szabadtéri Játékok, a gyulai várjátékok — s bár szorosan nem tartozik ide —, a Sabariai karnevál, a soproni ünnepi hetek, a Baranyai vasárnapok, a siklósi és nagyvázsonyi játékok stb. sikerét, kitűnik, hogy a vidéki városok milyen lelkesen és eredményesen kezdeményeznek kulturális programokat, ápolják történelmi és kulturális hagyományaikat, amelyek egész kulturális életünket gazdagítják. S kell beszélnünk zenei életünk sikereiről, többek közt a hazai és nemzetközi elismerést aratott új magyar operákról (Petrovics C’est la merre, Szokolay Vémász, Mihály András Együtt és egyedül) és azokról az eredményekről, amelyeket képzőművészetünk, különösen a monumentális szobrászat, a grafika, az illusztrációs művészet területén s az iparművészet számos ágában ért el. Ugyancsak meg kell emlékeznünk arról, hogy az utóbbi években mennyire előtérbe került a szocialista művészeti örökség (Derkovits, Dési Huber, s a szocialista képzőművészcsoport anyagainak kiállítása; a szocialista irodalom hagyományának feltárása); hogy mennyire tágult művészeti életünk szemhatára és a XX. századi szocialista és polgári értékeknek mennyivel gazdagabb választéka áll ma a közönség rendelkezésére, mint korábban; hogy egész szellemi életünk mennyi közéleti — köztük művészeti — kérdést feszegető vitáról pezseg; hogy az általános kulturális forradalom eredményei nyomán hogyan szélesedik és aktivizálódik az új közönség, az új szocialista művészeti közvélemény. De hát e cikk korántsem teljességre törő „eredménylista”. Szerény és alkalmi emlékeztető csupán: bizonyos fogyatékosságokkal küszködő művészeti életünk megítélése során tartsuk szem előtt sokkal jelentősebb eredményeit, így a problémákat is másként fogjuk látni. S állandóan eszünkbe jut majd, amiről oly sokszor megfeledkezünk: szocialista művészeti életünk szolgálata nemcsak a hibák bírálatát, de legalább ugyanannyira az eredmények ismeretét és propagálását is jelenti. Tóth Dezső: Erről is beszéljünk... % Új versek HATVANI DANIEL_ Szülőföld Eljönnek értem az akácok virággal, töviskoszorúval, a mezőn mézes illat serkent gyermekkorom, rég elhalkult dal Mezítláb bandukol a porban múltam, elillan észrevétlen. Jó lenne hosszan üldögélni a csordakút gyomos tövében. A hererendet felgyújtották és kisebb lett a torony gömbje. Este van, békák hegedülnek, itt kéne ledőlni a földre. Eljönnek értem az akácok, fehér virággal, ifjúsággal, csattogó, fénylő mennydörgéssel, rövidkoszorúvá font ággal KOVÁCS MIKLÓS Párnádba bújni jó A párnádba bújni jó, mert ott az illatod. A párnádba bújni jó. Lehajtom a fejem, » a délután úszik, mint a folyó. A párna őrzi esti illatod, — de jó a délután! A párna őrzi esti illatod —a párnádhoz ér a szám. Hátára vett a barna délután, álmos hátára vett, ölébe vett a békés szerelem, s párnád partjára tett. Ott ringat engem, ringat efc „A párnádba bújni jó." A párna illatoddal rám lehet; — „A párnádba bújni jó." Lehajtom a fejem, s a alszik, mint a folyó. délután SZABÓ ZOLTÁN GONDOLKODÓ NÖ F. Tóth Pál Lelkiismereten szerint A fiú zöld kabátot viselt, hozzá zöld, disznósörtés kalapot, vadászosan volt öltözve. De a rövid, kükpzárú kordbársony nadrág és a tarka nyakkendő ellentmondott ennek, inkább jampecnek nézhette az ember. Idegesen sétált fel s alá a peronon, a vonatra várakozott. Véletlenül meglökött egy idősebb embert és az rámordult: — Nem tud vigyázni, neveletlen... — a többit elharapta, de ez is elég volt, hogy a fiú felpaprikázódiék Talán még valami baj lett volna, ha nincs közelben a rendőr, aki mindjárt odasietett A fiú magyarázott valamit, s ezzel el is volt kvtérve az ügy. Senki se figyelt rájuk tovább. A vonalon egy kupéba kerültünk, éppen szemben ölt velem az ablaknál. Egy ideig szótlanul figyeltük a tájat, majd megszólítottam Kíváncsi voltam, hogyan végződött az incidense. Volt az egyéniségében valami szokatlan, ami felkeltette az érdeklődésemet Mozdulatai az ifjúság hirtelen, mindenre hirtelen reagáló ösztönös mozdulata» voltak. Tekintetében komolyság és egy kis «somonság is ült, de ezt leplezte beméöe könnyedségével. — Azt hitte a rendőr, hogy valami huligán vagyok éts csak szemtelenkedésből löktem meg azt az embert.. Megmagyaráztam neki, hogy ez ta öltözék a mi viseletünk. Én erdészeti technikumba járok, erdésznek készülök, hát így öltözünk. Persze ehhez nem nagyon illik a nadrág, ez a csöves, de kérdem én, lehet ma másban is járni? Bemegy az ember a boltba, vagy a szabóhoz, már nyakába is sóztak egy szűk nadrágot. Ez a divat, mondják, s ha valaki másmilyent kér, el sem akarják hinni, így vannak a kabátokkal is. Nekem spéciel nem tetszenek a féllábszárig érő esőkabátok de lehet találni mást is a boltokban, ugye nem! Na látja — mondtam ennek a derék rendőrnek — hát ne ütközzön meg az öltözetemen. A nyakkendőm pedig kaptam. Udvarolok egy kislánynak, komoly szándékkal, hát tőle kaptam ajándékba. Mondhattam volna neki, hogy nem szeretem a rikító sárgát, meg az ilyen kiabáló színeket, de nem volt szívem megsérteni. Sőt még hordanom is kell, mert azt hinné, hogy nem tetszik, pedig tényleg nem ... De a kislány az tetszik, a nyakkendőtől függetlenül. Egyszerű, nem? Különben is, nem vagyok verekedés. Direkt vigyázok rá. Nem mondom, elönt néha az indulat, de verekedni, azt soha . Azaz csak a versenyeken, mert cselgáncsra járok. Tudja, hogy be tudtam volna én csomagolni azt a szegény pacákot — bocsánat, de mindenki így mondial —, nem ismert volna saját magára. De minek Kell ez nekem? Ez is virtus? Ugyan! A szőnyeg, ott igen, az a valami. Ha azt látná! Az ám a nagyszerű. Régen úgy is hívták, hogy Fogd, ahol éred.” Találó elnevezés. Tényleg fogni kell. De nem az erőn múlik Én ugyan erős vagyok, úgy nevelnek a technikumban bennünket, hogy ne ijedjünk meg egy kis tuskózástól, gödörásástól, favágástól,de ez mit sem ér, ha nem elég gyors és fürge valaki. Engem az első nap úgy összegöngyölt a mester, hogy alig tudtam kigabalyodni a fogásaiból. Pedig nálam jóval vékonyabb, rineárabb. De épp ez benne a pláne, hogy egy gyenge ember is elbánhat egy erősebbel. Képzelheti, mi van ott, ha két cselgáncsos összekapaszkodik, csak úgy dobálják egymást. Nem azért mondom, de már ifjúsági bajnokságot is nyertem. Ha én huligánkodni akarnék, minden nap ötször is bevihetne a rendőr, de ma sportszerűen élünk, nem vagánykodunk. Aki ilyen, azt kizárjuk mágunk közül. Hát ezért... Meg aztán, különben sincs kedvem buta kalandokhoz .. Végigsimította a kezét a nadrágja élén majd egy kicsit kibámészkodott az ablakon. Kecskemét felé közeledett a vonat. A kalauz bejött, kezelte a jegyeket, majd újra ránkcsukta az ajtót, mintha valami zárkában lennénk kettesben. Csak a folyóson, a kocsi elülső kijáratához igyekvő utasok csoszogása, beszélgetése, az áltők kattogása hozta fülünkbe az élet lüktetését, megszokott zörejeit. Cigarettával kínáltam habozott, majd kiemelt egyet, tüzet ad rám neki Bodrozva szállt a füst. Egy kicsit fesztelenebből folytatta, mintha az előbbi gondolatait akarná egy fordulattal más irányba terelni. — Azt hiszem, sok fiatalnak elvették a kedvét a kalandoktól az események, így mondta. ..események”, és én tudtam, hogy erre gondol, de nem zavartam meg közbeszólásommal. — Nekem az apám halt meg.. No, ne higgje, hogy hős volt és harc közben esett el. Hanem ... ez, hosszú lórténét, talán untatom is. Hallgattunk. Tudtam, hogy beszélni fog. Azt hiszem, még senkinek sem mondta el ezeket a gondolatait, egy ismerősnek ma sem mondaná el. De itt a vonaton, ez más. Találkoztunk és elválunk, semmi közünk egymáshoz, talán csak egy kis enyhe szimpátia köt össze bennünket. Bólintottam bátorítóan és ő folytatta. — Nem voltam akkor odahaza, csak három nap múlva érkeztem, de ahogy elmondják, minálunk is úgy zajlott le minden, mint másutt. Először megdöbbentek a pesti hírektől, aztán lejött néhány hőbörgő és meggyúrta a diákokat. Elkapta őket is a láz, mint közülünk is sokat a technikumban Forradalom, kokárda Kossuthcímer, azt hittük mi vagyunk a világmegváltó ifjúság, a mai petőfi Sándorok, a haza üdvözítői.