Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-06 / 5. szám

1967. JANU­ÁR 6., PÉNTEK NÉVNAP: BOLDIZSÁR HIDEG IDŐ Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős, párás, hideg idő, többfelé hószállin­­gózás, kisebb havazás. A hőmérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet é—mínusz 5 fok között. A Nap kél 7 óra 32 perckor, és nyugszik 16 óra 08 perckor. A Hold kél 3 óra 03 perckor, és nyugszik 12 óra 32 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön 246 cm. (Apadó.) HETVENÖT ÉVE halt meg Lovassy László (1815— 1892) reformkori politikus és új­ságíró. Mint jurátus, az ország­­gyűlési ifjúság ellenzéki meg­mozdulásainak vezéralakja volt. 1834-ben egyik megalapítója lett az ellenzéki Társalkodási Egye­sületnek. Ennek elnökeként üdvözölte a Pestre érkező Wes­selényi Miklóst, aki .,a törvény­telen és nemtelen erőszak elle­nére rendületlenül harcol a sö­tétség és a korlátot nem ismerő hatalom ellen”. Ezért felségáru­lás vádjával tíz évre ítélték. A snielbergi várbörtönben ma­gányban, láncraverve sínylődött, s idegrendszere felmondta a szolgálatot. Az 1840. évi ország­­gyűlés amnesztiát eszközölt ki számára. Haláláig elborult el­mével tengődött szülővárosában, Nagyszalontán. HETVENÉVES Venes Péter (sz. 1897) Kossuth- díjas író, századunk magyar prózájának egyik legjelentősebb egyénisége és jellegzetes közéle­ti személyiség.«. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Bajadér. Ady­­bérlet. Vége kb. 10 óra 30 perc­kor. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Egy vasárnap New Yorkban. Varsányi „B”­­bérlet. mozik Vörös Csillag: Egy asszony járt itt. Szélesvásznú francia­spanyol film. Korhatár nélkül Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. — Fáklya: dél­után 2 és 4 órakor. Hamida. NDK—tunéziai film. Korhatár nélkül, este 6 és 8 órakor: A Mona Lisa tolvaja. Színes, szé­lesvásznú olasz-francia bűnügyi filmvígjáték. Korhatár nélkül. iN&PEKcros Állatorvosi SZOLGÁLAT Szeged város területére December 31-től január 7-ig es­te 6 órától reggel 6 óráig (va­sár- és ünnepnap nappal is) el­sősegély és nehez ellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Újszeged, Torontál tér 3. Telefon: 140-64. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Földrengés Mongóliában Csütörtökön reggel erős földrengés rázta meg Ulan Bátort, a Mongol Népköztársaság fővárosát. A földrengés első nagy lökése 8 óra 18 perckor (magyar idő szerint egy óra 18 perckor) történt, és mintegy 35 másodpercig tartott. A második, enyhébb földmozgás 8 óra 45 perckor jelentkezett. A földrengés középpontja az Ulan Bátortól 350 kilométerre levő Bulgan Ajmak megye volt, ahon­nan 10 ballos­­ mozgást jeleztek. A rengést a Szovjetunió Mongóliával határos részén, Irkutszk környékén is erő­teljesen érezték. Mongóliában károkról eddig nincs je­lentés. A Mongóliában élő magyar kolónia egészséges. — Közlekedési balesetek. Vác határában Csányi József 25 éves gépkocsivezető döm­perével nem adta meg az el­sőbbséget egy főútvonalon haladó mentőautónak és a két jármű összeütközött. A mentőautó utasai közül Bucs­­ku Péterné 56 éves háztar­tásbeli, felsőgödi lakos és Vidosi István 40 éves szer­számlakatos belehalt sérülé­seibe. Beregi Jánosné felső­gödi lakos és Bálik János ápoló súlyos sérülést szen­vedett. A rendőrség Csányi Józsefet őrizetbe vette.­­ Szabálytalanul haladt át az úttesten gyalogosan az al­győi úton Betisz Anna Sze­ged, Diadal utca 12. szám alatti lakos. Egy személy­­gépkocsi elütötte és sérülé­seket szenvedett. A baleset ügyében a vizsgálat folyik. — Óbudán sorsolják a lot­tót. Az év első lottósorsolá­sát, az 1. játékhét nyerőszá­mainak húzását január 6-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel az óbudai gáz­gyár művelődési otthonában tartja a Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság. — Vakolat helyett lemez. A Német Demokratikus Köz­társaságban építészek új fe­dőanyagot alkalmaznak a homlokzatok számára: színes zománccal bevont lemezt. Az MSZMP szegedi já­rási bizottsága ezúton mond köszönetet a tár­sadalmi szervezeteknek, termelőszövetkezeteknek, vállalatoknak és intéz­ményeknek újévi jókí­vánságaikért. — Hideghullámot jeleznek a cinkék. A hosszan tartó enyheség után most észak­kelet és északnyugat felől egyaránt támadásra készülő­dő tél első igazi hideghullá­mait jelzik a cinkek. Napok óta feltűnő buzgalommal tö­mik a begyüket, ami a meg­figyelők szerint hamarosan elkövetkező „böjtös napjaik­ra” utal. — Bulgária lakossága. Sta­tisztikai jelentések szerint Bulgária lakossága 8 285 000- re emelkedett. Egy év lefor­gása alatt 59 ezerrel növeke­dett az ország lakosainak száma. Közlemények : A hidak városa: Leningrád címmel: Forgó László építész­mérnök tart diafilmvetítéssel összekötött előadást január 6-án, pénteken délután 6 órakor a Postás Művelődési Otthonban. Az előadást filmvetítés követi. S. 25 709 x Aggtelektől Postojnáig cím­mel dr. Jakucs László tanszék­­vezető docens tart vetítettképes előadást f. hó 6-án este fél 7 órakor a Juhász Gyula Művelő­dési Otthonban (Vörös­marty u. 5.). Belépés díjtalan. gy­ászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, testvér és rokon, SZÉLL IST­VÁN, életének 49. évében hirte­len elhunyt. Temetése f. hó 6-án délelőtt 10.30 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Tápé, T. 2907. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa és nagy­apa GALIBA JÓZSEF, életének 75. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 6- án délelőtt 11 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatalozó­já­ból. a gyászoló család, Lövölde u. 13. T. 2908. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk és ro­kon, SZEKERES KATALIN, éle­tének 68. évében hirtelen el­hunyt. Temetése f. hó 7-én 12 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád, ősz u. 1. T. 2909. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és mamuskánk, özv. BALOGH JÓZSEFNÉ, éle­tének 87. évében hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése f. hó 6-án 14 órakor lesz a bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Hámán Kató U. 8- T. 2905. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, PO­ROSZT­AI (POTLAlO Ilona hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvainak búcsúztatásáról ké­sőbbi időpontban történik In­tézkedés. Sashegyi Gáborné és Poroszlai Rudolf. T. 2911. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak, kik szeretett halottunk. NÉMETH VINCÉNÉ temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá kezelő orvosának oda­adó munkájáért. A gyászoló család. Mihálytelek, T. 2902. TAKÁCS MIKLÓS nyugalma­zott plébános 77 éves korában meghalt. Ravatalozása 1967. ja­nuár 7-jén 10 órakor lesz a pe­­tőfitelepi templomban, temetése 12 órakor az alsóvárosi temető­ben. T. 2912. Áramszünet A Délmagyarországi Áram­­szolgáltató Vállalat közli, hogy 1967. január 9-től 13- ig reggel 7 órától 16 óráig Újszegeden a Szőregi út, Aranyosi u., Zsil u., Olt u., Homoródi utca által határolt területen idősza­kos áramszünet lesz. k. l.251 Az Expressz Bisztróban diétás étkezést indítunk. Könnyű-, vegyes, szív-, gyomor-, vesediétára. Cukorbetegek részére elő­jegyzés az üzletben. Csongrád Megyei Vendéglátó­­ Vállalt xS. 25 684 Érettségivel és motorke­rékpár-jogosítvánnyal ren­delkező férfi munkaerőt k­örzet­felügyelőnek felveszünk. Állami Bizto­sító Szeged Járási Fiókja. Szeged, Kelemen u. 11. S. 25 721 Az ifjszegedi STOP büfé­ben foglál melefléfe! ■ J “ kiszolgálása egész napon át. Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat XS. 25 682 A Búbos bárban min­den este Rátkai Vera táncdalén­ek­es lép fel. Nyitva: 22 órától 4 órá­ig. Szünnap: szerda: Csongrád Megyei Vendéglátó vállalat XL. 25 680 A Szegedi Konzervgyár női segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, reggel fél 8 órától du. 16 óráig. X. S. 25 705 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Fentek, 1967. január 11. Tetovált végrendelet Egy San Fran­­ciscó-i tengerész elhatározta, hogy a hátára tetovál­­tatja a végrende­letét. Miután ez megtörtént, je­lentkezett a köz­­kező saját kezé­jegyzőnél, aki­vel aláírja. A azonban közölte tengerész azóta vele, hogy a vég­ gyakorolja, hogy __. . . „ , , sikerüljön saját rendelet csak ak- tetoválni kor érvényes, ha aláírását a hátá­­azt a végrendel- ra. Halált okozott a felcserélt gyógyszeresüveg Az egyik budapesti kör­zeti rendelőben három-négy­­hónapos terhességet állapí­tottak meg egy 16 éves diák­lánynál. A fővárosi tanács egészségügyi osztálya — a leány körülményeit mérle­gelve — engedélyezte az elő­rehaladott terhesség megsza­kítását. A fiatal leány a 21. számú női klinikára került, ahol az intézmény vezetője cukorfeltöltéses terhesség­megszakítást jelölt ki a be­avatkozás módjaként. Ács Jánosné műtősnő ké­szítette elő a beteget, két gyógyszeresüveget azonban felcserélt és a fecskendőbe cukoroldat helyet egyszáza­lékos novokainoldatot szívott fel. Dr. Varga József, a be­avatkozással megbízott orvos — a rendelkezéseket meg­szegve — ellenőrzés nélkül ideadta a leánynak a fecs­kendőbe előre felszívott ol­datot, pillanatokon belül gör­csök és légzési zavarok lép­tek fel, így a további ada­golást be is szüntették. Azon­nal orvosi konzíliumot tar­tottak, és megállapították a végzetes tévedést. Mindent elkövettek a leány életének megmentésére, de a fárado­zás sikertelen maradt, a fia­tal leány meghalt. A rendőrség — az Egész­ségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának közreműködésével — az ügy­ben befejezte a vizsgálatot. Az ügyet a műtősnő, vala­mint az orvos elleni vád­emelési javaslattal átadta az ügyészségnek. (MTI) Időszaki kályhafűtőt srn­­ nri felveszünk. Felső­fokú Vasútforgalmi Tech­nikum, Marx tér 14. sz. S. 25 708 Alkalmazónk napi 8 és napi 4 órás el­foglaltsággal SZTK ügyek­ben vagy bérszámfejtésben jártas előadókat Besorolás a 116/1960. Mi­. M. sz. ut. sz. Jelentkezés* Csongrád megyei Illet­­ményhivatal. Szeged: Lon­doni krt. 11—13. XK. 5. RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.36 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg­gelig .. . Közben. 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika. 5.50 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 7.00 Reg­geli krónika II. 7.13 Körzeti idő­járás. 7.30 Új könyvek. 7.45 Mit főzzünk? 8.00 Hírek. 8.05 Műsor­­ismertetés. 8.20 Kórusok nép­dalokat énekelnek. 8.45 Téli da­lok. 9.on A csodadoktor. Rádió­változat. 10.00 Hírek. 10.10 Óvo­dások műsora. 10.30 Édes anya­nyelvünk. 10.35 Operettdalok. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Vá­laszolunk hallgatóinknak! 11.15 Kamarazene. 11.57 Hallgatóink figyelmébe! 12.06 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00 A buda­pesti színházak műsora. 13.03 Csináld meg magad! 13.08 Bach: A megbékített Aeolus — kantá­ta. 13.50 Könnbarát bajvívók. Irodalmi vetélkedő gyermekek­nek. 14.50 Dalok a munkás­­mozgalom történetéből. 15.00 Hí­rek. 15.15 Üzenetek. 15.55 Falusi délután. 16.57 Hallgatóink figyel­mébe! 17.00 Hírek. 17.15 Mozart: B-dúr zongoraverseny. 17.45 Pénzzel nem mérhető . . . Vita­műsor. m­. rész. 18.00 Új zenei újság. 18.40 Hozzon egy dalt Bu­dapestre! 18.45 Népi muzsika. 19.00 Esti krónika. 19.30 Renata Tebaldi-hangverseny. 20.00 Ze­nés est hat tételben. 21.00 Hí­rek. 21.05 ..Az Igazság bezárt kapuja előtt. . ." Dokumentum­­műsor. I. rész. 21.35 Béres Fe­renc énekel. 22.00 Hírek. 22.20 Sporthírek. 22.25 Éjszakai Rádió­­színház. Az Ember élete. Rádió­­játék. 23.45 Az Alekszandrov­­együttes műsorából. 24.0o Hírek: 0.10—0.25 Kubai melódiák. Petőfi Rádió x 4.30—7.58 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.20- G 30 Torna. 10.00 Richard Mayr és Lotte Lehmann énekel. 10.40 Vallomás pályámról. 11.00 Hal­ló, ha ráér . .. Zenés portré Bródy Tamásról. 11.51 Régi ma­gyar szokások. 12.00 Szimfonikus zene. 13.06 Gyertyafényben. El­beszélés. 13.21 Üdvözletek Bács- Kiskun megyéből. 13.47 Vízállás­jelentés 14.00 Kettőtől hatig . . . 18.00 Hírek. 18.05 Csak öregek­nek. 19.00 Hangverseny a stú­dióban. 19.35 Magyarország és a második világháború. Könyvis­mertetés. 19.45 Ullmann Ottó táncdalaiból. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.30 Belamino Gigli dalokat énekel. 20.41 Láttuk, hallot­tuk . . . 21.00 Közvetítés Lau­sanne-ból. A Lausanne-i Kama­razenekar hangversenye. Köz­ben: 21.40—21.55 Változatok ver­sekre. 22.30 Zenés játékokból. 23.00—23.15 Hírek. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 9.» Szünidei matiné. 10.35 A szabadság ára (magyarul beszéld francia film, ism.). 11.40 Tele­sport. 11.55 Prine, a katona. A kulturmunka. V. rész. 19.00 A nemzetközi helyzet. Jugoszláv televízió 11.00 Oktatás, nevelés. 1*.10 Oktatás, nevelés. 17.25 Hírek. 17.30 Gyermekműsor. 17.55 Mű­sorismertetés. 18.0­1 Tv-újdonsá­­gok. 18.15 Bonanza. Sorozatfilm. 19.05 Panoráma. 19.54 Jó éjsza­kát, gyerekek! 20.00 Tv-híradó. 20.30 Hirdetések. 20.35 Filmomni­busz. 21.35 Téma változatokkal. 22.05 Tv-híradó. Román televízió 17.00 Gyermekműsor. 17.50 Hir­detések. 18.00 Tv-híradó. 18.50 Közlekedés. 10.10 Személyiségek. 19.00 Heti szemle. 20­00 Bemu­tató előtt. 20.15 A tv térképe előtt. 20.40 Románcok. 2100 Klasszikus zene. 21.30 Tv-híradó. Kisegítő varrónőket azonnalra felvesz a színház. IBUSZ utazással tekintse m­eg a tavaszi LIPCSEI VÁSÁRT a világ egyik legnagyobb műszaki és közszükségleti cikk vásárát UTAZÁS: KÜLÖNVONATTAL városnézés Lipcsében Villamos- és autóbuszbérletet, vásári belépőjegyet és várostérképet biztosítunk utasainknak., Elhelyezés magánszálláson 5 napos utazás, március elején. Részvételi díj: 1180,— Ft. Jelentkezés és felvilágosítás az IBUSZ utazási iro­dájában. L. ADÁSVÉTEL Pusztamérges­ bor kapható 6 litertől. Boross József utca 23/a. Érdeklődni 8— 7-ig. Kombinált szekrény igényesnek eladó.­­ Érdeklődni: naponta 18—20 óráig. Hunya­di János sgt. 41., fszt. 4. Ácsai.­­ Lottón nyert, szaba­don választható az Otthonáruházban 10 000 Ft-os bútor­­utalvány eladó. Ér­deklődni: Órás Ktsz, Horváth Mihály u. 7. X CTI, kisebb-nagyobb asztalok, konyhaszé­kek, szekrények,­­hálószobák eladók. Lumumba u. 13. (Volt Aoáca.) x Vadonatúj drano női télikabát, közép alakra eladó. Ápri­lis 4. útja 65­, I. 3. ________________________x Kisebb-nagyobb bo­roshordók. 4—6 mm fűrészlemezek, asz­talos szorítóbakk és héjas dió á. 10.— Ft kg-onként. eladók: Lumumba u. 13. sz. (Volt Apáca.) x Méhészek, figyelem! Öj fajta kaptármér­­leg szaküzletünkben megtekinthető és megrendelhető. (Sze­ged, Arany János utca 8.) Méhészszö­vetkezet.­­ Kétszemélyes ményfaágy, szekrénnyel Csuka. u. 10. Szép Varia kanapé­­rekamié, kettő fo­tellal, új afrikmat­rac 6 db szép ka­maszok a mié, vit­­rines állótükör, két­ajtós szekrény, kombinált szekrény, négyszemélyes reka­­mié, sezlon, sürgő­sen, olcsón eladó. Lengyel u. 32. Férfi használt szür­ke télikabát, sofőr­bunda magas alak­ra olcsón eladó. Ja­kab Lajos u. 16. Egyes ajtó.__________ 8 darab melegágyi alak. 150x125-ös, el­adó. Dobó u. 54. sz. Páncéltőkés fekete, rövid, márkás zon­gora eladó, vagy bérbe kiadó. Érdek­lődni buszmegálló. Marx téri Hírlap­bolt. Szép politúros háló és 1 spáj zajló el­adó. Mikszáth Kál­­mán u. 13. Molnár. Eladó sezlon, jó karban. Hámoryné, József Attila sgt. 24. SZ.___________ Eladó 2 hálószoba, fehér, festett és vi­lágos keményfa, jó ágybetétekkel, ki­­húzhatós asztal­i székkel, sötét. Meg­tekinthető: Ilona u. 4., szombat, vasár­nap. Nagyék. C’O 601-es Trabant eladó, vagy MB Skodáért elcserél­ném. Levelet ár­ajánlattal ,,Új ko­csi” 16 215 jeligére a 170 kg-os hízott ser­tés eladó. Bálvány utca 13. Tisza-ma­­lom mellett. Kőpor, 2 mázsa, vasbeton áthidalók eladók. Kecskemé­ti u. 20-­a.____________ 3 db nyolchónapos fehér süldő, válasz­tási malacok eladók. Hóbiárt basa utca 3._______________________ Kisipari kombinált szobabútor igényes­nek eladó. Hunyadi János sgt 39—41... zöld ház. n. lépcső­ház, in. 3. Érdek­lőnd 6-tól.___________ Fűrészporos kályhát, halinacsizmát ven­nék. Szent Antal u. 7. Egy alig használt vasutasbanda eladó Tanítói kiskertek. Majdani sor 14. Sátorgarázs, bárhol felállítható sürgősen riadó. Tavasz U. 22 Wartburg kiskerekű gyöngyházfehér, ke­vés kilométerrel el­adó. Megtekinhető B-án, vasárnap a Virág cukrászda «>1­9 órától. Fehér hízott serté­sek. 160—220 kg-ig eladók. Sándor u. 6. Butángázrezsó új. eladó. Úttörő tér 2. (Kálvária tér.) O­la­jf­ütéshez 200 li­teres­­ hordók. 1 db olajmunka és zsíros­­bödön eladó. Újsze­­ged, Bérkert u. 35­­00 kg-os mázsa és komplett kombinált bútor eladó. Csong­rádi sgt. 32. Kályha eladó. Tábor u. 3. Kapu alatt. 120 literes Lehel hű­tőgép eladó, erős kulikocsit vennék. Lenin krt. 39. Do­bó. Külön tartályos ben­zinpörkölő eladó. — Cserzy Mihály u. 31 /b.____________________ Kanapérekamlé igé­nyesnek eladó. 4—7- ig. Tüskéék. Petőfi Sándor sgt. 40. Cserépkályhák új és használt, eladók. — Kormányos utca 23.. emelet. Trabant-kiutalást át­vennék. .Készpénz” 25 644 jeligére a Hir­detőbe. Kifogástalan ágy­betétekkel két mot­dern fazonú ágy el­adó. Mező u. 4. Nagyobb gyerekágy, kisebb sezlon olcsón eladó. Rákóczi u. 3.. emelet. 130 kg-os fehér hú­s- sertés, fehér kisipa­ri csempézett kály­ha eladó. Röszkei u. Kifogástalan állapot­ban levő Hattyú mo­sógép, 40 literes, el­adó. Szekeres utca 21. Szép világos festett kombinált szobabú­tor igényesnek el­adó. Érd.: vasárnap délig. Bécsi krt. 2— 4.. II. emelet, 11. Eladó világos szét­nyitható nagy asz­tal, négy kárpitozott székkel és dohány­­zóasztal. Bécsi kör­út 8—16.. C. lépcső. TTT pmdjf 10. Jó állapotban levő modern világos há­lószobabútor eladó. Megtekinthető: dél­után 4-től mindennap. Szeged, Csemegi u 13. Skoda 1000 MB­ ki­­utalás átad 3, 50 szá­zalék befizetve. Kis­­zombor, Ladányi u. 25. * 601-es Trabant, be­járatott eladó. Meg­tekinthető: szom­bat délután, vasár­nap délelőtt. Dugo­nics tér 7., fszt. 3. Tangóharmonika. — Weltmeister Stella 80 eladó. Megte­kinthető: bármikor. Pillich Kálmán u. 35. Kétaknás Neo-Per­­pétuum kályha és hat lóerős villany­motor eladó. Érd.: szombaton délután és vasárnap. Árvíz utca 78 b­. 407-es Moszkvics Cl rendszámú, megkí­mélt, jó állapotban eladó. Megtekinthető vasárnap 9—12-ig. — Béke u. 10. Telefon: 14­ 535. x HÁZASSÁG 168 cm magas, 30 éves elvált tisztvise­lőnő (óvodás gyer­mekkel) megismer­kedne hozzáillő, jó­zanéletű, független férfivel házasság céljából. ..16 267" jeligére a Sajtóház­ba. Házasság céljából megismerkedne egyedülálló nyugdí­jas nő, házrész és főbérleti lakással, korban hozzáillő ér­telmiségi özvegy­­férfivel. ..Házasság” 16 246 jeligére a Sa­j­­tóházba. Megismerkedne há­zasság céljából jól kereső, 30 éves férfi, gyermekszerető, la­kással rendelkező szorgalmas nővel. . .,16 227­’ jeligére a Sajtóházba. Lakással rendelkező, 26 éves szakmunkás keresi 20—25 éves, irodalmat, társasá­got és sportot ked­velő leány ismeret­ségét házasság cél­jából. ..16 190” jel­igére a Sajtóházba. EGTEb Kárpitos bútorok, függönyök, roletták készítését, javítását vállalom. Csányi kárpitos. Pásztor u. 59. _______________ Korrepetálót kere­sek felsőfokú gép­ipari technikumhoz, mechanika, matema­tika. ..Sürgős” — 16 259 len­gére a Sai­njf Garázs kiadó kör­útnál. Csongrádi sgt. ?1. Érd.: 3—4-ig. x Kisgyermek gondo­zását lakásomon vállalom. Földműves u. 17. Miszlainé. Gyermekem mellé megbízható nénit ke­resek. Érd.: vasár­nap 9—ll-ig. Bécsi krt. 2­ a. n. 9. Ságváritelepiek, fi­gyelem. Mindenne­mű cipőjavítást vál­lalok. Szondi u. 1­, cipész. Zsírszódával főzött szappant cserélek egész nap. Rákóczi u. 33.­­ A Vasutas Képző­művészeti Kör női modellnak alkalmaz. Jelentkezés: ked­den, szerdán és s•zombaton 16—20-ig. Szeged: Széchenyi tér 2­ a. x Garázs kiadó. .Újsze­­ged: Szőregi út 5. szám. x ke­­éj­jeli­­eladó, x-

Next