Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-30 / 200. szám
Mi? Mafile míícörT Várható Időjárás szombat estig: felhőátvonulások, többfelé futhó eső, mérsékelt. Időnként megélénkülő nyugati-északnyugati szél. Az évszakhoz képest hűvös idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. A Nap kel 4 óra 59 perckor, és nyugszik 18 óra 29 perckor. A Hold kel 19 óra 36 perckor, és nyugszik 8 óra 36 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 133 cm (áradó). 1969. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT FUTÓ ESŐK ÖTVEN ÉVE harc közben esett el Nyikoláj Alexandrovics Scsorsz (1859— 1919) bolsevik harcos, a forradalom és a polgárháború legendás emlékű hőse. Mozdonyvezető fia volt. Katonai sebész-segédtanfolyamot végzett. A világháborúban mint tiszt meg is sebesült. 1918-ban hazatért Ukrajnába, amelyet akkor a németek özönlöttek el. A bolsevikok felhívására harcba szállt a németek ellen. 1918 őszére sikerült egy egész ezredet szerveznie, s feltartóztatnia a németek ukrajnai előrenyomulását. A Szovjet —Ukrán Hadosztály parancsnokaként, vörös parancsnoki iskolát hozott létre. A németek kiverése után Gyenyikin fehér bandái ellen fordult. Az elsöprő túlerővel vívott ütközetben ellenséges golyó sebezte halálra. MOZIK Szabadság: A hekus és azok a hölgyek. (Francia, fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Fáklya délután: A hallgatag ember. (Szélesvásznú amerikai, 2 és 4.) Fáklya este: Rejtély a stadionban. (Lengyel bűnügyi, 6 és 8.) Ságváritelep: A hét Cervi fivér. (6.) Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési Otthon, Kossuth L. sgt. 53.: Autósok reszkessetek. (5 és 7.) Postás Mozi: Egy ember az örökkévalóságnak. (5 és 7.) VIDÁMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig és a Kossuth L. sgt. 31. sz. (13/67- es) este 8 órától reggel 8-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. Állatorvosi ügyelet Szeged város területére September 6-ig este 6 órától rggel 11 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehez ellés esetére ügyeletes dr. Szüts László állami állatorvos. Lakása: Szeged, Párizsi krt. 45. I. em. 3. Telefon: 14 877. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni, játszik. 22.00 Hírek. 22.15 Sporthírek. 22.20 Táncoljunk! 24.10 Hírek. 0.10—1.56 Melódiakoktél. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Görög mitológiai tárgyú operákból. 8.45 Külpolitikai ügyelő. 9.00 Notacs népdalest. 9.42 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.30 Térzene. 12.00 Kamarazene. 13.00 Hírek. 13.05 Zenekari muzsika. 13.45 időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Lakatos Antal népi zenekara játszik. 14.43 Históriák forrásánál. 14.58—15.55 A hét műsorából. 16.00 Hírek. 16.05 Prokofjev-művek. 16.55 Édes anyanyelvünk. 17.05 Közvetítés az Egyetértés—Dunaújváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 17.20 Járóka Sándor népi zenekara játszik. 18.00 Hírek. 18.10 Közvetítés az Egyetértés—Dunaújváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.20 Húszas stúdió. 19.15 George Erescu hegedül. 19.39 A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 19.52 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Új könyvek. 20.28 Donizetti: Lammermoori Lucia. Háromfelvonásos opera. 22.43 A KISZ Központi Művészegyüttes raikózenenekara játszik. 23.00 Hírek. 23.10 Goldinar V: a-moll hegedűverseny. 23.45 Blaháné: Daljátékrészletek. 24.00—0.10 Hírek. NÉVNAP: BOZSA RÁDIÓ Kossuth 4.30 Hírek. 4.33 Hajnaltól reggelig . . . Zenés műsor. 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Új könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Lányok, asszonyok .. . 8.45 Händel-művek. 10.00 Hírek. 10.05 Új felvételeinkből. 10.42 Dulska asszony erkölcse. Színmű. 12.00 Déli krónika. 12.20 Melódiakoktél. 13.50 A legöregebb testnevelő tanár. Riport. 14.00 A dzsessz kedvelőinek. 14.20 Rádióreklám. 14.25 Új zenei újság. 15.00 Hírek. 15.05 Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20 Csak fiataloknak! 16.05 A világirodalom humora. 16.35 Szombat délután. 18.10 Új Elerna-lemezeinkből. 19.00 Esti krónika. 19.25 Jelentés az országos atlétikai bajnokságról. 19.30 Saját termés. Kabaréest. 21.00 Hírek. 21.03 A Big Band nagymesterei. 21.30 A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara TÉVÉ 3 Budapest 9.00 Nádas tavon. Közvetítés Agárdról felvételről. (Ism.) 9.30 Jebal Deeks bosszúja. Magyarul beszélő nyugatnémet tv-film. (Ism.) 10.35 Tv-mintabolt. (Ism.) 11.35 Az öltözködés művészete 10. Biedermaier divat. (Ism.) 16.48 Kisfilmösszeállítás. 1. Csodálatos cilinder (csehszlovák rajzfilm). 2. Először az első osztályban (szovjet kisfilm). 3 A hős kismalom (szovjet bábfilm). 17.20 Chariot, a vándormuzsikus. Chaplin burleszkfilm. 17.45 Hírek. 17.50 örökösök. Magyar kisfilm 18.10 Reklámműsor. 18.20 Szlovák hegyek között 18.40 A Tv-jelenti . . . Aktuális riportműsor. 19.25 Cicavízió. 19.35 Versek és dalok Farkas Gabi műsora. 20.00 Tv-híradó. 20.20 VII. Olivér: Egy király, aki nem akar király lenni. Tv-film. 22.05 Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.25 A közönség kívánságára: Ha már nem lennél enyém. Magyarul beszélő olasz film. (Ism.) Belgrád 15.30 Lovasloma. 17.45 Egy tuniszi együttes. 18.15 Gyermek tvjáték. 19.15 Karaván. 20.35 Zenei magazin. 21.35 Játékfilm. Bukarest 17.40 A város kulcsa, ifjúsági műsor Nagyváradról. 19.00 Tvenciklopédia. 20.30 Tizennégykarátos emberek — román riportfilm. 21.00 Operettest. 22.05 Maigret felügyelő nyomoz. Kettős gyilkosság Deszken Deszken, a Felszabadulás utca 47. számú ház ajtaja két nap óta zárva volt. Feltűnt a szomszédoknak, hogy a lakók napok óta nem jelentkeznek és értesítették a helyi rendőrséget. A rendőrség jelenlétében felnyitották a lakást és szörnyű tragédia tárult eléjük.A lakásban holtan találták Báló Julianna 57 éves asszonyt és leánykát, a 11 éves Szappanos Juliannát. A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói néhány órán belül elfogták a tettest, Pataki István 62 éves, Deszk, Felszabadulás utca 47. szám alatti lakost. A vizsgálat eddigi adatai szerint Pataki István 1969. augusztus 27-én hajnalban kalapáccsal agyonverte élettársát, Báló Juliannát és a velük együtt élő Szappanos Juliannát. Az elvetemült ember ez év márciusában szabadult a börtönből, ahol 15 évet töltött emberölés miatt. Mostani szörnyű tettét valószínűleg szerelemféltésből követte el. A nyomozást tovább folytatják az ügyben. Közlekedési balesetek Kiesett egy személygépkocsiból az E—5-ös úton, a 135 —136 kilométerkő között egy nő, aki a hátsó ülésen aludt. Súlyos sérülést szenvedett. Az ügyben vizsgálat folyik. Lovaskocsi mögül hajtott az úttestre kerékpárral a Teréz utca és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében egy asszony. Nekihajtott egy mozgó teherkocsinak és sérüléseket szenvedett. Álló autóbusz előtt szaladt át az úttesten Mihálytelken egy 6 éves kisfiú. Apja a gyermeket vissza akarta rántani, miközben ő maga lépett egy teherkocsi elé, kezében fogta 7 éves kislányát. Mindketten sérülést szenvedték. A Szegedi Felsőfokú Intézmények Albérleti Irodája közli, hogy szeptember 15- ig minden kedd, szerda, péntek, szeptember 15-e után minden kedd és pénteken 3—6-ig tart mgyeletet Szeged, Eötvös u. 1. alatt, telefon: 11-708. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama és dédmama, özv. KOCSIS JÁNOSNÉ Csíkos Julianna életének P4. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 1-én 10 órakor lesz az alsóvárosi temetőkápolnájából. A gyászoló család, Hernyós U. 20. T. 3995 Tudatjuk, hogy PÁLFI LAJOS elhunyt. Temetése szeptember 1-én 15 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Fonógyári u. 11. T. 3996 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, özv. NYILASI ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Bártfa u. 38. T. 3994 — Ez nő! Amikor megérintettem, képen vágott A Magyar Állami Pincegazdaság szüret időszakára szegedi munkahelyre szüreti munkásokat keres. Jelentkezés: Tábor u. 3. xDK. 1138 A Magyar Állami Pincegazdaság szakképzett normást és karbantartó műhelyébe festő szakmunkást keres. Jelentkezés: Szeged, Tibor u. 3. sz. xDK. 1137 A Szeged Konzervgyár felvételre keres szállításhoz férfi munkaerőket rakodói munkakörbe, valamint férfi és női segédmunkásokat és nyugdíjasokat, jó kereseti lehetőség mellett. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában, reggel fél 7-től délután 15 óráig. Szeged, Rókus ff. 6. xDK. 1124 ötnapos munkahéttel férfi munkaerőt raktári munkára felveszünk. Jelentkezni: Vikért V. Bakay N. u. 24. xDK. 1146 A Kostklkészítő Vállalat felvételre keres gyakorlott gép- és gyorsírót. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Szeged, Béke u. 11—13. fez. alatt. XS. 45 685 Szeged-Rendező Szertárfőnökség azonnali felvételre keres szénkirakó, csillerakodó munkásokat, havibéres raktári munkást, fizetés a kollektív szerződés szerint. Munkaruha biztosítva. Vasúti szabadjegyet azonnal adunk a dolgozónak és családtagjainak. Jelentkezni lehet 7 órától 15 óráig a személyzeti irodán. Jól dolgozó kőműves segédei felveszek, Gulzó, Bordány, Dudás II. 77. Dk. 22 817 A Szegedi Mentőállomás keres felvételre segédmunkást, ápolót, gépkocsivezetőt. xDK. 1139 Munka mellett gyermekápolónőínek jelentkezhetnek 17 évet betöltőtt (8 általános iskolai végzettséggel, vagy érettségizett leányok), akik hivatást éreznek e szakma iránt. Beteghordót és takarítónőket is alkalmazunk. Jelentkezés: Szeged, Városi Tanács Kórháza, Kossuth L. sgt. 42. sz. Felvételre keresünk kőműves, ács, vasbetonszerelő, szobafestő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint: Szegedi Járási Építő Kísz, Szőreg, Tolbuhin tér 12. xS. 045 567 Számlázó kalkulátort, felmérő technikust, építési művezetőket keresünk felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Szeged Járási Építő Ktsz, Szőreg, Tolbuhin tér 12. xS. 045 561 A Szegedi városgazdálkodási Vállalat állandó szegedi munkahellyel felvesz lakatos, kovács, kőműves, útburkoló, gépkezelő szakmunkásokat, gépkocsivezetőket, hajtókat, rakodókat, takarítónőket, raktári kiadót, árukihordót, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Szeged, Pacsirta u. 1. xS. 45 673 A Szegedi Tanárképző Főiskola Szeged, Április 4. útja 6. sz. takarítókat vesz fel. Jelentkezés a gazdasági hivatal fszt. 23. sz. irodájában de. 8—14 óráig. xS. 45 676 44 órás munkahéttel, újonnan épülő üzemünkbe férfi munkásokat üzemi munkára azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet: Csongrád megyei Tejipari Vállalat, Szeged, Budapesti út 6. Jelentkezés 8 órától 13 óráig. Szombaton 8-tól 12-ig. xS. 45 675 30 kat. hold rizs aratásához csépléséhez 8—10 fős munkacsapatot keresünk. Érdeklődés: Tószegi Lajosnál, Algyő. A Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat (Tavasz u. 2.) felvesz szakképzett kötőgépi hurkoló férfi szakmunkást segédművezetőnek. S. 46 891 Állványozó szakmunkásokat kiemelt bérezéssel, valamint segédmunkásokat felveszünk azonnali belépéssel. Jó kereseti lehetőséggel tetőfedő, kőműves, ács, bádogos, vízvezeték-szerelő, cserépkályhás és parkettázó szakmunkásokat felveszünk. A felsorolt szakmákba segédmunkásokat is. Szakipari részlegünknél fiatalkorú segédmunkások részére, napi 6 órás foglalkoztatás mellett, kedvező feltételekkel felvétel van. Bérezés megegyezés szerint. 44 órás munkahét, minden második szombat szabad, állandó szegedi munkahely biztosítva. Vidékről bejáróknak útiköltséget térítünk. Keresünk fűtési vizsgával rendelkező központi fűtőket okt. 1-gyel történő belépéssel. Jelentkezni lehet: Szeged Ingatlankezelő Vállalat, Szeged, Jósika u. 21. Munkaügy, reggel fél 7 órától 17 óráig. xS. 045 615 Asztalos szakmunkást felveszünk. Petőfitelepi Szociális Otthon, Délceg u. 15. xS. 045 613 A Szegedi Felszabadulás Mg. Termelőszövetkezet vasesztergályos szakmunkást keres. Jelentkezni lehet: Szeged, Sándor u. 1. sz. alatt, naponta 14—15 óra között. xS. 015 612 A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Makón a kultúrotthonban megtartott 35. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: — Színjelesek a konzervgyárban. Diákszorgalmat jutalmaztak tegnap a szegedi konzervgyárban: azokat a tanulókat, akik a nyáron az üzem különböző munkahelyein derekasan helytálltak. Idén a szünidőben 630 középiskolai tanuló munkálkodott az üzemben, közülük 270 egy hónapnál hosszabb időn keresztül. Szép számmal akadnak köztük olyanok is, akik már több nyáron át voltak munkásai az üzemnek. A tegnap délután korakor a klubteremben rendezett ünnepségen 117, a munkában színjelesre vizsgázó diák kapott pénzjutalmat, illetve könyvajándékot. — Papírház. A Német Szövetségi Köztársaságban könnyű nyaralóházikókat készítenek különleges oldattal átitatott papírból. A nyaralót néhány perc alatt felállítják. Az Al Capone-díjat 1968-ban egy bizonyos Jean- Charles Bruck nyerte el „A zsákmány felosztása” című regényéért. A szerzőnek azonban nem sikerült úrrá lennie a gengszterszokásokon és a párizsi rendőrség ez év júliusában letartóztatta az Al Capone-díj kitüntetettjét, mert Saint Denis elővárosában részt vett egy betöréses lopásban. Felszállt a Ben Franklin, Jacques Piccard svájci óceánkutató és legénységének öt tagja a Ben Franklin nevű tengeralattjárón a Golf-áramlatban tett 2410 kilométeres tenger alatti útját befejezte és augusztus 14-én Új-Skócia partjainál felszínre bukkant. Új fonócentrifugát vásároltak a szegedi jutaárugyár számára. Az automatikus Gardella centrifuga megérkezett, és megkezdték a szerelését. Ez a modern fonóapparátus egy Bolellinyújtógéppel kiegészítve jelentősen növeli az üzem termelékenységét, s sokkal jobb minőségű — műszakonként átlagosan ezer kilogramm — lánc- vagy vetülékfonalat készít, mint a régebbi fonótechnika. — Mániája a házasodás, Michigan-ben egy bizonyos Smith-et letartóztattak, minek szánt jegygyűrűt fedezetlen csekkre vásárolta. — 2. Elfelejtett második és harmadik feleségétől elválni. — 3. Ellopta harmadik felesége autóját, hogy negyedik feleségével nászútra mehessen. Győztek a tiszaszigeti kombájnosok. A gabonabetakarítás idején a kombájnosok közötti versenyben az első három helyet a tiszaszigeti Búzakalász Tsz tagjai szerezték meg. Berenczi Péter, Bodó Antal és Vigyigán Péter több mint ezer holdról aratták le a termést igen jó minőségben, kevés szemveszteséggel. Megélénkült a magánépítkezés Szegeden és Csongrád megyében. A hitelezési feltételek előnyös változása után újra kedvet kaptak magánépítkezésre az emberek. Az OTP megyei fiókjához az első félév során másfélszer annyi hitelkérelmet nyújtottak be, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Különösen a társasház-építési hitelkérelmek emelkedtek jelentősen. — Új emlékbélyeg. A 22. nemzetközi művészettörténeti kongresszus megnyitása alkalmából szeptember 15-én forintos bélyeget hoz forgalomba a posta. Az „Évfordulók — események 1969” bélyegsorozat újabb értéke Rembrandt „Asztala mellett ülő tudós” című tollrajzát ábrázolja. Robbanás történt csütörtökön Lisszabonban az egyik legnagyobb portugál robbanóanyag-gyárban. A szerencsétlenség során hárman életüket vesztették, heten megsebesültek. — Róma analfabétái. Római statisztikai adatok szerint az olasz fővárosban 57 ezer írástudatlan él, ezek közül több mint 40 ezer nő 24, 32, 40, 83, 89 Szeptember 1-én, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyeremény-sorsoláson a 34. játékhét szelvényei vesznek részt. — Megnyílt a húszévesek boltja. Nemcsak a tízéveseké a világ: tegnap reggel megnyílt a húszévesek boltja a Széchenyi téren. A Komplett Ruházati Vállalat valósította meg az országban először ezt az ötletet, és teremtett olyan szaküzletet, lipar zett korosztály igényeit elégíti ki. A félmilliós költség nagy részét az átalakításra költötték. A bolt jelenleg majdnem kétmillió forintot ér, a nagy érdeklődésre felkészülve egymillió-kétszázezer forint a raktári készlet . Szegedi hangszerek a nagyvilágban. Felemelt exporttervvel dolgozik az idén a Szegedi Hangszergyár. Termékeinek 80 százalékát Angliába és az USA-ba szállítja, de kedvelik egyetlen húros és pengetős hangszereket készítő gyárunk hegedűit, brácsáit, csellóit, bőgőit és gitárjait a törökök, spanyolok és nyugatnémetek egyaránt. Érdeklődik irántuk Dánia és Svédország is. — öt nap egy liftben. Egy 58 éves chicagói hölgy házának emeletén liftbe szállt hogy teájához citromot hozzon földszinti konyhájából, öt nap múlva szabadították ki a két emelet között megakadt liftből. Az étlen-szomjan eltöltött napokat még nehezebbé tette, hogy a rendkívül szűk liftbel még lefeküdni vagy leülni sem tudott. A hölgy 100 000 dollár kártérítést követel a felvonótársaságtól. — Kétéves fiú — pisztollyal. A 12 éves Allen Willis Detroit egyik utcáján sétálva arra lett figyelmes, hogy egy kétéves kisfiú jön vele szemben, kezében egy 22-es kaliberű pisztollyal. Megpróbálta elvenni tőle a fegyvert, látva azonban, hogy a kicsi ragaszkodik játékszeréhez, tovább sétált. Ekkor a kétéves Tody utána lőtt, de szerencsére csak Allen bal kezének mutatóujját találta el. A rendőrség közölte, hogy „Todyt kihallgatták, majd átadták szüleinek”. A száradó ruhákat vitték el Mezei József 20 éves, Szeged Alsókikötősor 9. szám alatti lakos lopás, társa, Tóth Ferenc, Szeged, Kossuth Lajos sugárút 72/b szám alatti lakos pedig bűnsegédség miatt került a vádlottak padjára. Bűncselekményüket arra alapozták, hogy a házakban a száradni kiakasztott ruhákat rendszerint nem figyelik, sőt azokat kint hagyják éjszakára is. A lehetőséget kihasználva loptak különféle ruhaneműket a Londoni körút 18. számú házban, a Boross József utca 20- ból, a Somogyi Béla utca fából stb. Míg Mezei összeszedte a holmikat, Tóth Ferenc figyelt, nehogy tettenérjék őket. A szegedi megyei bíróság Mezeit 6, Tóthot 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A büntetés letöltését azonban próbaidőre felfüggesztette. Fellebbezés folytán a szegedi megyei bíróság a büntetés felfüggesztését mellőzte, az ítéletet jogerőre emelte. — Borjú és marha felsőbőrök több színben fekete, barna, antilop, valamint talp és egyéb kemény áruk nagy választékban kaphatók szaküzletünkben. ÁFÉSZ bőr-szaküzlet. Szeged, Somogyi Béla U 17. S. 46 384 SZOMBAT, 1969. AUGUSZTUS 30. OFL MAB m0lÍSZÁB';7’ Vállalatok, közületik, tszek, figyelem! £ 1&0$áevv Cue. na n. 150 tehergépkocsi 4,5 tonnás, egy Csepel D 350 tehergépkocsi, 3,5 tonnás, teljesen felújított állapotban. Érdeklődni : Szeged, Cserzy M. u. 4. Kónya Szegedi Fémipari Vállalat. xS. 46 892