Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-02 / 202. szám
A kormánynak a Magyar Közlöny 67. számában megjelent rendelete értelmében 1970. január 1-től újabb foglalkozási betegségek esetére terjesztik ki a dolgozó kártalanítását. A kedvezményt a mostani rendelet újabb három munkakörre terjeszti ki. Ide tartozik január 1-től minden olyan munka, amelynek során a dioxint oldószerként alkalmazzák és valamennyi gyártási eljárás, ahol e vegyszert felhasználják. A listára felkerültek azok a munkakörök, ahol a zaj az általános balesetelhárító és egészségvédő óvórendszabályban megengedett szintet túlhaladja és ha ezen a munkahelyen a dolgozó 1966. július elsejét követően legalább öt éven át a zajártalomnak ki volt téve. 1970. január 1. után az említett kedvezményre igényt tarthatnak azok is, akik tüdőgyógyintézetekben, a kórházak tüdőosztályain, fertőző beteg kórházakban vagy kórházak fertőző beteg osztályain, a heveny fertőző betegeket látják el, s emiatt maguk is megbetegednek. Petőfi Rádió URH-n Hétfőtől a középhullámon kívül egy ultrarövid-hullámú adó is sugározza a Petőfi Rádió műsorát. Az URH-adót reggeltől egészen műsorzárásig a 66,62 megaherzen lehet venni. Ezzel egyidőben az önálló URH műsor vételi frekvenciája 67,4 megaherzre változott; a sztereo kísérleti adások folytatásaként hétköznap 18 órától, szombaton és vasárnap 16 órától ezen vehető az URH-műsor. A posta enyhíti az úgynevezett áthallási problémákat, javítja a Petőfi Rádió és egyben az ultrarövid-hullámú rádió műsorának vételét Kiterjesztett kártalanításKenyér — papírbanAkták és munka Furcsa szokás olyan „újítás” bevezetésén lelkendezni, amely tulajdonképpen nem is újítás, s elhanyagolása évek óta a kritikák kereszttüzében áll. Mert mindennapi kenyerünk papírba csomagolásán nem illik hurrázni. Hogy mégis szó esik róla, csupán a vele kapcsolatos, máris jelentkező újabb jogos igényeknek köszönhető. A régesrégi óhaj megvalósítása ugyanis önmagában csak félmegoldás, ahogy egyik vásárló mondotta: — Formailag, itt-ott bizonyos kényszerűséggel eleget tettek a miniszteri utasításnak. De... Centire pontos méret Vegyük sorra először a hétfőn délelőtt néhány boltban szerzett tapasztalatot. A 7. számú Széchenyi téri élelmiszerüzletben naponta két-három mázsa kenyeret adnak el. A csomagoláshoz hónapokra elegendő papírt kapott a bolt. Körlevélben centire pontos méretet írt elő a vállalat az egykilós, kétkilós és a kisebb súlyú levágott kenyér csomagolásához. A meghatározott méretre le is szabtak valamennyit, ott van a pult alatt, az eladó csak benyúl érte, s beletekeri a kenyeret. A 8-as önkiszolgáló boltban már jobban kéznél van és bőven elegendő is a leszabott papír. Itt más okból említik a vásárlókat: — A pénztárnál sokan a kosárban hagyják a papírt, csak a szemét több ezáltal. Már a gyárban kellene A városellátó boltjában az a tapasztalat, hogy vannak vásárlók, akik külön kérik a csomagolás elhagyását, mondván, csak a közelbe viszik a kenyeret. Természetesen, ilyen esetben sem marad el a papír. Az általános szövetkezet Széchenyi téri üzletében máris ésszerűsítésen gondolkodik a boltvezető. Helyesen teszi, mert talán valóban egyszerűbb és gyorsabb lenne az eladás, ha hengerre így mindig annyit szakítana az eladó, amennyi éppen kell. Ebben a boltban említik először a sütőipar közreműködésének fontosságát is a higiéniában. Már a gyárban csomagolni kellene. Az Anna-kúti Csemegében több mint két hete csomagolva árusítják a kenyeret. Itt az egy- és kétkilósat zacskóba rakják, a darab kenyeret papírba göngyölik. A Kolozsvári tér sarkán Iványi József magánkereskedő boltjában a kenyérpolc is függönyhálóval van takarva, a vásárló szintén papírban kapja a kenyeret. A csomagolóanyag árával nőtt a rezsi, mégis helyeslem ezt az előírást. A Petőfi Sándor sugárúton, az 1-es élelmiszerboltban hétköznap 5—6 mázsa, szombatonként 8—9 mázsa kenyeret adnak el. Az éppen fizető vendég véleménye: — Nagyon okos rendelkezés. Néha a kisfiamat küldöm a boltba, s bizony ha az utcán haverral találkozik, a fűre is leteszi a kenyeret. Aztán a boltvezetőé: — Kiszámítottuk, hogy ennyi kenyérnél csak a csomagolás elvesz naponta négy órát egy ember munkaidejéből. Tehát az eladónak nehezebb, mint azelőtt. * Általános higiéniát Ebben az üzletben megmutatták azokat a „kadellákat” — a szállításra használt alumíniumládákat —, amelyekben a gyár küldi a kenyeret. Bizony, nem állapítható meg belsejükről, mikor tisztították. ... S visszatérve a cikk elején be nem fejezett mondatra, a következtetés az, hogy vevőknek, eladóknak szokni kell még a kenyér papírban való árusításához. De helyes lenne, ha az eladókat központilag is „megbiztatnák”, némi kézzel fogható prémiummal, a többletmunkáért. Különösen ott érdemel figyelmet ez a plusz, ahol nemcsak egy-két mázsa kenyér fogy naponta. Azon a helyzeten is érdemes lenne változtatni, hogy a csomagolóanyag — amelynek elhasználása ezentúl két-háromszorosára nő — ne a bolt, hanem a vállalat rezsijét terhelje. Feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy az üzemtől, a kemencétől a boltig mindinkább biztosítsák a kenyér higiéniáját. Mert annak a kenyérnek mit sem ér a papírburkolat, amely porosszennyesen kerül a bolt polcaira. K. J. Technika és termelékenység Az elmúlt években nagy léptekkel haladt előre Szeged és Csongrád megye iparosítása, új gyárak létesültek, számos meglevő vállalatot bővítettek. A fejlesztések eredményeképpen az ipar technikai bázisa is korszerűsödött, javult a termelés műszaki színvonala, — olvashatjuk a KSH megyei igazgatóságának legutóbbi jelentésében. Ez az összegezés, felmérés azonban nem mindenben „dicséri agyon” szőkébb pátriánk iparának színvonalát. Miért? Érdemes közreadni és tallózni a megállapítások között. A fejlődés tagadhatatlan és egész sor területen változtatott a régi állapotokon. A munkakörülményekben, a modernségben, talán a termelékenységben is, de kicsendül a ténymegállapításokból, hogy a viszonyítás legfeljebb a régivel állja ki a próbát, nem pedig azzal a szinttel, amelyet manapság elvárhatnánk egy-egy jelentős ipari beruházástól. A fejlődés ellenére a megye iparában — kevés kivételtől eltekintve — mind az alkalmazott gyártástechnológiák mind pedig a gyártott termékek korszerűsége nem kielégítő, az ismert legjobbaktól jelentősen elmarad. Az elmaradás egyik legfőbb oka, hogy a fejlesztések során csak kevés esetben volt cél a géppark teljes korszerűsítése (rekonstrukciója), továbbá az új létesítéssel, bővítéssel elért színvonal már az elkészüléskor sem az ismert legjobbat adta, így a műszaki fejlődés nem eredményezte a termelékenység és a gazdaságosság kívánt mértékű növekedését, az eszközráfordítás alapján jogosan elvárt hatékony termelésemelkedést. Ezért találtunk olyan számadatokat a szegedi és a megyei iparvállalatoknál, hogy a létszám emelkedett, de a termelékenység nem tudta követni az ütemet. A foglalkoztatottak száma az elmúlt hat hónap során is 5 százalékkal nőtt, ugyanakkor az egy foglalkoztatottra jutó termelékenység 6 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. Ezek a számok leggyengébbek az élelmiszeriparban és a könnyűiparban. Számadatok bizonyítják a megállapítást: a textiliparban az elmúlt öt év folyamán 182 százalékkal nőtt az állóeszközállomány, de a termelés csak 159 százalékkal, a ruházati iparban 128: 116 az arány. A jelentős beruházások eredményeként az elmúlt öt évben a megye iparában az állóeszköz-ellátottság — az egy foglalkoztatottra jutó állóeszközállomány — másfélszeresére növekedett. Mindez azonban — éppen a beruházások alacsony műszaki színvonala miatt — nem eredményezte az egy foglalkoztatottra jutó termelés ilyen mértékű emelkedését, így, könnyen belátható, hogy a termelés emelkedésének csak fele részben volt forrása a termelékenység növekedése. A gépek haszna nyilvánvalóan nem mutatkozik meg a produktumban, ha az előbb említett tények születtek. Másik oldala is van ennek a gépesítési fejlesztésnek. A gépeket villamosmotorok hajtják, következésképpen több az energiafogyasztás is. A szépséghiba mindössze az, hogy a villamosenergia felhasználás mértéke is meghaladja a termelés növekedésének a mértékét. Ennek viszont az a magyarázata, hogy a motorok sincsenek teljes egészében kihasználva. A gépesítés, a gépkihasználás színvonalából következően a szegedi és a Csongrád megyei iparvállalatoknál foglalkoztatottak között — az 1964 évi felmérés tapasztalataihoz hasonlóan — még mindig a kézi munkát végzők vannak túlsúlyban. A minisztériumi ipar munkásainak 80 %-ára kiterjedő megfigyelés szerint még a munkások fele sem dolgozik gépek mellett — olvashatjuk a jelentésben. A gép mellett dolgozók közül is csak 60 százaléknak a tevékenységében dominál a gépi munka, míg a többi — 40 százalék — gép mellett dolgozó, elsősorban kézi, fizikai munkát végez, összességében a minisztériumi ipar egészében dolgozók 70 százalékának a munkáját semmiféle gép vagy energia meghajtású szerszám nem segíti. Az elmondottakból kiviláglik: az adatok elég egyértelműen arra utalnak, hogy a szegedi és a megyei ipar műszaki színvonala nem kielégítő, az üzemek egész sora alacsonyabb műszaki szinten áll, mint a ismert hasonló hazai, vagy külföldi vállalatok. Még a néhány éve épült, vagy jelentősen átalakított, bővített üzemek egy részénél is ez a helyzet. Persze tagadhatatlan, hogy vannak kivételek, olyan gépeket is vásároltak, s olyan üzemeket is létesítenek, amelyeknek a tecnikája, gyártástechnológiája eléri az ismert legnagyobb színvonalat és versenyképes lehet akár a hazai akár a külföldi gyárakkal. De ami tény, azt nehéz szépre festeni, sokkal helyesebb a reális helyzettel számolni, mert csak annak ismeretében lehet a további fejlesztésnél valóban előrelépni. Gazdagh István Három új főiskola A hivatalos lap legutóbbi számában megjelent az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete és a kormányhatározat három új főiskola létesítéséről. Az egyik ilyen felsőoktatási intézmény az 1962 óta működő felsőfokú kereskedelmi és vendéglátóipari szakiskola lett. A speciális elméleti és gyakorlati ismereteket adó oktatási intézmény létrehozására a szálloda- és vendéglátóipari hálózat fejlődése és a növekvő idegenforgalom miatt volt szükség. Műszaki főiskola lett a kecskeméti felsőfokú gépipari és automatizálási technikum, amely a gyártástechnológiai folyamatok automatizálását, az önműködő gépek és berendezések üzemeltetését és karbantartását, a gyártás műszaki előkészítését stb. irányító műszaki szakembereket képez. Ugyancsak műszaki főiskola lett a budapesti felsőfokú gépipari technikum is, ahol egyebek között a gépipari gyártás műszaki előkészítését, a tervezést, a gyártó-szerelő üzemek vezetését, a tervezés programozását és irányítását oktatják majd. Műszereik exportra Még nem jött el a „legek” ideje. Év végén szokták a mű- és életiészek kiosztani a díjakat. A legjobb sportolónak, a legszebb színésznőnek, a legtalálóbb anekdotának. Ezért az utóbbi címért azonban biztosan versenyben lesz az a kis történet, amelyet idén közöltek lapjaink egy olasz városkáról. Egy kisváros sok mindentől meghíresedhet. Neves szülöttjétől, váratlanul felfedezett aranyáról vagy éppen egy agyafúrt szélhámostól. A szóban forgó városkát egy híd révén kapta szárnyára a világhír. Azaz nem is annyira a híd volt a tettes, mint egy pecsétekkel alaposan ellátott papír, amely harminc év után megadta az engedélyt a híd építésére. Arra, amit szerencsére már harminc éve el is végeztek, hiszen ha az engedélyre várnak, akkor még csak most kezdhetnének hozzá. A narancsok hona, úgy látszik, nincs is olyan messze tőlünk, mint ahogy azt vállalkozókedvű turistáink kilométerórája mutatja. Az anekdota legalábbis erről tanúskodik: a bürokrácia kezei messzire érnek. Éppen ezért szaporodik napról-napra azoknak az eseteknek a száma, amikor egy-egy beruházás gazdái az utólagos engedélyre hagyatkoznak. Ha ugyanis a legszabályosabban akarnak eljárni, akkor megtörténhet, hogy a két szék — az engedélyező illetékesek és a kivitelező vállalat — között a padlóra esnek. Azaz: egy engedélyt még mindig könnyebb utólagosan kicsikarni, mint egy kivitelezőt újabb és újabb időpontokkal hitegetni. A késlekedésnek számtalan oka van. A legnevetségesebbtől a legkomolyabbig. Nemrégiben hallottam azt az esetet, hogy két szerződő félnek azért kellett a szokásos levelezés kétszeresét lebonyolítania, mert hol az egyik, hol a másik feledkezett meg olyan nem lényegtelen apróságokról, mint a pecsét. S az akták így szaporodtak. " A pecsétkultuszt védeni senki sem akarja. Az azonban fontos, hogy a sokszor lenézett, de mindenképp nélkülözhetetlen papírmunkát kellően felkészült és ezért megbecsülésre méltó emberek végezzék. Hivatalnokok és nem bürokraták. Olyanok, akik nem szaporítják a papírtengert, hanem meggyorsítják az ügymenetet. Magukra hagyatva azonban erre sosem lesznek képesek. Segítségül kell hívni a gépeket, korszerűsíteni kell a hivatali munkát. Különösen ott lenne erre nagy szükség, ahol — mint például a tanácsok munkával elhalmozott osztályain — a hivatalnokoknak egyszerre kétféle tevékenységet kell végezniük: foglalkozni a betűsorok útvesztőjébe tévedő ügyekkel, de ugyanezeknek rendeződését a gyakorlatban is figyelemmel kísérni. Mert koncepciózusan dolgozni és ugyanakkor minden pillanatban aprócska ügyek miatt szétaprózódni lehetetlen. A hivatalokat, a bürokráciát divat szidni. Nem ok nélkül lett divattá, kabarétréfák és viccek lőlapjává. Az igazság azonban inkább abban a felemás helyzetben keresendő, amit egyszerre jellemez a túlterheltség és az alibi-munka. Ha — mint nemrégiben a Ford művekben — nálunk hirdetnének olyan pályázatot, amelyet az nyer, aki az üzemben, vállalatnál, hivatalban található legszükségtelenebb állást megnevezi, akkor ugyancsak érdekes dolgok derülnének ki. Az, hogy a hivatali apparátus rosszul van elosztva, egy akta a papírtengerbe éppúgy belefúlhat, mint ahogy megfúlhat az időhiánytól. A papírmunkát végzők nem vesznek részt a közvetlen termelésben. Ezért tartja még magát az a babona, hogy a hivatali munka nem lehet gazdaságos. Ezt cáfolja például egyik nagyüzemünk újítása — csak Magyarországon tűnt Kolumbusz tojásának —, amikor is „bürokratát” alkalmazott olyan feladattal, hogy intézze a munkások OTP ügyeit. S vannak mintaszerűen fejlődő termelőszövetkezetek, amelyek hamarább felismerték a hivatali munka gépesítésének szükségességét, mint a vállalatok többsége. Lehet az is, hogy több pénzük, szabadságuk van erre? A modern társadalom kitermelte „bürokráciát” nem lehet megszüntetni. Márcsak azért is nevetséges lenne ez, hiszen a jó értelemben vett ügyintézés nélkül egy lépést sem lehet tenni. A csepeli vasművekben nemrégiben arra jöttek rá, hogy csak a gyárra és munkásaira vonatkozó jogszabályok kinőtték a raktárakat, új módszert kellett kitalálni kezelésükre. Új gazdasági törvényeink között így lesz egyre elengedhetetlenebb a hivatali munka korszerűsítése, gépesítése és újjászervezése. Ez adja meg ismét a rangot a „papírmunkának.” Veress Miklós Az Elektromos Mérőkészülékek Gyárának esztergomi gyáregységében nagy sorozatban készítik az agy bioáramait vizsgáló 8 csatornás elektroencephalographot, az E. E. G.-t. Az ideg- és elmegyógyászatban, valamint az agysebészetben ma már nélkülözhetetlen elektronikus műszerből 110 darabot készítenek az idén. Ebből 18 darabot hazai kórházaink kaptak, a többit a Szovjetunióba, Brazíliába és Indiába szállítják. Képünkön, szállítás előtt minden egyes műszert átvizsgál a meós és a MERT mérnöke. KEDD, 1969. SZEPTEMBER DÉL MAGYARORSZÁG ? 3