Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-26 / 226. szám
2 Karanténban a beliőzet Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonci Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Bock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke üdvözlő táviratot küldött II. Brezsnyevnek, az SZKP Kft főtitkárának, N. V. PodRornijnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének és A. N. Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének. „A világhírkutatás újabb nagy eseménye, a Luna–16 sikeres Hold-utazásának befejezése alkalmából szívből köszöntjük Önöket és az űrhajó tervezésében, kivitelezésében részt vett tudósokat és munkásokat” — hangzik többek között a távirat. A Luna—16 visszatérő egységének sikeres földet érése alkalmából egymás után érkeznek az üdvözlő táviratok és elismerő nyilatkozatok a szovjet vezetőkhöz és a szovjet tudósokhoz. Dr. George Low, az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) ügyvezető igazgatója is meleghangú táviratban üdvözölte Keldis akadémikust, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökét és a NASA munkatársainak nevében gratulált a Luna–16 visszatéréséhez. A szovjet automatikus űrállomás által nyitott távlatokról beszélt Leonard J. Carter, a brit bolygóközi társaság titkára. A TASZSZ tegnap esti jelentése elmondta hogy a Luna–16 visszatérő berendezésének Moszkvába érkezése után — a sterilitás szempontjait szem előtt, tartva — kivették a visszatérő berendezés konténeréből a holdkőzeteket tartalmazó kapszulát. A talajmintákat karanténba helyezték, s annak letelte után átadták a Szovjet Tudományos Akadémia intézeteinek, hogy különleges program alapján tudományosan megvizsgálták azokat. A vizsgálat eredményét majd közzéteszik. Tudomány történelmi jelentőségű egysége — „tarsolyában** azért szovjet felvétel: a Luna—16 visszatérő ékes holdkőzetekkel — landol területen Termőföldek, termésátlagok és mezőgazdaságilag hasznosított termőterületek nagysága és művelési ágak szerinti megoszlása rendkívül eltérő a világ országai között. Legnagyobb mezőgazdasági területtel a Szovjetunió rendelkezik — közel 544 millió hektárral. Ez az elsőség azonban nem régi keletű, mert 1949-től 1966-ig majdnem 200 millió hektárral nőtt a természettől elhódított, a mezőgazdaság számára hozzáférhető földek területe a Szovjetunióban. A szántó, gyümölcsös, kert és szőlő, továbbá a legelőterületek és az erdőségek is itt a legkiterjedtebbek. Mögötte mindjárt az USA következik, ahol 440 millió hektár a mezőgazdasági terület, s közel 180 millió hektár a szántó, kert, szőlő, gyümölcsös. India említhető még ebben a nagyságrendben, illetve ehhez valamelyest közel, mert Ausztrália termőföldje kevés, legelők foglalják el nagytérségeit. Indiának viszont 162 és fél millió hektár a művelésre fogott földje. Az ugyancsak nagy területen fekvő Kanadában viszont az erdőségek dominálnak, jóllehet termőföldjei nagyságával így is a negyedik helyen áll. (Az adatok Kína nélkül értendők, mivel a Kínai Népköztársaság nem bocsátott semmiféle statisztikát az ENSZ rendelkezésére.) A legfontosabb növények termésmennyisége is megtalálható a Nemzetközi Statisztikai Évkönyvben. Eszerint az első helyek 1968-ban így alakultak: búza: Szovjetunió (93,3 millió tonna). USA (42,7 millió tonna). Kína (27 millió tonna). Kanada (17,6 millió tonna). India (16,5 millió tonna) Magyarország termelése 3,3 millió tonna volt, a világon pedig együttesen 332,3 millió tonnát mértek. Nem sokkal kevesebb — 285,1 millió tonna — volt a rizstermelés, melynek nagyobb tételeit Kína (92 millió tonna), India (58,5 millió tonna), Pakisztán (9,5 millió tonna), Japán (18,7 millió tonna), Indonézia 05,2 millió tonna), Thaiföld (10,8 millió tonna) adta. Jegyzik még Burmát, Brazíliát, a Fülöpszigetek, az USA-t, Kambodzsát és az EAK-ot 8,4, illetve 2,5 millió tonna között. Az árpa termésmenyiségével háromszoros előnyben van a Szovjetunió, a kukoricával az USA előz meg messze minden más országot. Burgonyából ismét a Szovjetunió termel legtöbbet, mögötte Lengyelország következik. A hektáronkénti termésátlagok ugyancsak eltérők, egyrészt természeti adottságok, másrészt agrotechnikai különbségek miatt. A hozam búzából 1968-ban meghaladta a 40 méter mázsát hektáronként Hollandiában, Belgiumban és az NDK-ban; ehhez közelített Franciaország és az Egyesült Királyság. Hazánk közepes szinten állt 25 méter mázsával, a sor végén pedig 6,8 mázsás átlaggal Irak, Szíria, Algéria és Brazília áll. A rizs termésátlaga Spanyolországban volt kiugró 60 mázsával. Japánban, az USA-ban és az EAK-ban haladta meg az 50 mázsát, a legkisebb termést 16 mázsával Thaiföldön jegyezték. (Hazánk nem szerepel a nemzetközi statisztikában a rizstermelő terület csekélysége miatt.) A kukorica ötvenmázsás szemes termésátlaga csak Franciaországra és Kanadára volt jellemző, nálunk közel 30 mázsát hozott hektárja, a Szovjetunióban 26-ot. A burgonya termesztésnek a rekordjai Ausztriában, Belgiumban és az NSZK-ban születtek 300 mázsa körüli hektárátlaggal, a 200—250-esek csoportjába pedig Dánia, az Egyesült Királyság, Hollandia, Japán és az USA tartozik. ft UUA'fi teatówen FIGYELEM! EVM EPiTÖK SZEOKD 2231.szemegys ... mii. belyegzefo 0/V98Xett F.nvENYTF.LBN Délmagyarországi Epitö Vállalat SZOVJET—NSZK GAZDASÁGI TÁRGYALÁS. A Szovjetunióban tartózkodó Schiller nyugatnémet gazdasági miniszter (baloldalt) ismét találkozott Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszterrel (jobbról a második) A VILÁG LEGRÉGIBB BÉKESZERZŐDÉSE. A világ legrégibb írott békeszerződése szövegének másolatát helyezték el az ENSZ épületében. A szöveg eredetijét Törökországban találták meg. A békeszerződést időszámításunk előtti 1269-ben kötötték az egyiptomiak és a hettiták. Képünkön Ihsan Sabri Caglayangul török külügyminiszter (jobboldalon) és U Thant, az ENSZ főtitkára az ősi békeszerződés előtt SZOMBAT, 1970. SZEPTEMBER 28. Tűzszünet Jordániában Jasszer Arafat Kairóban Az arab államfők küldöttsége, amely csütörtökön érkezett a jordániai fővárosba, pénteken külön-külön megbeszélést folytatott Husszein jordániai királlyal és Jasszer Arafattal, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnökével. A Nimeri szudáni elnök vezette delegáció erőfeszítéseinek eredményeképpen megegyezés jött létre a szembenálló felek között a tűzszünetről. Arafat bejelentését, amelyet a gerillavezető saját kezűleg írt, Nimeri szudáni elnök olvasta fel az ámítani rádióban. A nyilatkozat így hangzik: „Hogy a lakosság eltemethesse halottait,s hozzájuthasson mindahhoz, ami az élet folytatásához szükséges, én, mint a forradalom főparancsnoka az arab államfők és királyok kairói tanácskozásáról Ammanba érkezett delegáció felhívásának eleget téve, és azért, hogy megakadályozzuk népünk ellenségei gonosz terveinek valóra váltását, elfogadom a tűzszünetet és felszólítom testvéreimet, ők is tartsák magukat a tűzszünet előírásaihoz, feltéve, ha a másik fél is hasonlóképpen jár el”. Nimeri szudáni elnök a nyilatkozat felolvasása után elmondotta, hogy korán reggel találkozott Arafattal, Amman egyik elhagyott negyedében. A találkozó színhelyét előzőleg rádión keresztül beszélték meg. Husszein király nyilatkozata: „A fegyveres erőkhöz intézett korábbi tűzszüneti felhívásomnak megfelelően és tekintve, hogy testvéreim, a gerillaparancsnokok, biztosítottak róla, hogy a tűzszünetet elfogadják, megismétlem parancsomat: a fegyveres erők szigorúan és késedelem nélkül hajtsák végre a tűzszüneti utasításokat... Elfogadtuk azt a megegyezést, amelyet az ellenállási szervezetek központi bizottságának néhány tagja terjesztett elő és azt határozattervezetként fogjuk kezelni a válság megoldására irányuló tárgyalásokon, amennyiben az arab államfők és királyok is jóváhagyják”. A tűzszüneti parancsot végül Madzsari tábornagy, katonai főkormányzó is megismételte az ammani rádióban. Az Ammanban tartózkodó arab békéltető bizottság pénteken délután szudáni katonatisztekből álló csoportot küldött Irbídbe, Észak- Jordánia legnagyobb városába, hogy a helyszínen ellenőrizzék a korábban kölcsönösen elrendelt tűzszünet betartását. Az ammani rádió közölte, hogy a jordániai kormánycsapatok egységei pénteken délelőtt kiszabadították a gerillák fogságából 15 utastúszt. Közülük nyolc angol, öt svájci és kettő nyugatnémet. Madzsali tábornagy közölte, mindent el fognak követni, hogy ezek a külföldi állampolgárok mielőbb visszatérhessenek hazájukba. A gerillák összesen 54 túszt tartottak fogva. Az ammani rádió közölte, hogy Husszein király elfogadta Mohammed Daud dandártábornok, miniszterelnök lemondását. Az uralkodó ugyanakkor felkérte a katonai kabinetet, hogy ideiglenesen maradjon hivatalában az új kormány megalakításáig. • Kairó (MENA) Az Al Ahram beszámol arról, hogy az egyiptomi biztonsági szervek nyomára akadtak Daudnak, aki lemondását követően eltűnt kairói szállodájából. Daud kérte, hogy ne tárják fel hollétét, mivel — mint mondotta — „magára akar maradni gondolataival”. A dandártábornok közölte, azért mondott le, mert kormányát „olyan dolgokkal vádolták, amelyeket nem követett el”, és lehetővé akarta tenni, hogy egy polgári nemzeti kormány alakításával létrejöjjön országában a béke. Az arab békéltető bizottság péntek este Ammanból visszaérkezett Kairóba, hogy jelentést tegyen az egyiptomi fővárosban összegyűlt arab állam- és kormányfőknek. Lapzártakor jelentette a MENA: Jasszer Arafat is tegnap este Kairóba érkezett és nyomban bekapcsolódott az arab állam- és kormányfők tanácskozásába. • Beirut (UPI, Reuter) Pénteken délután Ammanból Beirutba érkezett a közel-keleti légiforgalmi társaság egyik, az Egyesült Államok által bérelt repülőgépe. Fedélzetén a jordániai fővárosból elszállított külföldi állampolgárok egy újabb csoportját hozta magával. A 66 utas közül 26 amerikai állampolgár. Az UPI genfi jelentése szerint a Vöröskereszt felhatalmazást kapott, hogy megbízottai látogassák meg az Amman közelében őrzött tízezer „hadifoglyot” és a jordániai hadsereg által kiszabadított túszok csoportját. Mohammad Daud tábornok, a lemondott jordániai miniszterelnök RÁDIÓTELEX Phnom Penh Heves harcok folynak a Phnom Penhtől 83 kilométernyire északra fekvő Taing Kouk falu környékén a Son Nei-kormány erői és a népi erők között. Mint egy Phnom Penh-i szóvivő pénteken beismerte, egy tízezer főnyi katonai különítmény eredmény nélkül ostromolja a négyszáz főre becsült partizánosztagot, amely beásta magát, és eddig három áttörést hiúsított meg, bár a Son Nol-rezsim katonaságát amerikai harci repülőgépek is támogatják. Max Reimann nyílt levelet intézett Willy Brandthoz. A pénteken nyilvánosságra hozott levélben hangoztatja, hogy már áprilisban javasolta a kancellárnak, hogy találkozzanak a Németország Kommunista Pártját (KPD) betiltó határozat feloldásának megvitatására. Javaslata azonban válasz nélkül maradt, s ezért ezt most megismétli. Brazzaville A Kongói Népi Köztársaság rádiója pénteken bejelentette, hogy az országban a kongói forradalom ellen irányuló összeesküvést lepleztek le. Moszkva Moszkvából pénteken Leningrádba utazott Girt Indiai köztársasági elnök, aki a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a szovet kormánynak a meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik az országban. Bonn JUift KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN VÁSÁROLHATÓ az ofész kiskundorozsmai, bordányi és zsombói húsboltjaiban. A MÉK-TELEPEKEN vadgesztenyét VÁSÁROLUNK minden hétfőn és csütörtökön kg-onként 1,80 Ft-ért. Szövetkezetek Csongrád megyei Értékesítő Központja Értesítjük a kedves vásárlókat, hogy a HORVÁTH MIHÁLY UTCAI KIÁLLÍTÁSI CSARNOK TERÜLETÉN (Fáklya mozi mellett) ÁLLANDÓ JELLEGGEL megnyitottuk zöldség-gyümölcs csarnokunkat, mely reggel 6 órától este 8 óráig áll a kedves vásárlók rendelkezésére. Kapható: friss zöldség, gyümölcs, ital- és konzerváru. Közületeket is kiszolgálunk. CSONGRÁD MEGYEI MÉK